Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-08-04 / 32. szám

H E T 1 S Z E M L E (32-ik szám.)

3

Héderváryval naponkint sűrűn bizalmas tárgyalásokat folytatott. Hédervárynak tehát buknia kell, mert olyan ember nem ülhet a magyar miniszter elnöki székben, a ihez az ilyen aljasságok gyanújának csak a legkisebb árnyéka is fór.

íme a korrupcziónak Superlativ usa. Erre még Bánffy sem mert vetemedni, ő csak a nép alsóbb rétegeiben halászott, most felcsapott a gyalázat parlament termeibe.

A magyar nemzet nem tűrheti meg, hogy fiainak becsületét piaczi áruezikknek tartsák, amelyet meg kell venni, hogy agyongázolhassák a nemzet jogait, államiságát, alkotmányát. Ki fogjuk irtani közülünk az imposztorokat, mert ez a világraszóló botrány a legnyomorultabb szinben tünteti fel a külföld előtt a magyar nemzetet. Mágnások, sőt a gyanú szerint maga a miniszterelnök ku- fárl'odik a nemzeti becsülettel, hogy annak jogait elkobozhassa, nemzeti méltóságát és ellenállását “letörje. Ilyen kormánynak egy óráig sem volna szabad állani az ország élén.

Ki lesz a kormány elnöke.

Hédervdrybukása megpecsételt dolognak tekinthető. E felett ma már nem kételkedik senki, sőt inkább az foglalkoztatja a közvéleményt, hogy az ilyen nyomorultul végzett rövid szereplés után folytatása legyen annak a tisztességesebb kormányrendszernek, melyet Széli Kálmán honosított meg. Keressük az embert, akibe teljes garancziát lehetne találni, hogy bátran a kezére bizható Magyarország sorsának vezetése. Persze nem bécsi szempontból, hanem a magyarság helyesen felfogott érdekében. Csáky és We/cerle miniszterelnökségéről suttognak, akik mellett azonban rohamosan nyomul előtérbe az a kombináczió, hogy a mai nehéz viszonyok közt az Apponyi erős karakterére van szükség.

A másik kettő már megpróbálkozott ezen a téren. Csáky kultuszminiszter volt, Wekerle a pénzügyei adminisztrálta, majd előrukkolt az elnöki székbe. Mindakettő ugrott, ahol nem volt volna muszáj. Kormányzásukból nem domborodik ki az a határozott

mutatkozik. A rideg szivű férj még jobban elhidegül családjával szemben. Szivéből a szeretet utol ó szikrája is kialudt.

Mióta jó anyja meghalt, azóta nincs maradása. Kerüli az Isten házát s a boldog családi életet. Mit neki a csalad szentélye, mit neki a vallás !

Ha csendes boldog családi körben élne, talán elitólué a világ, hogy zsugori vagy fösvény. De igy ő az ünnepelt férfiú társai előtt.

Csendes nyári este van. A hold mosolygó arczával tekint a puszta tájra. Minden nyugszik már.

A lámpák fénye is kialudt; csak a Tury kastély egy szobácskájának ablaka fónylett a rá eső, pislogó gyertya világosságától.

A távolból kocsi zörgés hallatszik. Mind közelebb érkezik s egyszerre megáll a kastély előtt. Tury lép ki a kocsiból s bizonytalan léptekkel tart az ajtó felé.

Nyitni akarja; de be van zárva .... Csenget .... Végre kinyílik az ajtó s ő mérgesen megy szobájába.

Nincsen senki. A háló szobában csak kis fia alszik. Kinek két kis arcza mosolyog. Talán a tündérekről s angyalokról álmodik 1 Neje a kis szobában van, hol imádkozni

tipus, amely minden vészszel, viharral meg tud birkózni, amely belásson az intrikák szövevényébe, és biztos kézzel legyen képes szóttépni a hálónak ama szálait, melyeket megejtésére szőttek a furfang labirintjában járatos elmék.

Ellenben Apponyinak a múltja valóságos epocha politikai életünkben. Pályafutása tele a nagy jellem erény virágaival. Szivében a haza ól mindenekfelett. Mély itólőtehetsóg, erős akarat, magas műveltség, a szó hatalmának alig megközelíthető fegyvei alkotják keretét annak a képnek, melyben hajlitha- tatlan jelleme tükröződik le.

Mióta a képviselőház elnöki sítekében ül, pártatlan igazságszeretete és mindenkivel szemben egyformán alkalmazott erélye biztosították számára az egész ország tiszteletét és elismerését.

Tehát ime az ember !... Nóm sokáig kell rajta gondolkozni, ki méltó elsősorban a miniszterelnöki székre, ha az eldöntésnél nem idegen akarat, hanem a nemzeti érdekek érvényesülnek. Apponyi miniszterelnökségében a Tisza-Bánffy-fóle ma már elenyésző gárdán kívül nincs az az ember Magyarországon, aki meg ne nyugodjék, sőt örömmel ne üdvözölné őt azon a helyen. Kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt. Olyan nymbus övezi az ő halantékait, mely egy hosszú politikai életpálya küzdelmeinek tüzében tisztult meg minden salaktól. Jobban mondva, amelyet salak nem érinthetett soha. Ez az ember az, akinek kezébe nyugodtan tehetné le a kormány gyeplőjét minden jó hazafi. Ez, egyedül ez a döntés lehetne olyan, mely expiálná a kedélyeket, s azt a hullámverést, mely immár felkorbácsolta az egész vonalon a szenvedélyeket, egy csapással elsimítaná.

Természetes dolog, 1 ogy akkor a nemzet igazainak érvényesülni kell, mert Apponyi másként nem vállal miniszteri tárczát. Az egész ország szivszorongva lesi tehát, mi következik ez után a szerencsétlen kísérlet után, mely a horvát bánt hozta a nemzet nyakára. A hatalom kezében ő az utolsó ütőkártya volt, kijátszása azonban a legczu- darabb balsikerrel végződött. Él tehát az erős remény a nemzetben, hogy most már az uralkodó be fogja látni a hízelgők goszokott. A kulcslyukon átszürődő világosság árulja el ott létét.

Megy . . . s benyit. Neje rémülve tekint az emberi alakból majdnem kivetkőzött férjére.

— Mit csinálsz itt? — Kérdó durva hangon a férj.

— Imádkozom érted — feleié neje.

Mintha egyszerre az ördög szállotta

volna meg Turyt. Féktelen haragra lobbant nejének eme bátor kijelentésére s durva kezével megragadta a feszületet, mely alatt neje az imazsámolyon térdelt — s földhöz csapta . . .

— Ne ... ne imádkozzál többet értem ...

Neje elsikoltja magát. Sir, könyhullatásai között szedi össze a darabokra tört keresztet.

— Oh te pogány — mondja neje. Majd lesz még szükséged az Istenre! Eltörted . . .

. . . eltörted . . .

— Mit nekem az Isten — dörmögó a kegyetlen ember. Segitek ón magamon. Nincs reá szükségem . . .

A csendben csak a nő zokogása hallatszott. Ott állt férje előtt védtelenül, kezei közt szorongatva tartotta a kereszt darabjait. Arczárói a félelem s az izgalom tükröződött vissza.

noszságait, kik rósz tanácsaikkal éket akartak állítani a korona és nemzete közzé, eltávolítja maga elől a méltatlanokat, s olyan férfiút állít a kormány élére, aki a trónnak, a dinasztiának épen olyan erős támasza le- end, mint amilyen bátor előharczosa a nemzet jogainak.

Hiszen a trón ereje a nemzet erejében rejlik. A legkisebb loyalitásra a magyar mindig hüperloyalitással* felelt, az alattvalói hűség pedig páratlanul áll nála a nemzetek történetében.

Olyan férfiú kell tehát ide, aki képes leend még szorosabbra fűzni azokat az érzelmeket, melyekkel a nemzet királya iránt viseltetik. Aki képes lesz elhárítani azt a bizalmatlanságot, melyet alávaló intrikusok a dinasztiában keltettek. Aki egyedül a nemzet érdekeit hordozza szivén, és elfogja oszlatni a kételyt, hogy ezek az érdekek nemhogy ellentétesek volnának a korona érdekeivel, hanem azoknak legszilárdabb fundamentumát képezik.

Erre a hivatásra pedig par excellens alkalmas egyén Apponyi Albert. Ezért nyomul most az ő miniszterelnöksége oly hatalmasan előtérbe nemcsak a magyar közvéleményben, de ő felsége szemeiben is.

Keresztény Szocziális Kurzus.

A szocziáldemokráczia terjedésének útját állani, a hazát, társadalmat, egyházat felforgatással fenyegető szocziálista tanok ellen védekezni : ez ma főkötelessége a katholikus, a keresztény társadalmi tevékenységnek, ez ma főkötelessége minden hazáját, egyházát szerető becsületes embernek.

Hogy azonban ennek a kötelességnek eleget tudjunk tenni, hogy a rohanó piszkos áradat elé alapos és rendszeres gátakat tudjunk emelni, szükségünk van a szocziális kérdés alapos, minden oldalra kiterjedő elméleti ismeretére, hogy ismerjük azokat az utakat és módokat, intézményeket, munkásjóléti szervezeteket, melyek segélyével a forradalmi szocziálismussal diadalmasan küzdhetünk meg.

— Hogy is lehet ő egy ily istentelen férjnek a neje?) Szerencsétlen egy nő. Oh dehogy is szerencsétlen, hisz él még keblén a hit, mely szenvedései között enyhítő balzsam.

Tovább is folyt a dorbézolás. Tury eltévedt útjáról nem fordult vissza. A jóakaró emberek fájdalommal nézték, hogy miként kell elpusztulni egy ily szép birtoknak és oly jó hirnóvnek, mint az öreg Tury bácsié volt.

— Az utó nemzedék meggyalázza ősét s nyomorultul sárba tiporja az ősi erényeket.

Mikor már teljesen tönkre ment, egy reggel eltávozott a kastélyból.

Egy levelet hagyott hátra, melyben tudatja nejét, hogy ne keresse többé. Elment azért, mert nem akarta, hogy birtokából kidobják.

Gyáván elmenekült. Nejét s egyetlen gyermekét védtelenül hagyta.

Nem sokára a dob megperdült az ősi birtok előtt. A mohos falak tompán verték vissza hangját. Olyan minden, mintha régi urát siratná.

S most már mit tegyen a szegény nő ? Csakugyan oda kellett jutnia ? 1 Most már el van hagyatva mindenkitől. Egyedül áll, mert