Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-07 / 10. szám
.HETI SZEMLE“ (10. szám.) 2 A tanügyi tanács ülése, Az orsz. kath. tanügyi tanács a múlt héten tartotta ülését Budapesten, melyre a vidéki tagok is csaknem teljes számban felvonultak, ami amellett bizonyít, hogy felismerték a szőnyegen levő nagy horderejű ügyek fontosságát. Városunkból dr. Kovács Gyula nőkópezdei igazgató volt jelen. — A Tanács ülését a tanítóképző tanárok szakosztályának értekezlete előzte meg, melyen megvitatták a kath. tanító és tani- tónőképzők vizsgálati szabályzatát, melyet az*összülós elé kellett terjeszteni. Ezután a tanács ülése következett, melyet szentgyörgyi dr. Jordán Károly sza- niszlói apát-plébános, egyházi elnök a következő szép beszéddel nyitott meg : Tekintetes Országos Kath. Tanügyi Tanácsi Mélyen Tisztelt Uraim! Ismét itt vagyunk! eljöttünk megint, hogy teljesítsük kötelességünket, hogy folytassuk azt a nemes, hazafias munkát, amelyet kath. tan- ügyünk érdekében önzetlenül, minden tehetségünk feláldozásával elvállaltunk. Szerencsésnek érzem magamat s végtelenül örülök, hogy önöket Uraim, a kath. tanügy kitűnőségeit újból együtt láthatom s először ez évben szivem egész melegével, szeretetteljes tisztelettel köszönthetem 1 Mai szives megjelenésük itt csak újabb bizonysága annak, amit elnökségem rövid ideje alatt különben is mindig tapasztaltam, hogy e nagytekintélyű Országos Kath. Tanügyi Tanács hivatása teljes magaslatán áll s nagyérdemű tagjai mindig készek megfelelni annak a nagyfontosságu missziónak, mely hitvallásos iskoláink szent ügyében vállaikra nehezül 1 És ez igy van jól! Ennek igy kell lenni! mert olyan időket élünk, amikor erre föltétlenül szükség van. a mit a katekizmus tanít, mind, ennek az egész emberiséget elgyöngitő, tönkretevő bajnak oka — a nő. A mai kor hazug jelszavai ledöntötték azt az egyetlen megmaradt fényes templomot is, a melynek minden hulló köve egy—egy virágot tiport le, minden omladékai után egy—egy madárdal hallgatott el. Mert a mikor még a nőemancipatio hazug szava nem terjedt el, egy egész lovagvilág fényes kardja villant meg a nő becsületének védel- mezésére, — ma pedig buja érzéki vágygyal beszélnek róla. Kétezer év előtt pislogó fáklyafény mellett ájtatos áhítattal vésték be a nő alakját a katakombák mélyén a falakba és emelték oltárokra — ma vakító fény mellett mutogatják lepeltelenül a színpadokon. Azelőtt szűzről szólt az ének — ma házasságtörő hetairát zeng a lant. De van-e szükség a nő felszabadítására, amikor a kereszténység századaiban Isten oltárairól tekint le ránk a Boldogságos ? Hiszen nem is fölszabadítás ez, hanem lea- lacsonyitás. Olyanforma hiú munka, mintha a rózsát arra kényszeritenők, hogy ne illatozzék, hanem gyümölcsöt teremjen. Nem is nevelnek a gimnáziumok és az egyetemek tökéletes nőket, hanem tökéletlen férfiakat. Más a nő útja. Mihelyt letér róla, megszűnik nő lenni. A Michel Lujzákról letörlődött a nőiesség fénylő zománcza, ez csupán a Gonzaga Júliákon, a Zrínyi Ilonákon van meg. A feminizmus nem uj és mindig komikusán végződött harczaihoz különben csak Nem mondok újat, mikor azt mondom, hogy a fönhéjázó, gőgös elme a tudományt és annak haladását emlegetve, mindenkópen ki akarja zárni az egyházat az iskolából, jogos örökéből, a nevelés minden ágából. Hiszen a Társadalom- tudományi Társulat gyűlésén szó hangzott el, mely a tudomány nevében kárhoztatja a középiskolában a vallástanitást. Az országos közoktatásügyi Tanács pedig már határozatot is hozott, kimondván, hogy a val- lástanitás kihagyandó a kereskedelmi iskolák tantervéből. Uraim ! Ily megdöbbentő jelenségek között ezredéves kultúránk, ezredéves vívmányaink megtartása és tovább fejlesztése érdekében múlhatatlanul szükséges, hogy mi, úgyis mint katholikusok, úgyis mint hazafiak, a legnagyobb tevékenységet fejtsük ki 1 Nem akarjuk mi lekicsinyelni a tudást; nem tesszük mi hitelvesztetté a tudományt, hiszen hivatásunk azt közvetíteni. Tudjuk mi jól, mily fölséges a tudomány föladata ; mennyit köszönhet az emberiség a tudomány buvárlatainak, diadalának. De azt is jól tudjuk, hogy maga a tudomány még nem képez teljes műveltséget; hogy pusztán a tudomány védőszárnyai alatt társadalmat alakítani és azt békésen összetartani nem lehet ! Sőt én még azt is merem mondani, hogy a hazaszeretetre sem a tudomány tanítja meg az embert; mert a hazát is csak erkölcsi alapon lehet szeretni, az erkölcsi alap pedig maga az Isten 1 Azért az ember szive mindig is csengett egy magasabb vezető kéz után. Bajában, szenvedésében, fájdalmában, küzdelmében mindig az égre tekintve keresett segélyt! — Az emberiség történetén végig húzódik az Istennel való összeköttetés szükségességének eszméje; mert a tudomány sohasem volt képes pótolni a vallást, megfékezni a annyit hozunk föl feleletül, hogy Hubertine Auclaerc, a mostani emancipátio megindító, lelkes apostola, annyi sok szó- és tollharcz után egyszerre nagyon csöndes lett. Férjhez ment s most már talán boldog nagymama. Nem is a mai modern gondolkozás, de a nagy bölcseségü Isten jelölte meg a nő hivatását, megteremtvén őt, mint a férfihoz segitő társat.“ S a paradicsom elvesztése után csupán a férfinak mondja, hogy arcza verejtékével keresi meg kenyerét, — a nőnek fájdalmakat ígér. A nő hivatása tehát segíteni a férfit, megosztani gondjait, fájdalmát, rósztvenni örömében és nehéz munkája— az élettel való küzdelme — után eszébe juttatni végső czél- ját, az Istent. Ez az isteni kétfelé osztása az emberi természetnek, de meg az emberiség szellemi története is azt igazolja, hogy az a tökéletes, mindig élő, az, a mit úgy nevezhetünk: „örök ember.“ — Külön meg nem található sem a férfiban, sem a nőben. A',teljes, tökéletes, az „örök embert“ a férfi s a nő együtt képezik. Petrarca nem zengi el sonettjeit, ha nem ól Laura. Az egyik alkot, de az ihletést a másik adja. A Múzsa pedig —nem tudom - vájjon nem áll-e a művész fölött ? Kárbaveszett erőlködés tehát egyfomának Ítélni a nőt s a férfit, kik csupán csak együtt alkotják ezt a fogalmat : ember. Egyéb is mutatja, hogy nem egyforma hivatásra teremtettek. Mindegyiknek más útja van. A nő nem is nyert erős kezeket, hanem szépséget ; nem számitó észt, szenvedélyt, a maga észmoráljával nem volt képes soha feltartóztatni az erkölcsök elva- dulását1 Ezredévek messze távolából hallom ón a zsoltáros imádságos szavát: A bölcseség kezdete az Ur félelme! Hallom a nemzetek nagy apostolának megcáfolhatatlan kijelentését : Tudjak bár minden titkot és minden tudományt... ha szeretetem nincs, semmi vagyok ! — És hallom Plutárchnak, a pogány görög bölcsnek heves felkiáltását: Inkább megállhat a világ nap nélkül, mintsem az állam vallás nélkül ! S amit a rég letűnt idők valameny- nyi nagy elméje századokról századokra, a legerősebb meggyőződéssel és csodálatos együttérzéssel szive mélyéből hangoztatott, íme, ugyanazt hangoztatja hazánk bölcse, Deák Ferenc is, mondván : A vallás a nép erkölcsiségének s ezáltal a nemzet boldogságának is legerősebb támasza. A nép vallásta- lansága pedig lassan, de halálosan maró méreg, mely feloldja mindazon erős, de szelíd kötelékeket, melyekkel a vallás az er- kölcsiséghez kapcsolja a népet, mely megfosztja a polgári társaságot a törvények szentségének legbiztosabb őrétől, — a szívben gyökerezett lelkiismeretnek intő szavától ! Uraim ! mennyire kiviláglik már csak ezekből is, hogy az emberiségnek a vallásra, annak vezető, megnyugtató, felemelő, a közerkölcsöket nemesítő és finomító áldására elengedhetetlen szüksége van. Hogy szüksége van legalább is annyira, mint a tudomány kutató, oktató és felvilágosító tevékenységre ! S éppen azért csupán a felületesség vagy a tagadásban megrögzött fanatizmus dobhat csak követ a vallásra, mely a maga sérthetetlen, ledönthetetlen nemes magasztosságával, mint a közművelődés legfőbb téhanem érző szivet és könnyeket. Ha a nőt ugyanolyan munkára szánta volna az Ur, mint a férfit, miért marad meg kellemessége és szépsége oly sokáig, mig a férfié pillanatról pillanatra durvul és helyet ad az erőnek.? Miért van meg bizonyos bájosság, gyöngédség még a legalacsonyabb körben élő nőben is, mig a férfiban oly hamar fölváltja ezt a mindent latolgató ész? Már ezek az isteni adományok is kizárják azt, hogy a nőt egyenlőnek tekintsék a férfival. Nem is lehet, hisz fölötte áll. Különböznek egymástól, épen azért egészítik ki egymást. Ha erős a férfi, ereje a nőben van. Hiszen a mikor a férfit hivatása odaragadja az élet sokszor szennyes forgatagába, a hol — ha talán sár nem is — de por bizonyosan rakódik rá, ez a szürke por, hogy’ megsenyveszti erejét. Kivesznek belőle a nagy gondolatok, a nagy vágyak ; közönséges czélt tűz maga elé, nagy tettekre képtelenné lesz, mert a nagy, fölemelő érzések egy tiszta, fényes világ gyermekei. És ekkor kezdődik a nő magasztos hivatása. Ezért kell neki másutt, nem a férfi sivár, anyagias világában élni, hogy megnyissa az ő tiszta- ságos, érintetlen lelkének ideális világát az előbb beszennyezett férfi előtt, hogy visszaadja annak hitét, erejét, harczvágyát. hogy letörölje róla a port, hogy Őt is tisztává varázsolja. — A bűnökbe elmerült Dantót Beatrix emeli újra föl s a Divina Commedia e pár szava : „Ő a magasba nézett, ón pedig ő reá“ — a leggyönyörűbben festi a nő fönséges hivatását, a ki a porban küzködő-
