Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)

1909-11-10 / 46. szám

XVIII. évfolyam Szatmár, 1909. november 10. 4>G. szám POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. KI,((FIZETÉSI ARAK evre — 6 K — f. negyedévre — 1 K 50 f. évre 1— 3 „ — „ Egyes szám ára 20 fillér, ítéknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 2 dollár. Felelős szerkesztő ItÁT fi O 11 V E N IJ 14 E. A lap kikdója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány Hajtó“ ozimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 kor. Nyiltter sora 10 fillér. A. U»|> iiieirjeleiiik minden szerdán. A magyar ifjúság eszményképe. (Bgp.) Sokszor és jól foglalkoz­zunk a nemzet történelmével. Mentői jobban látjuk, hogy egy bizonyos töredéke a tudósoknak (?) szándékosan tompítani igyekszik a nemzet és különösen az ifjúság tör­ténelmi érzékét: annál serényebben ássuk ki a magyar földből őseink emlékét, hogy szellemét, eszményeit elvonhassuk és az ifjúsággal meg­értetni tudjuk. Nemzeti ünnepeinknek ne csak külső, csillogó fényű kerete kösse le az érzékeket. Lássuk el a magyar ifjúság lelkét, szívét tartalommal. Von­juk félre előttük a múltak fátyolát. Egyik kezünkkel mutassunk oda, ami már elmúlt. A másikkal pedig, aminek jönnie kell, hogy hozzákap­csolódjék a századok lánczaihoz. A magyar nemzetet a Gondvi­selő Isten nagyon szerette. Ma is szereti. Kezeinek nyomára akadunk az idő minden* pillanatában. A mi történelmünk az Isten egyik legszebb könyve, gyémánt kiadása. Csak ki kell nyitnunk, hogy belőle olvas­hassunk. - ---------------­Az elmúlt héten a kath. magyar ifjúság kinyitotta ezt a könyvet. A történelem egy csudás lapját szem­lélte. Azt a lapot, melyre sziiz szent illírének, a magyar ifjúság eszmény­képének megragadó élettörténete va­gyon írva. ... És az ősz király, népének atyja, az alkotmányszerző, a hithir­dető Apostol, István gyászba borul. Egyetlen mindenét,szivének remény­ségét, Imre fiát hívja, szólítja ma­gához a jó Isten. És szólítja — hív­ja — mikor? Mikor tépő gonddal borong a király, hogy ki leszen utódja? Mikor a kereszténység ve­teményes kertjében a legszebb virá­gok bimbóba szöktek. Akkor hívja az Isten á fiát a menyekbe. Szomorú, de fönséges lapja ez a mi történelmünknek. A Gondviselő Isten a szép ma­gyar ifjút még miylőtt a világ hó­fehér lelkén legkisebb szennyet ejthetne: magához hívja —szólítja. Hogy ott a csillagokon túl legyen a Magyarországnak szép, fönséges ese­ményképe. Azzá is lön. Mikor tehát az egyik kezével könnyet íAkaszt a Gondviselés a nemzet szemében, hogy e könyek legyenek az ő nagy megpróbálta­tásainak kezdő jelei: akkor a má­sik kezével a nemzet egére odatüzi a magyar ifjúság eszményképét. Nem féltem a magyar ifjúságot, mig eszményeket keres. Pedig keres. És talál, ezt én jól tudom. Jól tudom azt is, hogy a magyar ifjúság nagy része az anyag­hoz van tapodva. Nem él eszmé­nyekből és eszményeknek. Mert if­júságunk többsége a létért való küz­delmek közt nő fel és töri az utat, mely pályájához vezet. Mert irányítása nem a nemzet szellemében történik. De annál vigasztalóbb, annál erősebb zálog a jövendőre nézve, hogy az ifjúság e mostoha időkben is keresi az eszményt. Lelkesedik, harcol érte. És megérti, lelkének nemes tartalmát gyarapítja általa, hogy a jövőbe reménnyel tekint­hessen. Nem féltem a magyar ifjúságot, mig a hit és honszerelem lelkében egy gyökérből fakad. Mig az élet célját korán meg­érti és napról-napra meggyőződik, hogy a kötelesség szent teher, me­lyet hordoznia kuli bátran és ünne­A becses hag'yaték. — Irta: Kerényi Rezső. — Megindultan nézek e küszöbről be a homályos szobába. Idegeimen valami titkos erő fut végig. A némű csend varázshat ísa leköti félénk tagjaimat s valami unszol be-be a szoba közepére. Úgy teszek. Halk léptekkel haladok és egyszerre gyökeret ver a lábam, Megállók s ide-oda tekintek, mintha ke­resnék valamit, mintha uj volna a lakás, so­hasem láttam, volna. Hasonló voltam , a falusi emberhez, aki kirakatot szerűiéi. Minden egyszerű, minden szegényes, pedig mindenféle csecse-becse gipszvirágok, porczellán-vázák,; kép^k díszítették a bordó falakat. Csak úgy gyorsan vizsgáltam végig a sokszor látott szobát. Mert a kedves, öreg urat meg-meglátogattam. A sok dísznek hült helye. S mégsem tűnt fel nekem oly különösnek, csak eleinte. Leginkább az szúrt szemet, hogy a jóságos agg plébános hiányzott, ,aki máskor az Író­asztalnál pipázgatott. Most pedig nincs itt, szelíd arcza nem mosolyog a tölgyszékből. Neszt hallok valamelyik szobából . . . Figyelem, ugyan mi lehet; majd megyek, hogy kutassam, hiszen úgy érzem, mintha roko­nom szobáiban járnék-kelnók. Meghökkentem. Meglepetés ért. Sok a vendég a mai napon. Rokonok ezek, emlék­szem, hogy láttam őket. Én is odafurakodom .s bámulok, a fehér párnákra, mik között fel­tűnik az agg arcz, mely nemrég még mosoly­gott az íróasztal mellől s amely most viaszos, mert szenved. Szótlanul állanak az ősz plébános ágyá­nál rokonai. Elfojtják lélekzetüket, hogy ne zavarják a beteget. Csend honol az ajkakon, köny csillog a szemekben, amolyan titkos köny. Lopva röppen a sóhaj a szivekből, bá­natosak a keblek. Ólomsulyként nehezednek a perczek lelkűkre,.hisz utolsó perczeket vár­nak. Kimeresztik szemhéjaikat, hogy a vonagló lelkész képén mikor látnak könnyebülóst. Megserczen a gyertya és olyan busán árasztja a fényét, ide-oda lobogtatja lángját a légáramlatban. Talán sir ez is. Vibrál gyor­san, reszketőn. Megrezzen mindenki. Gyenge az érző ember ilyenkor. Kétszeres figyelemmel nézik, nézik az aszott arczot, az_ ősz fehér fürtöket, a becsukott szempárt, a remegő ajkakat, a tremoláló kezeket, a pihegő mellet. — Istenem, segítsetek! — kiált fel várat­lanul a beteg s nagyot fordul, erősen feldobja magát az ágyban. Ott teremnek a rokonok. Az izgatottság­tól összevissza kapkodnak és sóhajtoznak Remegnek, fél mindegyik. Sajnálják a szere­tett bácsikát. Lesik mozdulatát, mint a nö­vény az üdítő esőt. Számlálják a pillanatokat, vájjon melyik lesz az, melyben mosoly szö­kik a szenvedő arczára, túl éh a krizist. Va­lahányat ketyeg az óra, annyi kétkedés, annyi nehéz, baljóslatú gondolat rakódik le agyuk­ban. Az egyik ezt, a másik a másik azt gon­dolja. Hogy melyik teljesül be, ők sem tud­ják, csak az élet ura. AZ 1MO. ÉVRE. Kapható a Pázmány-sajtó könyvnyomdában Szatmaron. Ára 60 fillér. Tömeges megrendelésnél kedvezmény. i'u(.v

Next

/
Oldalképek
Tartalom