Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-16 / 36. szám (33. szám)
„HETI SZEMLE“ Szatmár, 1906. augusztus 16. o fogja látni a kormány azon elhatározásában, melyet a nagy károlyi agitátorok 1 öle ki akarnak srófolni, lehetne-e csak csudái kozni is azon, ha Szatmárvármegyének összes kerületei egytől egyig ellene voksolnak ? . . . Vagy képzelik-e, hogy támogathasson az a város és az a vármegye egy olyan kormányt, mely azzal az ultimátummal jön, hogy neked ugyan kitekerem a nyakadat, de azért az országnak semmi baja sem lesz ! . . .. De legyenek nyugodtan a nagykárolyi szájhősök, nem fognak baleket a kormányban. Sokkal több prudencziával intézik ott az ügyeket, minthogy ilyet csak feltételezni is lehessen. Mi tehát annak a nagy reklámnak, mely odaát folyik, nem tulajdonítunk nagy je- jentőséget. — Eltekintve attól az absurdumtól, hogy a nagykárolyiaknak az a felbuzdulása, hogy törvényszékünkön harakirit hajtsanak végre, teljesedésbe mehessen, vizsgáljuk csak, minő jogi alap szól a mellett, hogy ők törvényszéket kapjanak, Figyelemmel kisórtiik érveléseiket, melyekből csak annyit lehet kihámozni, hogy a történeti alap szól mellettük és a — protekczió. A történeti alap!... Igen, mert hajdan volt törvényszékük, de elvették, mert nem volt szükséges a fen tartása. A régi világban, mikor még sem közutak, sem vasutak nem léteztek, mikor Szatmáriéi Nagykárolyig egy napi járóföldön kellett feneketlen sárban eviczkélni, —abban az időben még talán lehetett értelme, de most, midőn Nagykároly tisztes polgárai egy rövidke félóra alatt ide repülhetnek a karjaink közzé, ez a hatalmas röperő azt a sárkorszakba illő történeti alapot kétségen kívül nullifikálja. A ma már inon sens történeti alapnak ellene nond éppen a két város földrajzi fekvése is, mert ha Nagykároly elvétetik Szatmártól és részére külön törvényszéki terület ál- littatik fel, lesz a két városnak mindegyike a saját territóriumának a szélén. Sem egyik, sem másik központ nem lehet. Bölcsebb elmék épen azért ejtették el a történeti alapot, mert a mostani visszonyok között túlhaladott álláspont. Nagyon megértjük az ottani ügyvédi karnak fellángolását, mert az rájok nézve erős zsebkérdés, ők tehát keményen érdekelve vannak. —- A törvényszék nagy kereseti forrást fakaszt a helybeli ügyvédeknek. —nő a forgalom, javul a praxis. Önzők is tehát talán egy kicsit az ottani mozgalom tisztelt mozgatói ! .. . Vagy ezt is a haza érdekében ? . . . Azt hisszük, hogy sem Polónyí, sem a minisztertanács nem fog kérni belőle. Hogy most Ungváron épen ez a proczesszus folyik, az ne tévessze meg a károlyiakat. Ott egészen mások a viszonyok. Beregszásztól Ungvár nagyon messze esik és Ung megyének nem Beregszász, hanem Ungvár a központja és székvárosa, ha tehát Ungvár törvényszéket kap, ennek legalább van rationabiliter elfogadható oka, noha Beregszászra az érvágás nagyon kemény és amint látszik, ő is zokon veszi. A másik argumentum a protekczió, — tehát gróf Károlyi István ! . . . Azt hisszük, őt is disgus- tálni fogná, ha megtudja, hogy ez a törekvés a vármegye nagyközönségének óhajával nem megegyező. Károlyi István csak nemrég városunkban is — igen erősen hangoztatta supreinátiáját a népakaratnak. Szavaztassuk meg hát a vármegyét, noha a törvényhatósági bizottságot még koránt sem lehet azonosítani a vármegye többségének akaratával. Mi azért álljuk a kötést. Már ott is ki fog sülni, hova lyukad ki a nagyhangú lárma, noha a vármegyénél épen maga Szatmár városa — eltekintve egykét esetlegességtől — egyetlenegy votummai sincsen képviselve. Természetesen az ilyet nem suttyomban kell végrehajtani, mikor sem Szatmár, sem a vármegye nem tudja, mi van készülőben, — hanem tessék napirendre tűzni, mert a második napon, midőn már a vidék kivonul, jóformán nem is tudja miről esik szó, Nagy károly érdekéből tücsköt-bogarat is meg lehet szavaztatni. Az ilyen nem eljárás, hiszen akkor már csak maga Nagykároly szavaz. E nemben a múltban hozott közgyűlési határozat tehát a nullánál is nullább, - magán hordja a kijátszási törekvésnek minden motívumát. — Szatmárnak nincs protektora. Saját erejével lesz kénytelen jogait védeni. Védeni is fogja körömszakadtáig. Népgyülésre készül a város, dokumentálni kívánván országvilág előtt, hogy átérzi a törvényszék megcsonkításának nagy hord- erejét, hogy nincs közöttünk egy sem, ki ezt a jogot hajlandó volna feladni. Legyenek ott azon a népgy ülésen Szatmár összes polgárai, jöjjön be maga a nagy vidék, hogy hallják meg odafent hatalmas tiltakozó szavunkat s senki ne merészelje a metszőkést rátenni városunk pezsgő életének e nagyfon- tosságu ütetére. sem térek többé, — és ezért most a bucsu- zás percében kérlek, őrizd meg emlékemet. Mához egy esztendőre, ha a hadak ura kegyelmes lesz irántam, visszatérek hozzád.“ „Ne szóljon igy Gyula, —- minden szava egy-egy tőr szivemnek. Hisz nem fogja magát semmi baj sem érni; az én hűséges, szerető szivemnek buzgó, állhatatos imádsága fogja óvni, — védni a nehéz harcokban!“ „És egy esztendő múlva, ha visszajön dicsőségesen .... de majd meglátja“ . . . . „Zsuzsával szegény fiatalon elhunyt drága édes anyám öreg dajkájával elkészítjük addig a kelengyémet“ . . . „Édes atyámat is sikerül majd addig megkérlelnünk, — hogy adja áldását frigyünkre.“ . . . Majd susogva tette hozzá : „Hogy leánya boldog lehessen.“ Megindult szívvel nyújtotta homlokát kedvesének bucsucsókra. . . . Azután visz- szanézegetve lassan ment a kanyarulat felé és mikor a fáknak és bokroknak lombjai már majdnem elnyelték őt, — akkor intett szomorúan álldogáló kedvesének egy utolsó „Isten hozzád“ot! . . . Átment lassan a várhidon és a gyalogjárók kiskapuján keresztül a várudvarra ért. A várnak belső tágas térségén sürög- tek-forogtak; Ilonát 'csak az öreg Balázs vette észre és menten kisasszonyához sietett. Magas, szikár termetű, agg férfi volt az öreg Balázs ; hosszú ősz fürtjei mutatták, hogy életének immár telét éli. Alázatos hangon köszöntötte Ilonát és gyorsan lehajolva megcsókolta kezét, — mindig örült, ha kisasszonyát igy tisztelve zavarba hozhatta. „Ugyan Balázs bácsi“ — szabódott most is Ilona — „már bizony én el fogom kegyelmedet mindig kerülni, — mert mindig kezet csókol... Nem vagyok még asz- szony . . “ Elkaczagta magát vidáman, mint a gerle és futásra készült, hogy az öreg előtt is elrejthesse a pirt, a melyet saját szava okozott . . . De Balázs halkan utána szólt; „Itt van?“ Hah, — vége volt a vidámságnak azonnal . . . Majdnem könyezett, — szólni sem tudott már, csak a fejét rázta, majd egy pillanat alatt zokogva borult az öreg karjaira: „Csak volt, Balázs bácsi . . . csak volt!“ .. „Hát mégis csak elment szabad legénynek ?“ tudakold az öreg azután rosszalólag csóválgatva fejét kitört belőle: Milyenek is ezek a fiatal legények! Nincs bajuk, keresik a bajt! . . Pedig Gyula urfi is megülhette volna ezt a puskaporos esztendőt az atyja ura házánál bízvást, azután meg majd csak csendesedik a sok viaskodás, meg háborúság . . .“ „No de ne sírjon ám galambocskám,— jöjjön, Zsuzsám jobban ért az ilyen kis fehérszemély nyelvén . . .“ Gyöngéden unszolva bevezettej|“Ilonát a tág folyosóról nyíló barátságos kis szobába, — a hol Zsuzsa néni éppen varrogatott “a gyér mécsvilágnál. — Az öreg asszony mindjárt báránykájá- hoz sietett, — vigasztalgatta, becézgette,* — azután elmondta, hogy Tamás ur, Ilona édes atyja vadászatra ment és ezért ne is várják őt haza vacsorára, -- majd csak hajnal felé érkezik. Ilona sem akart enni; a nagy séta után nem volt éhes, — A miért is Zsuzsa néni indítványozta, hogy majd lefekteti galambkáját . . . Majd .meglátogat a kis álomtündér és elvisz könnyű szárnyain Téged ő hozzá .. jer csak szépen . . .“ Levetkeztette, lefektette a leányt és hozzákezdett az ágylábához ülve egy csodás történethez: „Hol hol nem volt egy szép király kisasszony ........... De már elaludt Ilona ; a nagy fáradság és sok keserűség jó altatók... és mégis
