Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-01-07 / 2. szám

2 „H E T I SZEMLE“ (2-ik szám.) Mit nyertünk tehát? . . . Csak annyit, hogy tovább lett tolva az az időpont, mikor mindakót ország kezdhet a saját akarata szerint cse­lekedni. Csak annyit, hogy a politi­kai és gazdasági válság ez évben is lidércznyomásként fog nehezülni a nemzet vállaira. Csak annyit, hogy ismét egy évet állítottak oda a nem­zeti fejlődés elé. A kiegyezés lényegét nem tud­juk ugyan, de az ellentétes érdekek­nél fogva az absurdummal határos olyan kiegyezést kötni, melylyel itt is, amott is meg legyen a nemzet elégedve. Kemény harczok előtt ál­lunk tehát, a kapott újévi ajándé­kon ugyancsak hajba fognak kapni mindakét parlamentben, sőt forron­gásba fogja hozni a nemzet nagy­tömegét is, mely kutyamódra jól érzi magát a közösség felmagaszalt békói között. Városunk élete. Minden város kulturális színvonalának mértéke, társadalmi életének tevékenysége a kebelében lévő egyesületek működésében tükröződik vissza. Ezek adnak organismusába életerőt, ezek döntik le azokat a korlátokat, melyek elválasztják a polgárt a polgártól. Ha Szatmár város képét egyesületeinek tükrében személjük, igen kellemes, felemelő érzelmek illetik meg szivünk húrjait. Noha egyik-másik egyesület aktiója tekintettel a kezdet nehézségeire és egyébb körül­ményekben rejlő más akadályokra, nem olyan extensiv, hogy azt az űrt, mely léte­zésének életet adott, teljes mértékben betöl- tené és semmi kívánnivalót nem hagyna maga után, mégis szükebb körében jótékony hatást gyakorol, s hozzájárul a város kultu­rálistörekvéseinek fellendítéséhez. Némelyek­ben pedig dioséretreméltó munkaképesség rejlik, melyeknek a pezsgő társadalmi életre döntő szerepük van. A tudomány, irodalom és művészet ér­dekéből kifejlett nemes munkájáért talán első helyen a Kölcsey-kört kell említenünk. Nemes k övetkezetességgel halad kitűzött czélja felé és mig egyrészt könnyebb matinéi által kellemes szórakozást szerez a közönségnek, felolvasásaival emeli műveltségének színvo­nalát, szavalataival, ének és zeneszámaival fejleszti Ízlését a művészetek iránt, másrészt a csak nemrég meghonosított szabad lyceumi előadásaival megnyitja előttök a komoly tu­dományok és ismeretek tárházát. Örökbecsű alkotást létesített múzeumával, mely noha még hatalmasan kell küzdenie a kezdeménye­zés nehézségeivel, máris figyelemreméltó gyűjteményt tartalmaz. Olykor a felolvasó asztal mellől a bárteremben gyűjti össze publikumát, hogy megismerjék és becsülni tanulják egymást, hogy az élet gondjai és fáradalmai közt felfrisüljenek az idegek, hogy növekedjék és minél szélesebb körben ked­velné legyen a közönség közt az összatar- tozandóság érzete. A Kölcsey-kör után vagy vele csaknem parallel a két Kaszinót illeti az elismerés babérkoszorúja. A kaszinók a müveit kö­zönségnek elengedhetetlen otthonaivá lettek, melyek olvasmányaikkal nemcsak minden­napi szükségletét elégítik ki, nemcsak a ne­mes és szükséges szórakozás élvezetét nyújt­ják tagjaiknak, hanem magasabb, a kultúrái előhaladás érdekéből is fontos szerepük van. Az összejövetelek, konczert és felolvasások kezdeményezése a katholikus kaszinó érdeme. Ő tette meg ez irányban az első lépést, ő érte el e téren az első sikereket. A polgári kaszinó újabb időben szintén programmjába vette a közönség nagyobb zömének összeho­zását, s most egymás mellett, de nem egy­más ellen jótékonyan működnek közre a közönség életkedvének, nemes ambitiójának ébrentartása, ismereteinek gyarapítása s műveltségének emeiéise érdekéből. A dalegyesület szintén jelentékeny szere­pet játszik társadalmi életünkben. A dal nemesit, rezgésbe hozza a szív húrjait, gyön­gédséget, elevenséget, finomságot kölcsönöz a leieknek. Dalegyesületünk felfogta nemes hivatását és nemcsak a szatmári közönségnek szerez kellemes perczeket fellépéseivel, hanem dicsőséget hoz városunkra a távolabbi vidé­keken is, hol vendégszerepei vagy ahol erejét más városok daltestvéreivel szokta összemérni. Bizonyára kedvesen gondol vissza mindenki ezen egyesület jubilaris ünnepségeire, midőn keblünkre öleltük, a magyar vendégszeretet melegével halmozhattak el a távoli városok dalegyesületeinek tagjait, kik körünkbe jöt­tek, hogy együtt örvendjenek a szatmáriak­kal és lelkesiték közönségünket a dal művé­szete iránt. Ilyen összevöveteleket csaknem minden évben szoktak rendezni a dalegye­sületek hol egyik, hol a másik városban, és mindenütt olyan állandó, olyan jótékony és olyan kedves emlékeket hagynak magok után mint itt. Dalestélyeink után rendesen tánczvigalmak vannak. A Czeczil-egylet a kath. egyházi ének és zene terén műveli tagjait. Hányszor emeli fel lelkünket az áhitat szárnyaira Isten há­zában, hányszor nyújtott már élvezetet társas összejöveteleken fellépéseivel. Az újabban alapított protestáns Lórántffy Zsuzsánna egyesület mig egyrészt a jótékony­ság gyakorlásában is nemes buzgalmat fejt ki, másrészt a szellemi mivelődés elöharczosa és dicséretére legyen mondva, eddig még legalább nem merültek fel keblében olyan törekvések, melyek más vallásnak érzelmei ellen irányultak volna. Czélja tisztán társa­dalmi, melyet hatványozott, mondhatni lázas buzgalommal kíván elérni. A Szatmár egyházmegyei Irodalmi kör, mely feladatául tűzte ki úgy a sajtó, mint hasznos olvasmányok által gyakorolni jótékony hatást a közönségre, szintén szép missióra hivatott. Kár, hogy mindez ideig nem tudott még maga irá it olyan érdeklődést kelteni, mely által a nagyközönség tekintélyes részét ér­dekkörébe vonva, szélesebb körű tevékeny­séget fejthetett volna ki. A nehézségek bizo­nyára lassankint le lesznek küzdve és előre­láthatólag ez az egyesület Szatmár városában tekintélyes helyet fog betölteni. Összejövete­leket hol önállóan, hol a kath. kaszinóval egyetértőleg szokott rendezni, melyek iránt kezdettől fogva hálás volt közönségünk. A kereskedő ifjak köre, a kath. legényegylet, az iparos Olvasókör és énekegylet, az Iparos ifjak köre mint nevetik mutatják, a polgári osztály kört honosítják meg azokat a nemes időtöltéseket, melyek mig egyrészt közönsó- ségüknek ismeretkörét bővítik, érzéküket a „Te egy tisztet vársz 1“ „Honnan tudod ? „Megfigyeltem, hogy te a szebbik ün­neplő ruhádat húzod föl, ha egy jogászt vársz, de a legszebbiket akkor veszed föl, ha tisztet vársz. No de most a legszebbik van rajtad, hát tisztet vársz ! —Igazam van ? „Oh, milyenek is vagytok ti többi le­ányok !“ — sóhajtott föl pirulva Malvin. (Ob, milyenek is vagytok ti, mind leányok ! sóhajthatok föl én is, mint egyik tagja az ekként megsértett bölcseleti karnak.) „No ne haragudjál, édesem, hanem mondd meg inkább, ki az a tiszt, hogy hív­ják,-milyen a haja, alacsony-e, milyen a szeme, karcsú, sovány, magos, beszólj már, mert sietnem kell 1“ „Jól van hát, csak hagyj szóhoz jutni!“ „Hol ismerkedtél meg vele, milyen a rangja, beszólj hát.“ „A múlt szombat esti athletikai bálon ismertem őt meg. Tudod, ő tánczolt velem a legtöbbet; a többi leányokra nem is ügyelt, csak rám ; folyton mellettem volt. Azután később megkérte a mamámat, teheti-e ná­dunk tiszteletét ? „Mi a rangja, mi a neve ?“ „Hadnagy; a neve Schmuggler Tóni.“ „Pfu, de csúnya neve van !“ „Az nem baj, de ő szép ! — Ő tiszt, katonatiszt 1 Oh, sokszor ábrándoztam arról, hogy itt nálunk sarkantyú csengjen ! — Aztán kép­zeld csak, milyen boszuság ért engem azon a bálon! — A második négyest is vele sze­rettem volna tánczolni, már éppen jött fe­lém, hogy megkérje ....... „A kezedet?“ „D ehogy, a négyesre kérjen föl. Hát figyelj! És épen akkor odasompolyog az a hosszú Huszár.“ „Huszár? Hisz ez nagyon jó!“ „Ej, a neve huszár, hisz máskülönben nem bántam volnál — De tudod az a jo­gász, a kit a múltkor nálunk megismertél. Hát kénytelen voltam vele végig tánczolni a négyest. Csak azért sem szóltam hozzá egy szót sem! — Majd megpukkadtam! — Te, ugy-e, sok fölösleges ember van a vi­lágon ?! „Nem találom.“ „De ez most az volt 1“ „Pá Malvin, sietnem kell. Pá! gratu­lálok !“ „Délután nézz be egy kis beszélge­tésre ! Oh, Málcsi, Málcsi, egy tiszt, egy ka­tonatiszt volt mindig az ideálom 1“ „Nekem is, — sóhajtott Málcsi, délután majd benézek.“ Egy óra volt. — A család ebédhez ült. A levest kitűnő étvágygya) fogyasztották el. A szobaleány behozza a velős csontot, a mi­nek a Laczi gyerek rendkívüli módon meg szokott örülni. El is kiáltotta magát az asz­talnál divó minden angol evósi etiquette ellenére, hogy: „Éljen a mathacsont 1“ E pillanatban az ajtóban egy bizonytalanul tapogatózó hadnagy alakja jelenik meg. És az a szerencsétlen Laczi gyerek megismé­teli örömkiáltásait, hogy : „Éljen a marha­csont !“ A hadnagy veres lett, mint a rák, nyil­ván azt hitte, hogy neki szól ez a szép megtiszteltetés. Fölugrik az egész asztal: „Ah, áh, áh, van szerencsénk !“ A nagysága vizitszobába vezette a tiszt urat, hova mind­nyájan követték őt. Ma'vinnak majd kiugrott a szive örömében; Laczi meg haragosan jár­kált föl s alá az ebédlőben. A hadnagy mindjárt menni akart. — Végre engedve a kérésnek, leült. — Mente­gette magát, hogy sok dolga van, messze van a kaszárnya, kicsit elkésett, bocsánatot kéri — Sajnos annyira hebegett, hogy e szép mentegető beszédet senki sem értette tisztán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom