Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-10-28 / 44. szám
XII. évfolyam. Szatmáp, 1903. Október 28. 44-ik szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — _ — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő B Á T H O K Y ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vételnek fel. Nyllttér sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán. Nagygyűlés után. Véget ért a nagy kath. nagygyűlés. Széthorták már a díszítéseket, melyek ünnepélyes pompával ékesítették a tágas termet a kath. nagygyűlés napjain. Levették a kapu felett arany betű s.kel csillogó felírást: „Hitünkért és hazánkért“, de szivébe Írva vitte szét a hazában e szép jelszót az az otthonába tért tízezer katholikus, akik mint egy test s egy lélek lelkesedtek a nagygyűlés remek szónokainak lelkekbe ható szózatán. Haza tértek s az otthon csendjében újra és újra visszhangzanak lelkűkben a megtapsolt arany- igazságok s szivükbe, lelkűkbe megy át észrevétlenül az a tudat, hogy a katholiczizmusé a jövő ebben az országban s e jövő megmunkálásában ki kell venni a részét mindenkinek, Isten adta erőnkhöz képest utolsó lehelletünkig dolgoznunk kell „hitünkért és hazánkért.“ És ebben van a katholikus nagygyűlések hatásának nagy ereje. De nagy szükségünk van erre a felébresztő szóra, ezekre a buzdító, lelkesítő hívásokra, melyek Atyáink Istenére, a Magyarok Istenére, irányították szivüket, lelkünket. A Magyarok Istenére, aki egyedüli pártfogónk volt ellenséges világ közepeit s e pártfogónk erősebb volt mint avilág, mert nemzetnek, magyarnak tartott meg bennünket ezer év viszontagságain keresztül. Ennyi idő alatt a görög birodalom megdőlt, a római végfeloszlásnak indult, pedig a világ urai voltak, s mi maroknyi nép élünk, fejlődünk ma is. Az Isten csodája ez! És mégis kezdünk megfeledkezni erről az Istenről, a Magyarok Istenéről. Négy évvel ezelőtt hangzott el az első hath, nagygyűlésen nagyjaink ajkáról az Istenhez visszahívó szózat, az utolsó órában, midőn már az ősi hitet kezdtük gyáván cserben hagyni. Olyan világot kezdtünk élni hogy csak titokban sóhajthattak jobbjaink az Istenhez, mert a nyilvánosság előtt gyanúsítás, üldözés pellengérezés várt a hithü katho- likusra. A zsidó ma is renn tudja tartani szombati munkaszünetét és kóser törvényeit régi ridegségökben. Kimérik másnak, de nem iszszák meg a maguk pálinkáját. A protestánsok csupa államhivatalnokokat, magasrangu, exponált helyzetben levő egyéniségeket, minisztereket szerepeltetnek gyűléseiken. Próbálnák meg ezt a katholi- kusok. Hiszen még a magánembereket is megtámadják, ha katholikus mozgalomban vesznek részt. Vágj ott vannak a nehizetisé- gek. Minő féltékenyen őrködnek vallásuk felett, s nemzetiségi mozgalmaikat is vallási alapon szervezik. Csak a katholiczizmus és intézményei az a sarok kő, melyben mindenki megbotlik, melybe mindenki beletörii a sáros csizmáit. De már pirkadni kezd! Napkeleten hajnal hasadás látszik! ... A négy év óta évenkint lefolyt kath. nagygyűléseken egyre imponálóbb számban gyűlnek össze a kath. érzésű és gondolkozásu emberek, akik nemcsak az anyakönyv tanúsága szerint tartoznak a kath. anyaszent- egyházhoz, hanem cselekedeteikkel és egész életükkel nyiltan vallják magukat Krisztus követőinek. E kath. nagygyűléseken évről- évre határozottabb alakot ölt, ami ezelőtt csak a lelkek mélyében szunnyadozott: a kath. öntudat és ennek nyilvánulása nyomán lassan- kint kiformálódik az öntudatos kath. élet az egész vonalon, a magán és családi életben épenugy, mint a közéletben. E héten negyedszer hangzottak el az erre hivó, lelkesítő szózatok. Sötét gyapjurulia volt rajta s mellette egy kis kézitáskában a legszükségesebb ruhanemű. Mynders Alice gyakran gondolt a holnapi napra, de eszébe se jutott volna, hogy az ilyenformán ülhet ki. A fényes násznép, a hosszú kocsisor, az orgonazugástól hangos templom helyett sötét, felleges ég, menydör- gós, s lent az ablak alatt egy fekete köpenyes alak várt reá. Már tiz felé járt az idő, s Jack Rookley, a titkos vőlegény bizonyára türelmetlen volt már odalenn. Mynders Alice halkan megkopogtatta nővére szobájának ajtaját: — Penelope, Penelope, — szólott aggodalmasan — már mindjárt tiz óra lesz. A másik kijött a szobából. — Még tizenöt perez hija — mondta nyugodtan. — Attól félek, hogy valami borzasztó fog történni — szólt ismét az idősebbik leány. — Atyám nagyon rossz kedvű volt az este. Talán sejt valamit . . . — Nem, nem, Ally, csak képzelődök Ne légy gyáva s tedd meg az elhatározó lépést. Már kétszer felültetted Jackot. — De ebben az iszonyatos sötétben lemászni a létrán 1 Igazán nem is tudom elképzelni a dolgotl Jack nagyon sokat kiván tőlem. — Nem sokat — ha szereted — mondta Penelope szokatlan melegséggel — s én tudom, hogy mélyen érzesz iránta. Ugy-e ? — Igazán nem látom be, miért ellenzi ■ atyánk annyira ezt a dolgot — kezdte Alice panaszosan. E percében egy papirosgöngyöleg esett a szobába az ablakon át. Ez volt az előre megbeszélt jeladás. A leányok az ablakhoz futottak s néhány pillanat múlva egy létra támaszkodott a külső párkányzathoz. — Bátorság, Ally, — suttogta Penelope. Én itt erősen tartom a létra végét, Jack pedig lent vigyáz. Lehetetlen leesned. Alice egy székre állt s megfogta a létra első fokát. — A táska 1 — szólt kétségbeesett suttogással. — Hogy visszem azt le ezen a keskeny, csúszós létrán! — Ne busulj ! — válaszolt Penelope — majd ledobom utánad. Vagy ha félsz, hogy zajt okozna, úgy inkább leviszem magam. Csak siess. — Penelope, Penelope, nem látok semmit, — nyöszörgőn a másik az ablakban. — Oh édesem, szedd össze a bátorságodat, — könyörgött a fiatalabbik. — Fogd meg a kezemet, mig megleled a láboddal az első fokot, aztán már minden megy magától. Alice szót fogadott. De e pillanatban óriási villámlás tette vakká s vad morajjal dörgött fölöttük az ég. Az idősebbik leány egy sikolylyal ugrott vissza az ablakpárkányra. — Nem vagyok rá képes!— mondta és elfödte az arczát két kezével. ü§ TÁBCZA. gf Líra. i. Soh’ se beszélj rólam másnak, En sem szólok soh’ se rólad, Csak temesd be a szivedbe Minden sorom, minden szómat. Soh’ se törődj azzal, hogy én Eltemetve, busán élek, Csak szeress úgy — s minden jó lesz, — Ahogy én szeretlek téged. II. Az én világom nem a te világod, Az én világom csöndes, hallgatag. Belőle nem az öröm, pajzán jó kedv, Csupán a bánat forrása fakad. III. Az én világom most még kínos álom, A szép s jó benne óh vajmi kevés, Csak akkor lesz majd más az én világom, Ha eljön egyszer a felébredés. Ifj. Király Géza. Szerelemből. Irta : F. Livingstone. Mynders Alice férjhez akart menni. Ez volt az utolsó est, amit csalódja fedele alatt töltött.
