Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-11-11 / 46. szám
4 HETI SZEMLE'“ ("46 ik szám.) 25 éves jubileum. Unger Lajos egyházmegyei pénztáros most töltötte be ezen állásban példás szorgalommal és buzgóság- gal folytatott működésének 25-ik esztendejét^ Úgy felebbvalóinak elismerése mint a közönség tisztelete kisórte e terhes és sok felelősséggel járó pályán és most 25 év után teljes készséggel rakják lábai elé az érdem koszorúját mindazok, kik nemes tevékenységének szemlélői valának. E nevezetes évforduló alkalmából, hogy a mindenki által szeretett jó „Lajos bácsit“ üdvözöljék, tisztelői társas vacsorát rendeztek szombaton este a kath. kaszinóban, hol igen szép és előkelő társaság gyülekezett össze. Az első felköszöntőt Fölkel Béla főgitnn. tanár, a kaszinó alelnöke mondotta a püspök ur (3 uagymél- tóságára. Szép szavainak elhangzása után sorban állottak fel a szónokok: Zahoránszky István, Fásztusz Elek, dr., Fodor Gyula, dr., Irinyi Tamás, kik mindnyájan a jubilánsra emeltek poharat. Az estély czigányzene mellett a legkellemesebb hangulatban folyt le. Áthelyezett szolgabirók. Ung vármegye főispánja Szilágyi Sándor nag.ykaposi és Kulin Aurél szobránczi szolgabirákat a köz- szolgálat érdekéből kölcsönösen áthelyezte. A választás napja. A központi választmány tegnapelőtt tartót ülésén a képviselő választás határnapját e hó 24-re tűzte ki. A szavazás két helyen fog folyni, a szat- márrószi választók a városházánál, a németi részen lakók és szatmárhegyiek a róm. kath. elemi fiúiskolában fognak szavazni. Választási elnök Korányi János, helyettes elnök Uray Gáspár, jegyző Jankovics János, a szavazatszedő küldöttség elnöke Fejes István dr., helyettes elnök Schönpflug Jenő dr., jegyző Biró Elemér dr., helyettes jegyző Hajdú Károly. Hymen. Fényes esküvő folyt le szombaton délelőtt a munkácsi róm. kath. temp lomban. Ekkor vezette oltárhoz Trunfca József budapesti magy. kir. államvasuti főellenőr Tichy József munkácsi államvasuti főfelügyelő leányát, Alice kisasszonyt. Az esketósi szertartást Forgách János prépost- plébános végezte. Délben a mennyasszony szüleinek házánál fényes lakoma volt, az uj pár a délutáni gyorsvonattal Budapestre, a vőlegény állomáshelyére utazott. Sorozni akarnak. Szép reményei lehetnek a Tiszakormánynak. Még csak nem is tréfál. Már egyenesen sorozni akar. Ki is tűzte a fősorozás kezdetét november*23 ra. Tehát azt hiszi, hogy addig meg lesz az indemnitása és az ujonczjutalék is szavazva. Karikacsapás módjára képzeli a paczifiká- lást. Ezekbe a vérmes reményekbe azonban már a legközelebbi napok eseményei is alaposan beleíirkáltak. Addig az ideig, aligha el nem fog tartani a vita a kormány prog- rammja felett. Indemnitás? . . . Abban meg több mint bizonyos, nem is lesz gyönyörűségei . . Mi következik ebből? . . . Az, hogy kormánya alatt az ujonczjutalék megajánlására nem is kerül sor. E nélkül pedig, tudvalevő dolog, sorozni nem lehet. Azt a rendeletet tehát bátran elraktározhatják a többi mellé, melyeket annak idején Fehe’r- váry is kiadott. Magyar ujonczokban ez idő szerint nem fognak az osztrák generálisok gyönyörködni. Deák-ünnepély a vármegyében. Deák Ferencz születésének 100.-ik évfordulója alkalmából, mint említettük is már, vármegyénk közönsége f. hó 13-án közgyűlést tart, a melyen az emlék beszédet Domahidy István bizottsági tag tartja. A novemberi katonai előléptetés alkalmából ismerőseink közül előléptették : Ilosvay Tihamér cs. és kir. kamarást, cs. és kir. huszár századost, Ilosvay Aladár főjegyző öcscsót, őrnagynak, és Kind József honvédfőhadnagyot századossá. — Továbbá Ilosvay Jenő cs. és kir. hadnagyot főhadnagynak és Ilosvay Péter honvéd hadapród-tiszthelyet- test hadnagynak nevezték ki. Mindkettő Ilosvay Ferencz árvaszéki elnök fia. Választási mozgalom. Megindultak városunkban a nemsokára bekövetkező képviselőválasztás mozgalmai. Miként jeleztük, a szabadelvű párt ismét Hieronymi Károlyt, az uj kereskedelmi minisztert jelölte, aki a városnak ez ideig is képviselője volt. Megmozdult a függetlenségi párt is s szervezkedik a küzdelemre. Első gyülésöket a múlt csütörtök délután tartották a Vigadóban, mely alkalommal a függetlenségi párt két árnyalata egyesült és kimondották, hogy közös erővel mennek a harczba. Mintegy 150—200 választópolgár lehetett jelen. Ez alkalommal választották meg a tisztikart, és a végrehajtó bizottságot, s kifejezést óhajtván adni annak, hogy az egyesülésben mindakét pártárnyalatnak egyforma jogai és előnyei vannak, elnököknek a Kossuth-párti Uray Gézát és az Ugron-párti Csomay Imrét választották meg egyenlő hatalommal és jogkörrel. Meg- bizták a végrehajtó bizottságot, hogy a központtal érintkezésbe lépvén, állapodjék meg a jelölt személyében és azt a vasárnap tartandó pártgyülésnek hozza tudomására, hogy a jelölést megtehesse. A végrehajtó bizottság az utasítás szerint megtette kötelességét és sürgősen összekötetésbe lépett a központtal. Ennek az eredménynek meghallgatása végett gyülekezett össze vasárnap délelőtt a Vigadóban ismét a polgárság. Mintegy 400-ra lehet tenni a jelenvoltak számát. Nagy érdeklődéssel várták az előterjesztést, mert hire futott, hogy Hoitsy Pál, az országos nevű iró és publiczista, aki mint kiváló politikus már tagja is volt a képviselőháznak, elfogadta a jelölést. Az elnöki előterjesztésből kitűnt, hogy ez nem felel meg a valóságnak, mert a tárgyalások ugyan meg lettek kezdve Hoitsyval, de az idő rövidsége miatt nem lehetett azokat befejezni. A párt tehát megbízta a végrehajtó bizottságot, hogy folytassa és a lehető legrövidebb idő alatt fejezze be a megkezdett tárgyalásokat, s biztosítsa a leendő jelöltet, hogy a győzelem kilátásával megy a küzdelembe. Mikor a megállapodás létrejön, hírlapok és plakátok utján fogják tudatni a választó közönséggel az újabban összehívandó gyűlés idejét. Áthelyezett albiró. Az igazságügyminiszter Glaubner Gyula csongrádi betét- szerkesztő albirót az erdődi kir. járásbíróság betétszerkesztő osztályához hasonló minőségben áthelyezte. Gyászhir. Meder Mihály róm. kath. tanítót és családját súlyos csapás érte. Legkisebb leánykájok, az 5 éves Bella tegnapelőtt reggel 6 óra tájban másfélnapi vívódás után meghalt. A gyermekek réme, az a rettenetes betegség, mely éven át ezer és ezer gyermeket ragad ki a szerető szülök karjai közül: a skárlát ölte meg. Tegnap délután 3 órakor helyezték a kis angyalt az örök nyugalom helyére. A többi három gyermek, kik közül a legnagyobb 8 éves, szintén betegen fekszik. El lehet képzelni a szülők bánatát és aggodalmát, mely e súlyos megpróbáltatások idején reájok nehezül. A részvét az egész városban általános a szeretetreméltó derék család iránt. — A család által kibocsátott gyászjelentés a köv. szól: Meder Mihály és neje Lengyel Emma, mint szülők mélyen megszomorodott szívvel, de Isten akaratában való megnyugvással tudatják forrón szeretett kis leánykájuknak Belluská- nak, rövid ideig tartó, de gyönge erejét jóval fölülmúló nagy szenvedés után folyó hó 9-én reggel 6 órakor, életének 6 ik évében bekövetkezett gyászos elhunytál. Földi részei f. hó 10 ón délután 3 órakor fognak Bocskay- ulcza 22 ik számú háztól a hidontuli sirkert- ben örök nyugalomra helyeztetni. Szatmár, 1903. november 9. Áldott legyen emlékezetei Az ifjúság védője. A múlt csütörtökön ünnepeltük az ifjúság védőszentjének, szent Imre magyar királyi herczegnek emlékünnepét. Minden évben megdobogtatja ez a nap hazánk ifjúságának kebelét, hiszen a követendő példakép, mely képzelete elé va- rázsolódik, oly közel esik hozzá, nemzeti történelméből van véve. A kir. kath. főgimnázium ifjúsága nagy kegyelettel ülte meg az idén is ezt a szép napot. Összegyülekezve az intézeti kápolnában, meghallgatta Fásztusz Elek főginin. tanár beszédét, ki megkapó vonásokkal rajzolta a nagy szent örökbecsű érdemeit. Szent beszéd után dr. Fechtel János mondott ünnepélyes nagymisót a növendékpapok segédletével. A programmbeszéd. Mint értesülünk, Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter, a szabadelvű párt jelöltje, szombaton este érkezik városunkba és másnap délelőtt tartja meg a választópolgárság előtt programra- beszédét, Áthelyezett főhadnagy. Gosgária Aurél, cs. és kir. 5-ik gyalogezredbeli főhadnagy Egerből a városunkban állomásozó 3-ik zászlóaljhoz lett áthelyezve. Jegyzőválasztás. A napokban megejtett választáson a mikolai körjegyzőségben aljegyzőnek egyhangúlag Hadady Béla okleveles jegyző választatott meg. Miniszteri elismerés. A belügyminisztérium tudatta a vármegyével, hogy a kiküldött Bölcs Gyula miniszteri biztos jelentéséből arról győződött meg, hogy az ecsedi lápon kiütött talajtüz eloltása és tovább terjedése iránti védekezés körül Gönyey István főszolgabíró kiváló buzgalmat és tevékenységet fejtett ki, továbbá Jeszenszky Béla szol- gabiró, Madarassy István és Galgóczy Árpád köz. gyakornokok a községi közmunkaerő működése körül nagy buzgalmat és erélyt fejlettek ki, nemkülönben a kiküldött miniszteri biztos dicsérettel emlékezett meg a védekezési munkálatok műszaki irányításával megbízott Pe'chy László igazgató főmérnök működéséről, aki állandó buzgalmat fejtett ki, továbbá Papp János és Wieser Miklós szakaszmérnökök és Szűcs József, Zoltán László és Németh Lajos gátbiztosok buzgó működéséről, ennélfogva felhívta a miniszter az alispánt, hogy nevezett vármegyei és láp- társulati tisztviselők1 el e talajtüz elleni védekezés körül kifejtett buzgó és sikeres mü- ködósökórt köszönetét és elismerését tudassa. Jótékony adomány. Kádár Ambrus dr., prépost kanonok a vitkai róm. kath. egyházközségnek az iskola udvarán felállítandó pincze építésére százhúsz koronát adományozott. Bezárt iskolák. A vörheny ismét szélesebb körben lépett fel a gyermekek között, szórványosan a tífusz, kanyaró és difteritisz is jelentkezik. Ez a körülmény arra bírta a város polgármesterét, hogy az összes elemi iskolákat e hó 26-ig bezárta. Az iskolás gyermekek között is több megbetegedés fordult elő.