Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-18 / 42. szám
4 HETI SZEMLE Szatmár, 1911. október 18. szó. Plébániáján naponkint megjelent, hogy a hivatalos ügyek intézéséről gondoskodjék. A jogkeresőkkel szemben igazságos, a támogatásra vagy segítségre szorultakhoz méltányos és áldozatos volt. Tisztelettel és kegyelettel emlegetik nevét szerte a városban és emlegetni fogják évtizedeken keresztül. Részt kívánt venni a város ügyeinek intézésében, ezért beválasztatta magát a városi bizottsági tagok sorába. A törvényhatóságban mindannyiszor felszólalt, ahányszor a szóbanforgó közügy nagy ismereteit, széleskörű tapasztalatait igényelte, vagy ha irányitó szavaira volt szükség. Mint lelkész büszkeségére vált Szatmár városának. Akár nagy tudományát, akár mélyen kutató elméjét, akár finoman dis- tingváló logikáját, akár magas műveltségét, akár papi karakterét, akár ambícióját tekintjük a tevékenységben, díszéül szolgált annak a helynek, melyet mint a város lelkésze elfoglalt. Volt püspöke 1902-ben nevezte ki szatmári lelkésznek, tehát tizedik éve immár, hogy áldásos buzgalommal működik közöttünk plébániája és a közügyek intézésében. Hogy mily buzgalommal és minő érdemeket szerezve, annak megítélésére legilletékesebb fórum főpásztora. Közöljük azért azt a meleghangú levelet, melyet felmentése alkalmából hozzá intézett. „Méltányolva f. hó 1-én 307. sz. a. előterjesztett kérelmének indokait, Méltóságodat a szatmári plébánia administratori tisztjétől kívánsága szerint a folyó polgári év végével felmentem. Közel tiz évig viselt hivatalában lankadatlan buzgalommal kifejtett áldásos tevékenységéért főpásztori köszönetemet fejezem ki Méltóságodnak. Az Isten neve dicsőségére s a lelkek örök javára lelkiismeretesen végzett munkának boldogító tudata s az üdvösség utján vezetett hívek hálája és imája kisérjék Méltóságodat még hátralevő, s a Gondviselés kegyelméből — reméljük — hosszú életén keresztül.“ Ezek után nincs egyéb hátra, minthogy mi is csatlakozunk a főpásztorunk ama kívánságához, hogy a jó Isten tartsa meg Szatmár város visszavonuló lelkészének életét számos éveken át. S e kívánság bizonyára meleg szeretettel fog a közeli napokban minden oldalról megnyilvánulni. Mert november 17-én lesz Hehelein Károly aranymisés, akkor fog 50 áldott esztendő munkájának határkövénél vele áldozni és hálát adni az egyházmegye is. Tisztelői már is készülnek ez ünnepre, a mely bensőséges, mély és örömteli lesz. Mi már most köszöntjük szivünk hódolatával az aranymisés praelatust. Ad multos annos 1 (b.) A szabadkőművesség czólzatai. A ki eleddig a szabadkőmivesség iránt csak parányi tisztelettel is viseltetett, olvassa el a következő 4 sort, mely egy franezia szabadkőműves újságban látott napvilágot: „Nekünk — szabadkőműveseknek — kötelességünk széttiporni a gyalázatost. S mi ez a gyalázatos ? Ez nem a klerikalizmus, hanem maga az Isten“. Jól jegyezzük meg, hogy a szabadkőművesség nem a klerikalizmus vagyis az úgynevezett „papi hatalom“ ellen küzd, mint azt talán sokan gondolják, sem a róm. kath. Anyaszentegyház, sem másféle felekezet ellen, hanem egyenesen maga az Ur Isten ellen. E nyilatkozat szerzője nem tagadja, hogy van Isten, hanem hiszi, sőt tudja v t, de gyűlöli oly annyira, hogy eltiporni szeretné. így csak őrült beszélhet, ilyen czélokat és törekvéseket csak gyűlölettől megzavarodott elmék tűzhetnek maguk elé. A szabadkőműveseknek is az Isten iránt való gyűlölet vette el az eszüket. És mégis azt kell látnunk, hogy a szakadkőmüvesség ma hatalom; dirigálja társadalmi életünket. A magyarországi szabadkőművesség majmolja a franezia istenkáromlókat. Vakoló estélyeiken állandóan a mi vallási ügyeink „kerülnek táblára“. Újságaik szünet nélkül hitünket támadják. Csak idő kell és a keresztények legyenek továbbra is oly könnyen becsapható naivak, nálunk is meg fog jelenni a szabadkőművesség a színen a maga valóságában, Istent gyűlölő és letiporni akaró program mjával. És ez lesz a vég kezdete, a magyarság elpusztulásának szomorú ideje — mert hiszen egy nemzet sem bírja ki az istentelenséget, bele kell halnia. Ezt tanítja a világtörténelem. Az élet ösztönével kell tehát küzdeniink a szabadkőműves gonoszság mételye ellen. 1. Miért gyógy ultink Mária- völgyön ? 2. Mert Máriavölgyön a pa- rádi, bikszádi, gleichenbérgi, karlsbadi, seltersi, emsi, bárt- fai gyógyvizeknek valóságos hasonmása van. 3. Máriavölgyi vizek a legkellemesebb, legüditőbb italt szolgáltatják. 4. Máriavölgyi ásványvizet 7/io literig 6 fillérért tölt bérmentve érkező tiszta üvegekbe a Fürdőigazgatóság. os Egyházmegyei Kath. Sajtó-alap. Kálmánd példaadása nem szalmaláng, de kitartó lelkesedés, a mely hétről-hétre elhozza újabb gyűjtését a Sajtóalapra. Ezen a héten is, a mikor külön templomi gyűjtés volt a kath. sajtóra, újból megjelent Kálmánd. Derék, tisztes gazdák, szegény zsellérek, férfi és asszony egyaránt kiveszi részét az adakozásból. A fillérek és koronák gyűlnek s a tűz nem kialvóban, de még emelkedőben van. Megilletődött bámulattal állunk meg a derék falu öntudatos katholikussága előtt és várva-várjuk a többi hitközség hasonló megmozdulását. Ha most nem teszünk meg minden lehetőt sajtórik megteremtésére, magunk Ítéljük halálra magunkat. Adjon tüzet és lelkesülést mindannyiunkba az az áldozni tudó hitbuzgóság, a mely oly megkapó módon nyilvánul Kál- mándnak nem szűnő adakozásában. Mert a most beérkezett gyűjtés kisérő sorai azt üzenik, hogy hol több, hol kevesebb adománynyal hétről-hétre még sokáig növelni fogja Kálmánd a tőle kezdeményezett és jórészben tőle összehozott Sajtóalapot. Kálmándról e héten a következő adományok érkeztek : özv. Láng Jánosné 10 K, Linzenbold György, ifj. Schilli János.. 2—2 K, Varga Antal és N. N. 50 fillért. Összesen 15 korona. Varjas Endre pedig 50 koronát adományozott ; ezzel az e heti gyűjtés összesen 65 korona. Az Egyházmegyei Kath. Sajtóalapra eddig fölajánlott összeg . . . 1065 K begyült összeg ...........................312 „ Ír ja: HARSÁNYI KÁLMÁN. 1911. október 5. Bármily különösnek lássék is: szeretném bevezetésül előre összegezni jövendőbeli élményeim velejét, e még meg nem írt napló foglalatát, melynek első sorait most kezdem papírra vetni. Az események képét — optikai jelenségekként — a kinematografus őrzi meg híven, nem mi. Az a kép, a melyet érző agygyal, gondolkozó szívvel mi őrzünk meg, sohasem igaz tükörképe valamely eseménynek; mindig hű mása azonban az élménynek; az élményt legjobban talán úgy lehetne meghatározni, hogy külső eseményeknek belül átérzett képe a lelkűnkben. Kép, a melyet vegyi folyamat örökít meg a lemezen és savak marnak az érzékeny felületre, de olyan savak, a melyeknek vegyi képlete minden lélekben más és más. Ezek a savak döntik el a megörökült képek sorsát, nem maga a kép, mely megörökítésre kínálkozott. A filmnek olyan álláspontja van, a minőt még a legnagyobb gondolkodó sem érhetett el és a melyet már az emberek legtudatlanabbja is túlhaladt. A film filozófiai jelmondata: — „minden mindegy“. Mindent megörökít és ugyanúgy örökíti meg, akár én berregtetem végig a gépben, akár te, akár iksz veti fürdőbe, akár ipszilon. Nekünk semmi sem mindegy. Még ugyanaz a külső kép sem válik bennünk azonos élménynyé két távoleső pillanatban. Bármennyire egységes legyen is lelkünk alapjelleme, — hangulataink végtelen sok változatban vethetik felszínre. Hogy hasonlatomnál maradjak: a kinematográfnál sokkal bonyolultabb folyamat megy végbe bennünk, mikor valamely eseményt élménynyé változtatunk s a magunk élményét odakináljuk másnak. A mi kettős tárgylencsénk — a szemünk, semmiképpen sem objektív; tárgyát megválogatja, magához idomítja, megcsonkítja vagy kibővíti, már a látott kép sem hű mása a valóságnak. Szóval már a fölvétele is hamis. A savas fürdőben meg éppen elváltozik, mikor a fölidézett érzések és gondolatok egyetlen valamivé — élménynyé — egyesülnek vele. Azután következik még egy harmadik meghamisítás, — a kivetítés, melynek számot kell vetnie azokkal, a kik számára készül. Szóval hamis, háromszorosan is hamis, a mi kikerül belőlünk. De csupán objektive az. Szubjektive maga a valóság. Ezt a valóságot fogom én adni ebben a naplóban. Hogy mi minden fog történni, míg könyvvé gyarapodnak ez apró cikkecskék, benyomások és följegyzések, azt nem tudhatom. De tudnom kell és tudom is valamelyest, miféle savak fognak elbánni a bárminemű jövendőbeli eseményeknek lelkembe vetített képeivel. Nincs sav, a melynek bonyolultabb képlete ne volna; ezé csak két betű. Kettő, a melyet a világ legtudományosabb elméje sem gyarapít- hat meg. Mindig két betű marad, mindig a legősibb, legnaivabb szó, az én. Aki igazán finom, kényelmes, elegáns és tartós honi gyártmányú lábbelit akar vásárolni, 9 az forduljon bizalommal ínja János* Szatmár, Deák-tér ■ (Keresztes András-féle ház), m aki dúsan felszerelt ozipo-raktarában csakis valódi finom bőrből a már is világhírű hazai gyárakban készült ozipő- ket és csizmákat nagyon is verseny- képes árakban hozza forgalomba és üzletéből minden olcsóbbrendü készítményt, a szokásos bőr- és talputánzatokat teljesen kiküszöbölte, s akinek árui csinosság dolgában is párját ritkítják. Kívánatra mérték után bármilyen kivitelű ozipök és csizmák is készülnek.
