Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-13 / 11. szám

Szatmár,1911. márczius 13. 7 igazgatója tarottak. Márczius 10 én volt az utolsó felolvasó-est, s a felolvasások illetve szabadelő­adások anyaga a magyar történelem, földrajz, gazdasági ismeretek, a szociológia és a szép- irodalom köréből lettek véve. A felolvasási estéket az ifj. egyesületi tagok szavalatai s az egyesület keretében alakult dalárda hazafias és tréfás dalai tették változatosabbakká s élveze­tesebbekké. Ezenkívül betanult és előadott az ifjúsági egyesület négy színdarabot, melyeknek jövedelméből a dalárda számára egy szép har- móniumot szerzett be a vezetőség. Házasság. Major Bertalan nagyszőllősi telekkönyvvezető oltárhoz vezette Iváncskó Irénkét, Iváncskó Elek veréczei gk. lelkész leányát. Tiszaujlak fejlődése. Tiszaujlak meg­kapta a heti baromvásár jogot, azonkivül 5000 korona hozzájárulás ellenében kockakövezést a vasúttól a hídig. H&rminczéves találkozó. E hő 5. Ung váron összejöttek az 1882. márc. 5. fölszentelt gk. lelkészek. Megjelentek a találkozón Jaczkovics Mihály hajdudorogi püspöki külhelynök, Gönczy Antal szatmári esp. lelkész, Ernői János jó- 'szai és Medveczky Péter szeklenczei lelkészek. Reggel 8 órakor a püspöki kápolnában, a hol fölszenteltettek, társas misét mondottak mind a négyen. A mise végeztével Firczák Gyula püs­pök külön-külön megáldotta és aznap ebéden vendégül látta a találkozón megjelenteket. Nagybánya törvényhatósági város. Nagybánya szab. kir. városban erős mozgalom indult meg, amely a városnak önálló törvény- hatósággal való felruházását czálozza. Csak Mauthner-féle magvakat vá­sárolnak helyesen gondolkodó, számitó gaz­dák és kertészek még akkor is, ha mások olcsóbbak volnának, mert tapasztalatból tud­ják, hogy ez csakis a magvak rovására és a vevők kárára lehetséges. ' Gaál-ünnep Nagykárolyban. A múlt vasárnapra, márcz. 10-ére a városháza dísz­termében tervezett Gaáhféle arczképleleplezés technikai okokból elmaradt. A színházban azonban Szengyörgyi István felléptével és Sróff Gábor piarista tanár felolvasásával nagy ünneplés közt megvolt a Peleskei nótárius díszelőadása- Az arczképleleplezést a husvét utáni első vasárnapra tervezi a Kölcsey-Egyesület. Exhumálás. Csomaközön febr. 16-án meghalt özv. Almássy Miklósné, Almássy Mik­lós volt testőrkapitány özvegye. A családi sír­boltba akarták eltemetni s ezért a napokban exhumálták és Pozsonyba szállították. Nyugalmazott főszolgabíró. Szatmár vármegye törvényhatósága Kállay Ödön tb. fő­szolgabírót betegeskedése miatt, saját kérelmére nyugdíjazta. Ungmegye a korcsmák ellen. Ung vármegye legutóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy fölir a képviselőházhoz, hogy a vasárnapi munkaszünetről szóló törvény-rendelkezéseit terjessze ki a korcsmák és italmérésekre, és ezzel kapcsolatban utasittassék a pénzügyminisz­ter, hogy a vármegyének a korcsmái zárórák szi­gorítása és korcsmáknak ünnepnapokon át zár- vatartása tárgyában alkotott szabályrendeleteitől a jóváhagyást ne tagadja meg. Halálozások. Róth Gábor, beregszászi ügyvéd, szivszélütés következtében hirtelen el­hunyt. — Gyenge József nyug. körjegyző élete 76 ik évében elhunyt Alsóapsán. — Szentpály Gavallér Lajosné szül. viski Balázs Emma éle­tének 58 ik évében elhunyt Mszigeten. — Stefkó Mihály nagyszőllősi gk. tanító felesége szül. Bisztrán Ilona, élete 18-ik évében hosszas szen­vedés után elhalt. — Iklady Mihályné Szabados Róza életének 29-ik, évében elhunyt Nagykároly­ban. — Nagymuzsalyi Horváth István fehérgyar­mati kir. törvényszéki biró életének 45-ik évében hirten elhunyt. — Polareczky Kálmánná, az ungvári közjegyzőhelyettes neje szivszélhüdés következtében hirtelen meghalt. Nagy automobil verseny készül má­jus havában Magyarországon, a mikor is 1250 kilométert kell a jelenkezőknek befut- niok. Az ut Nagybányán megy keresztül, ide Kolozsvárról jönnek s innen Szatmáron át Debreczenbe mennek. A versenyben mint­egy 50 gép fog részt venni. A kolozsvári magyar athletikai klub rendezi a rendkivül érdekes versenyt. ..HETI SZEMLE“ Az elfogott kivándorlók. A határ­rendőrség, a galicziai és a magyar csendőr őrjáratokkal egyesülve, a múlt héten nagy fogást csinált. Markovics Juda és társai tiltott kivándorlási ügynökök törekedtek 54 magyar- országi embert, köztük 49 hadkötelest Gali- czián át Amerikába expediálni. A kivándorlók Uzsokon át akarták a siankii vasúti állomást elérni, a határrendőrség és a csendőrség azonban a hegyeken át gyalogoló embertö­meget meglepte és megadásra kényszeritette. így kerültek vissza vezetőjükkel együtt Ung- várra, ahol előbb megmotozták őket s tőlük több mint 25 ezer koronát koboztak el. Azután az ügynökök s az útlevél nélküli kivándorlók ellen megbüntetésük véget az eljárást meg­indították. Előléptetés. Jaklovics György fiképző- intézeti tanárt a vallás és közoktatásügyi mi­niszter a Vili. fizetési osztályba léptette elő. — Kölcsey szülőháza óvoda Kölcsey Ferencznek, Szatmármegye halhatatlan fiának szeődemeteri szülőházát óvoda czéljaira alakítják át. Az erre vonatkozó munkálatokat a jövő hónapban kezdik meg s igy a nevezetes tör­ténelmi emlék hosszú időkre való fennmaradása biztosítva van. Nyugdíjintézetbe való felvétel. Raj­zók János, csicseri r. kath. isk. tanító az orszá­gos tanítói nyugdijintézet kötelékébe 1000 ko­rona nyugdíjigénnyel felvétetett. Szatmármegye uj iskolái. A pénteki vármegyei közigazgatási ülésen Bodnár György kir. tanfelügyelő jelentette, hogy a kultusz- miniszter a szamosborhidi uj állami iskola épít­kezésére 22,806 koronát, a misztótfalusira 36,666 koronát, a szinérváraljaira 87,682 koronát enge­délyezett. Ugyancsak az 1912. évi állami költség- vetés terhére engedélyezte az érendrédi, kánya­házai, komorzáni, szamoskóródi, tyukodi, kis- majtényi, állami iskolák felépítését. A jövő évre a királydaróczi, a batizvasvári, a nagymadarászi, a patóházai, a gyöngyi, a rézteleki, a gyökeresi, a szakállasfalvai, a csengerujfalui, az ilobai és a kővárgarai állami iskolai építkezések vannak előjegyezve. A nagykárolyi és a nagybányai ke­reskedő tanoncziskolák szükségleteire a kultusz- miniszter 1000 K, illetve 680 K, államsegélyt genedélyezett. (ve.) Valami szomorú, értéktelen életek peregnek le városunkban. Üresen, értelmi és lelki emotiók nélkül. Társadalmi életünk silánysága csak egy pár órát közöttünk töltő idegen előtt is rögtön megvilágosodik. A thémái ennek a társadalomnak elpiritóan üresek ; az érdeklődése csak a felötlő, kirívó dolgok felé fordul ; nem tudunk beszélni, mert nem gondolkozunk. — A könyvesboltok csak újságokkal, tankönyvekkel és papírra! csinálnak forgalmat. Ennek a 40.000 lakosú városnak alig van egy-két könyvvásár- lója. Értéktelen, fölkapott, üres regényeken kí­vül a többi igazi könyv megy vissza a kiadó­hoz. Ha iskoláink könyvtárai nem vennének igazi könyveket, Szatmári már régen kitörölték volna a könyvkiadó czégek a kultúra térképéről. Lealázó ez a Tolnai-Világlapos niveauja közönségünknek. És lehetetlen ebbe belényugodni. Minden alkalmas szervvel, eszközzel dolgozni kell a föl- lenditésén. S ez nem a társadalmi intézmények föl­adata. Városi kulturális intézményünk pedig csak egyetlenegy van : a színház. — Tehát ennek a színháznak kell művelő, elmékben vájó, gon­dolatokat ontó, magasabb rendű látást szerző munkájával ültetni abban a szellemi sivárságban és elmaradottságban, a mely nagy általánosság­ban bennünket jellemez. Ezért nem tudunk belenyugodni, ha a színház szórakozó helylyé alacsonyodik le, a hol csak gyermekes phantasiát kielégitő sületlenül logikátlan operette-ek kerülnek örökké színre, mint ezen a héten is. Akkor tudnók dicsérni a „Tündérszerelm“-et, a színes rendezést, H. Bállá Mariska könnyed játékát — ha más városi kultúrintézmények dolgoznának a lelkek és elmék kiépítésén. — De mivel a komoly és mély szellemi szükség­letek kielégítéséről ez a város csak színházával gondoskodik, ezt várjuk és kívánjuk a színháztól. Az egy estén át bemutatott „Judith“ nem elégíthet ki minket. Nemcsak azért, mert lénye­ges részeiben megkurtitva ez is lesülyedt a mozi rémdrámáinak színvonaláig, de azért is, mert mesterember és nem művész munkája. Hébbel nem mélyíti, de elrontja a bibliai Judit történetét. Judit, — nagy, népet megmentő ál­dozatában — nem is lehet tragikus alak. Úgy a legkevésbbé, a hogyan Hebbel beállítja. Ez a Judit a mit tesz, egy végzetszerü kényszerítés nyűge alatt teszi. Hogy lehetne akkor tragikus hős? — Holofernes pedig a lejárt romantika lehetetlen túlzásaival megrajzolt alak, a kiben nem érzünk emberit. Kontármüvek helyett a klassicitás tökéletességeire jutott darabokkal szóljon hozzánk a szinház. Akkor majd élvez­zük Fehér Gyulát is, a ki a „Judit“-ban nem hogy közelebb hozta volta hozzánk Holofernest, de eltorzitotta. Hahnel Aranka modorossága, egyénieden szintelensége pedig még fárasztóbbá tette a darabot, a mely nagyon silány kiállí­tásban került színre. A heti műsor: Szerdán és csütörtökön „A rejtélyes ember“. Pénteken díszelőadás 1848. márczius 15. emlékezetére : „Szabadság ünnepén“ irta : Mát- ray Lajos. Ezt követi „A császár katonái.“ Szombaton „A madarász“. Vasárnap délután „Babuska“ ; este „A madarász“. IRODALOM A Magyar Figyelő 5. számában Se­ress László befejezi „Kosuth, Görgey és Szemere“ czimű történeti tanulmányát. Roszner Ervin báró „A suffrage unRersel Franczia- országban“ czimű dolgozatát folytatja; dr. Závodszky Levente az 1837-iki parasztláza­dásról ir. A szépirodalmi részben Bársony István novelláját és Krúdy Gyulának korfestő rajzát találjuk. A M. F. előfizetési ára ne­gyedévre 6 kor. (Budapest, VI., Andrássy- ut 10.) A “Vasárnapi Újság“ márczius 10-iki száma képsorozatokat közöl a márczius 4-iki választójogi tüntetésről, az orosz ballet buda­pesti szereplésről, a khinai forradalomról, stb. Szépirodalmi olvasmányok : Szemere György regénye, Krúdy Gyula novellája, Farkas Imre verse, Jansen Borge regénye, Alexander Bernát színházi czikke. A „Vasár­napi Újság“ előfizetése negyedévre öt korona (Budapest, IV., Egyeten-ut 4. szám.) A Magyar Könyvtár most megjelent sorozatában Marcel Prévost: Mit tanuljanak a lányok ? ez. müve érdekes és gondolatéb­resztő olvasmány ; Kenedi Géza : Feminista tanulmányok czimen öt tárczaczikke; Kaffka Margit hat novellája és Musset egyik elra­gadó szépségű kis vigjátéka Miről álmodnak a lányok jelent meg. Benne van Musset egész színes, romantikus szelleme és lírájának meleg bensősége. A Magyar Könyvtárt a Lampel R. (Wodianer F. és fiai) ezég adja ki; egy-egy szám ára 30 fillér. MINDENNEMŰ ELEMI ISKOLAI NYOMTAT­É VÁNYOK ÉS TANSZEREK KAP­HATÖK A PÁZMÁNY-SAJTÓ * KÖNYVNYOMDÁBAN SZATMÁR­* NÉMETIBEN, ISKOLAKÖZ 3. SZ. ISKOLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom