Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-09-30 / 40. szám
„H E TI SZEMLE“ (40-ik szám.) azt a legendaszerü yűtéz hadsereget, mely egykor a félvilág előtt imponált. Sem számban uagyobb, sem műveltségben előhaladottabb nem volt akkor a magyar, mégis tiszteletteljesfélelemmel tekintettek felé és rettegték sujtoló kezét az összes nemzetek. Héderváry megkisérlette a kabi- netalakitást, de nem sikerült. Tegnap a saját pártja szavazta le a képviselőházban, mire táviratilag jelentette be lemondását a királynál. Hasonló munkára kiváló magyar politikus már alig kapható. Mert a törekvés nem a körül forog, miként nyugtassák meg teljesen, s miként elégítsék ki a nemzetet, hanem csapdát készítenek számára, melybe ha sikerül beterelni, az osztrák kétfejű sas vihogva terjeszti ki szárnyait felette, s teljes gyönyörrel vágja bele ismét horgas csőrét a nemzet testébe. Ezt a csapdát ki kell kerülni. Komoly, önérzetes ellenállás az egyedüli mód alkotmányos eszközökkel, törvényeinkkel kezünkben. Ez legyen most a jelszava minden magyarnak : Nem adunk katonát, nem fizetünk adót. Az osztrák kuvaszok had’ csaholjanak, a karaván méltó- ságos önérzettel halad el mellettök. Mozgalmas napok. A múlt. vasárnap városunkban egy egész cziklus szórakozás bevezetője volt. Az ugorka- szezon után szokatlan pezsgő élet honosuk meg a porfellegtől szürke utczákon, a látványosságra készülődök házának falai között, még nagyobb a találkozásra kitűzött helyeken. Már szombaton pompás úri fogatokat láttunk végig száguldani az utczákon, a vidék honorátior közönsége felvonult, hogy szemtanúja legyen annak a látványosságnak, raelylyel a délután végbemenő kocsiverseny kínálkozik. Az érdeklődés rendkívül nagy volt, a versenyben résztvevő előkelőségek személye még jobban fokozta a kíváncsiságot. Délután az indítás idején egész sokadalom lepte el az országutat, honnan a küzdők fogatai in- dulandók valának. Végre megérkezett a várva-várt pillanat s a nevezett jármüvek rohama kezdetét vette a kitűzött czél felé. Elsőnek Kovács Miklós fogata érkezett be, ki egy igen díszes kivitelű ezüst tálczát nyert jutalmul. Horváth József volt a második, ki rekordjával egy szop, ezüstből készült tintatartót nyert. A harmadi'nak, Ujfalussy Lajosnak a tétek összege jutott. Kivülök még négy fogat volt nevezve, ezek azonban elestek a jutalomdijtól. Alig ábrándult ki a közönség ennek a versenynek a kellőméiből, másnap ismét újabb örömteljes pillanatok várakoztak reá. Most a Kossuth-kert felé fordult a figyelem, ahol 10 órára a rendező bizottság Kiss Gedeon volt városi főkapitány emlékszobrának leleplezését jelezte. 0 volt megteremtője ennek a most már pompás üdülőhelynek, hova porfelleges utczáinkból szívesen menekül egy kis jó levegőt szívni a közönség. Úgy szólván minden darab fát, minden bokor cserjét a kedves emlékű öreg ur ültetett itt, az ő kezei ápolták, gondozták a fiatal csemetéket, melyek ma már hatalmas fákká növekedve hüs árnyat nyújtanak a sétáló vagy üldögélő közönség tarka tömegének. Ezért nevezték el már életében jó öreg bátyánkat a fák ezredesének, s erre az elnevezésre olyan büszke volt, akárcsak egy generális, midőn megjelent az Ő fáinak ezrei között. Ezt az érdemet honorálni kellett az utódoknak, s nem honorolhatták szebben, minthogy odaállítsák őt kedves fái közzé, melyek neki életében olyan sok gyönyörűséget okoztak. Ennek a mozgalomnak befejezése játszódott le a jelenvoltak szemei előtt, midőn az e czélra alakult bizottság átadta emlékszobrát rendeltetésének. Az ünnepélyt dr. Fejes István városi bizottsági tag magas szárnyalásu, igazán szellemes beszéde nyitotta meg, ki finom vonásokkal ecsetelvén a jó elhunyt Gida bátyánk érdemeit, egyéni tulajdonságainak teljes nemes vonásaiban domborította ki téjére : Rákóczi Ferkére, kinek az Úr napjait sokakra terjessze, föld, mennyen örökösen nagyra neveljen.“ Csakugyan az Úr félelme töltötte el a tanítvány szivét utolsó leheletéig ; a sok csalódás után meggyónt a világ előtt, mint Szent Ágoston és Rodostóban igy halt meg, mint egy szent, megtisztulva minden földi salaktól. Mély vallásos lélek volt, aki korában nem lehetett jó politikus, mint Saint Simon Írja róla. A többi lapokon szárnypróbálgatásai, bizonytalan vonásai a gyermeknek, ki, mikor már jól tudta forgatni a fringiát, nem irta alá a szatmári békét, mert „a törvények megtartásának biztosítéka egyedül az annyiszor megszegett királyi szó vala.“ Az ábécés könyvecske most a kegyesrendiek birtoka. Méltóbb helyre alig juthatott; a keresztény nevelés erős nemzeti érzéssel párosulva lehet csak most is Magyar- ország legbiztatóbb reménye. A csemete pedig növekedett bölcsességben és istenfélelemben. Már tizennégy éves korában férfias betűkkel rója levelét testvérnénjéhez, Rákóczi Juliánnához, kivel a munkácsi várban élte rövid gyermekéveit az anyai szeretet meleg sugaránál. Aztán szétszórta őket a zsarnokság. Annyja követte férjét a számkivetésbe, többet nem is látták egymást, csak haló poruk egyesült nagysokára a konstántinápolyi lazarista templom sírboltjában. It t van a nsgy fejedelem vaskos tajték- pipája faragott vadászjelenetekkel. Rodostóban szürke napokon ebből eregette a bodor füstöt a többi nagy pipáju, kevés dohányu kuruczokkal (mint egy elbusult nóta mondja) s a faragások a pipáján talán a beregszent- miklósi vadaskert árnyas fáit, juttatták eszébe. Emitt vörös bagaria bőrből készült, ezüst fonállal áttört bőrtárcza. 0, be sokszor volt üres ! „Hat vagy hót aranyát találtam a kalamárisládájában,“ mondja Mikes Kelemen ura halála után, akkor, mikor már idehaza mások hiztak rengeteg (egymilió kétszáz ezer holdnyi) uradalma zsírján. Hatalmas fejedelmek biztató levelei következnek sorra. íme Frigyes porosz király mindnyájunk ólénk emlékezetében élő pát- riárchális alakját. Midőn szavaira lehullott a lepel, a jelen volt kis számú, de igen előkelő közönség fejet hajtott tisztes alakja előtt, s teljes örömmel szemlélte az igen szép kivitelű müvet, mely a boldogult arcz- kifejezésónek egészen hű képmása. Erre a bizottság elnöke Uray Géza emelt szót, s kifejezést adva annak, hogy a bizottság e szép aktussal befejezte működését, átadta a szobrot megőrzés végett a város polgármesterének, aki Ígéretet tett, hogy annak hű gondozója lesz. Amint ez a szép ünnepség befejezést nyert, nyomban felvonult a közönség a kioszk elé, hol egy másik meglepetés várakozott, reá. Ezt a meglepetést a kertészeti kiállítás megnyitása hozta. Hónapok óta készülünk reá, úgy a sajtóban mint a társadalmi érintkezésben fel lett csigázva az érdeklődés e nem mindennapi esemény iránt. Vártuk tehát, quid tunc ? . . . Még előző nap is alig lehetett az üres pavillonokon kivül látni egyebet, igy nem csoda, ha egy kis félelemmel tekintettünk a következő pillanatok elé. Annál jobban érintett bennünket, hogy egy pavilontól eltekintve, ahol még mindig folytak a rendezési munkálatok, igen sok szépet láthattunk, megfelelő harmóniában. Az ünnepélyes megnyitási aktust Fekete Sámuel dr., bizottsági elnök szavai vezették be, ki hangsúlyozván a kiállítás czélját, üdvözölte annak diszelnökót, Hugonnai Béla gróf főispánt és Molnár István min. tanácsost. Felkérte a főispánt, hogy a kiállítás csarnokait nyissa meg a közönség előtt. A főispán meleg szavakkal adott kifejezést köszönetének, s hangsúlyozván a kiállítás kulturális jelentőségét, melya kertészetnek ki nemszámitható len- dületetvan hivatva adni, a kiállítást megnyi- tottnak jelentette ki. Molnár István miniszteri tanácsos, a földmivelési miniszter képviselője beszólt még megbízója nevében. Ezután megnyíltak a kioszk termeinek ajtói, s a közönség teljes örömmel szemlélte a kiállított pompás termékeket, s pavillonról pavillonra járva azzal a meggyőződéssel távozott, hogy a rendező gazdasági egyesület igen hasznos FERENGZ JÓZSEF KESERÜVIZ az egyedül elismert kellemes izü természetes hashajtószer. levele, aztán a nagy ácsé, I. Péter czáró, az esztergályoshoz, ki Rodostóban a magaké- sziletle sótartóból fűszerezte keserű kenyerét, végre a kéjencz XIV. Lajosé, kinek buja udvarát megutálva, lelke végképp szakított minden földi hiúsággal és vágyva tört az örök tisztaság után. Minden levél tele szép szóval, felettök azonban zokog a magyar szabadság vasravert géniusza. E drága ereklyék felett mosolyog ránk két kép, aranyhaju két szép gyermek : Rákóczi két fia. Sajnos a történetük nagyon zavarja a hangulatomat. „Nagyon messze esett az alma a fájától,“ panaszolja a nagyobbikről jó Mikes Kelemen. Mintha egy idő óta magyar földön a nagy apákban kimerült volna a természet és a törpe fiukban tenné még szomorúbbá a magyarság helyzetét ! A kiállítás azonban nagy korszakot ölel fel. Csalódnék, aki azt hinné, hogy csak azok az ereklyék vannak itt, melyek a nagy fejedelem személyét közvetlen érintik. Az egész korszak, a legszebb magyar-szabadság-
