Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-06 / 14. szám
4 HETI SZEMLE Szatmár, 1910. április 6. hogy a Pázmány-konviktus jelenlegi állapota a mai kor követelményeinek nem felel meg s hogy a konviktus ily állapotban nem maradhat s hogy ő ezt igy fogja felsőbb helyen jelenteni. így is jelentette. Jól tette. A konviktus vezetősége többé nem habozott. Megkezdte a tervezgetést 1908. év augusztus havára elkészültek az uj épület tervei, október 6-án megköttetett az épitész- szel a szerződés s még ezen év deczemberé- nek közepén tető alatt állott. A jelen iskolai év kezdetén, 1909. szeptember 1-én bevonultak az intézet növendékei a konviktusba. 50 tanulóra építtettünk s mindjárt az első évben szűknek bizonyult az intézet, mert 57 növendéket kellett felvennünk. Azt mondottam, hogy csodás módon haladt az intézet ügye s ezt gyors emelkedése eléggé bizonyítja: de még inkább bizonyítja az, hogy 47 ezer 200 korona vagyonnal rendelkező intézet meg tudott birkózni az épités költségeivel. 12 ezer korona segélyt adott a nemes város, mely a kultúrintézményekkel szemben mindenkor bőkezű volt s ezen bőkezűségnek köszönhető, hogy városunk lakosságának számát tekintve kultúrintézményeivel vezető a vidéki városok közt. A gimnázium volt növendékei, s az építészek szintén 12 ezer koronával járultak az építkezés költségeihez és dr. Kádár Ambrus prae- látus fejedelmi adományát, a kápolna berendezésére adott újabb 500 koronával tetézte, kápolnánk oltárát pedig megyés püspök urunk ajándékozta. Hogy mibe került utolsó fillérig az intézet emelése és felszerelése, azt jelenleg nem tudom pontosan megmondani, de annyit mondhatok, hogy meghaladja a 155 ezer koronát. Igaz, ebből 70 ezer korona még terheli az intézetet, de ennek lefizetése évekre beosztva biztosítva van. A végére értem, most már nincs más teendőm, mint az, hogy hálát és köszönetét mondjak mindazoknak, kik munkával, pénzzel, jóindul ttal támogatták intézetünket Hálás köszönetét mondok megyés püspök urunknak, ki kápolnánk oltárát ajándékozta, kápolnánkat megáldotta, felavatta. Megilletődött lélekkel áldom Kádár Ambrus dr. praelátust, ki fejedelmi adományával alapját veté meg az építkezésnek. Köszönetét mondok városunk tanácsának és képviselő testületének s a képviselő testület tagjai közt különösen az itt jelenlevő Csomay Imre ügyvéd urnák, ki a képviselő testület azon gyűlésén, melyen az adományozás kérdése nem éppen vita nélkül eldöntetett, elsőül szólalt fel a gimnázium eddigi működését meleg hangon méltatva, a kérelem teljesítését hozta javaslatba. Hálás elismeréssel adózom a gimnázium volt növendékei közül azoknak, kik kérő szavunkat meghallgatva, 1000, 300, 200, 100, 50, 20, 10 koronáikkal a téglák százait, ezreit adták épületünkhöz. Köszönetét mondok Földes Ede és Scheiber Miklós műépítészeknek, kik nemcsak díjtalanul késziték el az első tervet s nagyon mérsékelt díjért végezték a további munkát, de 500 koronával is hozzájárultak az épités költségeihez. Hálásan köszönöm az építést végező Veszelovszky testvéreknek a derék, becsületes munkát, melyet nemcsak a nagyobb haszonról való lemondással végeztek, hanem az épités költségeihez 1500 koronával külön is hozzájárultak s Veszelovszky Béla és nője a kápolna üvegfestésii ablakait is ajándékozták. Végezetül, Hozzád, a minden jók adományozójához fordulok én Uram, Istenem. Lélekben leborulok előtted s meghatott, hálás lélekkel köszönöm, hogy adakozásra hajlítottad sz emberek lelkét, hogy megáldottad megsegítetted munkánkat. Kérlek Uram áld meg ezt az intézetet, áldd meg annak vezetőit, hogy szent tanításodat csepegtessék az itt nevelendő ifjak leikébe, tedd fogékonyakká a növendékek lelkét, hogy vallásos, képzett, jó magyar polgárokká fejlődjenek. Áldd meg Uram ezt az intézetet s engedd működni időtlen időkig. Ámen. Tanárok küldöttsége a kultuszminiszternél. „Az Országos Középiskolai Tanáregyesület“ küldöttsége tisztelgett e hó 1-én Né- gyessy László elnök vezetésével gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszternél. A küldöttségben résztvett Ratkovszki Pál főigazgató, a szatmárnémeti kir. kath. főgimnázium igazgatója is. Ne'gyessy Lász ó, a küldöttség vezetője, üdvözölte az uj kultuszminisztert s végül kérte a minisztert, fogadja szívesen a negyvennégy esztendő óta működő tanáregyesület minden tagjának lelkes közreműködését (Éljenzés.) A beszédre gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter a következőleg válaszolt : Mindenekelőtt meg akarom köszönni azon szives figyelmüket, amelynek engedve, most itt előttem megjelentek. A tanári foglalkozás egyike a legnehezebb foglalkozásoknak, az a legtöbb önfeláldozást, a legtöbb önzetlenséget igénylő, úgyszólván rendkívüli nagy és fáradságos munka. Kevés hála és kevés elismerés az, amit az élet a tanárok számára ad. Én specziálisan, aki talán nem tunk, de nem sokáig. A parton két alakot láttam, egy fiatal pár, akkor szálltak ki egy csónakból, feljöttek és együtt folytattuk a kellemes sétát, ez alkalommal nemcsak először, de utoljára is. Egy váratlan esemény folytán én két nappal később elutaztam anélkül, hogy elbúcsúztam volna, nem Náthántól, hanem a — nénémtől. Nemsokára két éve lesz, hogy ez történt, azóta nem gondoltam volna a leirt eseményekre. Reméltem, hogy még egyszer találkozom avval, akit olyan érdekes körülmények között ismertem meg és végre elbúcsúzhattam tőle. Vágyam teljesült. Sürgős ügy miatt Pestre utaztam s csodák-csodája, az első ismerős, akivel találkoztam, az én tengerparti nénim volt. Nagyon örültem. Meg is látogattam őt már néhányszor, pedig nem igen szereti, ha háborgatják. Utolsó látogatásom alkalmával, egy nyugtaféle levelet tett le előttem és szomo- moruan mosolygott. Bizonyára a tartalom utolsó sorai hatása alattt. ...... de szives sorai között egy jó barátot sejtünk.“ igen komoly, igen szomorú és igen mély sebről rántanám fel az oda tapadt kötszert, nem folytatom. Lassankint telt az idő, a halál még egy pár látogatást tett, sok, nagy fájdalmat okozva, azután végkép csend lett a kis városkában. Végre megérkezett a „kedves szünidő.“ Én is búcsút vettem a kedves kollégáktól, akiket azóta sem láttam. S miután ott kimerülésem és más néhány ott kapott baj bizony sok gondot okozott, szomorú szívvel gondoltam oda-vissza, hol más eljárásra számíthattam volna. Állapotomat ezután szigorú megfigyelés alá vették a jobb indulatnak, az orvosok tengeri fürdőt ajánlottak, mint egyetlen szert. A Gondviselés úgy intézkedett, hogy ez minden nehézség nélkül sikerült. Egy előkelő hölgy magával hozott Fiúméig, csupán néhány forint mellék kiadásom volt. Egy másik nemesszivü nő pedig egy anya szereiével fogadott vendégéül és feledtetni iparkodott velem mindent, ami fájdalmat okozott. Végre ide kerültem, hol most vagyok és gyakran gondolok vissza szeretett hazámra, az elhagyott kollégákra és imádkozom naponta enyéimért, jó barátaimért és ellenségeimért. Ekkor elhallgatott, két könycsepp szaladt le végig sápadt arczán, melyet elrejteni igyekezett. S mintha mi sem történt volna, felhívta figyelmemet egy hatalmas hajóra: Lássa, ez a kivándorló hajó. Rövid idő múlva már a fiumei kikötőben lesz, de már a szegény emberek csak holnap mehetnek ki. Engemet mindig úgy meghat, ha ezeket a hajókat menni látom. Azokat a kivándorlókat igen sajnálom ! Sok csalódás éri őket, sok meg is sínyli a hosszú utat és vissza kell jönnie, akar, vagy nem. Egy közeli kis községben megszólalt a harang Ave Máriára. Ekkor eszem juttott az a szép költemény: „Estharangszó a tengeren !“ Feledhetetlen benyomások ! Elmondtuk az Urangyalát és csendesen ballagtunk haza felé. Utunk persze a kis kápolna előtt vezetett el. Az olajlámpa bevilágította nemcsak a kápolna belsejét, hanem az országút ott elterülő részét is. Azok a jó istriai lakosok, amint nehéz napi munkájuk után hazafelé tértek, szintén megálltak egy-egy fohászt re- begve, a kedvencz hely előtt. Már egészen sötét lett és még hosszú ut állt előttünk. Én félni kezdtem. Nem kell félni, a felhő gyorsan tova száll, azután meglássa mily remek ez az ut este. Egyébként is néhány pillanat múlva többen leszünk, mondá a nénim és intett hogy várjunk! VárAki igazán finom, kényelmes, elegáns és tartós honi gyártmányú lábbelit akar vásárolni, Szatmár, DGák-tér az forduljon bizalommal ■ (Keresztes András-féle ház), m aki dúsan felszerelt czipö-raktárában csakis valódi finom borból a már is világhírű hazai gyárakban készült czipö- ket és csizmákat nagyon is verseny- képes árakban hozza forgalomba és üzletéből m'nden olcsóbbrendü készítményt, a szokásos bőr- és talputánzatokat teljesen kiküszöbölte, s akinek árui csinosság dolgában is párját ritkítják. Kívánatra mérték után bármilyen kivit el tie zipök és csizmák is keszülnek.
