Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-24 / 4. szám
2 „H E TI S Z E M L E“ (-4ik szám) bizottságot küldött ki a szükséges vizsgálat megejtése és a tanuk kihallgatására. — E bizottság a helyszínén megjelenvén 26 egy- mástkövető napon több száztaniit hallgattak ki eskü alatt. — Kihallgatta Corbelli János András grófot is, ki vallomását saját aláírásával és pecsétjével megerősítve bizonyította, hogy a Szüzanya képéről sűrűn le folyó könyeket nemcsak látta, hanem azokat tulajdon kezével föl is fogta és gyakrabban feltörölte ! — Eközben a Szüzanya könyének hire Becsbe, a császári és királyi udvarba is eljutott és nagy kíváncsiságot keltett. —I. Li- pót császár és király maga is óhajtotta látni a csodálatos képet, melyet aztán a felség kívánságára gróf Csáky Imre egri kanonok és kassai plébános, a későbbi váradi püspök, 1697-ben fel is vitt Bécsbe, — Eleonora császárné és királyné a szent képet saját kezével művészileg összeállított és drága gyöngyökkel kirakott rózsakoszoruval ékesítette fel, aztán ünnepi körmenetben az egész udvar, a főherczegak, papok és nagyszámú néptől kísérve a szent István templomba vitték s ott a részére készült és igen értékes ezüst foglalványba helyezték. — * A magyar nép nehéz szívvel vált meg égi Pátrónája, a Szüzanya csodálatos képétől. — Távozását fájdalmas zokogásával kisérte ! Ám a jó anya nem tudja végkép elhagyni gyermekeit; szerető szive, kegyelme ott maradt továbbra is közöttük. — Mert ime, midőn a szentkép bécsi utj íban Bár- czán megállapodók, Kassáról a Józustársa- sági atyák ügyes festőt hoznak, hogy azt lemásolja. A jámbor festő előbb a szentségekhez járul ; úgy készül a szent munkára. — Aztán a Szent Szűztől lelkesítve, Jézustól szivében megilletve folytonos ima felén. Mondhatom, erre már más hangulat szállott meg, s kezdtem beismerni, hogy egy szép asszony képes, ... no igen képes még a legsötétebb ördögöt is angyallá varázsolni Micsoda alak! mennyi báj s milyen elegán- tia ömlött el az egész asszony mozdolatán, lépésén. Mindezt látva, isten-bizony ezer és egy szerencse, hogy viaszból nem állott a szivem, mert másképpen talán egy alaktalan semmivé olvad abban a momentumban, amint rám vetette lángot szóró nagy szemeit. O azok a búzavirág kék szemek ! melyek meghazudtolják annak a dalnak minden igazságát, hogy : „Fekete haj, fekete szem, Ez vette el az ón eszem“ mert esküszöm a csillagos égre, bódulásig beleszerettem azokba a tengermólysógü kék szemek tükörébe. Bár még mindig bátorit- lan csendességben ültem vele szemben. Elvégre is győzött az akarat. Hová tetszik utazni ? eresztém meg a már elcsépelt, sablonos megszólítást. Karikásra, mondotta, sőt zengette dallamos kedves hangon. — Igen ? mondtam nem kis csodállattal, akkor utitársak leszünk.-- Úgy? — Annak csak örvendek — folytatám, — mert én Karikásnak színét se voltam szerencsés láthatni. Közbe összefecsegtünk sok, sok mindent, de végül oda tereltem a beszédet: nem de lesz kegyes drága nagysád némi útbaigazítást adni ? — Mire nézve ? Szívesen, mondotta azonnal kedves, dallamos hangján, őszintén szólva, közt készité el a másolatokat, melyek a legfényesebben sikerültek? Igen, úgy sikerültek, mintha csak önmagát lehelte volna a másolatokra a Szüzanya, piszén oly szeliden, oly kegyesen, oly jóságosán mosolyog le róluk anyai tekintetei —, _E másolatok egyike aztán a kassai Jézustársasági atyák templomába, másika a sárosmegyei kisfalusi kápolnába, harma- dika az eredeti képet Becsbe kísérő sz. Bazilrendi szerzetesek kérésére Pócsra került ! — Se képpel visszatért Pócsra megint a nép öröme, visszatért reménye; hiszen visszatért a Szüzanya, magával hozván szive szerelmét és magával hozván könyeit; — Igen visszahozom ; mert az 1715 év augusztus 1. 2. és 5 ik napján,1 a Szüzanya eme képe is könyezett 1 — Először, augusztus 1.-én csütörtökön a kora reggeli istentisztelet után Pap Mihály ottani gör. kath. lelkész és Molnár János kántor vették észre a csodálatos jelenséget, aminek csakhamar hire menvón, mozgásba jött az egész vidék. — így Bizanczy György, nagykállói gör. kath. esperes és püspöki helynök, már aznap délben Pócsra jővén többekkel együt látta könyezni a képet; hasonlókópen a móltóságes Liess főhadbiztos családja is. — Másnap, pénteken a Nyírbátor városában lakó méltóságos Kobilkásné úrnő több német katonával megjelenvén az emberekkel ellepett templomban, ő is és a vele jöttek is látták könyezni a képet, és pedig annyira, hogy két könycsepp a nyakéken és a kóprámán keresztül az alája helyezett óntányórkába gördült. — Ugyanaz napon délben több német katonával egyetemben Szabolcsvármegye akkori protestáns szolgabirója Nyárádi Miklós is látván a kö- nyezést ezeket mondát „Én mindezt saját szemeimmel látom és ezen könyezósről nemes Szabolcsvármegyének is jelentést teegy pillanatra zavarba hozott a kissé elhamarkodott kérdés, de mit volt mit tenni kirukkoltam vele, — ha dadogva is — a kvártélyt illetőleg. — Nagyon szívesen! Kérem.... Miért ne ? s egy hamiskás mosoly szaladt végig finoman árnyalt ajkain. Már nem tudom, miként értsem, csakhogy ez a mosoly bizonyomra mondom, sokat jelentő volt .... Közben izgatottan pillantottam az órára, mely most az egyszer, megesküdók rá, az én boszantásomra csigalóptekkel haladt. Végre valahára elérkezett a várva-várt idő. A vonat nagy késéssel s meglehetős robajjal tört előre, be, az állomás elé. — Tiz perez! hallatszott a konduktor rekedtes hangja. Utat törve, siettem kifelé hölgyem kézi bőröndjét s vagy három kisebb-nagyobb skatulyát magammal czipelve, a vonathoz. Szerencsémre csak ketten jutottunk egy koupóba, kényelmesen elhelyezkedve egymással szemben. Talán mondanom is fölösleges, hogy ez alkalommal áldani kezdtem helyzetemet. — Várunk még sokáig, Uram ? — Nem, oh nem — hebegtem kissé türelmetlenül, hirtelen előrántva zsebórámat. Hanem oh fá- tum ! még tegnap elállóit. Mindazonáltal úgy hozzávetőleg néhány perczet mondtam, amire csodásán apró lábaival egyet dobbantott, mintegy kifejezőjéül nyugtalanságának. — Indulás! — hallatszott halkan. A nyitva felejtett ajtók gyors egymásutánban csapódtak be, s egy kínos, keserves füttyentés után mozogni kezdtek a kocsik, s benn a koupóban egy éles sikoj rémített meg. szék.“ — Ezután csakhamar nemes Tisza Boldizsár jött feleségével Kormos Erzsébettel és egy másik társával, nóvleg Molitoris- sal (mindnyájan protestánsok) kik szintén látták a kép könyezésót. — Estefelé azonban, amikor méltóságos Liess hadbiztos is megérkezett, már csak a kép ajkán mintegy két helyen látszottak a könyek, melyek nem száradtak el egész a következő napig. — Szombaton és vasárnap a kép nem könyezett. Hétfőn, aug. 5 én dóltájban azonban Pap Ferencz, karászi gör, kath. lelkész s vele együtt több német katona ismét látták a könyezést, látták az arezon, a mellen és kézén a nedvességet, melyből a táoyérkába hullott két könycseppet Pap Ferencz egy kendőcskóvel feltörölt és magával vitt. — Mindezekről órtesittetvón gróf Erdődy Gábor Antal egri püspök, bizottságot [küldött az egyházi vizsgálat megejtése és a tény megállapítása végett. — A kiküldöttek Kiss János ansariai vál. püspök, egri nagyprépost és Kiss János Antal apát, egri olvasókanonok voltak, akik augusztus 15.-ón Pócson megjelenvén, több méltóságos és nemes urak, nevezetesen : Orseri Károly, valóságos belső titkos tanácsos, lovassági parancsnok, — Siess Pál Lipót, Ágner János György hadbiztosok és Geolsek minorita rendű atya és nagyváradi hitszónok társaságában a Mária-képet meg- vizgálták s azon semmi olyast fel nem fedeztek, ami csalás vagy árulásra szolgálhatna, vagy ami a könyezést mesterségesen előidézhette volna, — A kiküldöttek ezután kihalgatták mig a tanukat, kik a könyezést látták s azoknak eskü alatt tett vallomását jegyzőkönyvbe vevón Erdődy gróf püspöknek beterjesztették. — Miután a pócsi Szüzanya képének kö- nyezóse a megejtett vizsgálat alapján valónak és természetfelettinek bizonyult, a püsHölgyem ebecskéje a „Juczi“, gondolom kóuytelensógből, leugrott ajtóból, s bár mindegy1'0 gyorsabb ütemben kattogtak a kerekek, szegény kis állat versenyre kelt vele. Futott, s olykor ugrott is nagyokat, de már istenkisértés lett volna megkisérleni is, hogy felvegyem. Hölgyem tombolt, kiabált, sőt hullámos hajába is belemarkolt mind a két kezével, ami természetesen ópensóggel semmit sem használt. Végre is ördög vigye azt a kutyát, csak nem fogom kitenni magamat a veszély eshetőségének, s becsaptam az ajtót. Hölgyem vigasztalan sírásba fogott, és szeme fényes harmatán át nézett, de szinte rémesen nézett a mindegyre nagyobb távolságban elmaradt kutyára. Itt nincs más — gondoltam — mint vigasztaló szavakkal jecsilapitani utitársam felzaklatott kedélyét, ami rövid időn belül valamelyest sikerült is. Hölgyem ezért barátságos pillantásokkal jutalmazott meg, s a legközelebbi állomáson túl már az arcza is úgy kiderült, mint nyári eső után az ég. Csupa mosoly, vidámság, kedvesség volt az egész. Hosszú, egyórai ut után beérkeztünk Legendre, ahol át kellett szállanunk. Itt újra udvariaskodnom kellett, s csakhamar a sok ezók-mók, skatulyák egy lábakon járó s mozgó skatulyává alakítottak át, hogy még a fejem se volt szabad. Ezen közben gondoltam is arra a sajnálatra méltó, nagyfülü tergenyés valamire, s arra, hogy egy asszony, hogy tudja az embert uramfia mégtán teherhordó szamárrá is tenni. Azóta mindig iszony tör ki rajtam, valahányszor asszonyt látok utazni. Mert
