Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-11-11 / 46. szám
HETI SZEMLE" (46-ik szám.) 3 gebbea is ajánljuk vármegyénk földbirto- kos8Íuak és bérlőinek figyelmébe a kiáltvány tartalmát. Az igaz ügyet védő proklamáczió igy szól : Magyarország földbirtokosai és bérlői, hallgassátok meg szavunkat, hallgassátok meg kérésünket. Azoknak érdekében szólunk hozzátok, a kiket a megtévesztett törvény- hozás szerzett jogaiktól fosztott meg : de szólunk a ti jól felfogott érdeketekben. A nemokleveles gazdatiszteket egy elhibázott törvény képteleneknek nyilvánítja ki arra, hogy két év múlva minden valamire való nagyobb gazdaságban alkalmaztassanak, ha a legnagyobb gyakorlati tudásuak is. Csodálatos. Eddig megvolt a képességük. És két év múlva már nem lesz meg. De még csodálatosabb az, hogy az állami gazdaságok diplomában gazdatiszteinek a képességét (különben : helyesen !) nem vonja kétségbe ez a jeles törvény, hanem csak a magángazdaságokban működőkét. Azokra nézve elismeri a szerzett jogokat, emezeket pedig — a törvény előtti egyenlőség nagy elvének szégyenére — megfosztja az eddig birt jogoktól. De megfosztja a földbirtokos és bérlő-közönség egy nagy részét is szabad rendelkezési jogától. Megköti a kezét és belenyúl a zsebébe. Aztán azt parancsolja, hogy a legnagyobb, a leghasznosabb tudást se merje a javára felhasználni, ha ez a tudás diplomát- an.De azért mégis valami megmagyarázhatatlan szándékból valósággal középkori kényurakká akarja tenni őket. Ezt a lealázó szerepet azonban a testvériség és igazság nevében vissza kell utasítania minden becsületes alkalmazónak. Kérjük tehát a törvény megváltoztatását! Kérjük, követeljük. De ne térjünk el egy lépésre se a törvényesség útjáról. Mi azért kérjük, mert különben a drákói törvény életbelépte előtt már — bízva a szerzett jogok szentségében — az életre teljesen berendezkedett 8060 jó magyar család pusztul el; a földbirtokosok és a bérlők pedig az állam túlságos beavatkozása miatt. Segítsünk egymás baján. Hasznos munkásai voltak mindenkor a gazdatisztek (diplomásak és diplo- mátlanok — egyaránt) a földbirtokosok és bérlők érdekeinek. Most pedig a gazdatiszteknek oklevelet nem szerezhetett osztálya a lét vagy nem lét mesgyéjére szorittatott. Azoknak a segítségét kéri tehát ez az osztály, a kik legközelebb állanak hozzá, a kik legjobban megértik esdeklését: a földbirtokos és bérlő-közönségét! Hármas kérése van hozzájuk : legyen minden földbirtokos és bérlő a nem-okleveles gazdatisztek nagy társadalmi fontosságú és igazságos érdekeinek érvényesítése végett alakult egyesületnek (Budapest, VII., Boross tér 14. sz.J alapitó vagy pártoló tagja; alkalmazzák gazdaságaikban az egyesület tagjait — annál is inkább, mert minden dij nélkül jár el az egyesület földbirtokosok és bérlők ez irányú megbízásaiban is ; és végül az egyesület jogosan kivánt megerősödése miatt küldjék diplomátlan gazdatiszteiket az egyesületnek győzelemre induló táborába 1 Jogaink forognak veszedelemben. Értsük meg egymást. Tehát: Előre! „Viribus unitis.“ Egyesült erővel I Budapest, 1903. november havában. A Nem-Okleveles Gazdatisztek Országos Egyesülete. Pályám kezdete. Vágytam ki az életbe. Tanulóköröm oly nehéznek tűnt fel. Szabadulni akartam az iskola porától s lerázni könyv-barátaim terhét. Titkos jövőmet virágos színben láttam integetni. Független ember leszek mindenha s kötelességem elvégezve bő szabadságot fogok élvezhetni. Lesz mindenem. Oh, mert az ifjúkor oly édes ajkú jós. Szinte láttam, mint mozgok a nép között, mily pártfogólag vesznek körül — a körben, az ifjúság pedig az egyletben. Ezért hevült ifjú szivem, erre készültem ott bent az intézet falai között. Végre ütött a szabadulás órája. Napok jöttek, napok mentek s ón telve nemes szándékokkal, beköltözködtem csendes falucskámnak tanítói lakába. Munkakedvemet csak fokozta a nép jámborsága, vallásossága és szegénysége mellett elmaradottsága. Napok jöttek itt is, és hetek mentek s ma már azon tűnődöm, vájjon álmot himez- tem-e én csupán ? * Szeptember 5.-én foglaltam el állásomat. Teljesen ismeretlen voltam a viszonyok felől s azért szivszorongva köszöntöttem be falumba. Ám jó plébánosom (ki azonban nem itt lakik, falunk csak fii iája) tájékoztató szavai után megnyugodtam. S a nép jó volt hozzám. Jámbor és bizalmas. Meglehetős sorsú, kizárólag földmives népem van. Enyémnek mondom, a mint ő övének nevez. Egy gondolat furakodott azonban csakhamar jó ítéletem közzé : miért ól e nép elógjó sorsa mellett oly szegényesen ? S iskolámnak pusztaságát, sivár felszerelését látva, még inkább gondolkoztam ezen. Megismerkedtem lassan- kint a néppel, beszéltem a legújabb politikai eseményekről, az okszerű gazdálkodásról, gyümölcstermelésről, szövetkezeti dolgokról, mert biz az én atyámfiai vajmi kevés ismerettel rendelkeztek e téren. Végre előléptem tervemmel : állítsunk olvasókört és ifjúsági egyesületet. Szóltam az ifjaknak, hogy tegyék megbeszélés tárgyává maguk közt. Szóltam a férfiaknak. Örömmel láttam az ő örömüket. S igy örömmel nézhettem működésem elé. Ámde beállott az iskola kezdete. Magam előkészülvén, iskolám rendbehozatalát a gondnoktól kértem. Majd sürgettem, végre követeltem. Mert sajnos igy kellett. És fellépésem — eredménytelen maradt. Nincs pénzünk, mit tegyünk? Ez volt a felelet. Eszembe jutott plébánosom figyelmeztető szava: a paraszt nem fizet; mindent megtesz, csak pénzt nem ad. Meggyőződtem róla. Most már tudom, miért marad meddő mindenféle igyekezetem, miért dől dugába minden nemes tervem. Mindenre kész az ón népem, csak pénzkiadásra nem. Ezt nem teszi semmiféle jó czólért — vallási dolgot kivéve. Még önmagához is fösvény.. No és akkor mit várhat az iskola, mit a tanító? S az én jó terveim ? Úgy maradtam, mint szedett tőke. Még rosszabbul. Tengődés az életem. Tövises a tanitói pálya. Sokszor hallottam abban a boldog korban, mikor még nem küzdöttem az élet viharában s akkor nem hittem. Most én kiáltok fel úgy I Az iskola, illetve tanítás kezdetét szept. 15 ón kidoboltattam. Másnap nem jött egy tanítvány sem. Ismét doboltattam. Jött 6 gyermek 73 tanköteles közül. És október 20-ig volt 20 növendékem. Utóbbi pár napon feljárt 46 tanuló. Többször jelentettem gondnok és bírónak. Hívtam látogatni az iskolába. Nem jött. Mindezen és más szavam hatástalan maradt. Ennyire jutottam. S ha valaki látná iskolámat, lehetetlennek mondaná a tanítást. Nincs szék hová leüljek. 21-én hó esett, nem volt fa. Ablakok ma is a padláson hevernek. Nincs jó semmi az iskolában. (Én máig 34 korona fizetést kaptam.) így aztán nem csoda, ha jön az állam és átveszi az iskolát. Jönni fog, mert másként itt iskolai életről szó sem lehet. Hisz, a nép nem hajlandó áldozni már többet. Kissé szegény, és kissé fösvény. Még egyet. Iskolám ma szünet Járványos betegség miatt be van zárva Rendszeres tanitást úgyszólván meg sem k- ?dtem. Annyit azonban tapasztaltam, hogy III.-ik osztályos növendékeim küzdenek az A, B, C-és könyvből való olvasással. És van gyermek, ki jóllehet már két évig járt iskolába, a nevénél egyéb magyar szót nem tudott, mikor idejöttem. Ám ez még nem minden. De legyen elég e panaszhangokból. Akiknek dolgot ad a tanítók vándorlása, a kik félnek az állami iskolától és a kik hivatvák az iskola fentartásáról gondoskodni, azok lássák meg e mostoha állapotokat.. 5 a tövises pálya bus fájára tűzzék fel a virágot, mert nálunk önmagától nem virágzik. Ez falumban most sürgős és sorshatározó tett. * Itt a november. Puszta az élet. Minden tervem meghiúsult. Eloszlott, mint a buborék. Lemondtam róluk. Itt nincs talajuk. Csak azt várom, csak azt lesem,- mikor múlik el egy-egy nap, hogy a naptárban áthúzhassam. Mert már azzal sem tudom magam biztatni, sem hitegetni, hogy Róma sem épült el egy nap alatt s még minden jól mehet. Hisz álom I Az idén még nem vetettünk, hogy akarunk hát aratni? A mai napot is áthúzom immár. És teszem jó vastagon. Mert holnap talán már másutt . . . Hiába. Menenius Agrippa gyomor — meséje ma is igaz. Valamint az, hogy minden kezdet nehéz. Ezért a végsőig küzdve remélek és remélve küzdők. Csanálosi. HÍREK. A miniszterek búcsúszava. A bukott kormánynak volt két minisztere, akiknek távozását méltán van oka sajnálni az ország közönségének. Az egyik Darányi Ignácz főldmivelési miniszter, akit városunk is díszpolgárának választott, a másik Wlassics Gyula dr., a közoktatásügyi miniszter. Ez a két alak úgyszólván lelke volt az előző kormánynak. Tisza kabinetjébe azonban nem kívántak belépni. Most, hogy letették tár- czájukat, meleghangú levélben búcsúztak el városunk közönségétől, megköszönve azt a szives támogatást, melyben a város részéről miniszterségök ideje alatt részesültek. Uj főtanfelügyelő. Firczák Gyula munkácsi püspök a munkácsi egyházmegye fő- tanfelügyelőjének Matyaczkó Tivadar kanonokot nevezte ki. Gyászhir. Báró Perényi Edith, özv. báró Perényi Péterné leánya Budapesten kelleti súlyos szenvedés után, életének 22-ik: évében elhalt. Hült tetemeit Nagy-Dobosra szállították, hol a családi sirboltban e hó 4-én helyezték örök nyugalomra.
