Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-09-27 / 39. szám
HETI SZEMLE“ Szatmár, 1911. szeptember 27. o aj r> Az angol és franczia úri divat mindennemű ujdoságai: kalap, keztyii, nyakkendő, sétabot, zsebkendő és fehérnemüekből. A vadászat, vivás, párbajok mindenféle szükséges kellékei. Úti czikkek, bőröndök, apró bőráruk, lábszárvédők, aczéláruk. Hangszerek. Lombfürészeti kellékek Telefon szám 296. 1 RAGÁLYI KÁLMÁNNÁL SZATMÁR« Deák-tél* 8. | Telefon szám 296. munkácsi egyházmegyével együtt Ungvár városa is büszke lehet, hogy ily püspököt vallhat magáénak. A kitűnő tulajdonokkal biró főpapban megnyerte Ungvár azt, a mit egy nagy püspökben kivánunk és remélünk. Biztosak vagyunk, hogy Firczák Gyula egy rég nélkülözött főpapját fogja pótolni Ungvár- nak.“ A jeles főpásztorba vetett ezen reménye Ungvárnak, nemcsak a várost, hanem a munkácsi egyházmegyét, magyar hazánkat illetőleg is mindenek örömére teljesült. S ma, midőn a főpásztor áldozópapságának 50-ik évfordulója alkalmából az Északkeleti Kárpátok sejtelmes, vadregényes bérczei közt a kis fatemplomtól kezdve a monumentális ungvári székesegyházig és a körül megkondul- nak a harangok, a templomokban tömjénfüst közt hangzanak fel a testvér katholikus anya- szentegyház keleti szertartása kereszténytestvéreink klasszikus zenéjü zsolozsmái, énekei: a latin szertartásu szatmári egyházmegye sajtóorgánumát tevő „Heti Szemle“ is siet a testvér munkácsi gör. kath. egyházmegye örömében részt venni. Mert hisz az az egyházfejedelem, a ki az emberi élet ezen nagy mérföldjelzőjéhez jutott el Isten kegyelméből, nemcsak a munkácsi egyházmegyéé, hanem az egész katholikus egyházé, az édes magyar hazáé, kinek mint áldozópapnak, mint püspöknek eddigi életfolyama, tettei az össz- egyház, az összhaza szempontjából mindenkor számottevők, eredményesek voltak. Vallásos és nemzeti érzés, hit és történelmi öntudat megragadó harmóniája ez az évforduló ünnepe és nincs az a pompa, fény, a mely elegendő volna jelentősége teljes és hiánytalan jellemzésére. Nemcsak a munkácsi egyházmegye, hanem az egész magyar nemzet büszke lehet dr. Firczák Gyulára, kivel szemben bátran megmutathatja, mily hervadatlanul virágzik lelkében a tisztelet nagyjai iránt, s mennyire tudatában van annak az örök és soha nem veszendő lelki kincsnek, a melyet tőle vett. Készséggel kivesszük részünket a testvér munkácsi e. m. ünnepéből mi is, Szatmár- egyházmegyeiek. Dr. Firczák Gyula dicsőséges alakját, nagy tetteit, áldozatkészségét, dús alapításait emlékünkbe idézve ünnepségre gondolunk, a mely megragadja ezrek fantáziáját s meghatja a tömegek szivét. És akkor, mikor az érdemes Főpásztor aranymiséjének napját, f. évi szeptember hó 27-ikét székhelyétől távol csendes elvonultságban üli meg, „hogy e napot teljesen a jó Istennek szentelje, hogy hálát adjon a félszázadon át Tőle vett javakért és szent ke gyeimét, áldását esdje le egyházmegyéje papságára és összes híveire“, a sajtó felidézi a csendesen ájtatoskodó főpásztor nagy alakját, ki mint pap, mint püspök, annyi lelket gondozott már híven; ki az özvegyed, árvák elhagyottaknak mindenkor gyámolitója volt; ki minden püspöki disz és méltóság közepette mindenkor alázatos volt; ki népét lelki vezetése révén odajuttatta arra a helyre, mely őt történelmi múltjánál fogva jogosan megilleti. Az, a kit nemcsak az egyházi hanem az állami és társadalmi közélet terén is legjobbjaink, nagyjaink díszes sorában tisztelhetünk, életrajzában tűnik fel előttünk olyan nak, amilyennek a tárgyilagosan gondolkodók őt minősitik. Dr. Firczák Gyula 1836. évi augusztus hó 26-án született Ungvármegyében, Horlyó községben. Atyja, Firczák Bazil, gör. kath. lelkész és 1904. évi február hó 10-én elhalt anyja, született Hadzsega Terézia, a legnagyobb gondot fordították egyetlen fiuknak nevelésére, kiképzésére. Elemi iskoláit Munkácson, a gimnáziumot Ungváron, a VII. osztályt Szatmárofö. a VIII ikat pedig Kassán végezte kitűnő eredménnyel. A csendes, szelíd ifjú atyja házában szíván magába a papi pálya iránt való hajlamot, rokonszenvet, 1855-ben lelkesedéssel lépett az egyházi pályára. Popovics Bazil, akkori munkácsi püspök, nagybátyja, a vvieni—bécsi teológiára küldötte Firczák Gyulát, hol a négy évi kurzust szintén kitűnő eredménnyel fejezte be. A „hitludorság megszerzése végett a következő évet még Becsben—Wienben töltötte, de a dogmatikából kitüntetéssel tett szigorlata után püspöke, nem rendelkezvén kellő tanerőkkel, visszahívta s az ungvári papkép- zőbon a dogmatika s pastorális rendes tanárává nevezte ki. Mint theologiai tanár nőül vette az egyházmegye egyik legelőkelőbb papjának, GereVich Jánosnak a leányát, Emíliát. 1861. évi szeptember hó 27 én a sz. kereszt felmagasztalása ünnepén áldozópappá szentelték. Neje alig 15 hónapi legboldogabb házasság után gyermektelenül elhalván, a fiatal tanár teljes odaadással a papképzés magasztos munkájának, papi, tanári hivatásnak szenteli életét. S hogy a tudományokban a kor színvonalára jusson, tanul mányutakat tesz Franczia, Angol, Német, Olaszországban és a Keleten, és teljesen elsajátítja a franczia és német nyelvet; de a mellett mint művészi hajlamú ifjú a zongorajátékban is művészi tökélyig jut. A papképzőben tanítványaival a tanórákon kiviül is folyton érintkezik, neveli, műveli, buzdítja őket az önművelésre s különösen a szüleitől eltanult s nagy hazafi püspök nagybátyjától, az 1848-iki hazafion érzelmei miatt a bécsi kormánytól házi fogságot is szenvedett Popovics Baziltól öröklött hazafias szellemben. Énnek ápolása czéljából megalakítja az ungvári papképző-intézetben n magyar egyházi irodalmi iskolát. Működése elismeréséül Pankovics István püspök Firczák Gyulát 1872-ben czimzetes kanonokká, 1875-ben az ungvári papképző- intézet rektorává nevezte ki. 1876-ban valóságos kanonok és becsületvölgyi apát lett. Itt kezdődik egyházi s társadalmi működésének legszebb korszaka. Mint a papképző rektora, amennyire csak megengedte a gör. szer hallottuk, mikor édesapánknak mondta — Nem ért a gyermekneveléshez (anyánkról beszélt), megenged nekik mindent, lennék csak én az anyjuk, majd kinevelném én őket Isten igazában. Úgy látszott, hogy nagyanyánk nem sokat törődik velünk, hiszen szobájából is ritkán mozdult ki, mi ellenben csak kint éreztük jól magunkat, mégis tudott cselekedeteinkről. Ellentmondást nem tűrő határozottsággal állította, hogy azok a rakonczátlan kölykök tépték ki kertjéből a legszebb tulipánokat. Anyánk szinte tehetetlen volt a vé- delmezésben. — Talán a tyúkok ... — Megtudta azt is, hogy Feri pusztította el macskáját, mert amióta játéklovának sziját rákötözte, hogy élő paripára tegyen szert s a macska szijastól együtt elmenekült kezei közül, azóta nem látta a házban. Azt hittük, e csiny- jével eljátszotta Feri nagyanyánk kegyét s igen csodálkoztunk, amikor láttuk, hogy mégis elviszi magával a „kulcsos kertbe.“ A kulcsos kert nagyanyánk veteményes kertje volt a falu másik végén. Magas fal vette körül és kulcscsal lehetett becsukni. Előttünk csupán azért a két fügefáért volt értéke, amely ott húzódott meg a kert egyik sarkában. Tudtuk, hogy sok haragos szót kell majd Ferinek hallania, ha kiszórja a magvakat, vagy ügyetlenül tartja a veteményes ágyak kimérésénél a fonalat, de azt is tudtuk, hogy szakíthat majd jutalmul a fügefáról. Azt pedig irigyeltük tőle. Történt egyszer, hogy falunk egyik jómódú emberét visszatolonczolták szülőhelyére. Szegényen, elzüllve és betegen került haza. Tönkretette a bor, meg a kártya. A falu csordásai között húzta meg magát, akik szitkokkal halmozták el, hogy vaczkukat kénytelenek megosztani vele. Hozzátartozóitól elhagyva, éhezve a legnagyobb nyomornak nézett eléje a beteg ember.' Anyánk nem egyszer könnyekre fakadt, ha beszéltek róla. — Szegény ember, eléggé bűnhődik könnyelműségéért, talán még segíthetünk rajta, derék ember válhatik még belőle, ha felgyógyul. — Édes apám nem mulasztá el ilyenkor fiú testvéreink felé fordulva, inteni őket. — így jár, aki nem vigyáz magára, aki semmiben sem tart mértéket, tanulhattok a sorsán. Egyébként egyet értett anyánkkal, mert a beteg számára összerakott ételekhez mindannyiszor odacsusztatott a kosárba egy üveg vörös bort. Nagyanyánknak csak ezt kellett látnia. — Érdemes is az a gézengúz a segítségre, maga okozta a nyomorúságát, megérdemelné, hogy elpusztuljon, még bort küldenek neki, jó, hogy kártyát nem adtok még a kezébe, — mondotta apánknak. Itt van ni, erre is haragszik nagyanyánk, pedig az a beteg ember már csak nem tehet neki semmi rosszat. És újra kérdezgettük édes apánkat, hogy nagymama mért nem tud sírni, mint anyánk és hogy látta-e már valaki kaczagni. Ha koldus jött az ajtajához, elkérdezte tőle, mi volt a foglalkozása, hogyan jutott tönkre, mi képen érte szerencsétlenség, nin- csenek-e hozzátartozói stb. és úgy adott neki. Vasárnap azonban elkergette őket különbség nélkül. — Az Istennek szentelt napon ne merjen koldulni, azt az egy napot ne zavarja meg a nyomorúságával. — Édes anyánk azonban észrevétlenül utána szalasztotta a szolgálót valamivel és hozzátetette: — Csak jöjjön máskor is bizalommal. Nagyanyánk, egyetlen cselédet tartott, Lidinek hívták. Árva leány volt és tizennégy éves korában került nagyanyánkhoz. Sohasem láttuk tétlenül. Sürgött-forgott, dolgozott kora reggeltől késő estig. Ha elvégezte a konyhai munkát, akkor mosott, kötött, vagy varrt. De hallotta is folyton nagyanyánktól : Szegény lány vagy, hozzá még árva is, semmid sincs a két kezeden kívül, dolgoznod kell, ha becsületesen akarsz megélni. Ne törődj te a többi leánnyal, mit tesz, milyen ruhát hord, csak arra legyen gondod, hogy mindig tiszta legyen az, amit magadra veszel. — Nem is törődött Lidi a cselédleányokkal, még vasárnap délután sem vegyült közéjük, amikor kapcsos imakönyvével, amit nagyanyánktól kapott, a templomba indult. Isteni tisztelet után meg egyenesen hazajött és örült, ha nagyanyánk en- gedelmével fölolvashatott neki a Bibliából. Nem volt társnője, de nem is vágyott a cseelőnyös a FÓGEL-féle Tljr j pörkölt kávé jfjűpí használata? U nem füstöli lakását; nem vesződik a pörköléssel; minden perczben friss pörkölést vehet. Mindamellett 25%-ot megtakarít- W hatnak mindazon vevők, kik pör- I költ kávét vesznek mert annyi I bepörkölödik a házi pörkölésnél. | Kérem próbavételét, melyből meggyőződhet. 1 ii
