Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-29 / 13. szám
4 HETI SZEMLE Szatmár, 1911. márczius 29. zönség mohón beszivja és a fulánk és gyanú még akkor is bentmarad, ha a büntetőbíróság a rágalmazó közlemény szerzőjét keményen megbünteti. Gondoskodnak ezek a pan- jud lapok arról, hogy a keresztény szellemben dolgozók rágalommal bélyegeztessenek meg. A minden alapot nélkülöző, tudatos rágalmazó czikket feltűnő helyen, nagy betűkkel világgá kürtölik, a büntetőbíróság ítéletét pedig elrejtve olyan betűkkel közük, amelyeket még ép szemű ember is csak nehezen tud elolvasni. Keresztény szellemben működő egyének el lehetnek készülve a szabadkőműves, panjud sajtó támadására és ne is küzdjön az, aki e szemforgatók aljas rágalmaitól megijed, vagy a szabadkőműves panjud körökkel bármi függésben van. Velük szemben csak oly keresztény veheti fel a küzdelmet nyíltan és férfiasán, akinek a panjud szabadkőművesekhez semmi köze. Ennek aztán nem árthatnak. A klerikális elnevezésért pedig csak az bosszankodhatik, aki ennek a szónak igazi értelmét nem tudja felfogni. A keresztény szellemben működő sajtó is el lehet készülve a szabadkőműves panjud sajtó támadásaira. Elnevezik sötét lapnak, reakcziós sajtónak, vicczlapnak és mindennek, aminek értelmét a közönség egy része felfogni sem tudja, de benne gyűlölet keltésére alkalmas. Jól tudom, hogy a keresztény szellemben működő „Heti Szemlét.“ is megtisztelik ilyen elnevezéssel. Pedig nem nehéz kimutatni, hogy a reakcziós, klerikális „Heti Szemle“ mennyivel felette áll a panjud sajtóorgánumoknak. Most csak egy esetet hozok fel: Beregi Oszkár, ez a fajzsidó, szabadkőműves színész a napokban Szatmáron vendégszerepeit. A „Heti Szemle“ nem a zsidót és nem a szabadkőművest nézte benne, hanem a jellemszinészt és művészetének megfelelő módon fejezte ki vele szemben elismerést. Ha a fajt támadja is, de az egyesek kiválóságát nem vonja kétségbe. Már a panjud lapok igy Írtak volna róla, ha keresztény lenne : Shakespaere Romeo szerepét oly külsővel megáldott színésznek szánta, aki külsejével hóditani is tud. A nálunk szerepelt vendégművész azonban görbe lábával és tipikus orrával cseppet sem volt alkalmas jelenség arra, hogy bennünk ily illúziót keltsen fel. Művészete pedig az unalmas dekla- mácziókba fullad. Egy dunántúli keresztény úri leány, énekesnő a Royalban önálló hangversenyt rendezed. Csak nézni kellett volna azokat a typikus orrokat, hogyan fintorogtak a keresztény énekesnő egyes énekszámai után. Meg kell azután nézni oly hangversenyt, amelyen akár honi, akár külföldi fajzsidó vagy szabadkőműves testvér vagy nővér szerepe], mennyire kivörösödnek a testvéri és nővéri tenyerek a szűnni nem akaró tapsban. De nemcsak a művészet terén, hanem az irodalomban és minden társadalmi élet- nyilvánulásban ezt látjuk. A testvérek és nővérek megismerik egymást titkos jeleikből. Összetartásukkal egymást támogatják, segítik. Ha egy klerikális munka megjelenik, agyonhallgatják, vagy ha épen nem hallgathatnak, leszólják. Ha fajzsidó szabadkőműves valamelyik panjud lapban szólal meg, annak az értelmetlen, sületlen meséit is egetverő szellemességnek magasztalják. Csak a nemzetközi panjud szabadkőművességnek van megengedve az egyiittmun- kálkodás és siker? Csak ők törhetnek közös akarattal anyagi és szellemi czéljaik elérésére és minket már a klerikális elnevezés is visszatartson a küzdelemtől ? Csak nekik van megengedve a közvélemény irányítása, és minket ettől már a csóka károgása is visszatartana? Előfizetőinket, különösen a papságot és tanítóságot kérjük, hogg az esetleges magán-, iskolai- vagy községi hirdetésekkel alkalomadtán lapunkat szíveskedjenek felkeresni. A Szatmári Hírlapírók Szindikátusából. A Szatmári Hírlapírók Szindikátusa szerdán, e hó 22-én Bodnár Gáspár elnöklete alatt, ülést tartott, amelyen tárgyalás alá vette: 1. egy, a testületen kívül álló újságírónak a szatmári hírlapírók, valamint a szindikátus ellen a „Szatmár-Néineti“ c. lapban intézett támadását. A szindikátus azt határozta, hogy a támadó cikk tartalmának ama része fölött, amely szerint a szatmári hírlapírók jogtalanul adják ki magukat hírlapíróknak, egyszerűen napirendre tér, miután csak könnyelmű meg- fontolatlanságnak és sajnálatos elfogultságnak eredménye lehet az, hogy egy régi, hivatását becsületesen betöltő testület ilyen igaztalanul megtámadtatott, és pedig egy fiatal, az' újságírói pályát csak most kezdő újságíró által, akit eddigi működése ilyen fellépésre egyáltalán nem jogosít. Kijelentette továbbá a szindikátus, hogy tagjai sorából eddig senkit ki nem rekesztett, mert hisz célját éppen a szatmári hírlapíróknak testvéries egyesítésével kívánja szolgálni. 2. Heltai Hugó színésznek a „Szamos“ márc. 17-iki számában megjelent nyilatkozatára amely — egy már épen Heltai Hugótól — bocsánatkéréssel jóvá tolt sértést és teljesen befejezett ügyet újra felbolygatott és a már elitéit sértését egy újabbal tetézte — a szindikátus a következő álláspontra helyezkedett: a kritika jogának sérthetetlenségét a leghatározottabban fönntartja azzal a kijelentéssel, hogy Heltai Hugó nyilatkozata oly szöges ellentétben áll nemcsak a szindikátus tagjainak, de minden helyesen gondolkozó embernek erkölcsi felfogásával, hogy ez ellentét csak az ilyen durván nyilatkozót magát sújtja le. A szindikátus egyben kinyilatkoztatja, hogy ezen esetért is első sorban Heves Béla színigazgatóra hárul az erkölcsi felelőség, amennyiben ő megígérte, hogy hasonló eseteknek elejét fogja venni. Miután azonban a durvaság megismétlődött, kétségtelen, hogy Heves Béla direktori tekintélyét kellő szigorral nem érvényesíti s igy eshetik meg, hogy a nagy nyilvánosság előtt tett ünnepélyes kijelentésein és Ígéretein ugyanazon színész egyszerűen tul- teszi magát s ez ellen az igazgató nem képes tenni semmit. 3. A szindikátusnak egyik leghatározottabban kijelölt erkölcsi célja, hogy a békességet és kartási tiszteletet egymás között ápolja. E célnak megközelítése érdekében elvben kimondja, hogy a saját hatáskörében mindig arra fog törekedni, hogy bárkit aposztrofálnak valamely lapban, az illető ugyan annál a lapnál keresse a rektifikációt. A szindikátus tagjai a rektifiká- ciót keresőket szintén utasítani fogják azokhoz a lapokhoz, amelyekben őket aposztrofálták, hogy ezáltal a lapok közti személyeskedő polémia elkerültessék. Keleteurópai zsidó. A „Standard“ a „Keleteurópai zsidó“ czimü czikkében közli a következőket: „A keleteurópából Angliába bevándorolt zsidók, akik London Eastendjében a külföldi lakosság zömét alkotják, kétségtelenül a zsidó faj legalsóbb rétegéből valók s sok tekintetben úgy phisikailag, mint erkölcsileg megvetendők, bárha bevándorlásuk első idejében egyes jó tulajdonokat mutatnak fel. A bevándorolt zsidó szorgalmas és mértékletes, igyekszik békésen megférni szomszédaival. Gyermekeiben azonban feltűnő változás észlelhető, még pedig nem előnyös irányban. A legnagyobb fokú erkölcsi zülléssel találkozunk náluk. Fajuknak eredeti erkölcseit, a mértékletességet, szorgalmat, a tekintélyek tiszteletét és a vallás megbecsülését elha- nyagolják, ellenben mindig jobban kifejlődnek velük született bűnös hajlamaik: hazudozás, csalás, nyerészkedés és az erkölcstelenség legundokabb fajtája. Helyesen vagy helytelenül, Angliában az a felfogás került uralomra, hogy olyan társadalmi bajokkal szemben, a melyek örökösek és a melyek más országokban szigorú ellenőrzés s szabályozás alatt állanak, oly módszereket kell alkalmazni, amelyek az elnyomást czélozzák. A mi módszerünk jövedelmező foglalkozási ágakat nyit a bevándorolt, erkölcsileg sülyedt zsidónak. Önként választott foglalkozása a zugbukmékeri, gyakran játékbarlangok és erkölcstelen házak gazdái, keritők stb. Ideje, hogy felhívjuk a közfigyelmet a bevándorlási kérdés hasonló következményeire. Megrémülne az ország, ha tudatára ébredne, hogy Angliában mily méreteket öltött a legborzalmasabb bűnös üzérkedés. A bevándorolt zsidók állandó foglalkozása a nők kizsákmányolása, a „fehér rabszolgák“ szállítása. Sajnos, nincs statisztika, amely bebizonyítaná, minő mély gyökeret vert ez a fekély, mert ezekkel a gonosztevőkkel szemben tehetetlen a törvény. Csak az áldozatul esett nők bizonyithatnak ellenük s ez csak igen ritka esetben történik meg. És még bizonyítás esetén is csak csavargás vagy csalás czimén emelhető a vád s a legnagyobb büntetés legföljebb három havi börtön“. Angol világlap ir igy a keleteurópai zsidókról, a melynek kategóriájába magyarországi bevándorolt zsidók is tartoznak. Ajánljuk ezt a jellemzést is a „Zsidó Szemle“ ez. tiszta zsidólap figyelmébe. Magunk részéről csak azt az észrevételt füzzük hozzá, hogy az angol nemzet alapjában véve nem antiszemita, sőt szereti is a zsidót, mert az angol gyáripar termékeit a zsidó közvetítő kereskedelem helyezi el. Az angol úgyszólván rá van utalva erre a közvetítő elemre és mégis úgy ir róluk, mintha a magyarországi állapotokat tartaná szem előtt. Mennyivel inkább kötelességünk nekünk kezünket állandóan a zsidókérdés ütőerén tartani, mikor ez a destruktiv faj úgy északkelet felől, mint délkelet felől, Ga- licziából és Romániából Magyarországra vándorol és ezt a tevékenységet nálunk fejti ki. A nyerészkedési tulajdonsággal már foglalkoztunk. Mai számunkban tárgyaljuk a csalafintaságot. A kerítéssel 1908. XXXVI. t.-cz. 43. és’ következő §-ai foglalkoznak és a nemzetközi elem ezt a foglakozást 1908. október 1-ig nálunk is büntetlenül űzte. mm = NAPI TÉMÁK, = ÖRÖK PROBLÉMÁK 1%.’ írja : HARSÁNYI KÁLMÁN. EROTIKUS KORSZAKOK. — Három min- denekfölött erotikus szellemű korszakot látok az emberiség történelmében, de határozottan a miénket tartom a legkevésbbé ártatlannak. A Krisztus utáni első századbeli Róma csak a baromian erotikus, vagy groteszk, mulatságosan trágár írásokat, ábrázolatokat termelte. Afféle durva férfimulatságul, a melyhez nőnek, tisztességes nőnek semmi köze sem volt. A pompejii freskók, bronzok nem igen tettek kárt az érintetlenek erkölcsében. Egyéb céljuk sem volt, mint hogy úri tulajdonosuk elázott vendégeit még egy utolsó hahotára fakassza velük. Veszedelmesebb volt a tizennyolcadik század erotikus láza, mely raffinált művészetté finomította ezt a renaissance-korbeli kamatokkal meggyarapodott ókori örökségét, s még egy Bouchert, még egy Fragonard-t, még egy Dide- rot-t, még egy Mirabeaut is igájába tudott hajtani. Nagyon finom, raffináltan elmés lévén, közvetlenül csak az arisztokrácia erkölcsét rontotta meg. A mi századunk erotomániája azonban megrohanja az egész társadalmat és rászabadítja a silány magántudósok egész óceánját az olvasók tömegére, le egészen az — életében először és talán utoljára autodidakta — kisdiákig. Mind ezt a nagy jelszó, a tudomány örve alatt, mely följogosít a mételyhintésre, s megóva talán egyetlen bűntől, megismerteti olvasóját százzal. Ne mondja senki, hogy az átlagos műveltségű embernek erre szüksége van. A kárhozatos szenvedélyek rajza mindenkor veszedelem, hiszen kétségtelenül megállapított valóság, hogy az emberrel veleszületett abnormis nemi érzés rendkívül nagy ritkaság, s hogy mégis oly sok az aberráció, csupán a példa szuggesztiv erejének köszönhető. A SEXUALIS TUDOMÁNYOK. — A nemi élet nagy kérdéseinek tisztázása kétségtelenül fontos föladat, s oktalanság volna fölróni korunknak, hogy behatóan foglalkozik velük. A tisztázás módja azonban már megbirálható, sőt bírálatra szorul. A sexualis kérdés irodalmából, mely Krafft-Ebing óta hatalmas könyvtárrá gyarapodott, legfeljebb pár araszos kis könyvespolcot
