Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-08-04 / 32. szám
4 Ezen ismeretek terjesztésére szolgálnak a külföldön, Németországban, Ausztriában a keresztény szoeziális kurzusok, melyeket évről-évre nagyszámú, tanulni vágyó közönség előtt szoktak megtartani s melyek különösen a gyakorlatot, az életben kifejtendő tevékenységet tartják szem előtt. Ilyen szoeziális kurzust rendezett nálunk is 1901-ben a Katholikus Egyesületek Országos Szövetsége, melynek ha számra nézve nem is volt sok hallgatója, eredményeit, hatását nem lehetett kétségbe vonni. Országos Szövetségünk legutóbb készítette elő a Második Keresztény Szoeziális Kurzust, melyet augusztus 17., 18., 19-ik napjain fog megtartani s amelyre vonatkozó felhívások már megjelentek a katholikus lapok hasábjain. Kívánatos, hogy a katholikus közönség, a keresztény társadalom legnagyobb érdeklődéssel és lelkesedéssel karolja fel ennek a szoeziális kurzusnak ügyét. Kívánatos, hogy a hallgatók száma, akik tanulni, okulni, ismereteiket bővíteni akarják, sokkal felülmúlja az elsőn résztvettek számát. És különösen kívánatos, hogy a szoeziális kurzuson első sorban azok legyenek jelen, akik első sorban vehetik annak hasznát: a nép között ólő földbirtokosok, a nép vezetésére hivatott papok, a tanítók s a népnek leendő vezérei, a növendókpapság. Igen, a nép vezetésére hivatott tényezőket, a földbirtokosokat, a lelkószkedő papságot, a tanítókat, a növendékpapokat akarjuk együtt látni a Második Keresztény Szoeziális Kurzuson, hogy itt megismerkedjenek a szo- cziális tevékenység gyakorlati módozataival, hogy itt megértsék ennek a tevékenyzégnek fontosságát, hatását a társadalmi viszonyokra s hogy visszatérve népük közé, buzgó munkásai, apostolai legyenek a keresztény szo- cziálizmusnak, mely egyedül képes lecsen- desiteni a fenyegető társadalmi harezot, mely legféltettebb és legdrágább kincseink megsemmisítését tűzte ki feladatául. Várjuk tehát a keresztény magyar nép vezetőit a Második Keresztény Szoeziális Kurzusra ! Dr. Gyiirky Ödön. a nyomorban és szenvedésben még vigasztalója sincs az embernek Nem, ott nem maradhat többé. Az emberek gúnyos tekintete és mosolya úgy esik neki, mintha szivének sebeit tépdesuék. A jó barátok csak addig voltak. El is megy. Messze a kastélytól más városba. Oda, hol nem ismeri senki, hol nem mutatnak ujjal utána : hogy im itt megy a pazarló felesége. A fájdalom, mely szivét nyomta : majdnem megölte. Egész testét megtörte a szenvedés. De lelke erős, mert a hit aczé- lozza. Ez az, mi nem engedi elcsüggedni, szivében él még a remény. Bánatos lelkének csak az imádság ad gyógyulás'. A távolban egy kis szobácskát bérelt. Ott dolgozott reggeltől késő, estig. Kézi munkákat készít, melyre még jó édes anyja tanította. S im most mily hasznát veszi! Nem is fél a munkától. Hisz ezután úgy is ezzel kell megkeresnie kenyerét. Tury elment; de maga sem tudta, hogy hová. Messze földön járt már. A pénzből éldegélt, melyet legutójára vett birtokára. Mit csináljon? Mihez fogjon? Ilyen gondolatok forogtak agyában. Most is vendéglőben ül. Lelke nyugtáMiért nem boldogul a* magyar? Sok szó esett már arról úgy a sajtóban mint a társadalomban, hogy miért nem tud boldogulni a kézi munkára utalt szegény ember. Legtöbbnyire a gépekre, a munkaadókra, vagy a viszonyokra szeretik hárítani az ódiumot és keresik a kulcsát annak a rébusnak, melylyel a nehéz megélhetés problémáját meg kellene oldani. Mig ezen elmélkednek a szocialistikus bajok igazi orvosai és igyekeznek megtalálni azt a gyógyszert, melylyel a társadalmi betegségnek ezen a quintessencziáliter súlyos diagnózisán keresztül a javulás útjára lehetne törni, az alatt az internacziónális szociális- mus kontárai összegyülekeznek az Istvántér közepén, leszidnak papot, vakot, s a jól végzett munka mán a „Szőllőfürt“ árnyas lugasában alaposan megobstruálva a vendéglős pálinkás hordóját, az urakat látják a nagy veszedelem központjának, kiknek vagyona kecsegtető zsákmánynak kínálkozik. Pedig ime itt a szociálistikus bajok legfőbb forrása 1! . . . Itt van magában az emberben, amely ellen hiába keresünk gyógyszert akár a gépeknél, akár a munkaadóknál. A múlt napokban alkalmunk volt a szatmári mesterek egyik-másikának munkájánál a passiv szemlélő szerepét végig játszani, jobban mondva, mivel félig meddig érdekelt felek valánk, boszankodni azon slendrián mód felett, amelylyel munkájok szolgálatában állanak. Két ács vállalkozott egy ház befedésére. Az első nap még úgy ahogy ment a munka, másnap reggel azonban az egyik vitéznek se Ilire, se hamva. A társa is csak ott ónyál- gott idébb-odább, ő már bizonyosan sejtette, hogy baj van. Hót óra után előkerül az ipse, mint Pilátusnak az a sokszor emlegetett macskája, ügy dűlt belőle a pálinkaszag, mint a masina kéményéből a füst, a lábai pedig molólát járlak. Felkapaszkodott azért a háztetőre, s vagy egy óra hosszat ott dühöngött a zsindelyek között, ezeken a szegény jószágokon töltve kemény haragját, ügy repültek szerteszét a keze alatt, mint ja ÉTI SZEMLE (32 i k lan. Talán lelkiismerete nem engedi nyugodni. A zajt tovább nem tűri ............. Megy sza badulni egy kissé a zajtól kívül a városon, hol nem zavarja senki. Most kezd már gondolkozni. Valami kimondhatatlan érzés vesz rajta erőt. Feje szédül s majd meg háborodik. A mint kiért a város végére, egyszere megáll s összerázkódik . . . szeme előtt összefutnak a tárgyak; csak a keresztet latja fenséges alakjával. Oda rohan és térdére omlik. A kereszt száraz fáját mintegy ön- kénytelenül magához öleli. Lelke háborog mini a vihartól felkorbácsolt tenger vize, szive hangosan dobog. Imádkozni akar — de nem tud. El fej t ette már azt is. Ajkával a keresztet csókolgatja, szeméből könyek hullnak alá s e szavakat mormogja : — Oh Istenem ! . . . Oh Istenem bocsáss meg nekem! Mit, tettem én szerencsétlen?! Feleségem s gyermekeimet a nyomorba döntöttem . . . Büntess meg Istenem mert még az életet sem érdemiem meg! Sírt mint a gyermek. Szive inegiágyult s úgy érezte, mintha megköuyebbült volna. Egy éve már, hogy bolyongott. S most feltette magában, hogy vissza megy szülőföldjére s felkeresi családját. Hadd lehessen a pozdorja. Nem sokáig állotta azonban a dicsőséget, mert épen azoknak a múlt heti meleg napoknak egyike volt, midőn az a tűzgolyó onnan felülről pazarul szórta lefele forró sugarait. A mi emberünk is csakhamar szédelegni kezdett, le is mászott a ház tetejéről, s befeküdve a féleresz alá, ott aludta át az egész napot. A czimborája, aki különben józan volt, megirigyelvén ezt az édeni kényelmet, osztozott társa véleményében és — aludtak mutyiban. Két kis szobácskát kellett kifesteni. A piktor elvállalta és egy reggel bele is állott a munkába. Az egyik szobát bemázolta fehérre, amelyre aztán a festésnek kellett volna jönni. Mikor ennyiben volt magával, mit gondolt, mit nem, ki tudná megmondani, elég az hozzá, hogy búcsút vett a kapufélfától és még most sem bizonyos, hogy a város melyik részében hüsöt. Rósz nyelvek azt mondják, hogy inkább kefekötőnek született őkigyelme is, s erősen pályát tévesztett. Az ötödik napon estefelé ismét sikerült előkeriteni a házigazdának. Eljött tehát, de nem cselekedett semmit, csak körül nézett a szobában. A hatodik napon beállított reggel 8 óra tájban, de olyan részeg volt, mint egy csap. Gondolt is egyet magában nagyhamar, s annak kijelentése mellett, hogy ő addig egy krikket sem dolgozik, mig nem fizetnek, szedte a sátorfáját és elillant. Végre is a főkapitánynak kellett előállítani. Ki nem tudná elképzelni azt a boszu- ságot, ami az ilyen gyalázatos munkával járt.. Két kis szoba kifestése 8 nap alatt . . . Addig természetesen szerteszéjjel volt a házban minden, takarításhoz vagy berendezéshez fogni nem lehetett, mert ott éktelenkedtek az újonnan bevakolt falak. Az ilyen esetek után vájjon kinek van kedve mesteremberekkel fogózni. Inkább fedetlen, vakolatlan szobában volna képes meghúzódni az ember, ha tudná, hogy még egyszer ilyen tortúrán kell keresztül esnie. Ebből a két esetből elég világos, hogy a szociálisztikus bajok okát és forrását nem az urakban, meg — gépekben, hanem főleg magokban a munkás emberekben kell keresni. Láttunk mestereket, kik slendrián anyagból s még slendriánabb módon állítják szám A_______________ _ még egyszer azzal, ki őt oly nagyon szerette. Másnap már el is ment. Éppen este volt, mikor szülővárosába érkezett. Így is akarta ő, hogy megne ismerjék az emberek 1: De im, iit nem találja családját. Míg végre a hosszú tudakozódás után megtudja hollétét. Még azon éjjel elment, hogy minél előbb föltalálhassa övéit. Most már tért. vissza eltévedt útjáról. Ahhoz akar menni, ktn-k egész életét keserűvé tette. Altói akar bocsánatot kérni, hogy nyugodtan halhasson meg. Óit is volt már, hol nemsokára feltalálja csaladját. Bemegy egy szegényes külsejű házba, hogy ott hátha megtudnák mondani nejének iakasát. _ Kopogtat s belülről egy gyenge női hang mondja : szabad . . . Bolép s itu maga- előtt látja nejéi és gyermekét. Gondolatai össze zavarodnak, nem tudja, hogy mit szóljon. Oda roham nejéhez, ki szintén e pillanatban ismerie fel: egymás nyakába borulva zokognak mindketten. Tury egy székre rogyik, mert lábai nem bírják. Ekkor pillantja meg a falon függő keresztet, mely az eltört darabkáiból van összeszegezve. Magához szorítja. — Oh Istenem bocsáss meg ! — e szavakat utoljára rebegó ajka .............
