Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-01-21 / 4. szám

HETI SZEMLE'1 (4-ik szám.) 3 2. Tény, hogy egy kath. újságról (a nagy Görres lapjáról) a hatalmas Napoleon kimondotta, hogy jobban fél ettől az újság­tól, mint egy hadseregtől; ugyanő Görres lapját Európa 5 nagyhatalma közzé számí­totta. S mily nagyszerűen működik minden­felé (ahová eljut!!) pl. a „Fabiola“ (Wise- mann bíborostól)! Vagy pl. a jezsuita Coloma „Lappáliái“, Spillmann „Bátran és hiven“, „Woxindoni csodavirág“, Bolanden müvei stb. és egyéb kath. regények s novellák — oly hatalmas alkotások ezek a legérdeke­sebb, legköltőibb alakban, hogy romlatlan kedély nem olvashatja őket szivbeli emel­kedés, igazi műgyönyör s haszon nélkül. Csak egy példát említek : egy kath. nő re­gényt irt a keresztény télén rabszolgaság el­len („Tamás bácsi kunyhója“), s Lavigerie bib. szerint ez a regény volt főoka a rab­szolgaság beszüntetésének Amerikában. S nem lenne-e édes hazánk, elnyomo- ritott édes hazánk, szellemi s anyagi sorsán, mintegy egy csapással segítve, ha katholi- kus igazainkért életre-halálra küzdő újsága­inkat s mindenekelőtt főleg a folytonosan szegényedő keresztény magyar nép javáért oly lelkesen küzdő kath. krajczáros-ujságot az Uj Lap-ot, legalább minden felnőtt kath. magyar járatná és olvasná? Hát még — és ez volna a legégetőbben szükséges, — ha legalább minden némileg tehetős katholikus magyarországi lakos beállna valamely kath. könyves- vagy sajtó egyletbe, pl. a pozso­nyiba, melynek egyetlen czélja a kath. sajtó felvirágoztatása; vagy, aki magasabb mii- veltsőggel bir, a budapesti Szent-István tár­sulatba (Bpest, VIII. Szentkirályi-utcza 28.), mely megjegyzendő oly olcsón osztja köny­veit, mint sehol másutt nem történik egész Magyarországon I 3. Hanem hát nehány zengzetes szó­lammal és jámbor sóhajjal még nem érünk czélt: tetterős legyen buzgalmunk, tetterős édes hazánk és szent vallásunk szeretet«; mutassuk meg haladéktalanul és erélyesen, hogy legszentebb kincseinkért valamit ál­dozni is tudunk; áldozni azáltal, hogy ir­galom nélkül kitiltjuk házunkból, könyvtá­rainkból, gyermekeink kezéből azon lapokat, könyveket, naptárakat stb., melyek szent hitünket s a tiszta erkölcsöt nem tartják föltétien tiszteletben, — áldozni azáltal, hogy a jó sajtó ügyét vállvetve támogatjuk s nem engedjük, hogy majdhogy el ne sülyedjen .. . olvasóköröket alapítunk, jó irányú kölcsön- könyvtárakba lépünk, megrendeljük a kath. napi- és heti-lapokat, szépirodalmi folyó­iratokat, naptárakat, regényféléket, olvassuk és terjeszszük azokat ajánlás és kikölcsön­zés utján; tömegesen terjeszszük a röpira- tokat, főleg olyanok közt, kik más utón az igazságot sohasem hallanák meg. Azért föl, fegyverre, síkra, akárki vagy, k. olvasó! Nem üzleti reklám, a legtisztább meggyőződés kiáltja: úgy szereted önmaga­dat s felebarátaidat, úgy szereted gyerme­keidet s édes hazád népét, úgy szereted Istenedet és az ő anyaszentegyházát, amint még ma tűzre hánysz minden katholikusel- lenes vagy akárcsak gyanús iratot is, mely a házadba belopózott, s amint még ma azon zászló alá esküszöl, melyre a „katholikus sajtó“ szent neve van Írva, s a mely alatt a legtisztább isten- és honszeretet, a legne­mesebb szándék és a legférfiasabb erő küzd az igazságért, viv valóban titáni harczot a nép igazi jólétéért. Persze, amig még kath. ember is „N. Fr. Pr.“-ét, liberális lapokat, szennyes tar­talmú „friss“ újságokat, danvinista bölcselő­ket, készakarva hazudó történeteket, pornog­rafikus regényeket és féktelenül szabados folyóiratokat olvas, mig a kath. irodalmi vállalatok támogatás hiányában alig tengő­nek .... addig ne csodálkozzunk, ha leg­szentebb jogainkat s érdekeinket az ellenfél folytonosan sárba tiporja, büntetlenül teszi lábát a nyakunkra, elnyomoritja hazánkat, elsorvasztja gyermekeink testét-lelkót .... ne csodálkozzunk, ha a politikában és köz­életben, tanszékeken és gazdasági téren — mindenütt! — egy rongy vagyunk, melybe minden utczai kamasz belemarkolhat, bele­köphet ; visszaszorítanak, mellőznek, lehetet­lenekké tesznek, csak azéft, mert igaz katho- likusok, szent István való ivadékai vagyunk II Mi vagyunk az okai . . . miért nem segí­tünk magunkon! ? Tirolban egy cselédleány 100 uj előfi­zetőt szerzett egy kath. folyóirat számára! — Nem tehetnénk-e mi is ilyenfélét? Mily nemes tett, mily vallásos és hazafias csele­kedet ! Támogassuk a kath irodalmat, és apostolok vagyunk! Egy munkás, egy ipa­ros, egy gimnazista, egy szerény életkörbe szorult leányka is valóságos apostollá lehet! Hát még a pap, a tanár vagy tanító, s fő­leg kisebb helyeken az intelligencia kép­viselői ... az alantasak s egyenrangúak között . . . olvasókörök, kölcsönzés utján . .. és sajtóegyletek ulján ! (Felvilágosítással szol­gál az orsz. kath. sajtóegylet, Pozsony, Grőssling-utcza 14.) Annyi bizonyos, hogy — mint dr. Wahl, drezdai püspök és apostoli követ mondta — „aki kath. iratokat megvesz, olvas és olva­sás végett másoknak ad, éppoly érdemszerző cselekedetet hajt végre, mint az istenfélelem vagy irgalmasság bármely más cselekedete ; sőt ez manapság a katholikusnak egyik leg­nagyobb kötelessége!“ A hires hithirdető, P. Roh S. J., szintén sokszor mondogatta : „Aki jó olvasmányt iparkodik terjeszteni, valódi apostol!“ „Jó könyvek és folyóiratok terjesztése s a rosszak üldözése a jelenkor apostolainak egyik legfontosabb föladata,“ — mondja a kitűnő népies iró Wetzel (Világiak apostol­kodása). Sőt mi több, a lánglelkű mainzi püspök-hitvalló, Ketteier V. E. báró, e szi­gorú, határozott ítélettől sem riadt vissza: „Akinek manapság a kath. sajtó iránt nincsen érzéke, az ne tartson többé igényt arra, hogy katholikusnak nevezzék!“ Azért föl, katholikusok, segítsünk ma­gunkon, gyermekeinken, hazánkon, szent val­lásunk ügyében ! Az ellenség sorakozva, rend­szeresen támad reánk a legbiztosabban ölő fegyverrel : a hit és erkölcssértő irodalommal: mi pedig még alig sorakozunk ?! . . . A pápa és legjobbjaink biztosítanak : mentsétek meg a sajtót és átváltozik a föld színe ! Föl ! e nagy czélt el kell érnünk, és el is akarjuk érni, akarjuk és pedig tettel, áldozattal, bátor küzdelemmel! Előttünk a pálya ! Borús az ég, sötét felhők tornyosulnak rajta : zivatar van készülőben, s ha idején nem segítünk magunkon, elsöpör az — özön­víz ! Három dolog menthet meg még min­ket: először a sajtó, másodszor a sajtó, és harmadszer egyelőre ismét csak a hithű er­kölcsileg tiszta, katholikus sajtó. *) Fenn lobog a zászló, — utána, katho­likusok, utána, honfiak !! *) E czikket a pozsonyi ősz. kath. sajtót támo­gató egyesület külön röpiratban is kiadta, hol azok, kik a nép közt terjeszteni óhajtják, megrendelhetik. 100 pld. — 1 K., SOO pld. — 3 K., 1000 pld. — 5 K. Középkori áramlat. (Megszivlelésül a Szatmári Hírlapnak.) A Szatmári Hírlap vasárnapi száma a fenti czim alatt vezérczikket közöl, melyben hozzányúl olyan vallási kérdésekhez, és egy igen tiszteletre méltó testület tagjaihoz, mi­ért is azt a lezser, gond és bú nélkül megszületett elmefuttatást szó nélkül hagyni nem tudjuk. Mar maga a kiindulási pontja sophis- mán alapszik, természetesen nem lehet más a belőle levont következtetés sem. Azt mondja, hogy az ultramontanismus mindenfelé harcz- ban áll az állammal és a néppel, s erre a básisra helyezkedve megtópi a Jézustársa­sági rendet, s a kath.. egyház hitigazságait egy szerinte „szellemes“ franczia iró nyomán a gyűlölet dogmájának nevezi. Eltekintve attól, hogy a Szatmári Hír­lap szerkesztőségének egyetlenegy tagja sem tudná precisirozni, mi hát voltaképen az az „ultramontanismus“, mert őszintén bevalljuk, hogy mi sem tudjuk és ilyen a valóságban nem is létezik, legfellebb a zsidó újságírók agyában született meg, ezeket a legalább is meggondolatlanul — roszakaratot ezúttal még nincs kedvünk feltételezni — tett kijelenté­seket a kellő értékökre kívánjuk redukálni. Ultramontánok alatt bizonyára a ke­resztényeket s első sorban a katholikusokat érti, legalább a czikk szövegéből igy lehet kivenni. De engedőimet, édes kolléga ur, nagy tévedésben van. Nem az ultramontanis­mus folytat harczot az állam és a nép ellen, — hanem a zsidó újságok és az azok által megrontolt tömeg és az elvetemült államfér­fiak, kiknek lelkében se Isten, se morál, — a keresztények ellen. Ezek akarják szétszaggatni azokat a kötelékeket, melyek a közönség jó nagy részét még ma is vallásához fűzik, hogy ők dominálják a helyzetet és halász­hassanak a zavarosban teli marokkal. Főleg a kath. egyházi javak után ácsingóznak sanda szemekkel. Itt a bibe, kedves kolléga ur. Nem elég, hogy tönkretették már erköl­csileg és anyagilag a népet, de még onnan, úgy veszik észre, kacsingat egy két zsiros koncz. Nem igy van-e, tisztelt kolléga ur? . . . És mi az a jezsuita politika, kérdjük szeretettel. Vájjon látott-e már a Szatmári H. szerkesztősége, jelesül a fenti czikk Írója valaha egy eleven jezsuitát? . . . Ha látott, bizonyára csakis az utczán, amint ment ha­zafele a gymnasista növendékekkel, vagy a zárdából, hol prédikált, vagy más egyházi funkciót teljesített. Azért kérdezzük ezt, mert azokat a tiszteletreméltó atyákat mindmeg­annyi chimerának nézi, kiknek egyeben sem jár az eszök, mint a politikán, meg Isten tudja, minémű gonoszságokon. Nem úgy van az, kedves kolléga ur! 1 . . . Azok mindany- nyian rendkívüli előzékeny, magas művelt­ségű és nagytudományu férfiak. Engedje meg, ha hozzájok hasonló alakot itt köztünk, még a Szatmári H. szerkesztőségében sem tud­nánk felfedezni. Nem zugiskolákban szerez­ték azok a műveltséget és a tudományt, de nem elégedve meg a legmagasabb színvona­lon álló oktatás eredményével, folytonos ön­képzés által tágítják tudományos ismereteik körét. Kérdezzen meg csak kolléga ur olyan egyéneket, akik szinről-szinre ismerik őket, vájjon nem a legnagyobb tisztelettel fognak-e nyilatkozni rólok és boldognak érzik mago­kat, ha társaságukban nehány perczet is eltölthetnek, mert köztük csak profitirozni és művelődni lehet. Politikával egyáltalában nem foglalkoznak, sőt még a társadalmi érint-

Next

/
Oldalképek
Tartalom