Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-06 / 14. szám
Szatmár, 1910. április 6. részére tápintézet czimén segítő-egyesületet. A tanárkar lelkesedéssel karolta fel az eszmét s két tanárt küldve ki kebeléből, megbízta az igazgatót, hogy ezekkel együttesen tegye meg eszméje megvalósítására a szükséges lépését. Gyorsan dolgoztak. 1865. atig. 15.-én már annyira voltak a munkával, bogy a helytartó tanács e napon megerősítette a tápintézet bemutatott alapszabályait. Ugyanezen év november 14.-én tartotta a tápintézet első alakuló gyűlését s megválasztá első tisztikarát. Elnöke az alapszabályok értelmében No- vák Antal igazgató, alelnöke Hehelein Károly tanál', pénztárnoka Mayer Antal gyógyszerész, jegyzője Jandrisits János tanár, gazda Gáspárdj' Rudolf tanár, jogügyi kezelő Ga- bányi János ügyvéd lettek. Az alakuló gyűlés határozatából gyűjtő ivek küldettek szét. Az eredmény megfelelt a várakozásnak, mert az első év 3042 forint tőkét eredményezett s ezen felül mindjárt az első évben 566 forint fordittatott szegény tanulók segélyezésére. Ettől kezdve a gyűjtés évről-évre folyt s a segélyezés állandóan 400 — 600 forint közt váltakozott. 1884. évben az intézet tőkéje meghaladta a 10.000 forintot. Az intézet vezetősége elérkezettnek látta az időt, hogy a segélyre szoruló ifjúságnak benn lakásos otthont létesítsen. Hehelein Károly igazgató, intézeti elnök 4200 forintért házas telket vett az intézetnek. Ezen időponttól kezdve megszűnt a kézi segély kiosztása, mivel a segélyre fordítható pénzt a ház átalakítására s bebútorozására kellett fordítani. 1886. évben nyílt meg az intézet s 7 tanulót részesített ingyenes teljes ellátásban. 1887. évtől kezdve egy gimnáziumi tanár lakott az intézetben s vezette a gazdaságot s gondozta a növendékek szellemi ügyeit. Kánczy Lénárd tanár volt az első gazda és felügyelő, őt követte Löffler József, kinek távoztával Fölkel Béla lett az intézet gazdája és felügyelője. Így működött az intézet 1879. év közepéig. Növendékeinek száma 7—12 közt váltakozott. Az 1897. év fordulatot hozott. Sok szülő kérte gyermekének a tápintézetbe dij fizetés ellenében való felvételét. A vezetőség engedett a kérelmeknek s elegendő tőke hiányában, amortizátiós kölcsön felvételével épített s kibővítette az intézetet úgy; hogy 20—22 tanulót lehetett benne elhelyezni. Ekkor az intézet összes cselekvő vagyona 31.000 koronát tett ki. 1897.—98. évben már 19 bennlakó növendéke volt az intézetnek s ez a szám csakhamar 22-re emelkedett. így értük el az 1904. évet. Nagy év volt ez a szatmári egyházmegyére. A püspökség alapításának százéves évfordulója volt ez az év. De jubiláris év volt ez a kir. kath. főgimnáziumra is. Százéves évfordulóját ülte az is a rövid szünetelés után való visszaállit- tatásának. Az egyházmegye bolddog emlékű akkori püspöke egyéb nagy alkotásai mellett 3800 koronát bocsátott az intézet vezetőségének rendelkezésre azon czélból, hogy a helyiségek kibővittessenek. A jubiláris év alkalmából az intézet vezetője azért, hogy a Nagy Pázmány Péternek, ki a csaknem 300 éves múlttal biró gimnázium alapját veté meg, neve megörökítve éljen, a tápintézetet Pázmány-konvik- tusnak nevezé el. Az átalakítás a jubileum ülése előtt befejezést nyert, s a jubileum napján 1904. év deczember 6.-án 35 növendéke volt már az intézetnek, kik részben ingyen, részben ____= „HETI SZEMLE* ==== ke dvezményes árért, részben teljes fizetésért kaptak ellátást. Nagy volt az örömünk, de rövid ideig tartott. A konviktus vezetősége, a gimnáziumi tanárkar, mely aggódó szeretettel csüngött a konviktuson, átlátta, hogy az intézet ilyen kibővítése mellett sem felelne meg a kor követelményeinek s azon volt, hogy uj épületet kell emelni. Igen ám, de a konviktus összes vagyona az 1907.—08. év végén csak 47.280 koronát tett ki! A konviktus elnöke 1908. évi november 1.-én Mindszentek napján az ifjúság miséjéről jőve nagy dologra szánta el magát. Ko pogtatni kell a jótékonyságáról ismert Kádár Ambrus praelátus szivén, ezt súgta egy beuső hang. Kopogtatott. És ime tiz percznyi beszélgetés után 12 ezer koronával gazdagabb lett a Pázmány-konviktus. Ennyit ajánlott fel a főpap telek vásárlásra. Csupán egy óhajt fűzött adományához. „Szeretném, mondá, hogy kápolnája is lenne az intézetnek, melybe vasár- és ünnepnapokon a közelben lakók is szent misét hallgathatnának.“ Ettől a pillanattól kezdve meseszerűen, nem; nem ide illő szó ez! Csodás módon haladt az intézet ügye. A tanártestület november 2.-án ülést tartott s elhatározta az építkezést s felhatalmazta a konviktus vezetőségét, hogy a már kiszemelt telket vásárolja meg. Rövid időn megtörtént ez is, de a vezetőség félt az építkezésbe való bocsátkozástól, féltette az intézetet az összeroppanástól. A habozás közben az történt, hogy a vallás- és közoktatásügyi nagyméltóságu minisztérium november vége felé dr. Weidinger Gyula miniszteri fogalmazót kiküldötte a konviktusok berendezésének s helyiségének megvizsgálására. A kiküldött becsülésre méltó őszinteséggel kijelentette, hogy úgy tartja, _==___ _______________________3 im ádkoznak s végül, bucsuzásul pénzt, virágot dobnak be a vasrácson keresztül. A jó példa vonz, később én is úgy tettem. Ez alkalommal nagy meglepetés ért. A kis papirszelet eltűnt, nem volt látható. Amint ott a fölött gondolkodtam, lépések csendes zaja hívta fel figyelmemet. Egy sápadt nő jött oda, aki az ajtót felnyitotta és ott valamit babrált. Csakhamar előjött valahonnan az én említett hölgyem is, kezében egy üveg olajat tartott, egy doboz lámpabelet és gyufát. Szivem a torkomba szökött s azt gondoltam magamba 1 most, vagy soha! Csakhamar elkészült a lámpa és szépen égett. S mintha a szent Szív tetszésének adott volna kifejezést. Miután teljesen elkészültek s a másik nő a kulccsal eltávozott, megszólaltam. — Mennyire örvendek, hogy Önt itt viszont láthatom. Én is örvendek, felelte amaz szelíd mosollyal. Egy papirszeleten néhány szó volt olvasható, folytattam én neki bátorodva, vájjon hova lett onnan s a képre mutattam. — Összehajtottam és betetettem a kép mellé. Jézus már úgy is tudja, hogy miről van szó. — Nem fog megaprehendálni az, aki oda tette azt? — Nem! — Ő mindig bele nyugszik abba, amit én teszek. Megvan ! feleletéből elég világosan megtudtam, hogy „Ö az.“ Ez alatt az idő gyakran megváltozott, mint a tenger mentén szokás és mi kettesben folytattuk az utat tovább messze, a nyílt tenger felé, mialatt sok minden szóba került, végre az is kisült, hogy mi közeli rokonok vagyunk. Ez az újabb meglepetés kimondhatatlan örömet okozott. Most már egészen másképen éreztem magamat, karjába kapaszkodtam, majd gyermekes kíváncsisággal azt kérdeztem, — hogy került ide és meddig marad itt ? — No csak lassan — felelte Ő és erőltetett komolysággal megfenyegetett, majd folytatta: Gyermekkorom óta forró kívánságom volt tengert látni, azon hajózni, a tengerben fürödni, s ott csigákat szedegetni stb. Sokáig kellett erre várni, s ami több, nagy áldozatot hozni, hogy ezen kívánságom teljesülni fog. Már feladtam a reményt, midőn az különös módon mégis megadatott. Persze, hogy jobb lett volna valami okosabbat kérni a jó Istentől, de ki tehet róla, hogy én oly makacsul óhajtoztam a tengert megismerni. 1905. évben, hamvazó szerdán, szomorú napra ébredtünk. A kis városban, hol akkor voltam, villámgyorsan elterjedt a hir, hogy ki ütött a tifusz, a neveldékben, a szemináriumban és több privátházban. Nagy volt az ijedtség! A félénkek remegtek, a bátrabbak, bíztak, az elszántak és bátrak betegeket ápoltak. Én a két utóbbi csoporthoz tartoztam : bíztam és ápoltam. Aki még nemlátott soha ti- fuszbeteget, az eisern tudja képzelni, hogy mi az. Én akkor láttam először. Nem is felejtem el soha ! Nem is felejthetem el. A sok kínos éjszaka, a hosszú, nehéz időszak úgy kimerített, hogy azt soha kiheverni nem fogom. Végre április hó 11-én a kath. neveidénél kitűzték a gyászlobogót, mert a nagy beteg, akiről oly részvéttel beszélt az egész város, kimúlt és mint Jézus Szive hü tisztelője — kellőleg ellátva. Szomorú szívvel kisértem ki a temetőbe az intézet legokosabb növendékét, egy nemes- szivü család egyetlen leányát, kinek az édes anyja bánatában idegbeteg lett. Ennél a pontnál még sokáig lehetne időzni, de mert Tisztelettel hozom a n. érd. közönség szives tudomására, hogy a volt SCHWARTZ TESTVÉREK------------ úri- és női- ------------di vatáru - üzletét teljesen újonnan berendezve, a következő czég alatt, ismert szolid alapon megnyitottam és tovább fogom vezetni. Kész szolgálattal Deák-tér Halmi ház.
