Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-06-17 / 25. szám

3 „HÉT I S Z E M L E“ (25 ik szám.) sen méltó szellemben következőleg ir: „Ami igazi bajunk, állapotunknak igazi titka élő­szóval s ország-világ előtt elmondhatatlan, valamikor a történet megírja majd rólunk. Igen, igen ez a tiszta kéz politikája, melyre oly küszkék vagyunk, melyet Széli diadalra vitt, mert nincs az az anyaszülte ember, aki nyíltan be merné vallani, hogy neki nem kell az erkölcs és a tisztaság. A koronázás után vagy tiz évig Ma­gyarországon élvezet volt élni, mert ha az állam szegény volt is, az embernek bőven juttatott, mint állam, szükséges befektetések formájában, vasútépítéssel, gründolásokkal, melyek a 20 éves elnyomás után úgy felfri- sitették az országot, mint a májusi eső az aszú földet, — s juttatott mint kormány az egyeseknek. De később az állam mind ridegebb lett az ország iránt, s ez a ridegség elviselhe­tetlen lett volna, ha kéz alatt a korrupczió nem teszi jóvá. Az ország böjtölt, de legalább egyesek meg tudtak élni. Most azonban ránk köszöntött a tiszta kéz politikája, ami azt jelenti, hogy az állam az adóba beszedi mindenünket, de semmit sem ad vissza belőle, sem hivatalból, sem kéz alatt. Ugyebár, milyen frappáns visszakiáltása ez a Tisza—Bánffy-rendszernek. Tehát had’ bőjtöjön az ország, csak egyesek, ott a húsos fazekak körül tudjanak élni. Milyen jó gusz­tusa van Bródi uramnak ! ............De nem ki zárólag az övé ez, hanem azé a gárdáé, mely kezdettől fogva folytatta aknamunkáját a Széli—Apponyi-uralom ellen. De az ország nincsen ám azon a gusz­tuson, a melyiken a Bródik, a Bánffyk, meg a Tiszák. És követelni fogja, hogy kormá­nyát ne azok a piszkos kezek fogják, melye­ket a liberális urak által harmincz eszten­deig habart posvány iszapja szennyezett be. Kormányt kívánunk, amely nemzeti alapon álljon, amely ne Bécset és egyeseket hizlaljon, hanem a magyar nemzet felvirág­zásának legyen támasza. Iievél a szerkesztőhöz. Tekintetes Szerkesztő Ur! A szocziálista agitátorok igazságérze­tének illusztrálására érdemesnek tartom a nyilvánosság elé vinni ft velem történt kö­vetkező esetet: F. hó 14.-én a n.-somkuti szocziálisták meghívtak gyűlésükre. Elmentem. Ifj. Loy Károly asztaloslegény, mint az „elvtársak“ vezére, egyébiránt bukott képezdész, felszólí­tott, hogy indokoljam azon eljárásomat, mely szerint a szószékről vallástalan és keresztény- ellenes irányúnak mondottam a nép között elterjedt „Szabad Szó“ nevű szocziálista la­pot. Mert — úgymond — ők vallásos embe­rek, és vallásos alapon kívánnak elveiknek tért hódítani. S ha én képes vagyok állításomat előttük bebizonyítani, ö szavát adja, hogy az említett lap elterjedésének gátat fog vetni. Erre én kezembe véve a Szabad Szó legutóbbi, vagyis junius 11-ik számát, felol­vastam belőle a következő passzusokat : 3. oldal. „Hogy ez a mai társadalom ennyire romlott, annak nagyrészben maga a nép bu­tasága és tudatlansága az oka, a mely még ma is a tulvilági boldogságról álmodozik.“ Ugyancsak a 3. oldalon van ez is : „Tisztelt elvtársak! Nem istenkáromlásból mondom, de sajnos úgy van, bogy: ki is­tenben bízik, mindig csalatkozik. De a ki a magtárában bizik, az soha sem éhezik. Úgy vagyunk az istennel, mint az egyszeri két fiú az apjával, ki az egyiket tejbe-vajba fürösztötte, a másikat éheztette, sanyargatta. S bizony hiába kérjük azt, hiába könyörgünk, mert csak azt látjuk, hogy a ki mindig csak imád­kozik, örökké csalatkozik.“ stb. Még egy harmadik részt is felolvastam a 4-ik oldalról, melyet azonban förtelmessége miatt nem le­het tisztességes sajtóban kinyomatni. Ezután kifejtettem e tételek valláselle­nes voltát. Megmagyaráztam, hogy minden vallásnak alapja a jövő életbe vetett hit, melyet a „Szabad Szó“ butaságnak minősít. A ki pedig az isteníJQondviselóst, vagy Isten igazságosságát vonja kétségbe, az magát Is­tent tagadja. Végül pedig a ki a Szemlélőkről oly minősithetlen ostrombasággal viccel, mint ahogy az .említett lap 4. oldalán olvashatni, az az egész kereszténységnek egyik legfőbb alapigazságával üz undorító játékot. Erre figyelmeztettem az „elvtárs“ vezér urat előbbi ígéretére és felszólítottam, hogy vagy czáfoljon meg, vagy pedig váltsa be szavát. Persze, hogy czáfolatról szó sem volt. Hanem igenis volt szorulás. Először, nem tudván mit mondani — tagadta, hogy a fel­olvasott dolog vallásellenes volna. De most az állásfoglalását nem birta egy perczig sem védelmezni, hosszas kínos vergődés után abba kapott bele, hogy ezeket a nyilatkozatokat bizonyosan az urak és papok okozta elke­seredettségéből kifolyólag irta valamelyik elvtárs, ez azonban csak egyeseknek felfo­gása, de távolról sem a Szabad Szóé. Most egy újabb szorulás következett. Mert figyel­meztettem a vita tételére: Vallásellenes-e vagy nem a Szabad Szó ? A mi a lapban megjelenik, az mind a szerkesztő tudtával történik, s a mit közöl benne, az a lap irá­nyával és szellemével megegyezik. A Szabad Szó ezeket leközölte, tehát vallásellenes. — Loy ur pedig szószegő lett, mert adott Ígé­retét nem váltotta be, hanem azzal az álta­lános frázissal, hogy „nekünk kenyér kell és semmi mással nem törődünk“ vitánk véget ért. — Fogadni mernék, hogy a Szabad Szó legközelebbi számában ez esettel úgy lesz be­számolva, hogy egy újabb fényes diadal, me­lyet az „elvtársak“ a sötét irányú, népbutitó papok felett arattak. És ilyen hazugságok­kal szabad Magyarországon a népből minden vallásos érzést kiirtani, szabad: a nép javáért évszázadok óta küzdő tisztességes papság ellen minden gyalázatot kinyomatni, a libe­ralizmus és szabadsajtó nevében. Tisztelettel, N.-Somkuton, 1903. junius hójl5.-ón. Veszprémi/ Sándor, rk. plébános. Sorsjáték. Vasárnap történt meg a helybeli gör. kath. egyház részére engedélyezett sorsjáték kisorsolása a már előlegesen megállapított tervezet szerint. ,A sorsolás hat csoportban történt a következő eredménynyel : Az első csoportban 1500 kor. értékű tárgyat nyert 30055. 1000 „ „ „ 27155. 500 ,, „ „ „ 89067,52266, 14219> 44164, 8625. 100 kor, értékű tárgyat nyert 29808, 7879, 32240, 85857, 36859, 596, 49208, 35687, 34973, 28101. A második csoportban 1000 kor. értékű tárgyat nyert: 54470, 63469. 500 „ „ „ 16321, 93212, 74971, 49254 100 kor. értékű tárgyat nyert :,9il548, 92081, 73019, 91767.. zonyos főhadnagy I — Fatális helyzet! Be­mutatkoztam neki lehetőleg barátságos arcz- czal. Vilma nagyon szívélyes és kedves volt hozzám; oly édesen csevegtünk egy félóra múlva ismét, mint azokon a régi jó félórás sétákon. — Uzsonna után bájos kis keze egy szál ibolyát nyújtott át nekem. —Bol­dogan rejtém el azt kabátomnak a szív felé eső zsebében. — A főhadnagy mérges pillan­tásokat vetett rám és ezek a mérges pillan­tások oly jól estek nekem ! Mikor haza indultunk, azt mondja a főhadnagy, hogy beszéde van velem. — Ren­delkezésére állok, felelém és akkor kifejlő­dött közöttünk a következő párbeszéd. — „Azt az ibolyát adja nekem 1“ „Bocsánat, azt nem tehetem.“ „Azt az ibolyát dobja el“ —- „Bocsánat, azt nem teszem“ „Nem? — Ezt nekem senki se merje mondani! — Holnap eljönnek a segédeim. — „Várom őket!“ — Eljöttek a segédek, kardpárbajban álla­podtak meg az én segédeimmel. — Vilma és te kis ibolya, értetek állok én ki párbajra ! — A főhadnagy a bal arczára kapott tőlem egy vágást. Három nap múlva elmentem az én drága Vilmámhoz. — Hát kit látok ott ? — ellen­felemet ; és mit látok ? — ugyanaz a bájos kéz, a melyik egy pár nappal előbb egy szál ibolyát nyújtott át nekem, ugyanaz a kéz most legnagyobb ellenfelemnek egy da­rab angol flastromot nyújt át. — Oh, — kö­zel voltam megint a rosszulléthez. Hát csak játék volt az egész dolog! — Avval az ibolyával a főhadnagyát akarta boszantani! — És 5 érte, meg az ibolyáért tettem én koczkára az én drága életemet 1 Hidegen köszöntem és elrohantam; el is határoztam, kogy megyek innen. Mit is ér ez az egész puszta sivár fürdőhely! De mielőtt még elutazom, írni fogok neki bú­csúzóul valamit, hogy szégyelje magát a hű- telen. — Egy képes lapra fölirom majd ezt a két sort; Oh női kéz! . . Változékony, mint a tenger! Nem, ez nem lesz jó. — Olyan valamit akarok Írni, melyben ki legyen fejezve az én bánatom, de úgy, hogy ne higyje azt vigasztalhatatlannak, nem, csak azért sem I — Azonban lássa belőle mégis, hogy meg­bántott s azt is, hogy mivel bántott meg és hogy az nekem fájt i egyszóval, legyen benne röviden kifejezve minden! és pedig versben, — az hatásosabb ! Egész éjjel törtem rajta a fejemet, végre hajnalban négy óra tájt agyamban készen volt a vers. — Reggel leírtam azt egy képes lapra, a-/után egész nap csomagoltam, eáte pedig egy búcsúsétát tettem á parkban és föladtam az anziohszkártyát. Másnap reggel vonatra ültem és mialatt tovarobogott a ro­bogó vonat, otthon Vilma élvezhette é so­rokat : Oh női kéz! — . Ah, oly lágyan tudsz te simogatni. Mint a lágyan simuló ibolya! S oly angolosan tudsz arczul ütni,' Hogy a világnak nincs ráflastroma! W

Next

/
Oldalképek
Tartalom