Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-22 / 12. szám
4 ti i tel v i szó ny ok. II. Legtöbb városunkban több a pénzintézet, mint a mennyire szükség volna. Azt következtethetnők ebből, hogy a konkurren- czia miatt olcsóbbá lesz a pénz. Pedig nem igy van. Mintha a bankok kartellben len nének, nem adják olcsón a pénzt. Bár mindenki látja, hogy drága a pénz és óhajtja, hogy olcsóbbá legyen, ez épp úgy nem történhetik meg, mint ahogy mindenki panaszkodik a militarizmus ellen, de egy állam sem meri levenni a nép vállairól, vagy legalább is csökkenteni az óriási katonai terheket. Minden alakuló bankból egy-egy uj ügyvédnek kell megélni, igazgatósági tagoknak és részvényeseknek busás hasznot zsebre vágniok, és több és több tisztviselőnek úri módon megélni. Ha kevesebb lenne a bank vagy épen numerus claususa lenne, kevesebb lenne a dologi és személyi kiadás, — kisebb kamatláb és kissebb haszon mellett is, a nagyobbodó forgalom miatt, triviális hasonlattal a süriibb krajczár miatt éppen olyan szép mérlegeket, üzleti eredményeket mutathatnának fel a bankok, épp oly gyümölcsöző lenne a bankibefektetés, mint ed dig volt, és a nép terhein is könnyítve lenne. Olyan kartell kellene már egyszer, mely uj bankalakulást megakadályoz, sőt olyan kartell, mely a pénzt, a most oly drága pénzt olcsóbbá teszi. De van a mai hitelviszonyoknak egy sokkal súlyosabb sebe, valóságos rákfenéje, és ez a hitel közvetítés. E helyen már egyszer rámutattunk arra, hogy mily nagy része van a mai drágaság előidézésében a közvetítő kereskede lemnek. Éppen olyan romboló hatása van a hitelügyek terén a bitelközvetitésnek. A bankok már amúgy is drágák, most még közbe jönnek a kölcsönközvetitők, az élősködő paraziták, hívjuk őket szövetkezeteknek, par- czellázó és földhitelintézeteknek stb., a kik egy negyed perczenttel sem szereznek olcsóbb pénzt, éz ezenfelül az ő közvetítésüket horribilis pénzen fizettetik meg. Nemcsak a legsötétebb Máramarosban, vagy Budapesten, ahol minden szélhámosság termékeny talajra talál, hanem az ország leg- kulturálisabb vidékein, Szatmáron is vannak ilyen szövetkezetek. Nem minden szövetkezet ilyen. Mert hiszen a keresztény hitelszövetkezetek, az országos központi hitelszövetkezet és fiókjai igazán altruisztikus alapon működnek. Csak azokról a Budapesten, Szatmáron, és az ország más részeiben működő szövetkezetekről, sokszor uzsorás szövetkezetekről van szó, melyeknek uzsora vétségeiről egy két esetben már a kir. Kúria is Ítélt. A Kúria ítélete általános megelégedést keltett az ország közvéleményében, mely régóta aggodalommal tekint azokra az üzelmekre, melyeket különösen az u. n. koronaszövetkezetek követnek el, mikor 50—100 koronás in- formatio-dij, óvadék, kezelési dij, tartalékalap, beirás, nyomtatvány, tartalékdij, tudakozódás és postaköltség czimén és ezek felszámításával hajmeresztő zsebmetszést végeznek az áldozat erszényén. Vannak esetek, hogy a kölcsön kérő 1000 korona kölcsönből csak 600 koronát kap. Ilyen szövetkezetekbe pénzt fektetni valóságos bűn számba megy. Még egyszer hangsúlyozzuk, nem mindegyik szövetkezet ilyen, nem mindegyik űz üldözendő és büntethető uzsoráskodást, de nagyon sok a burkolt uzsoráskodás, a helyes „HETI SZEMLE“ jogszabályoknak egyszerű kijátszása, vagy a nép jóhiszeműségével való visszaélés. Ha a községekben kidoboltatjuk, vagy reklámtáblákon, hirdetéseken közhírré tesz- szük, hogy 3, 4, 4 és fél, 5 százalékos záloglevelek alapján kölcsönt közvetítünk, a nép azt hiszi, hogy csak 3—5 százalékos kamatot fog fizetni kölcsöne után, ha aztán megtudja, hogy 6, 7, 8 perczentet és horribilis közvetítési dijat kell fizetni, már későn fog átkot szórni a közvetítőre és későn fog vissszalépni, már aláírta a váltót, vagy megbízást, melynek alapján beperelhető. A parczellázók, telek felosztok — hogy róluk is szó essék — 200 forintos telket 600 forintért adnak. Nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogj’’ a közvetítés, földjáradék és nem tudom mi más már a kifosztott, megkínzott munkásnak és éhes családjának könnyeiben és szenvedéseiben is a legsúlyosabb elitéltetóst találja. Mi pedig ismételten arra kérjük a nép vezetőit, hogy a hitelügyekben is legyenek igazán vezetői és tanácsadói népüknek, ajánl ják neki a vidékükön legolcsóbb bankokat, vagy az altruisztikus alapokon működő hitel- szövetkezeteket, vagy a katholikus népszövetségnek már sokszor reklamirozott, és külön röpiratban is ismertetett ingyenes hitelköz vet itését. (Kp) Tisza nyitrai beszéde. Tisza István politikai és közéleti szereplése az újabb időben nem szűkölködik váratlan és meglepő fordulatokban. Ilyen váratlanul meglepő fordulat volt az, midőn Nyitván a katholikosokat és protestánsokat egységes működésre, szövetségre szólította fel a keresztényellenes és nemzetfelforgató áramlatok ellen. Tisza Istvánt hivő embernek ismerjük és azért örömmel fogadjuk az ő felszólítását. Hiszen ez csak visszhangja a múlt évi kath. nagygyűlésnek, melyen az elnök gróf Széchenyi Emil ajkairól hangzott el az együttes működésre való felszólítás, mely méltó válaszra talált Tisza István szavaiban. Hogy lesz-e eredménye, nem tudhatjuk. Annyit azonban tudunk, hogy Európában nem áll példátlanul. Emlékezetes előttünk Wahrmundnak, az innsbrucki egyetemen a katholikus egyházjog tanárának, az ügyészségtől is elkobzott Isten- és egyházüldöző röpirata. Az e Körül kifejlődött polémiában szemére vetették Wahrmundnak, hogy műveiben oly élesen ostorozza a zsidóságot, hogy az a legradikálisabb fajantiszemitának is becsületére válnék. Mire Wahrmund így válaszolt: Ami antiszemita- ságomat illeti, 1873-tól a nagy krach évében és éppen amiatt lettem antiszemita. De sohasem voltam radikális fajantiszemita, hanem a mérsékelt irányzat hive. Az én antiszemitizmusom védelmi jellegű volt, nem is tehettem egyebet, mert az volt a feladat, hogy az elhatalmasodott zsidó uralmat megtörjük és annak visszatérését megakadályozzuk, ami a a keresztény egység jegyében, az összes keresztények egyesülésével dr. Lueger Károly polgármester vezetése alatt oly fényesen sikerült, hogy Bécs „felszabaditási harczát“ mindenütt, az egész világon, ahol annak szükségét érezik, mint követendő példaképet dicsőítik. Hollandiában egy fiatal pap, aki egyszerre művész, költő, lángész és nagy gondolkozó volt, dr. Schaepman nevéhez fűződik a protestánsok és katholikusok egyesítése. A protestáns Kniperrel együtt hozták létre ezt a szövetséget és már az 1889 iki választáson fényes győzelmet arattak ellenfeleiken. Nálunk is kezet kell fogniok a katholikusok- nak és protestánsoknak a közös ellenség, a Szatmár, 1911. márczins 23. keresztényellenes áramlatok ellen és egyesült erővel kell megvMelmezniök a létalapjaiban kikezdett és veszélyeztetett magyar társadalmat a felforgató törekvések ellen. Még egyszer a szatmári Alliance. Azon a napon, amelyen múltkori „Szatmári Alliance“ czimii ezikkünk megjelent, a véletlen események mindjárt be is igazolták annak tartalmát, mely szerint a zsidóság mindenkor és mindenütt összetart, s ha egy hitsorsosa a csávába kerül, azt minden eszközzel megmenteni igyekszik, akár érdemes az illető erre, akár nem érdemes. Mi történt ? Az, hogy egy „igazi újságíró“ a deczemberben alakult „Szamos“ részvénytársasággal elhitette, hogy a szatmári zsidóság tömörülése a lap körül csak az ő személye által biztosítható. Sokkal hamarább, mintsem bárki is várta volna, kiderült, hogy ez az ifjú kazár jól spekulált. No majd nem spekulált jól. O csinált a „Szamosából egy kazár lapot, viszont a hilsor- sosok gyönyörködtek a „felelős szerkesztőben“ és büszkék voltak rá. A nagy „újságírót“ azonban elbizako- dottá tette a nagy kazár tábor, amelyre támaszkodott : egyszer csak üldözni kezdett mindenkit, aki nem kazár és vétett valamely kazár ellen. így lett Szatmáron üldözött vaddá egy országhirü zongoraművész. Ugyan mit vétett? Hát nem vétett semmit, csak mint egy helyi lap színi referense azt irta pár hét előtt, hogy a színházi zenekart még három hangszerrel ki kell egészíteni. A szinügyi bizottság magáévá tette a felvetett eszmét és szerződésileg kötelezte a színigazgatót, hogy a három uj hangszert tényleg állítsa be a zenekarba. A színi director, a kinek ez a rendelkezés mintegy 2000 korona évi több kiadást jelent, dühbe jött a kritikus ellen, dühét persze rögtön magáévá tette a zsidóság és a zemüvész elleni bosszurnanőver megkezdődött. Egy hitsorsos színész a színpadról először durván kigunyolta: ez volt a bevezetés. Csakhogy megjárta a szinész is, meg az igazgató is; a szatmári újságírók összefogtak és mindakettőt elégtétel adásra, nyilvános bocsánatkérésre kényszeritették. A szatmári kazárság magánkiviil volt e vereség miatt. Maradhat ez a dolog ennyiben? Elviheti ezt a szerző szárazon? Hát nem. És a nagy zongoraművész egy szép napon arra ébredt, hogy egy kis kazár nyilvánosan legazemberezte őt. Sőt egészen kitört belőle a lovag: durván megsértette a művész feleségét is. A kazárok tapsoltak. Kitűnő ember ez a mi emberünk ! Most már kijött a türelemből a megtámadott is. A nyilvánosság elé vitte az ügyet és becsületsértési pert indított, sőt panaszt tett életveszélyes fenyegetés miatt is. Nem különben tanukra hivatkozva, ő is neki ment támadójának és irt róla olyan dolgokat, amelyeknek hacsak a tizedrésze igaz, hát annak jobb lett volna nem is születni. Azonban ezzel nincs vége az ügynek, sőt csak most kezdődik igazán. A zsidóság kiadta a jelszót, az ő hitsorsosuknak semmi szin alatt ebben a küzdelemben alul maradni nem szabad, kerüljön akármibe. Egész Szatmáron még most is folyik azoknak puhitása, akik a zongoraművész pártját fogják és a zsidó újságíróról sohase nyilatkoztak úgy, mintha a Nemzeti Kaszinó elnökének őt szeretnék látni, hanem ellenkezőleg. Az egyiket fenye- ' getik, a másikat czirógatják, hogy próbáljon Pártoljuk a hazai ipart! KERES SÁNDOR Minden magyar ember szent kötelessége a hazai ipar pártolása, csakis hazai termékeket dolgoznak fel. A legkifogástalanabb kivitelben készíti a legkülönbözőbb alakú pyrainisokat, obeliszcket, kereszteket, emléktáblákat, sirfedeleket, mezei kereszteket, kápolnákat, mauzóleumokat stb. MODERN BERENDEZÉSŰ GÉPTEREM A CSISZOLÁS RÉSZÉRE. Fiók-Üzlet: Szatmár, Attila-u. 4..
