Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)
1910-06-22 / 25. szám
XIX. évfolyam. Szatmár, 1910. junius 22. \ 25. szám. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. / * '<■* L. * * * ■ jf* h % ; EE0FIZETES1 AKAK: Bgy évre — tí K — f. Negyedévre — 1 K 50 f. Félévre — 8 „ — „ j Egyes szám ára 20 fillér. " anitóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 2 dollár. Felelős szerkesztő HÁTHOKY ENDKE. A lap kiadója. A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány xajtó“ ezimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 kor. Níyiltter sora 40 fillér. | A lap megjelenik minden szerdíui. A nagy bukás oka. Az ilyen nagy bukásoknál, mint a most lezajlott képviselőválasztásoknál történt, rendszerint a pénz és hatalom közreműködéséért szokták felelőssé tenni a győzedelmes pártot és a sikert e két éppenséggel nem nemes fegyver számlájára írják. Jórészben igaz, hogy ez igy van és szégyenteljes dolog, hogy igy van. Ámde e tekintetben a harcz- ban álló pártoknak aligha van joguk egymás szemére vetni valamit, mert a vesztegetés és hatalmaskodás épen úgy folyt az egyik párton, mint a másikon. Székelyhidon például a Juth-párti programmal megválasztott Fráter Loránd korteseit vádolják erőszakoskodással és vesztegetéssel, meg is fogják péti ezionálni a választási. De nemcsak Székelyhidon, hanem másutt is történtek hasonló esetek, sőt nem igen kell kimenni vármegyénk határai közül sem. Itt is terorizálta az ellenzék a kormánypárti választókat, bottal, fejbeveréssel, ki-ki a maga módja szerint. A bankó is repült. Csakhogy persze a kormánypárt jobban bírja pénzel is, erőszakkal is, már pedig, aki erősebb az a hatalmasabb. Az ellenzéki pártok letörésének azonban a pénzen és az erőszakoskodáson kiviil egy sokkal mélyebben járó oka van. Az, hogy az ellenzéki partok egymást lejáratták. A helyett, hogy közös erővel fordultak volna a közös ellenség ellen, egymásnak rontottak ádáz gyűlölettel. A Justh-párt és a sajtóorgánumai sárral dobálták Kossuthot és Apponyit, a Kossuth-párt Justhot és híveit. Igyekezett minél mélyebbre rántani egyik a másikat, ami példátlan módon sikerült is. Mikor látta a különben ellenzéki szellemű j ország közönsége, mint piszkoíják egymást sajtójuk és vezéreik, le egészen az utolsó nagyszájú kis- kortes frájterig, megdöbbent és megundorodott. Ennek a következménye lett aztán jórészben a két hadi lábon álló legnagyobb ellenzéki pártnak csaknem teljes letörése. Ugyanez a folyamat ment végbe a néppárt és a kér. soeziálisták között. Ok is a helyett, hogy szövetkeztek volna, egymás erejét gyengítették, egymást igyekeztek népszerűtlenné tenni, s ime a 32 néppárti képviselő száma leolvadt 13-ra, kér. szocziálista pedig csak egyetlen egy jutott be. Áz elért szép eredményért tehát az ellenzék legnagyobb részben önmagát okolhatja. De ez tanulságul is szolgálhat reá nézve a jövőre. A széthúzás elforgácsolja az erőket s az önmaguk által ütött résen aztán könnyedén besurran az ellenség és szétveri a pártoskodó- kat. Ez történt most. A szenve- ! dett kudarczot helyrehozni most már lehetetlenség, kiadták kezükből a hatalmat, ki tudja, vissza fogják-e szerezni valaha. De az ellenzék sorsát megérdemli, mert rut volt az a fegyver, amelvel küzdöttek, nem a kormány, hanem egymás ellen. Kispapok majálisán... Irta: Bodnár Gáspár. Akartam Írni juniálisán. Mer majálisoknak — vége. Mintha a nagy természet kissé lomhább lenne, mint amilyen friss, jó- kor-k.elő volt gyermekkoromban. Akkor majális volt — májusban. Az erdők kibontakozott lombjukkal hívták a gyermek-sereget. A nap hamarabb gyűlt. Korábban melegített. Most? Mintha kissé elfáradt volna ez a tűzgolyó. Csak úgy júniusban van állandóbb parázsa. Vagy mi, az emberek lettük mások ? Mint a növények, melyek későbbi generációjukban.. vesztenek ékességükből, pompájukból, illatukból . . . * * * Egyszer, nem is olyan régen, élt a bolt Szamos medre mentén, vén füzesek közt egy öreg anyóka. Már-már kilenczven év felé közeledett. Akkor meglepte a második gyermekkor. Ott ült a fák lombjai alatt, mikor a kispapok szokott sétáik végzésére anyóka elé érkeztek. így volt ez fél századon. Minden héten. Minden szerdán. Csakhogy most már az öreg gyermek látja-nézi azokat az ifjakat. Már mint a kis- papokat. És nézi. Látva-látja őket. És próbára, erőkifejtésre hívja emlékezetét. — . . Mindig ilyenek voltak ! ütvén esztendőnek alatta. Mindig ilyen fiatalok. Üdék, frissek . . . És sóhaj száll mozgó — reszkető aja- kairól: — Édes jó Istenem, hogy hát ezek soha, de soha nem vénülnek ? Ugyan ki táplálhatja őket ? Ez a kis idili kép szökött eszembe, mikor a múlt héten — szives meghívásra — a kispapok kertjébe léptem. Ebbe a kedves, alékkal gazdag kertbe. Ahol jómagam is három tizeddel ennek előtte kispap voltam. Ifjúságom májusában. Tele élettel. Duzzadó reménységgel. Himes álmokkal. A jövő szent gondolataival. Egyszerre ,varázsütésre felhangzik akispapok dala. Ez az ő kedves daluk. Mert tud lágy lenni, mint a fuvola. És ha akarják, viharként száll, zug végig ifjú korom rajongásának csendes ligetében. Valóban majdnem hasonló lettem az öreg anyókához . . . — Ni-ni, ezek alatta fák, alék alatt örök ifjak élnek. Itt lakik az élet pusztithatlan tavasza. Es egy kis ideig valóban úgy éreztem, mintha megleltem volna magamat. Önmagamat. Tizennyolctól huszonkét esztendeig tartó magamat. Mert emlékekről kezdettek suttogni a fák. Tiszta, kristály emlékekről. Még a gyümölcsösök ágai is hajlongáltak. Mintha kérdeznék tőlem ? — Nem emlékszel. ízlelted almámat, szilvámat, diómat. Bizony most éreztem, hogy az emberben folyton két áramlat kering, dolgozik. MŰBUTOR - ASZTALOS SZATMlR, Mátyás kiráiy-u. 18. sz. jElvállalom bármily bútorok készítését a mai kor igényeinek megfelelően, a legmodernebb kivitelben. Haló, ebédlő, úri szalon, leány, gyér mek-szoba berendezéseket mahagóni vagy bármely különleges faanyagból.
