Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-01 / 1. szám
2 „HETI SZEMLE (1-ső szám.) Templom és iskola ikertestvérek. Az egyházmegyében, kezdetétől fogva virágzásnak indult az iskolai élet. Hám János áldott kezei ringatták megyénk tanítóképzőinek bölcsejét. Mert azt is jól tudta hogy a helyes nevelésnek és oktatásnak főbenjáró alapja, hogy jó tanítók foglalják el iskoláinkat. Elemi iskoláink virágzásnak indultak. Ezzel a száz éves megye nem csak az egyháznak, de a magyar hazának is nagy, érdemes szolgálatot tett. Magyarrá lett nem egy idegen ajkú község ez öt vármegyéből álló Egyházmegyében, féltett gonddal őrködvén a magyarság érdekeire ott is, hol a nemzetiségek voltak vagy vannak túlsúlyban. A serdülő ifjúság neveléséről sem feledkeztek meg püspökeink, főpapjaink, és papjaink. A megye szivében virágzik ma is a Hám konviktus, hol éven kint 30 ingyenes növendéknek ad a jótékonyság alkalmat arra, hogy emberekké, a hazának déré í fiaivá váljanak. Az öt megyéből hány és hány volt növendéke áldja azt az intézetet, mely nélkül pályához soha, de soha se jutottak volna. Emlitsem-e a sok alapítványt, nem csak itt Szatmáron, de a megye más helyein is. (Ungvár, Sziget, Nagykároly stb.) Emlitsem-e az Irsik konviktust, a Tápintézetet, melyekben az ifjúságot oly nagy gonddal ápolják. Ki tagadhatja tehát, hogy az ifjúság nevelésének szent ügyét a mi száz esztendős egyházmegyénk virágzásra emelte. Mit tett e megye a leány-nevelésért? Alig van város, sőt sok községek is vannak az öt vármegyében, hol az egyházmegye leányiskolát, illetőleg nevelő intézetet ne épített volna. Maga az irgalmas nővérek anyaháza olyan hatalmas intóz- ménynyé fejlődött, hogy párja alig van az országban. A kisdedóvodától — a polgári iskolai tanítónő intézetig felkarolja a nőnevelést, tanítást. Innen mint szorgalmas móhköpiiből szállanak ki az irgalmas nővérek, hogy derék, hivatásuknak élő tanítónőkkel lássák el megyénk, sőt hazánk leányiskoláit és kisdedóvodáit. Mily apostolai ezek az irgalmasnővérek a magyarságnak, hirdetik azon idegen ajkú tót és sváb községek, a hol megtelepedtek. Pár év alatt az uj nemzedék magyarrá leszen. (Irsik leánynevelő intézet Erdődön, Bugyis Pálócz, Szerednye stb.) Hogyan oldogatta csendesen a e megye száz esztendő leforgása alatt a szegények és betegek ügyét! És hogyan hordotta vállain a soci- alis kérdések sokszor súlyos gondjait: arról tanuskodhatik minden becsületes ember. Az egyháznak voltak itt e megyében aggápoló intézetei, kórházai, szegények mene- dékházai, mikor még a modern kor úgyszólván csak ajkain hordozta nevüket. Hány aggastyánnak, tönkrejutott embernek könynyitette meg ez az Egyházmegye és könyiti ma is utolsó napjait. Azt tudja, a ki szemeit szándékosan bé nem hunyja. Kell e említenem, hogy a szatmári Egyházmegye papsága úgy tudomány, mint a műveltség tekintetében a többi egyházmegyék közt nem utolsó helyen áll. Ez a papság hazafias volt mindig és minden körülmények közt. A szabadságharc alatt vértanúi is voltak, többen pedig kardot rántottak a haza védelmére. Ez a papság kivette részét a társadalmi munkából is. Irodalmi, keresztény szociológiái buzgólkodása előtt kalapot emelnek a többi egyházmegyék. Alig van az öt megyében társadalmi építő vagy mentő akció, melynek élén vagy legalább is az első sorokban kath. pap nem állott vagy áll. És végre legyen szabad megkérdeznem, vájjon Szatmár városa megbánta-e, hogy a szatmári püspökség székhelye, szive lett? Van e oka, hogy ő is felemelkedjék e száz éves határdombra és szétnézzen: száz esztendő után mit tett, épített, alkotott számára e püspökség? Az igazságos felelet legyen a hála érzelemnek legszebb virága e szent esztendő virágos kertjében. . . . Álljunk meg tehát kissé azon az átvezető utón, melyen megérkezünk a múlt század virradásához. Es visszatekintvén, gyújtsuk meg a kegyelet és emlékezés világát. Esez a világ egy pillantást vet bizony a rejtettjövőbe is. Bátran kibonthatjuk reménységünk szárnyait is, mert Hám szelleme újra épit, újra hat, újra alkot, gya- rapit. Egyházmegyénk a másik században fényre derül. Bodnár Gáspár. Főispánunk távozása. Vármegyénk főispánja, gróf Hugonnai Béla megválik állásától és visszavonul a közszolgálat teréről. Épen hat évvel ezelőtt, deczember utolsó napjaiban foglalta el a főispáni széket, melyet azóta páratlan igazságérzettel, úgy a vármegye, mint a város nagyközönségének elismerésével találkozva tölt be. Pedig épen nem volt rózsás az ut, melyet odáig meg kellett tennie, inig biztosíthatta a maga számára az elfogulatlan kritika elismerését. Mindenki tudja, hogy az egész közönség fagyos hidegséggel fogadta, sőt a megyei ellenzéknek egy számbelileg is tekintélyes része erős oppozicziót fejtett ki ellene. El voltak készülve a végletekig vinni az ellenállást, hogy be látva lehetetlen helyzetét, önként vegyen búcsút attól a vármegyétől, mely nem akarta keblére fogadni. És mi történt ? . . . Amint betette a lábát székvárosába, azonnal változni kezdett a helyzet. Tapintatos fellépése, előkelő modora, magas műveltsége kedvező hangulatot teremtett, s mindjárt az első benyomások után olyan jelenségek mutatkoztak, hogy Hugonnai Béla képes lesz lecsendesiteni azokat a háborgó szenvedélyeket, melyek elődjének idején a főispáni széket verdesték. megy, újra vágyik ; és azután ? Azután «ágya teljesülése oly örömet már nem szerez neki és üres a szív s nincs annak békéje. Vig tobzódásokra vágyik az ifjú : csengjen a pohár, szóljon a zene : „Ej, haj, sohse halunk meg!“ Haza megy, eloszlik a mámor és azután ? — még üresebb a szív, mint annak előtte s még kevesebb a békéje. Hírnevet, dicsőséget, fényt, vagyont, tudományt, bölcsességet elérsz, tied az óhajtott lény, beteljesült a vágyad: van szép családod és te mégis csak mindig keresed a boldogságot; elégedetlen vagy, zugolódol, újat akarsz, mig végre csömört kapsz, és egyszer csak azon veszed észre magad, hogy szépségednek, ifjúságodnak vége, ránczos az arczod s ősz hajzatid vannak. Mert rohan az idő s múlandó minden ! Elmúlnak a rossz napok s még gyorsabban az u. n. szép napok. Egy kép tűnik elém. Messze, messze, idegenben, májusi estéken, rohanó folyó mellett ül egy ifjú. Voltak itt szomorú és vig napjai. De úgy a rossz napok, mint a szép napok estélyén kijött a folyóhoz, leült egy padra és nézte a habokat, a mint azok iocscsanva, csobogva egymás után rohannak és azután’eltűnnek. Es a mint néz, néz utáltok, ajkai önkénytelenül elmondják azt, a mit az az ér mellett koszorút kötő fiú oly szépen eldalolt : Ah, miként e hab sietnek Életem szép napjai, Mint a rózsa elhervadnak Szép korom virágai. De hát ha az élet oly sok csalódást, keserűséget nyújt, ha örökké csak vágyódunk és vágyaink teljesülése ki nem elégít, boldoggá nem teszen, ha minden hírnév, fény, szépség, ifjúság oly hamar elmúlik, eltűnik, hát érdemes-e élni? ! Hát csak azért éljünk, hogy kielégítetlenül rohanjunk nap-nap után a sötét sir felé ? ! * Kis szobácskámban, melyet most is, mint akkor karácsony éjjelén csak a kályha tüze világított meg, sötétség támadt, kialudt a parázs; úgy alszik el az élet s jön a vég, a ha . . . Összeborzadtam s az ablak felé mentem, künn csillagos éj, sűrűn estek a hópelyhek. Homlokomat a hideg ablakhoz támasztám és néztem, néztem a folyton eső pelyheket, mint azokon a májusi estéken, ott messze messze idegenben a gyorsan tovarohanó habokat. Úgy tűnnek el napjaink, úgy tűnik el az ólet, mint e hópelyhek. A Jhópehely- nek vége a fekete sár, az életnek vége a fekete sir; — jön a vég, a ha . . . Mi az? — Harangzúgás tölti be a levegőt. Éjfélt ütött a toronyóra, itt van az uj esztendő. Egy uj évi S mintha az uj esztendőt köszöntő harangok uj életet öntenének belénk ! A haldokló Idő újra erőhöz jutott, Szilveszter apó föltámadt, föltámadmik mi is. — S most itt az újév s vele uj remények, uj küzdelmek. Félre veled pessimiz- mus 1 — Puskin, hátba még sincsen igazad 1 Legyen hitünk, reményünk, bizalmunk ! Ne vessük meg az emberiséget: szeressük a jókat, tegyük jókká a rosszakat! Dolgozzunk, munkálkodjunk, küzdjünk. Az uj óv harangjai hívnak. Előre! Segítsen meg minket, oltalmazzon meg minket, áldjon meg minket az a hatalmas, végtelen nagy Isten, — —-----ki a századoknak Eg ylefüzte lánczait És ki nézi változatlan Az idők futásait.