Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-11-22 / 47. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK; Egy évre — 6 K — f. Negyedévre — 1 K 50 f. Félévre — 3 „ — , Egyes szára ára 10 fillér. Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 4 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 2 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázinány-sajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése S korona.----------------- Nyllttér sora 40 fillér. -----------------A lap megjí'leiiik minden szerdán. Idei nagygyűlésünk. Szatmár, 1911. nov. 21. (-f-) Most már nőm tüntetés, életjelek adása az országos kath. nagygyűlés, mint még nem régiben is, de a munka pörölyét zuhogtató férfierő, a mely a keresztény kultúra dómjait akarja megépíteni lelkekben, családban, társadalomban, államban. Kell, hogy igy lássuk már nagygyűléseinket. Ne a lelkesedés mámoros elragadtatásában, meglobbanó és meglohadó tűzzel, de mérlegelő, komoly szemmel, a mely azt vizsgálja: hol az ő munkatere, mi a ráeső rész a tevésből. El, el azokkal a csillogó káprázatokkal, a melyekből csak az volt a mellveregetéssel megállapított eredmény, hogy van impozáns tömegű katholikusság I És elég ennek fölvo- nultatása görögtüzes dekorácziók hatásos keretében. Lólekző gyönyörűséggel láttuk, bogy megmélyült tartalmában a nagygyűlés. Czélja már nem az, hogy az öröm játékos, gyermekesen naiv tapsára ragadtasson, hangos szólamok üres pathosával töltsön meg. Az idei nagygyűlésből teljesen hiányzik minden tüntető jelleg. Komoly, megdöbbentő tömegét a végrehajtandó munkának dobták be a szónokok a katholkus életbe. A szakosztályok üléseinek tárgyai oly sokféle, kikerülhetetlen munkáról beszéltek, a melyek végrehajtása a megfeszített, pillanatig sem pihenő erők öntudatos cselekvését követelik. Mennyi a tennivaló! Ölhetett kéznek egynek sem szabad maradni! Az elragadtatás láza helyett az alkotás, a cselekvés lázának kell elfogni mindeneket. Világiakat, papokat egyaránt. A szövetkezetek, a patronage-ok, gyermekvédelem, szegényügy, iskola, a keresztény feminismus, munkás-kérdés, kivándorlás, leánykereskedelem, tanoncz-, legényegyesületek, katholikus körök, az alkoholellenes küzdelem, s az élet még egy sereg socialis kérdése; aztán a templomok, a Mária-cong- regatiók, missiók, a művészetek, a tudomány — mind-mind végeláthatatlan sorozatban merednek felénk sürgető parancsszóval. S a morajló, a munkálok ezreit váró föladatok egész légiójából kiválik meg három, mindegyiknél több, sürgősebb kérdés. A sajtóé. Az autonómiáé. A közömbös intelligentia meghódításáé. — íme, a súlyos föladatok ezrei 1 A nagygyűlés komoly, ünnepélyes méltósággal megtette a legfontosabbat. Fölnyitotta szemünket. Megvesztegető, álombarin- gató Potemkin-képek mutogatása helyett kopár sivatagba vitt, a melyet oázissá kell átváltoztatni. És ezzel óriási, erőkön felül való áldozatokra szólított föl. Már szükség is volt erre. Táborunk megnőtt számban, hangoskodó emberek vitték a vezérszerepet és vitték egyúttal lejtőre is intézményeinket. Színdarab- és mulatság-rendezésben merült ki legtöbb egyesületünk tevékenysége, a szinen való szereplés és hiú ünnepeltetés vágya volt a rugó. Uj korszaknak kell kezdődnie! A komoly, tartalmas munkáé. A szív vérével végzett munkáé. Nagy áldozatokra van szükség. A szó maga megbélyegző lesz ezentúl. Hiszen vár az a megmutatott tömege a létesítendő alkotásoknak. Energia és pénz kell ezekhez. A ki egyiket sem adja, ne higyjük, hogy közénk való és velünk van. összegezzünk! Irta: BODNÁR GÁSPÁR. Meglehetősen távol tudtam maradni azon majd nyugodt, majd epés, de mindenesetre már- már szétszóródó és sokat markoló vitáktól, melyek e lap hasábjait hónapok óta csaknem — lefoglalták. Kiküldőm a leikein. (Novemberi ködös hajnal. Születésnapom.) — MAGYAR BÁLINT. — jf nap elé vágóit ma is kora-keltem. Jffét kezemke Hullik fejem. Eltűnődöm: Szép Hajnal-időmet újra elsiettem, (lljra elsiettem. jpuka;meleg ágyon ott maradt az álom. — Sp’ virágot szedtem virágos mezőkön — Í> amiért elfíagytam: a napot se látom, jf napot se látom. Jf napot se lássam, álmot is veszítsek ? %ová66 ne pikenjek s ne is fáradozzam ? VágytüzekHen égjek és mégse Hevítsek? é's mégse Hevítsek? . . . Jfiküldöm a lelkem. Afiol a nap késik — Díovemkeri ködös Hajnalka — kiküldőm. Jjadd várja, Hadd várja a nap ér kezesit, _frany érkezésit. Jfiküldöm a lelkem .... Jjogyfía nem leket még r<OÜz, amely a naptól gyulladva melenget: Jsegyen vifiar, amely utakat egyenget, fiús ködöket kerget. Előszó.*) Hoztunk megint egy kosár virágot — maradjunk meg a régi Almanachok stílusa mellett — azt odadöntjük szép olvasónőink lába elé. Van fűszeresen fanyar vadvirág, ablakba való ékesség, égőszinü mint a drágakő, van idegenszerü dísznövény, a kelyhe forró és szomjas, mint az emberi száj, ábrándos vízinövény, amely melegebbnek érzi a holdfényt a nap tüzénél. Tessék benne válogatni. Nem hiába élünk közelebb Seherezade hazájához: nálunk ma is több mese terem, mint egyebütt. Olyan bő a termés, hogy a könyvkiadók kaszával válogathatnak benne, az újságkiadók pedig napról-napra fölvirágozhatják vele házukat, mintha mindig Űrnapja lenne. Ez a kérdés azonban valami szegénységet is takargat: a magyar humor, irodalmunknak ez a jellemző specialitása veszendőben van. Miután emberemlékezet óta fényt és meleget szórt a Parnassusra, lassankint, szinte észrevétlenül, elmerült az égboltozat határán és ami még ott fénylik a magasabb hegyeken, az csak elkésett búcsúsugár. Bizonyos, hogy ezentúl homályosabb és hűvösebb lesz nálunk is az élet. *) A most megjelent, 1912. évi Mikszáth-Alma- nachból, a melyben Heltai J., Legioner, Brédy S., Pékár Gy., Lőrinczy Gy., Lövik K., Yértesy Gy., Kanizsay F„ Diplomata, Farkas P., Biró L., Krúdy Gy., Pakots J„ Szomaházy J., Kálnoki J. és Herczeg F. nyújtják legfrissebb írásaikat, hozzuk a szerkesztő előszavát. A Siuger és Wollner kiadásában, megjelent Almanach ára 2 K. Pedig abban a játszi fölényben, amely oly magasságból mosolygott le az életre, mint az alföldi ég, egy őserejü faj különös életböl- csesége nyilatkozott meg. Ez a humor, akár a bölcsek köve, képes volt minden csodára, megaranyozctt sok nyomorúságot, jóllakatott sok éhséget, áthidalt száz szakadékot és megoldott nem egy tűrhetetlen feszültséget. Úgy látszik azonban, hogy az ősök öröksége nem birja el a czivilizációt. Ahol gőzekével szántanak, onnan elszállanak a nemes kócsagok és varjusereg telepszik a helyükbe. A humor a magyar irodalomnak addig adott egyéni zamatot és zománczot, amig az ország távol esett a világtól, amig vidék volt. Tegnap még Budapest maga sem volt város, hanem falusi emberek megszállóhelye, a vidék ezüstös holdfénye besütött a régi Hatvani-utcába, a Soroksári-ut ablakaiból kiváncsi falusi arczok kandikáltak elő. Aki itt mesélt és dalolt, annak lelkében szélesvonalu tájképek éltek, gyermekkorának éjszakáiban parasztasszonyok babonás meséi világítottak, első szerelmének emlékeiben füzesek zúgtak, vadgalambok szóltak. Aki közülök történetesen Budapesten született, az is, legalább papírról szivta magába a falu tüzes napfényét és a falusi ember mosolygó fatalizmusát. Tegnapról mára a magyar város legyőzte a falut. Most már Budapest ivlámpáinak hideg fénye kápráztatja a vidéki ember szemét is és a falu városi élet él, babár csak vágyaiban is, újságpapíron. Az élet betört az álmok országába, az emberek most már nem érnek rá arra, hogy elmélyedve Lapunk mai száma 10 oldal.
