Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-03-18 / 12. szám
2 H -E T I S Z E M L E (12-ik szám.) Bánffy báró, bármint kapaszkodjék is a zsidóság nyakába, még egyszer magyar miniszterelnök lehessen. Másrészt az ellenzéktől a politikai becsület kívánja, hogy hüvelybe ne dugja fegyverét, mig a nemzet jogos kívánságai teljesítve nincsenek. Hiszen mellette van az egész ország közvéleménye, mely napról-napra nagyobb hullámokat ver, s széles vállain segíti diadalra az ellenzék lobogóját. Mért nem adják a kormánynak azokat az okos tanácsokat ? . . . Hiszen előtte is épen úgy ott lebeg a Bánffy rémképe!! . . . Bukása befejezettnek tekinthető, ha vissza nem vonja a katonai javaslatokat. Szereljenek le ők és húzzák be a vitorláikat. A nemzet örömrivalgása fogja ezt a tisztességes visszavonulást kisérni. Ámde ilyet a liberális urakról feltenni aligha lehet. Az ő jelszavok: vagy kierőszakolni, amit akarnak, vagy hívek maradni a talpnyaláshoz egész a dicstelen bukásig. Szépen jellemezte Buzáth Ferencz országgyűlési képviselő a múlt nap tartott parlamenti beszédében ezt a liberális politikai erkölcsöt. Ezek a javaslatok dokumentálják legjobban fölfelé a párt nélkülözhetetlenségét, szolgaságát, meg- hunnyászkodását cserébe a hatalomért és kincsekért, de nem a nemzet javára, hanem annak kárára és veszélyére. Ez volt és ez marad a szabadelvűek politikája örökké, a- melyben a részletekre nézve lehetnek változások, de amely a hatalom birtoklását minden érdeknek feléje helyezi. A nemzet megkérdezése nélkül előrántott katonai javaslatok a mili- tárizmus előtt meghunyászkodó szabadelvű párt hatalmi kérdését képezik. Nem kívánja azoknak keresztüljának s a mely a bécsiek elégedetlenségét a nyilt kitörésig fokozta. . . . „Mi rajtunk egy fojtó gőznek nehéz átka ül, a bécsi rendszer csontkamarájából sorvasztó szél fú ránk, mely idegeinket meg- mereviti s lelkünk röptére zsibbasztólag hat.“ így jellemezte Kossuth e nevezetes beszédjében a bécsi politikát s szabadelvű reformokat követelt a nemzet számára. Életre keltve a centrálisták tervét, alkotmányt követelt az osztrák örökös tartományok részére is, mert „bűró és bajonet — úgymond — nyo- moru kapocs.“ Kossuth e nagyhatású s a lelkesedés hevétől izzó beszéde végén azt indítványozta, hogy intéztessék egy felirat a koronához az alkotmányos reformok megvalósítása tárgyában. Az indítványt elfogadták, elkészüli a felirat, a mely tömör vonásokban ismerteti a magyar nemzet óhajait és törekvéseit. A feliratban nagy fontosságú reformok voltak érintve: a közteherviselés, a jobbágyság fölszabadítása, a népképviselet, a honvédelem nemzeti irányú fejlesztése, az állam- háztartás ellenőrzése, s a mi legfőbb — független parlamenti kormány. Pesten, az országgyűlést lázas érdeklő- eléssel kisérő ifjúságra a felirat nagy hatással volt. A fiatalság — mely nemcsak hajlamainál, de apáitól öröklött szokásainál fogva, mindenkor élénken részt vett a közélet mozgalmaiban s a század elején már főként vitelét a magyarnak se teste, se lelke. Nincs oka tehát az ellenzéknek a kormányt kímélni. Elcsüggedni annál kevésbbé van, hiszen folyton éleszti lelkűk hevét az ország lakosainak lelkesedése. A haza érdeke kívánja, hogy nemes harezuk vége teljes győzelem legyen. Oktalan támadás. A Szatmári Hirlap múlt csütörtöki számában „Fáklyásmenet a főispánnak“ czim alatt egy épen olyan érthetetlen, mint az egész szatmári közönséget megbotránkoztató támadás jelent meg a főispán ellen. Érthetetlen azért, mert Hugonnai Béla gróf főispánt itt ezideig mindenki szerette, úgy egyéniségéért, mint a kormányzására bízott város és vármegye érdekeinek előmozdítása körül kifejtett tevékenységéért tiszteletben tartották, még maga a Szatmári Hirlap is. Megbotránkoztató azért és Ízléstelen, mert épen abból az ügyből kifolyólag érintik piszkolódó kezekkel, melyben a város álláspontjára helyezkedve, annak óhajtását teljesítette. Vájjon mit gondol a Szatmári Hirlap, kinek ártott és kinek tett jó szolgálatot. Annak a főispánnak nem ártott. Hiszen régi közmondás, hogy némely állati hangok nem jutnak mennyországba, már pedig ezeket a hangokat azután a dicshymnus után, melyet Hugonnai gróf főispánságának ötödik évfordulójára zengedezett, csakis afféle szamárkodásnak lehet kvalifikálni. Szóval vagy most, vagy akkor nem tudta, hogy mit is cselekszik. Daczára annak, hogy a Szatmári Hirlap a mostani szomorú napokban, midőn a szubvencziótól történt eleste a maga teljes rideg valóságában áll előtte, csak fidibussal hajlandó a főispánnak világítani, holott pár hónappal ezelőtt a még reményteljes szub- venczionális időkben babérkoszorút font ha- lantékai köré, daczára, mondjuk, a Szatmári Hirlap fidibuszának a közönség őt nem fogja kevésbbé tisztelni mint ennekelőtte, sőt odafent a kormány előtt sem sokat rontott a dolgozva tanult — lángoló lelkesedéssel kisérte a reformmozgalmakat. Összejöveteleket tartott, eleinte a „Jelenkor“ czimü hetilap kiadóhivatalának egyik szobájában, de midőn ez szűknek bizonyult, üléseiket a Pilvax kávéház tágas helységében tartották meg. Mint a szívből a vérkeringés, innen indult ki akkoron csaknem minden hazafias mozgalom. Ez volt a „közvélemény asztala“, a mint találóan nevezlek. Itt tartotta összejöveteleit a tizek társasága is, a fiatal Írók e koszorús csapata. A forradalom láza a sziveket és kedélyeket egyszerre fogta el. Az emberek a jövendő nagy események sejtelmétől megka- patva abbanhagyták csöndes napi foglalkozásaikat és csoportokká verődtek az ut- czákon. Szinte érezte mindenki, hogy valami nagy, szokatlan, rendkívüli dolognak kell történnie. A közönség e hirtelen felbuzdulását az ifjúság sietett felhasználni s elhatározta, hogy a párisi úgynevezett „reform bankettek“ mintájára Rákoson egy nagyarányú lakomát rendez, a melyre a polgárságot is meghívja; e lakomát megelőzőleg pedig népgyülóst tart, melyen petícióba foglalja a nemzet kivánságait. E mozgalom közepett előtérbe léptek mindinkább azok a lánglelkü ifjak, kik vezetői lettek az általakulás nagy reformjainak, s a kiknek nevéhez elválaszthatatlanul füdolgán. Hiszen oda nem is hallatszott . . . . Vájjon gondolja-e, hogy jó szolgálatot tett annak a főkapitánynak, akinek a kine- veztetését ő is örömmel fogadta. Bizonyára nem 11.. Sőt. kellemetlenebb helyzetet aligha teremthetett volna számára. Dehát más oldalról abban egyetértünk vele, hogy az igazság kimondásánál személyi tekintetek nem lehetnek mérvadók, a hírlapirodalomnak a közczélt kell szolgálni. De az igazság csak egyféle lehet. Annak a nyakát nem lehet csürni-csavarni. Az irodalmi tisztesség megköveteli, hogy ne járjunk kánkántánezot, ne tegyünk csörgős sapkát a fejünkre. Mert ez aztán már csakugyan komikum. Ha pedig annak a gyors tempóban történt sarkonfordűlásnak mélyebb szubvenczionális okai vannak, az már nemcsak komikus, de istenigazában tragikomikus. Tragédiája a magyar nemzet szomorú napjainak, melyekben felfogadott bórenczek akarnak irányt adni és nyomást gyakorolni a közvéleményre. Ezeket a jelenségeket látjuk már évtizedek óta szerte az országban, ezek teszik tönkre a népet úgy erkölcsileg mint anyagilag. A Szatmári Hirlap tehát ezzel a kirohanással egyedül csak magának ártott. Le- álczázta magát a közönség előtt. Nyilvánvalóvá lett, hogy Ítéleteinek nem a meggyőződés, hanem az önérdek a zsinórmértéke. Aki nem akar hinni ennek a kettős zsinórmértéknek, vegye elő a Szatmári Hírlapnak a múlt év deczember 19-én megjelent számát, mely még a szubvencziós reményekkel szaturált időkben látott napvilágot, ott szóról-szóra ezeket fogja olvasni: Öt esztendő. Hugonnai Béla gróf főispánságának ötesztendős évfordulója. Ma, deczember 19-én lett öt esztendeje annak, hogy Hugonnai Béla gróf, Szatmár- vármegye köztiszteletben álló, népszerű főispánja, a legfelsőbb helyről való, kitüntető bizalomból, vármegyénk élén áll és előkelő állását közmegelégedésre tölti be. ződik e korszakalkotó napok és események felejthetetlen emléke. Ezek közt a legelső helyet Petőfi Sándor, a szabadságharcz lánglelkü Tyrtaeusa foglalta el. Osztályosai voltak e mozgalmakban Jókai Mór, Vasváry Pál, Irinyi József, Irányi Dániel, Hegre Alajos, Vajda János, Bulyovszky Gyula és Vidacs János, ezek képezték a márcziusi ifjak vezérkarát. Egy összejövetel alkalmával Irinyi indítványára megszületett a nemzet kivánságait magában foglaló tizenkét pont: „Mit kiván a magyar nemzet?“ czim alatt. 1. ) Kívánjuk a czenzura eltörlését. 2. ) Felelős minisztériumot. 3. ) Évenkinti országgyűlést. 4. ) Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben. 5. ) Nemzeti őrsereget. 6. ) Közös teherviselést. 7. ) Az úrbéri terhek megszűntetését. 8. ) Esküdtszéket. 9. ) Képviseletet egyenlőség alapján; később e helyett: Nemzeti bankot. 10. ) A katonaság esküdjék meg az alkotmányra. 11. ) Magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. 12. ) Az uniót Erdélylyel. Márczius 14-én délután 2 órakor csakugyan megtartották a tervezett népgyülést
