Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-01 / 18. szám
18. szám POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy érre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — „ | Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR.” A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány-sajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri kUzlése s kerena.-------------- Nyilttér sora 40 fillér. -------------A lap megjelenik minden szerdán „Pro Deo et patria.“ Irta : KONTRA ALADÁR, ref. lelkész. Budapest, 1912- április 29. Két szentsége volt mindig a magyarnak, a melyhez féltő szeretettel ragaszkodott: hite és hazája. S ha az idők viszontagságai közt valami súlyos megpróbáltatás érte az utóbbit; tatárok járása, törökök dulása, „német practicája“ ha erőt vett fölötte, — pusztuló hazája romjai fölött még mindig ott világolt hitének csillaga s Istenének őrző gondját tudva maga fölött, újra kezdte a harezot, vagy csüggedetlen erővel látott a romok újjáépítéséhez. Megpróbáltatásaiból való diadalmas kikerülésének, ezer esztendős fön- maradásának ez a magyarázata. * És most, ezer esztendő után, ezt a két szentséget egyszerre akarják kilopni a szivünkből. Megtagadtatni velünk a földünk és fajunk szere- tetét s letörülni az égről azt a romok fölött is világitó csillagot. .. Egy gyülevész csoport, a melynek termőföldje nem a mi földünk, a melynek ez az ország csak kenyérkereső helye, de nem hazája is, megmérgezte körülöttünk a levegőt. Nem volt elég nekik, hogy jószivvel fogadtuk. Hogy jogainkat, csekély szabadságunkat felebarátilag megosztottuk velük s hogy a nekünk kenyeret is nehezen termő magyar föld nekik kalácsot juttatott. És láttuk, hogy a magyarság ősi örökéből kiuzsorázott ezereinek a meggazdagodott parvenük gőgjével vágták oda a „veteres migrate coloni“-t, hogy a kivándorlások közvetítési hasznát is ők vágják zsebre s mikor azt hittük, hogy letaroltak már minden letarolhatót, nincs többé féltett értékünk, melyet kielégithetetlen éhségük kapzsi vágy a meg nem kaparitott, — iine szentségeinkre vetik magukat. Eleinte csak csöndben és titokf ban. Alczázott képi’ páholylovagok csak rejtve, lopva helyeztek el egy- egy aknát hol itt, hol ott. De mikor látták a magyar társadalom tehetetlen közönyét, — egyre bátrabban léptek fel s ma már ott tartunk, hogy egy félelmesen szervezett és hatalmas erejű szövetség nyiltan s szinte kérkedve fitogtatja összeesküvését minden ellen, a mi hazánkban még magyarnak és keresztyénnek megmaradt! És a magyar társadalom még mindig aluszik s leinti, vagy lemo- solyogja, a ki fölébreszteni akarná. A tisztán látóknak egy kicsiny csoportja hasztalan rángatja az ébresztő harangok kötelét, nem siet menteni senki sein . . . Nem hittek nekik. Hiszen a szolgálatukban álló sajtó sietett megnyugtatni a kétségeske- dőket, hogy rémlátás, vagy érdekeik féltése vezette csak a felszólalókat és letagadták, hogy veszedelem volna. Most azonban nem mi szólunk többé. Nem csak mi papok, kik az „Úttörő“ szerint „csak a jó fizetés és a lucullusi ellátottság fejében hirdetjük Istennek elavult igéit.“ Maguk is elismerik, hogy van veszedelem. A szabadkőművességnek az utóbbi időkben való szereplését kritizálva igy szól a Pesti Hírlap vezér- czikk írója: „ez a nemzetközi politikai agitáczió . . . egyszerre indit harezot a hit és haza ellen.“ „A nemzetközi irányzat és az egyház pedig mennyi csoda gyönyörűsége lehet egy- egy magános órának, pereznek is. Mert hiszen dehogy is magánosak az ilyen perczek. Hiszen a jó Isten leginkább ilyenkor szokott eljönni mi hozzánk. Úgy sem tudtam volna én méltó szóval beszélni akkor sem arról az elébem táruló szépségről. Ilyenkor olyan önkénytelenül, olyan természetszerűen borul le a lelkünk. És az úgy van, hogy minél mélyebb alázattal hajlik meg a lelkünk, annál közelebb van hozzánk a Legmagasságosabb. Ezen a magános sziklán, néhány száz méternyire a minden emberi élettől, alattam a rengeteg erdők, itt ott fölmeredező nagy-nagy sziklák (bizony nem vagyok igen bátor) és milyen teljes lelkinyugalommal adtam át magam annak a nagy gyönyörűségnek! A magasságoknak az a csöndje is milyen jóleső, fölemelő! Az alkonyat mindig kedves, a hegyvidéki is, a sikföldi is, de ez mégis csodálatosan szép volt! A vihnyei völgy a Garam középvölgyének egy része, a régi fürdőház alatt torkollik bele a radnóti völgy, abba pedig a Garamvölggyel párhuzamosan haladó csodaszép Nefelejcsvölgy. Az országút a Ga- ramvölgyön halad, oda nyílik a Nedvicze. Közelről is gyönyörű helyek ezek mind, a sztraczenoi csodavölgyhöz sokban hasonló Nefelejcs völgyet sohasem tudtam eleget csodálni, de innen a magasságból, ebben a gyönyörű alkonyatban mégis legszebb volt mindez. Itt-ott kis darab szántóföldecskék mind másmás színben, mint a mozaik. S az erdő az is mennyi, de mennyi szinváltozatban! Az al- konyi megvilágítás leggazdagabb a színekben. Meg sokféle is itt az erdő. A völgyben, a hegyoldalakban elszórt falvacskák messze fehérlő tornyaikon meg-megfényeskedő keresztjükkel. Vagy nyolc kis falu látható innen szabadszemmel is. És a nagy sietséggel haladó Garam egész hosszú szalagjában. Nem kell okvetlen Vihnyére mennünk s ekkora sziklákat megmásznunk, hogy ilyen mélységeket megmutató magasságba jussunk, ahol az egek békéjének, harmóniájának lesz, ha csak pár pillanatra is, részesévé lelkünk; de mindig nehéz odajutni és felejthetetlen helyek, idők azok, amelyekhez ilyen emlék fűz. A legelső napon láttam a legtöbbet, a legszebbet. A kúra uem igen enged később ekkora vállalkozásokat. A fürdő fölött fekvő csupa fenyves Csáky park, a Nefelejcsvölgy, a kotlini hegy oldalán vezető kotliai ut, a faluba vivő gyönyörű magán ut voltak aztán Elvirabeli kis társaságunknak sétáló, illetve kiránduló helyei. A kotlini ut a kávéskunyhóhoz vezet; ott, ahol az országút irányát elhagyva, föl a tetőnek indul, gyönyörű kis tisztás van, ahonnan szintén igen kedves a kilátás. Itt üldögéltünk délutánonként sokszor a naplementét várva, dolgozgatva, vagy egyi- künk-másikunk olvasmányának egy-egy szebb részét közösen élvezve. Igen, igen kedves idők voltak ezek. A vihnyei fürdőzők kedvelt kiránduló helye Szklenó fürdő; a szklenói ut a gyönyörű hires Szabó sziklával vonzza inkább a kirándulókat. Aztán Selmeczbánya városa. Selmecz úgy 2 óra járás Vihnyéhez. Ennek a nagyhírű bányavárosnak nevezetességeiről kötetre valót lehetne Írni. A főiskola nagy- értékű gyűjteményeivel, pompás botanikus kertjével, a XIII. századbeli ó vár a gazdag múzeummal, az uj (XVII. századbeli) vár, a {gj TÁRCZA ü Vih.nyei dolgokról. II. Az első két napon egyedüli vendége voltam a villának, volt időm a magános bolyongásra is. Nagy örömmel indultam a szép, a legszebb helyek keresésére. Minden napunk jó része ebben a „munkában“ telt el ezután is és 38 napi ott időzésem alatt nem tudtam megismerni, élvezni tizedrészét sem Vihnye sok-sok szépségének. A fürdő környékének legmagasabb pontja az Adolf szikla, amelyen a Miklós kilátó épült. Nem minden fürdővendég merészkedik fel odáig. Legelső napon megszállott a nagy vágy, hogy felhágjak a gyönyörű fekvésű sziklára. A villánknál kezdődő szerpentines Ocsovszky sétány volt a kezdete a sziklához vezető útnak. Igen szép ez az előbb lombos, később fenyves ut. Ahol a fenyvesek kezdődnek, három felé ágazik az. Az egyik ut a ryolith sziklákkal betöltött óriási medenczé- hez, a kőtengerhez vezet; nem csábított ez a geológiai csoda; a másik, a „Margit“ a Ned- vicze völgybe visz, ezt a rákász tanyát is elkerülve, én a harmadik, sziklás utón igyekeztem tovább, azon, amely a kilátóhoz vitt. Nehéz ut volt ez. De fölérve végre a kilátóba, nem jutott eszembe pillanatra sem a fáradságra gondolni. Bizonyos, hogy társaslény az ember; sokszor félünk is a teljes egyediilvalóságtól, Lapunk mai száma ÍO oldal.
