Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)

1905-09-06 / 37. szám

2 HE TI SZEMLE“ <’36 ik szám.) Krisztushoz, kinek fönséges képét annyi gyönyörűséggel, oly mesteri kézzel rajzolta meg és tárta például azok elé a magyar katholikus tanítók elé, akikért annyit küz­dött, fárad1, dolgozott élte utolsó leheletéig! Örökéből itt e hely, melyet most cse­kélységem foglal el, nekem jutott osztályré­szül, minden gondjával és nemes föladatá­val. Hogyan leszek képes azt méltón betöl­teni, nem tudom. Csak azt tudom, hogy aki Istenben bizik, az nem csalatkozik 1 És én bizom tebenned, óh Uram ! aki­nek tudta és akarata nélkül semmi sem tör­ténhetik a világon! Remélem szent fölsé- gedtől, hogy nem hagyod megszégyenülni a te szolgádat, nem fogsz elhagyni engemet ! — Hiszem, erősen hiszem, hogy amikor a boldogult elődöm megdermedt kezéből kié sett munka fonalát, aranymisés bíboros her­cegprímásunk kitüntető bizalma, magas pa­rancsa folytán fölvettem és a keresztény ne­velés szent ügyéhez méltó komolysággal, benső ihlettel és szilárd elhatározással to­vább fűzöm : te jóságos Istenem, nem fogod megvonni tőlem a te hatalmas, a te seghő, áldó kezedet! E boldogitó hitben, erős reményben — szeretettel köszöntőm immár a tekintetes Országos Bizotságot, tisztelettel kérvén, fo­gadja szívesen ama határozott kijelentése­met, hogy abból a munkából, amelyet szentegyházunk dicsőségére, édes hazánk haladásának és fejlődésének előmozdítására elvállaltunk és mindnyájau a legősz ntébben teljesitünk, tehetségem szerint mindig ön­zetlenül, híven, becsületesen, férfiúhoz illő módon fogom kivenni részemet! Csak azt óhajtom Uraim ! hogy e mun­kában ne téveszszük szemünk elől soha a Bizottság nagynevű szervezőjének, báró Hor­nig Károly püspök ur 0 excellenciájának megadott irányitó jelszavát: Isten, király haza ! Ez a jelszó, ez legyen a mi vezórcsil- lagunk, mely hatalmas tündöklésével bevi- lágositsa azt az utat, amelyen magasztos cé­lunk eléréséért és diadalra juttatásáért fára­dunk; — mely bájos fényével fennen hir desse, hogy mi, kik a kereszt jelében végez­zük a nópnevelós és oktás nagy munkáját, egyben drága hazánk legszentebb ügyét, a magyar nemzeti knltura haladását is a leg­nemesebb és a legbiztosabb módon szolgál­juk ; — mely ragyogásának ellenállhatatlan kedvességével mindenkinek szemébe tün­tesse e munka legbecsesebb eredményét: azt az őszinte vallásosságot, azt az odaadó királyhüséget, azt a mélységes és kiapadha­tatlan lángoló hazaszeretetei, ami a keresz­tény szellemben nevelt honpolgár szivének minden dobbanásában, akaratának minden törekvésében, oly igazán, oly szépen, híven megnyilatkozik ! És óhajtom Uraim! töltsön el ben­nünket, mindnyájunkat az a sziklaszilárd meggyőződés, hogy mi csak addig vagyunk és leszünk erősek, munkánk csak addig lesz sikeres és tiszteletet keltő, mig egy szellem lelkesíti mindazokat, kik e munkában rószt- venni hivatvák, mig egytől-egyjg át va- gvunk hatva attól az igazságtól : hogv a k« resztény magyar népiskola nemcsak amolyan elavult, ósdi intézménye a nemzeti népokta­tásnak, hanem igenis, egy olyan áldása, oly szükséges tényezője hazánk kultúrájának, amelyet nélkülözni nem lehet, amelyet épen ezen áldásos voltánál és szükségességénél fogva a magyar nemzet állami érdekei való­sággal megkövetelnek ! Én azt hiszem, uraim, hogy a keresz­tény magyar népiskolának o'-osan és elfő gulatlanul ellensége nem is lehet senki sem ! Hiszen ez az az iskola, mely az igaz tansza­badság lényének megfelelően mindig tisz­teletben tartotta a szülők természetes jo­gát és kötelességét a gyermeknevelés körül. Ez az az iskola, mely a társada­lom, a nemzet, a haza érdekeit mindig fi­gyelembe vette; mely a gondjaira bízott gyermeket, a szülők legdrágább és legfél­tettebb kincsét, a haza leendő polgárát, a boldogulásukhoz szükséges és hasznos isme­retek mellett aggályos lelkiismeretességgel mindig csak a jóra, szépre, nemesre, a tisz­tességre, becsületességre, erényességre, ha- zafiságra tanitotta ! — És ami fő, megtaní­totta arra, ami nélkül az ember el nem le­het, amiben benfoglaltatik a polgári és köz- gazdasági jólét egész theoriája : megtaní­totta imádkozni és dolgozni ! —• Dolgozni szorgalommal, kitartással, hűséggel, becsü­lettel a saját javáért, a család, a társada­lom, a nemzet boldogulásáért; — és imád­kozni bizalommal, hittel, reménynyel, Isten akaratán való megnyugvással önmagáért, szülőiért, testvéreiért, elöljáróiért, királyáért, hazájáért, sőt még ellenségeiért is! — Vedd szét, ha van lelked hozzá, vedd szét a gyermek imára kulcsolt kezeit és széttépted vele ártatlan szive leggyöngódebb, legnemesebb érzelovét,; és megfosztottad a legszentebb ideáltól s attól a nagy lelkierő­től, mely csak az Istentől származik, mely csak a hitből fakad, melyre az élet küzdel­mében, a megpróbáltatások nehéz óráiban mindenkinek minden lépten-nyomon oly nagy szüksége van 1 És aztán nézd, ha tudod nézni, annak az Isten nélkül, Krisztus nélkül, hit nélkül, lelkiismeret nélkül, felnőtt, polgárnak a bol­dogtalan vergődését! Nézd, mivé fajul el, benne a legtisztább hazaszeretetei, minő tö­rekvésekben pusztul el a magyar nemzet ősi ereje 1 Mert nincs előtte semmi szent csak önmagát nézi, önmagát szereti. Önzé­séért kell a kincs, a vagyon, az élvezet neki. Nappal ezért fárad, éjjel erről álmodik. Ezért mindenre képes; képes cserbenhagyni az igazságot, megbuktatni a legszentebb ügyet. És képes széttépni a legerősebb kö­teléket : elhagyni a családot, a szülőföldet, a hazát 1 És képes feldönteni, letiporni minden korlátot, minden gátot s ha kell, ké­pes gyilkolni, rabolni, a más jogos tulajdo­nát erőszakkal is megtámadniI Ah, söté- sötét kép ez nagyon ; forduljunk el tőle, nem folytatom tovább. Azt mondtam előbb, hogy a keresz­tény magyar népiskolának ellensége nem lehet senki sem. \És most azt moudom: Uraim 1 ne álltassuk magunkat ; mert van egy ellenséges áramlat. van egy modern harc. mely egyházunk nevelöjogát már nemcsak kor­látozni, de azt egyenesen megsemmisíteni törek­szik 1 Aki látni akar, láthatja. Olt a szomorú példa Franciaországban 1 És láthatja, hogy e harc intőzői a gyengébbek megtévesz­téséért a liberalizmus, humanizmus sőt a hazafiság álarcza alá is rejtőzve mint hir­detik tudós nagyképűsködéssel, hogy a hit­vallásos iskolák nem képesek a kor színvo­nalára emelkedni, nem képesek a nemzeti fejlődés modern igényeit kielógiteni. így mondják; ezt hirdetik. Csakhogy a mit mondanak és hirdetnek, azt bebizo­nyítani nem lesznek képesek soha 1 Mert a keresztény népiskola, mely a vallásosság és hazafiság melegágya, a mint mindig ki- elegitette, úgy a huszadik században is ki fogja elégíteni a nemzeti nevelés bármily- időszerü és jogosult igényeit! Ne bigyje különben senki, hogy a vallástalan nevelés demagógjainak törekvé­seit a közjó vezérli. Nem 1 Az ő törekvésük valójában az isteni tekintély ellen irányul, hogy azt ledöntvén, romjai alá temethessék majd a keresztény nemzeteknek fennálását biztositó legkiválóbb erényeket: a nemzeti hagyományok kegyeletes őrzését és ápolá­sát, — a szabadság, az igazság, a rend, a békeszeretet, — a törvónytiszteletet, a fel­sőbb iránt való lojális engedelmességet! Uraim, mentsen meg minket az Isten attól, hogy hazánk köznevelésének intézé­sében valaha ez a törekvés érvényesüljön ! — Európa földjén alig van még egy nem­zet, melynek államisága oly mélyen gyöke­rezzék a kereszténység talajába, mint a ma­gyar! Szabadságunk, alkotmányunk, törvénye­ink biztosítékai, nemzeti születésünk és megifjo- sodásunk, — egész nemzeti eleiünk minden él­tető er ege, minden dicsősége, büszkesége a ke­resztény hit talajából fakadtak, fejlődtek vagy alakultak 1 — S épen azért, aki nemzetünk ezeréves életfáját kitépné durva kezével a keresztény talajából, hogy oda ültesse a Krisztus nélkől való világ sivár pusztájára, az egyenesen, az tudva és akarva e nemzet életére tör; mert gonosz tettének a termé- mészet rendje szerint más következménye, mondhatnám bünhődése, nincs és nem le­het, csak a pusztulás 1 Ne mondja senki, hogy túlozok. Nagy államférfiak, elismert tudósok, katholikusok, úgy mint protestánsok egyértelműen vallják, hogy a hitva lásos iskolák megszüntetésé­vel legtöbbet az állam szenved, s aki erre törekszik az az állam sírját ássa meg! Van hát okunk elég, hogy féltsük isko­láinkat; hogy fentartásukért mindent, de mindent megtegyünk 1 Keresztények vagyunk s hozzá még magyarok 1 Aggódó gondossá­gunk alapja más nem lehet, mint hitünk­ből eredő romlatlan magyar hazafiságunk 1 Lássa ezt. mindenki; tisztelettel lássa még ellenségünk is ; lássa, hogy minden tettünk az önzetlen hazafi legnemesebb lelkesedésé­ből fakad 1 Haynald Lajos kalocsai érsek az első közoktatási törvény tárgyalásakor mondott beszédében hangsúlyozta, hogy: „A vallás legjobb szövetségese az államnak. A vallás kötelességévé teszi a polgárnak az állam tör. A kitűnő minő­ségű és legolcsóbbnak elismert. . JÓKAI-féle törlögummi és rajzeszköz kizárólag nálam kapható. f&ar FIGYELEM I “Sa •fST FIGYELEM I Uj bekötéssel ellátott valamint mindenféle papír-, írórajz- és festőszerek, a lehető legolcsóbban kaphatók használt tan- és segédkönyvek WEISZ IZSÁK könyv- és papirkereskedésében. Deák-tér 22. szám. — SZATmAr■ — a „Fehér házald tt.“ Egyes müvek, valamint egész könyvtárak a legmagasabb árban megvétetnek. "1331 szép és tiszta állapotban

Next

/
Oldalképek
Tartalom