Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-09-23 / 39. szám
,H E T I SZEMLE" (39-ik szám.) nem volt császári kényuralom, zsarnokság és jogtipró bitorlás. Messiásként fogadta a szegény elnyomott nép a szabadsághőst, térdre borult előtte és áldólag terjesztette kezeit feléje. S ő maga is meg volt győződve, hogy őt Isten küldötte. Meg volt győződve, hogy csak az ő személyének vezetése alatt vívhatja ki a magyar nép régi törvényekben, szerződésekben biztosított függetlenségét és önállóságát. 0 maga mondja: „Családom tekintélyénél és őseim nevénél fogva egyedül én valék az, kinek zászlója alatt az ő szándékaik egyesülhettek. Én szerezhettem szövetségest csupán és állíthattam vissza az I. Rákóczi György-féle béke- szerződést, mely megerősítette volt az ország szabadságait.“ Valóban Isten küldötte volt, nem úgy mint Attila, a világverő hun király, az Isten ostora, ki még a rétek füvét is elpusztította, hanem mint boszuálló angyal, ki míg egyfelől megtorolta, a a csatatereken önvérét ontva, a vett sérelmeket, másfelől egy jobb jövő olajágával kezében a remény magvait vetette a kétségbeesett honfi-keblekbe. Szabadságot hirdetett a felkelő népnek, békességet, anyagi és szellemi jólétet a terhek alatt roskadozó nemzetnek. Csoda-e, ha rajongott érte nemes és pór, harcos és munkás egyaránt, csoda-e, hogy szavai az ige erejével ragadták magukkal e hon harcvágyó gyermekeit, hogy egy nagy táborrá lett a Kárpátok alja és a végtelen honi róna. És mikor 1703. junius 14-én a határokon feltűnt fejedelmi alakja s megvillantak fegyverei, egy újabb honfoglalásra indult, mint a honszerző Árpád hadrontó seregei. Kicsi tábora hirtelen ezrekre szaporodott, midőn erdőkön, hegyeken át bujdosva vonul ide a Tiszához, hol első nagyobb csatáját vívta, melynek emlékét lelkesen ünnepeljük e szobornál. Nagy csata volt ez és döntő, mert ettől függött a hadjárat további sorsa, mert ez volt Magyarország kapuja, kincses házának, segélyforrásainak kulcsa. Bem a piskii hídnál igy szólott hős honvédéihez : „Brücke ist verloren, Siebenbürgen ist verloren.“ Rákóczi is ezt kiálthatta katonáinak : „Nem kelünk át a Tiszán, nincs Magyarország ! “ Előre kurucok ! Rákóczi lovasai megkezdték a támadást, de a császáriaktól erős tűzzel fogadtattak, úgy hogy Rákóczi már visz- szavonulásra gondolt, amikor Ocskay és Borbély rettenetes rohammal bevették a sáncokat és a németeket, labancokat a Tiszába szorították. Ezen szerencsés csatával országos jelleget öltött a mozgalom, az egész keleti magyar föld Budáig mozgásba jött. Ráday Pál gróf megszerkesztette a hires manifesztumot: „Recrudescunt diutina Inclytae Gentis Hungarae vulnera.“ Megújulnak a dicső magyar nemzet régi sebei. A lelkesedés oly általános volt, hogy fennen hirdették Rákóczi kurucai, hogy Isten és angyalainak légiói jönnek a szabadságért küzdő nemzet segélyére s miként a catalauni csatatéren az elesett hunok szellemei, úgy támadnak fel mohos, ezeréves sírjaikból Lél, Vér-Bulcsu, Botond, Szent István és Szent László hadrontó népe, hogy legázolják az eleven ördögöket, a gyűlölt németeket. A Rajnától Ebergényi huszárjai, Deák Páléi a Dunától ezer veszély közt jöttek haza a szent ügy védelmére, a nagy- szombati jezsuiták növendékei pater And- rássy Miklós vezérlete alatt a Máriás zászló alá siettek. Rákóczi gyorsan nyomult előre s 1703. végére kurucz volt az egész ország. Örömtüzek égtek mindenütt. Magyar ruhát öltött mindenki, a vérszopó zsoldosokat kiverték a hazából, Károlyi Sándor Bécsig kalandozott s a császári elejtett párducok bőréből kacagányt csináltatott. — A svéd király pedig megkínálta a hős Rákóczit a lengyel koronával. S bár Rákóczi hadai győzelmet győzelemre halmoztak; bár egész Európa rokonszenvvel kisérte a magyar oroszlán hősi küzdelmeit; bár Lipót, József ügye Magyarországon veszve látszott s Rákóczi a magyar koronára bizton számíthatott: ő népének vérét kímélni óhajtotta a békére vágyott, békét akart, ha a múltak összes sérelmei orvosoltatnak, a jövő kormánya erős magyar szellemű lesz, az ország területi épsége, függetlensége és önálló magyar hadserege biztosittatik. Fájdalom a béke létre nem jöhetett. Bécsben komolyan a békét sohsern akarták s mivel a rendezett hadak erősebbek s a magyarok nagy csatái szerencsétlenek voltak, a döghalál szörnyen pusztított, a franciák leverettek, az oroszok nem segítettek, Magyarország a zsarnokság által pénzéből kifosztva koldussá szegényedett: a szabadság zászlaja porba omlott, de nem dicstelenül. A kismajtényi mezőn nem a bécsi kormány, hanem a magyar nemzet diadalmaskodott. A kurucháborunak nagy eredményei: az alkotmányos szabadság, a nemzeti és állami függetlenség biztosítása. Ez Rákóczinak örök, hallhatatlan érdeme, bár ő maga mindenről lemondva a hazából nemes, tiszta, ideális leikével messzire, nagy Törökországba bujdosott. „A merre tenger zug, Amerre a szél jár, Csillag lehanyatlik. Ott nyugszom meg én már.“ * * * M. t. ünneplő közönség! Rákóczi Ferenc cselekvő szerepe ezzel véget ért, de neve a magyar nép szivében ércbe vésődött s onnan rohanó századok viszontagságai ki nem törölhették. Rákóczi szelleme köztünk él és buzgón őrködik felettünk. S ha vész fenyegeti e hont, ha kaján ellenség irigysége nyúl a féltett nemzeti szentségek után, Rákóczi nagy lelke éberségre riasztja a munkálkodó nemzetet. A Rákóczi neve egy egész nemzeti Programm, törvénykönyv, fegyvertár, a nemzeti nagyiét sarkköve, védőfedele, nemzeti tízparancsolat. — S ha a benne rejlő csodás erőt hazafias elhatározással megbecsüljük, nincs hatalom sem éjszakon, sem délen, sem napkeleten, sem napnyugaton, mely e szabad és büszke népet letiporhatná s történelmi missiójából kiforgathatná. A Rákóczi név varázsa lesz és legyen is a magyar nemzet minden rétegét egyesitő, összetartó kapocs. A Rákóczi-kultusz ébredése történelmünkben, nemzeti életünk jövendőjében minden jó remények gyűjtőpontja, az a világitó tüzoszlop, mely e nemzetet az állandó vajúdások ingoványairól a teljesen kifejlett, önálló állami lét igéret- földére, tejjel és mézzel folyó térségeire elvezeti. E név körül, e névben kell egyesülnünk, magyarok! E név tüzében kell élesztenünk honszerelmünk, fajszeretetünk nemes ösztöneit. E név legyen a Máriás zászló, mely alatt tanácskozunk, határozunk, teszünk, küzdünk, a nagy európai nemzetek műveltségi törekvéseiben tevékeny részt veszünk, mert akkor az anyagi és szellemi teljes kifejlődés magaslataira biztosan feljutunk s ezek alapján boldogulhatunk és mindvégig itt maradhatunk. Szerencsés gondolata e nemzedéknek a Rákóczi név ünneplése, meg nem szűnő hangoztatása, szerencséje az egész nemzetnek s szerencsés jövendője e hazának. Ki kell tehát bontani, általánossá, egyetemessé kell tenni országul a Rákóczi-kultusz benső, öntudatos ápolását, mert ismét hangsúlyozom, ennek az eszmének nemzetegyesitő, nemzet-összefoglaló, nemzet-fentartó hivatása van. Ezé a kultuszé a jövő! E kultusz tömöríti majd a nemzetben szunnyadó nemzeti titáni erőket, melyek ha összeforranak, ha egygyé nőnek, ellentálló egeket ostromolnak, minden ellentmondást elsepernek, nyelvében, nemzeti érzésében, fajszeretetében egységessé teszik a magyar nemzetet. Évszázadok mulasztásait fogják pótolni, felhalmozott hibákat tesznek jóvá és a magyar Turul madárnak röptét a hatalom és dicsőség szédítő magasságáig, a felhők útjáig emelik. Tömörüljünk hát Rákóczi nevében, amely a nemzeti nyelv, a magyar alkotmányos szabadság, nemzeti függetlenség bevehetetlen vára és győzhetlen hadserege. Rákóczi neve legyen e kornak és a jövő nemzedéknek iskolamestere, útmutatója, vezére, az ő nevében éljünk, küzd- jünk, testvérisüljünk s ha igy cselekszünk, ez a nemzet egységes, törhetetlen és dicső leszen, mint a fényes hajdanban, mikor magyar tenger vizében hunyt el éjszak, kelet, dél hulló csillaga. Fel a Rákóczi-név kultuszára, hogy soká, mindörökké éljen a nemes magyar nemzet és éljen a Haza ! A szónok arcza kipirult az előadás hevében, a lelkesedés tüze, mely keblét do- bogtatá, szikrát fogott a közönség soraiban, mely a fenomenális sikerrel befejezett beszédnek lelkesen tapsolt és éljenzett. Fechtel dr. művészi beszédjét, mely külön kiadásban is megjelent, mintegy 1000 példányban szétosztották az ünneplő közönség között. Az ünnep költője. Ezután a függetlenségi pártnak egy költői lelkületű férfia, Illyés Bálint országgyűlési képviselő szavalta el „Rákóczi visszatér“ czimü gyönyörű költeményét, mely magyar
