Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-02-11 / 7. szám
HETI SZEMLE (7-ik szám.) Bécs, igy tudja az egész Európa, — sőt erre nézve Magyarország nem is létezik — igy tudjuk mi is An- drássy Gyulával együtt és nyögjük ennek a fonák állapotnak súlyos terheit. Jól teszi az ellenzék, ha tisztázni kívánja az eszméket, jól teszi, ha az önálló magyar hadsereg felállításában keresi azt a garantiát, mely mig egyrészt megnyugtatásul szolgál a nemzetnek, emancipálja katonai téren az osztrák járom alól, másrészt a trónnak és a szövetséges két birodalomnak is hatalmasabb, erősebb támasza. 2 — Hortoványi József. Nagy gyásza van a magyar katholikus hírlapirodalomnak. Hortoványi József, a „Magyar Állam“ 15 éven át volt főszerkesztője fejezte be e hó 5-én munkás életét. Azok közül a kevesek közül való, kik nem önzésből, nem önérdekből, hanem a közügy és az igazság iránt érzett szeretetből, a lelkesedés bevetői áthatva áldozzák fel erejüket és munkássugokat annak a tiszta lángnak élesztősére, mely ma már nem babérokat, nem dicsőséget, nem hírnevet, hanem gáncsot, keserűséget, gyakran durva sértéseket, sőt megvettetést szokott hozni harczosára. Hortoványi a legelső volt hazánkban a küzdők között. Felesküdt katonája annak a zászlónak, mely a katholikus világ igazainak védőit és bajnokait, vonta táborába. Nem rettentették vissza a czélra való törekvéstől ellenfeleinek támadásai, nem a romlott lelküek gunykaczaja, nem az az óriási feladat, mely reá várakozott, mely tőle mint vezértől várta a veszélyeztetett pontok leghatalmasabb védelmét. Hortoványi ott volt mindenütt, felfogta és visszaverte a támadásokat, s az ügy szeretőiéből és igazságának érzetétől áthatott lelke még a várt siker elmaradása esetén sem mondott le reményeiről, bízva koszorús költőnk varázserejü jóslatában, hogy : „Még jöni kell, még jőni fog egy jobb kor, mely után buzgó imádság epe- dez százezrek ajakánl“ Ennek a jobb kornak a felderítése képezte magvát eszményeinek, ez aczólozta meg erejét, ez hat vány ózta kitartását, ez vigasztalta és öztönözte csalódásai közepette is a lankadni nem tudó tevékenységre. Ha nem érte meg, ami után nemes lelke oly hőn vágyakozott, nem ő rajta múlt. Hiszen a nagy átalakulásokra, melyek lelki szemei előtt lebegtek, sok, de nagyon sok idő szükséges. A gyümölcs is akkor hull le fájáról, mikor megérett. Tény azonban, hogy Hortoványi az előkészítés munkájából tevékenyen kivette a maga részét és a siker babérkoszorújából egykoron a legtöbb levél az ő dicső emlékét fogja illetni. Most már nincs. Elköltözött közülünk az örök hazába, de szelleme itt maradt közöttünk. Ez a szellem fogja sarkalni, éltetni, lelkesíteni a katholikus hírlapirodalom munkásait, hogy az adott magasztos példán búzdulva igyekezzenek az ő nyomdokain haladni. A katholikus hírlapirodalmat ért nagy veszteséget a „Magyar Állam," szerkesztősége a köv. gyászjelentéssel tudatja : A „Magyar Állam szerkesztősége fájdalmas lélekkel jelenti, hogy a hatbolikus politikai küzdelmekben vezetője, tizenöt év óta a „Magyar Állam“-nak főszerkesztője, Hortoványi József a jog- és államtudományok doktora, köz- és váltóügyvéd, a galan- tai kerület országgyűlési s az esztergomi főegyházmegye kath. autonómiai kongresz- szusi képviselője, a váczi káptalani alapítványok t. ügyésze, a Szent-István-Társulat, a Katholikus írók és Hírlapírók Országos Pázmány-Egyesülete, a Budapesti Katho likus Kör és e Budapesti Újságírók Egye- sületénekválasztmányi tagja munkás életének » 55-ik évében, békésen viselt hosszú, sorvasztó betegségben, az Oltári-Szentség, a Szent Kenet és XIII. LEO Ő Szentsége áldásának ájtatos felvétele után, f. hó 5-én, éjjel 12 órakor az Urban elhunyt. Kedves halottunkat, küzdelmeink osztályosát, Isten akaratában megnyugodva adjuk át az anyaföldnek. A boldogult hült tetemét február hó 7-én d. u. 4 órakor fogják a katholikus egyház szertartásai szerint Budapesten (IV.> Só-utca 8. sz.) beszentelni és Balaton-Fü- redre szállítva, február hó 8-án Lonkay Antal sírboltjában a feltámadásig nyugalomra tenni. Budapest, 1903. február hó 6-án. Fónyeskedjék lelkének az örök világosságul Nemes lelkek munkája. A Holtkéz működése kifogyhatatlan. Szeretető állandó, áldozatkészsége bámulatos. Megjelenik itt is, amott is, hatalmas alkotásokat hagy maga után, itt a nyomort enyhíti, amott az elhagyott árvák könnyeit szárítja fel. Alig lehet talpalattnyi földje a hazának, hova el nem hatol, mert kipuhatol minden gyengeséget, s ott jelenik meg egy talán épen nemvárt pillanatban, ahol legnagyobb szükséget tapasztal. És mégis 11.. Mily igazságtalan a világ ! . . Kigyót-békát rákiáltanak, szeretet- lensóggel vádolják, kihűlt szivünek, $ö\, holtnak nyilvánítják az emberiségre. S ime a holt test és lélek, vér forr ereiben, de amely nem önmagáért, hanem embertársainak jólétéért buzog. Tűr, hogy mások megvigasztalódjanak, nélkülöz, hogy jót cselekedhessen, a vett rágalmak fejében áldást osztogat. így van ez országszerte. így tapasztaljuk ami megyénkben is. Nem frásisokkal dobálózunk, hízelegni nem akarunk senkinek, a tények beszélnek itt, melyek előtt az igazságórzet kénytelen meghajolni. Most jelent meg a püspök ur körlevele, mely összegezi a múlt év nevezetesebb alkotásait, s azokat a jótékony adományokat, melyeket évek hosszú során keresztül folyton ismétlődni látunk. Távol legyen tőlünk, hogy meg akarnék sérteni az adakozó jószivek szerénységét, de mivel a világban az áramlat manapság olyan, hogy minél szélesebb körben jó tudomást venni a holtkezek működéséről, az említett körlevélből nagyjában közöljük azokat a nevezetesebb mozzanatokat, melyek az elmúlt óv folyamán a szatmári egyházmegye területén történtek. Első sorban kell megemlítenünk a tanilóképezde mellett emelt csinos templomot, mely a püspök ur és dr. Kádár Ambrus prépost kanonok bőkezű adományából épült. Már fen ál 1 a templom, sugár tor. nyával meszzire kiemelkedik, mintegy uralazon a bűvös leplen, mely a múltat és a jövőt lakarja. Valami, ami azt. mondja, te ember, valamikor nem ez volt és ez lesz a te boldogságod, melyre ma érzékeiddel utalva vagy. Régi boldogságunk igaz volta mellett van-e az ész tanúságán kívül még más bi zonyitókunk is? Mert bizony az isteni Gondviselés kissé törékeny s ingadozó bizonyítékot használt volna, ha ily rendkívül fontos dologban, csak az észt ültette volna a bírói székbe. — Igen is van. A keresztény emberiség legszentebb, legértékesebb okmánya a szentirás, mely igy szól: „Plántálta vala az Úristen a gyönyörűség paradicsomát kezdettől, melybe helyezé az embert, a kit alkotott vala. És nevele az Úristen a földből mindenféle tekintetre szép eseteire kellemes fát; az életfáját is a paradicsom közepén és a jó és gonosz tudásának fáját. Vívó pedig az Úristen az embert és helyező őt a gyönyörűség paradicsomába, hogy mivelje és őrizze azt.“ Ez egyszerű, keresetlen szavakkal, minden meseszeru kizárásával megirt történetből tehát azt látjuk, hogy Isten, midőn az embert megteremte, őt egy gyönyörű kertbe helyezte el. Vagyis a boldogságnak egykor igenis volt földi székhelye. Dehát az ész és a szent- iráson kivül semmi más bizonyítékunk nem volna, hogy az ember egykor valóban boldog volt. De hogy nincs. Egész sereg. Az isteni Gondviselés gondoskodott róla, hogy e mellett más népek hagyományai is tanuskod janak. Mikor ugyanis az ember elbukott és értelme elhomályosodott, hosszú évszázadok alatt elszaporodva, elszéledt az egész földkerekségén. A régi boldogságról, a paradicsomról szóló hagyományt azonban magával vitte. Persze csak úgy, mint mikor az ember tükröt visz, eltöri, az apró darabkákat összeszedi, s azok torzalakot mutatnak. Mig az ember együtt volt, a paradicsomról szóló hagyományt is a maga teljes eredetiségében tudta, vagyis a tükör teljesen visszaadta az eredetit, azonban elszakadva, eltávolodva az ősforrástól a hagyományt mindegyik a különböző behatások folytán, átalakította, de azért úgy, hogy azt mégis fel lehet ismerni. Épen azért a népek mondái döntő érvet képeznek a paradicsom történeti igazságát illetőleg, mert olyanoknál is feltalálható, melyek soha nem érintkeztek a zsidókkal vagy náluk jóval régibbek. De egymástól sem vehették, mert oly népeknél is feltaláljuk, melyek egymástól távol laktak és egymással soha semmi közlekedésben nem állottak. Az egyptomi monda emlékszik a hajdani boldogságról, melyet történelmének kezdete elé azon időre helyez, midőn Horus isten szolgái uralkodtak. A boldogság helyét Socket- Aalu-nak, az Aalu virányainak nevezi, mivel Aalu azonos a héber El — Isten szóval, Socket Aalu annyi mint Isten kertje. A kertet 4 folyam öntözé. Az életfáját is ismerik az egypiomi mondák. Hires az indusok világ vagy paradicsomhegye, a szent Meru. Fekvését északra, a honnan erednek, képzelik. És mert az Indus és Ganges északról erednek, könnyen összetéveszthették a paradicsom két folyójával. A paradicsomot a föld közepére helyezik. A hegy csúcsairól messzire veti a nap arany sugarait. Az istenek és szellemek tiszteletreméltó hajléka aranynyal van bevonva. Rettenetes sárkányok őrzik a hegységet, melyhez tilos a bűnösnek közeledni. Illatos növényekkel van a hegy benőve s csúcsát emberi gondolat el nem érheti. Pompás fák, csörgedező patakok mindenütt és a madarak harmonikus éneke tölti be az illatos levegőt. Négy óriás folyó szeli át a hegyet a négy világtáj felé s e négy folyó között fekszik a Nandana — a paradicsom, melynek közepén a halhatatlanság fája virul.“ Az indusok e mondájában vagy hagyományában megtalál-
