Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-10 / 15. szám
XXI. évfolyam Szatmár, 1912. április 10 15. szám POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes külde, nyék, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány-saj' czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 kerona.----------------- Nyllttér sora 40 fillér. ----------------A lap megjelenik minden szerdán. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — 8 K — f. j Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 „ — „ Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. Morituri. Szatmár, 1912. április 9. (+) Megdöbbentő kép visiója kísért és gyötör. Az örökre elteme- tettnek gondolt múltból kél föl megelevenülve és mint a lidércz- nyomás megborzongat. Kísérteties, nyomasztó zordonsággal a gyermekkor megriadt félelmével ijeszt. Titokzatos varázslattal kergeti a szivet rémült dobogásra, mint Hoffmann, vagy Poe Edgar rejtelmes történetei. Oh ez a feketén ijesztő kép! Jönnek kemény-öklü, gigász- erejii óriások. Dobban a föld lábuk alatt. Pánczél széles mellökiin. Kezűkben villan az éles kard. Pajzsuk megcsendül vas-ruhájukon. Nagy, legyőzhetetlen seregnek látszanak. És szemükben mégis megrebben a közelgető halál. És ajkukon hitvány szavak, a mint görnyedlen mondják a legszomorubb strófája byin- nust: — A ve Caesar! Morituri te sa- lutant. Mindegyik csak ennyit: — Üdvözlégy Caesar! A ha- lálra-késziilők köszöntenek. És mennek — halálra. Nem dicsőséges csatán hull a vérök, de elpusztulnak fölgereblyézett porondján a játékokat mutogató circusnají. Pedig kemény-ökliiek, gigász-ere- jiiek, óriások. És mégis a legfér- fiatlanabb halálba mennek. Önként. A Caesar intésére. A kit összerop- panthatnának. A kit öklük egyetlen suhintása megölhetne. Es akkor ők lehetnének a trónon. Nem is visio ez a kép. Hanem szomorú valóság. Mérhetetlen hatalommá nőtt a sajtó. S hatalmának trónjára föl kapaszkodott a vérfertőző, Rómát föl- gyujtó, borzalmas pusztításban gyönyörködő Nero. A leghitványabb a Caesarok közül. Itt gyújtogat, rombol. Szentsé- ges kincseinket rabolja, oltárainkat döntögeti, templomainkra vet üszköt. Históriánk legdrágább lapjait lépegeti ki. Hazaszeretetünkből gúnyt üz. Lobogó trikolorunkat rongynak kaczagja. Történelmi osztályaink ki- pellengérezése, ősi alkotmányunkban lerakott jogok megrablása a czélja. Izgat nagy múltú osztályok ellen. Yad demagógiával ellenséggé teszi a fölbujtott munkásságot. Torz eszmék hintegetésével hitet, vallást, lelkeket gyilkol. Megfertőzi a családi élet tisztaságát. Női becsület, gyermeki ártatlanság ördögi munkája következtében fertőbe, szennybe kerül. Érzékiségre nevel, megromlott, megvásárolható korszellemet teremt. Kinyújtja kezét iskoláink, felé, hogy onnan száműzze ősi erényeink talpkövét: az Isten-bitet és a hazának szeretetét. Eszmények helyett anyagi érdekeket tiiz ki czélul és ebben a fertős, megsilá- nyült levegőben sodor lefelé a klo- áka örvényeibe. A nyomorult, őrjöngő Caesar előtt pedig meggörbednek milliói a magyar keresztenységnek. Erejük van, értékeik vannak — és mennek a pusztulásba az idegen hatalom intésére. És énekelik a legszomorubb strófáju hymnust: — Ave Caesar! Morituri te sa- lutant. Nézhetjük ezt ? Engedhetjük ez őrült caesar vad tombolásait tovább folytatni, hogy kipusztuljunk mindenünkből és elveszszen hire is a magyar kereszténység életelveinek? Már is soká törtük. Vádolhat ökölütésekkel lelkiismeretünk. Meg kell teremtenünk a mi sajtónkat: a keresztény magyar sajtót. Hogyan ? Zrínyi égett már a XVII. század elején az önálló magyar hadseregért. Szava elveszett — ma sincs önálló hadseregünk. Tüzelő beszéde megint illik a mi helyzetünkre. Ezt idézzük : „Ebhez sok dolog szükséges .. Azt mondják: Pecunia est nervus belli; ezt is meg kell találnunk . . . Valaki azt mondja talán, hogy nincsen ; én pedig azt mondom, hogy vagyon. Mikor Mahumet török császár Konstantinápoly ellen készült volna, sehol nem találának a görögök költséget, a mivel hadat és segítséget fogadhattak volna. De mikor a törökök bevették a várost, annyi kincset találtak benne, hogy az egész török hadnak, annyi sok ezer embernek elég vala töltözésre. Ne járjunk mi is igy. Mert ha az ellenség Magyarországot mind megveszi, bizony talál ö benne ezüstöt, aranyat, rezet, vasat és mindent. Vegyük elő, valahol vagyon, ha az oltáron is, inég annyival inkább, mert az Isten, nevéért akarunk vele élni.“ — Es hallgassuk is meg Zrínyi szavát! Puritán erkölcs és önzetlenség;. Ki ne emlékeznék azokra a lármás felzúdulásokra, amelyek Szmrecsányi képviselő parlamenti felszólalásai nyomán a pesti városházán támadtak. Annyira méltatlankodtak, tiltakoztak és káromkodtak a pesti demokraták, hogy a tájékozatlanok és könnyeohivők mit sem tartottak bizonyosabbnak, mint a pesti városatyák puritán erkölcsét és önzetlenségét. Olyan felháborodással, annyi önérzettel csak a tiszta és igazságtalanul ineg- hurczolt lelkiismeret tiltakozhatik. Mi már akkor a leghangosabb tiltakozások idején kifejezést adtunk azon gyanúnknak, hogy a pesti demokratáknak alighanem vaj van a fejükön. Hogy a nagyon is epés kifakadások nem annyira a tiszta ielkiismerel szószólói, mint inkább a tettenért bűnösnek megtévesztő lármája. Gyanúnkat fŐKépen arra ala- pitottuk, hogy a demokraták nem tényekkel és aktákkal, hanem személyeskedéssel és lo- vagiaskodásokkal védekeztek. S ime, alig néhány hónapra a demokrata erénytüntetés után az történik, hogy egy, a demokraták érdekeit mindig elszántan védő lap, a „Pesti Hírlap“ ápr. ö-iki számában olyan visszaélésekkel vádolja meg a főváros képviselőtestületét, amelyek mellett eltörpülnek a Szmrecsányi vádjai. Az idézett lap „ Városatyák mint közbenjárók“ c. cikkében többek közt ilyeneket mond: „az inkompatibilitásnak sehol sem hánynak annyira fittyet, mint a bizottsági tagok körében.“ Alig van vállalkozó vagy a hatósággal összeköttetésben álló nagyobb cég, melyet a fővárosnál ne valamelyik befolyásos bizottsági tag képviselne.“ „Ismerünk bizottsági tagot, aki egy cég érdekeinek képviseletében több időt tölt a városházán, mint akár a polgármester“. „Atisztviselői karegy- egy nagyobb czéggel nem is tárgyal másképen, mint a városatya közbenjöttével.“ Idézi ezután a 4500 vízmérő óra esetét, amelyben a városi érdek s a magyar ipar felrúgásával külföldi cégek ajánlatát fogad:a el a városatyák „önzetlen“ közbenjárása. Cikkét igy végzi a nevezett lap: „Vájjon a köztisztes ség és a főváros becsülete, vagyoni érdeke szempontjából szabad-e ennek a rendszernek tovább fejlődni (ha ugyan még lehet), vagy pedig a törvényhatósági bizottság és a tanács már a látszat kedvéért is hajlandó-e visszatérni legalább a diszkrét formákhoz? Mert purifikációt igazán nem várhatunk ettől a képviselőtestülettől". Igaza van a „Pesti Hirlap“- nak : a főváros mai képviselőtestületétől nem várhatunk purifikációt. Mi csak azon várva- várt időkben és emberekben reménykedbe- tünk, akik a pesti városházát s ezzel Magyarország fővárosát visszahódítják majd a kereszténységnek és a magyarságnak.
