Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-25 / 43. szám
4 Szatmúr, 1911. október 25. tatjuk ezt az újságot . . . egészséges táplálékot kapnak. Észre sem veszik, ostyában kapják be azt a szellemi táplálékot, a mellyel visszakapják tiszta keresztény világnézetüket, mely nélkül benső, igaz katholizálásra gondolni sem lehet. A november elején megjelenő szám kezdi meg azt az eredeti regényt például (Itthon-otthon), melyből hatalmasan emelkedik ki a keresztény nő alakja. A kinek, mint Mónikának édes mindene, leghatalmasabb életfegyvere a hit és az otthonnakforró szeretete. A ki napról-napra újra meghódítja férjét. A ki azt a közönyös embert beviszi a templomba és ezzel az élet legszebb harmóniáját építi fel számára. Számonkint jön azonkívül már készen levő egy-egy eredeti elbeszélés. Mind az életből ellesve. Mind tele vallásos, tiszta levegővel, életnézettel; úgy azonban, hogy azon a pietizmus kenetteljességét érezni sem lehet. Egész kis neveléstant, népszerű neveléstant fog találni az idei ciklusban az olvasó. Apró Téli Mesék, derültséget, sőt kacza- gást fakasztó apróságok egész özöne lepi el a heti számokat. A Gazdasági rovat bőséges. Tanácsok a mindennapi élet és higiénia köréből. Egyszóval bőséges anyagom áll rendelkezésre, úgy hogy bátran mondhatom, kis újságom bármely ilyen irányú lappal versenyre kél. * * * Azt mondják nekem, sok tanítványod van a papság és tanítóság körében. Majd azok . . . Majd azok! Hagyjátok. Körülbelül úgy vagyok ezzel én is, mint az a jámbor iró, a ki igy okoskodott: — Sok az ismerősöm. Kiadom könyvemet. Azok mind megrendelik. Az ám, de az ismerősök is igy okoskodtak. — Hát ’iszen jó ismerősöm az az iró- ember, csak megküldi a művét. És mind a két oldalról bekövetkezett egy hosszú és végnélküli — várakozás. Ha a megyénkben pl. alakul egyesület, olvasókör ? Nyomban kapom a levelet, hogy ismerik nagylelkűségemet. Szegény a kör, meg az eklézsia. Ergo: tiszteletpéldány. Garmadával találhatók szerkesztőségemben az ilyen nagybecsű levelek. * * * Száz szónak is egy a vége. Arról van szó, hogy egy faluba vagy városba csak egyetlen példányban rendeljétek meg testvéreim a „Téli Esték“-et. Ennek a kis lapnak galamb természete van. Hoz az magával aztán — egész „ducravalót“. 1. Miért gyógy utunk M áriavölgy ön ? 2. Mert Máriavölgyön a pa- rádi, bikszádi, gleichenbergi, karlsbadi, seltersi, emsi, bárt- fai gyógyvizeknek valóságos hasonmása van. 3. Máriavölgyi vizek a legkellemesebb, legüditőbb italt szolgáltatják. 4Máriavölgyi ásványvizet 7/n> literig 6 fillérért tölt bérmentve érkező tiszta üvegekbe a Fürdőigazgatóság. os „HETI SZEMLE“ Egyházmegyei Kath. Sajtó-alap. Azok a tervek értek meg a végrehajtásra, a melyekkel szemben nincs helye a javallásnak, fontolgatásnak, de egyszerre kiváltják az elhatározást: meg kell valósítani! Ilyennek kell lenni az egyházmegyei sajtóalap tervének is. Mert mióta Kálmánd az első tettel előállott, hóditó útjára indult a Sajtóalap gondolata. Mindig szélesebb körben ver hulíáin- gyürüket. Lavinaként mindig jobban nő. Már a máramarosi hegyekig eljutott. És pedig ezelőtt két héttel. Kis esperesi kerület a huszti. Négy pa- rochus gyűl ott csak össze a papi coronára. Messze élnek egymástól a nagy districtusban. És mikor összejönnek, várva-várják ezt az alkalmat. Mert szivüket cserélik ki. A legégetőbb, előttök a legszükségesebbnek látszó teendőket beszélik meg. Október 11-én az őszi corona Huszton volt. Es mind a négyen a legfontosabb ügynek az egyházmegyei sajtó ügyét tartották. Oly fontosnak, hogy nem inditványnyal, de beszédes tettel állottak a sajtó ügye mellé és egyenkint száz, összesen négyszáz koronát ajánlottak föl az egyházmegyei Sajtóalapra. Milyen hatalom lehet a sajtó, ha érdekében először az egyházmegye falvai szállanák síkra. Nem öntik a szót, nem vitatják a megvalósítás mikéntjét, de fönséges egyszerűséggel, imponáló tudatossággal összeadják áldozataikat. Tűzzel lelkesedéssel, a szükségesség meggyőződésével. Meghajolunk falvaink tiszteletreméltó lelkipásztorai előtt. Az ő férfias tettök, kell, hogy megnyissa mindnyájunk szemét. Kell, hogy tétovázó várakozásunkból mindnyájunkat odahívjon — áldozni annál az oltárnál, a melynek neve: katholikus sajtó. És különös örömmel és hódolattal köszöntjük a huszti esperesi kerület papságát, a mely, mint kerület, a legelső az egyházmegyében, a melyik a corona ügyei közt tárgyalta az egyházmegyei sajtőalap ügyét és ezt példaadó áldozatával jelentősen megnövelte. Az esperesi kerület okt. 11-i gyűlésén ez ügyben a következő, lapidarisan egyenes határozatot hozta: „A huszti kerület jelenleg működő, lelkészkedő papsága kötelezi magát a szatmári egyházmegyei kath. sajtóalapra egyénenként 100—100, tehát összesen 400 koronát önkéntes adományul lefizetni. — A fizetés az 1912. évben tartandó gyűlésen kezdődik, s négy év alatt egyenlő részletekben történik. A befizetendő ösz- szeg annak idején, mint tőke lesz kezelendő, s kamatai a jelzett célnál egyéb czélokra nem fordíthatók. A jelen határozat természetesen csak püspöki, kegyes jóváhagyás után lesz érvényes és kötelező. — Amennyiben tehát jóvá nem hagyatnék, vagy egyházmegyei sajtóalap nem létesittet- nék, a határozat hatályát veszti.“ * Az Egyházmegyei Kath. Sajtóalapra eddig fölajánlott összeg . . . 1465 K begyült összeg ...........................312 „ Sz ép irásu fiatalember, kereskedelmi szaktanfolyamot végzett, könyvelésben és üzleti levelezésben több havi gyakorlattal bir, az esti órákban bárminő irodai munka elvégzésére vállalkozik. Czime a kiadóhivatalban. Egy Iró Naplója m ü II. Október 8. Két évvel ezelőtt egyszer csodálatos mély hangulat fogott el bennünket a Margitszigeten. Túl voltunk már az éjfelen, de nem tudtunk elszakadni attól a már teljesen elnéptelenedett, alvó parktól. Hallgattunk. Nem volt már mondanivalónk, de teljesen elnémulni sem tudtunk. A ki a legfinomabb idegzetű volt közöttünk, az megérezte, mit kíván ez a hangulat. Meg is szólalt. „Mondjunk verseket.“ És mondtunk verseket. Az kezdte, a ki megszólalt, mert belőle kívánkozott legjobban kifelé. Az ura versét, neki egyik legkedvesebbjét mondta el. Nem is mondta, de szavalta. Zengett tőle a sziget. Nem szeretem a patétikus szavalást, de hogy az övé olyan volt akkor és olyannak kellett lennie, azt megértettem. És gyönyörködtem benne. Egy kis csöndes elmerülés, néhány halkan váltott, de nem súlytalan szó után Pa- lágyi Lajos öblös, mély hangja váltotta föl az egykori drámai hősnőét. Vajda János két fekete gyémántját láttuk szavára a sötétből sötéten kiragyogni: „A magány“-t, meg az „Az üstö- kös“-t. Ismét halk szavak, ismét súlyosak. Utána Komjáthy Győző következett, apjának, a leghimnikusabb hangú magyar poétának „Ősz“ című versével. Valami különös fakó lelkesedés volt a fiú hangjában, a mi nem hatott rám jól. Mintha talmival vont volna be aranyat. Végül én következtem „A harang“-gal. Azóta sok verset hallott a sziget. Hagyo- mánynyá lett, hogy az újakat is ott kell bemutatnunk. Ma rám került a sor. Ritkán esik meg, mert csak nagy-elvétve írok verset. Kimentünk vele a szigetre. Későn indultunk, korán bealkonyult, már el is odáztuk, mikor a Pest felőli parton, teljes pompájában, a teli holdat vettük észre. Ezen a parton alig jár ember; ilyenkor már csak a lámpasoros főúton vannak sétálók. Tőlük menekültünk ide. A kápolna mögött, két szembehelyezett lócán foglaltunk helyet. Háttal a holdnak én, szembe velem Palágyi Lajos és a két nő. A holdvilág, az ősember esti mécsese beragyogta az írógép-betűs papirost. Olvastam. Kifejezhetetlenül szép volt az a nehány perc, melyben — a vers közepe felé — felhő vonult el a hold előtt, s kénytelen voltam elhallgatni. Nem szólalt meg egyikük sem, de mind a három szempár végigleste azt a kis felhő-átvonulást, s én az ő arcuk földerüléséből láttam a folytatásra intő jelet. Ennek a három arcnak a némajátéka az én mai nagy élményem. Október 9. Ma este négy teljes órán keresztül versemről folyt a szó. Palágyi Lajos, (a legszere- tőbb szívű hóhér,) következetlenséget vélt benne észrevenni és ezt igyekezett föltárni előttünk. Elemében volt, s mélyen járó fejtegetései ezer irányváltoztatással, ezer szempontcsereberével igyekeztek szembeszökően megvilágítani a hibát, hogy „Az aggteleki barlangban,“ kijavítva, — szerinte egészen kifogástalanná legyen. A társaság, — legmélyebben gondolkozó Aki igazán finom, kényelmes, elegáns és tartós honi gyártmányú lábbelit akap vásárolni, 9 az forduljon bizalommal Yuja János*» Szatmár, Deák-tér sí (Keresztes András-féle ház), m aki dúsan felszerelt czipö-raktárában csakis valódi finom bőrből a már is világhírű hazai gyárakban készült ozipő- ket és csizmákat nagyon is verseny- képes árakban hozza forgalomba és üzletéből minden olcsóbbrendü készítményt, a szokásos bőr- és talputánzatokat teljesen kiküszöbölte, s akinek árui csinosság dolgában is párját ritkítják. Kívánatra mérték után bármilyen kivitelű czlpök és csizmák is készülnek.
