Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-06-03 / 23. szám

6 „H E T I S Z E M L E“ (23-ik szám.) Kinevezések. A földmivelési miniszter Petricsek Adolf uradalmi erdőgyakornokot a bustyaházai erdőhivatal kerületébe ideiglenes minőségű erdőgyakornoknak, — a debreczeni kir. ítélőtábla elnöke Molnár Miklós végzett joghallgatót a debreczeni Ítélőtábla kerüle­tébe ideiglenes minőségű díjtalan joggyakor­noknak nevezte ki. Szép ünnepély. Tudvalevő, hogy a földmivelésügyi miniszter a hű cselédeknek évenkint jutalomdijat és elismerő oklevelet szokott adni. Most vármegyénk főispánja, oly czélból, hogy a megjutalmazott cseléd példája annál is inkább vonzón, személyesen adta át Mezőteremen Remzső György ura­dalmi béresgazdának a földmivelésügyi mi­niszter által aranyban adott 100 kor. jutalom­dijat és elismerő oklevelet. Remzső György mint 55 éven át egy gazdát szolgáló hűséges cseléd kapta meg az elismerést, 1848. óv óta egyfolytában szolgálta gr. Károlyi Sándor uradalmát. Gróf Hugonnai Béla főispánnal együtt kimentek pünkösd vasárnapján Nagy László alispán, llosvay Aladár főjegyző, Péchy István aljegyző, Steinkogler János titkár, Oőnyei István fősaolgabiró. Ott voltak gróf Károlyi Sándor uradalmának tisztjei teljes számban. Az ünnepélyes aktus után az ura­dalom ebédet adott a vendégek tiszteletére. Rákóczy ünnepély. Az iparos dal­egyesület szépen sikerült Rákóczy ünnepélyt rendezett a kioszkban vasárnap este. Óriási néptömeg volt jelen. így nemcsak erkölcsi­leg, de anyagilag is sikerült. A műsor ki­emelkedő pontja Osváth Elemér hazafias fel­olvasása volt, ki a régi kuruczvilág emlékei­nek kincstárába vezette be hallgatóságát. Nagy tetszést aratott Kótai Mariska kisasszony szavalata, ki „Rákóczy Rodostón“ ezimü melodrámát adta elő rendkívül sok kellemmel. A Pázmány-Sajtó háza. A Pázmány- Sajtó nemsokára uj otthonba költözik. Saját háza lesz. Megvette Bölönyi László telkének egy részét az alapítványi pénztártól nyert 10,000 korona kölcsönön. A telek ezen részén csinos kőépület van, mely kellőleg átalakítva, rendeltetésének meg fog felelni. A telek a jelenlegi tulajdonos által julius 1-én lesz át­adandó, mikor is az átalakitási munkálatok azonnal megkezdődnek. Meghívó. Szatmáron, 1903. évi junius 7-én, vasárnap a Kossuth-kerti kioszk összes helyiségeiben, a szatmári gör. kath. uj templom épitése javára, nagyszabású hang­verseny, közvacsora és tánczmulatság fog tartatni, melyre a tisztelt közönséget ez utón is tisztelettel meghívja a rendezőség. Belépő dij 1 korona és egy sorsjegy. Felülfizetósek a nemes czélt tekintve köszönettel fogadtat­nak és hirlapilag nyugtáztatnak. Kezdete este 8 órakor. Védnök : Mólt. Dr. Chorin Ferencz főrendiházi tag. Védnöknő: Óméit. Dr. Chorin Ferencznó. Főrendező: ifj. Dr. Chorin Ferencz. Rendezőség elnöke: Papp Lajos, gör. kath. lelkész. Alelnök : Péter György, egyházi főgondnok. Pónztárnokok : Simon István, főpénztárnok. Hanka János, Morgenthal Antal, Markos György, Rusolán Márton, Agyó Géza. Ellenőrök: Muhi Mik­lós, Flontás Demeter, Cseplák Bálint, Óváry László, Ribszky Ferdinánd, Szikorák Gyula. Rendezők -. Bendes Dezső, Erdőss V. B. Pest. Kürthy J. B.-Pest, Garvay A. B.-Pest, Szen­tes J. B.-Pest, Baróti R. B. Pest, Berey Ká­roly, Ruprecht Sándor, Krüzsely Barnabás, Ferencz Ágoston, Dr. Lénárd István, Dr. Havas Miklós, Veress Lajos, Lukácsi Mátyás, Majdik Béla, Márkus Zoltán, Juhay J. B.-Pest, Fodor O. B.-Pest, Dr. Pap Z. B.-Pest, Pap J. B.-Pest, Szerdahelyi Elemér, Koós Zsig- mond, Wallerstein A. Pest, Kubin Ede, Sternberg Béla, Sternberg Ödön, Nagy La­jos, Balassa Sándor, ifj. Csomay Imre, Bor- bola D. B.-Pest, Dr. Kozmutza H. Pest, Kozmutza A. Pest, Kozmutza V. Pest, Michaelisz V. B.-Pest, Kenyeres Sándor, Kenyeres Lajos, Tuba András, Király István, Jeney Zsigmond, Hermán Dezső, Nagy Jó­zsef, Nagy Ferencz, Dómján Lajos, Sárközy Lajos, Gönczy Béla, Hajdú Károly, Kanizsay Imre, Szász Lajos, Szász Ferencz, Zsurzsa József, Polyánszky Mátyás, Lőrincz Lajos, ifj. Tombory Virgil, Tombory Ernő, Bartók László, Lenkey Gy. B.-Pest, Kóbor Dezső B.-Pest, Polyánszky Mátyás. A diszbandérium lovasai: Boristyák János, ifj. Groza János, Várossy János, Marosán József, Darvay Já­nos, Tatár Sándor, Nyirusz Bálint, Pogyina Lőrincz, Szabó János, Molnár József, Balogh József, Takács László, Darabán Ferencz, Bencze Mihály, Vass Ferencz, Polyánszky László, Barta István, Petyke István, Pogyina László, Juhász István, Juhász András, Papp Dezső, Szabó SÁndor. Ötven kocsiból álló virág­korzó. — Fúvó zenekari korzó. Asztal főnök­nők : Varjú Sándornó, Dr. Papolczyné, Zaka- riásné, Henter Zoltánná, Papp Lajosné, Pó- tor Dánielnó, özv. Komlóssynó, özv. Dunka J.-né, Papp Sándornó, Szász Lajosné, Papp Gyuláné, Nemes Bólánó, Demjón Sándorné, Schott Henriknó, Csüry Eleknó, Majdik Ár- pádné, Majdik Mátyásnó, Pallag Péternó, Hanka Jánosnó, Ozsváth Elemérnó, Flontás Demeterné, Zsálik Nándomé, Lévay Józsefnó, Simon Istvánná, Groza Jánosnó, Mátyus Bó- niné, Kövesdy Lászlónó, Óváry Lászlóné, ifj. Bojtor L.-nó, Gulya Józsefnó, Holubán Já- nosné, Béres Jánsnó, Kalocsán M.-nó Kikeli Sándorné, Tasy Lajosné, Tóth Sándornó, ifj. Hermán l.-nó, Hronyecz Antalnó, Lénárd Károlyné, Schlosser M.-né, Gindl Antalné, Dr. Biró Elemérnó, Dr. Kelemen S.-nó, Dr. Hantz Jenőné, Scherling Antalnó, Balogh Dezsőné, Szabó Ilonka úrnő. Virágkorzó ren­dező : Kenyeres Sándor. A zenét Bunkó Vincze hírneves zenekara szolgáltatja. A konyhát a „Korona“ vendóglősnője,Ót;án/ Jánosnó kezeli. Jó borról a rendezőség gondoskodik. Jegyek előre válthatók Simon István főpénztárosnál (Várdomb-utcza), Kenyeres Károly, Szűcs József, Sternberg-testvérek üzletében és este a pénztárnál. A kik a legnagyobb figyelem daczára meghivót nem kaptak, de arra igényt tartanak, szíveskedjenek Papp Lajos gör. kath. lelkész elnökhöz fordulni (Széchenyi- utcza 10 sz.) Jegyek csakis a meghívó elő- mutatása mellett válthatók. — Műsor: 1) A gör. kath. ének és dalegyesület megnyitó éneke. Karnagy : Nitsch József ur. 2) Her­mán Margit k. a. szavalata. 3) Felolvasást tartja: Dr. Papp Zoltán orsz. kópv. és hir- lapiró. 4) „Nagy ária“ Taubertől és magyar népdalok énekli: Juhász Ilonka, zongorán kiséri: Méder Mihály ur, 5) Szavalat, elő­adja : ifj. Szentiványi Sándor ur. 6) „Papa- nek Dani Amerikában“ előadja: Szentes Já­nos ur. 7) „Leány búcsú“ szavalja: Étsy Emilia k. a. 8) „Stella Maris“ szavalja : Kürthy József ur. 9) Vonós négyes, előadják; Dr. Havas Miklós, Ferencz Ágoston, Lukácsi L- Mátyás és Veress Lajos urak. 10) Szavalati előadja : Fodor Oszkár ur. 11) Cuplék énekli: Márkus Zoltán ur. 12) Magán jelenet tartja ’ Juhay József ur. 13) Magán ének, előadja1 Márton Lázár ur. Zongorán kiséri: Méder Mihály ur. 14) Czimbalom-játék, tartja : Maj­dik Béla ur. 15) A gör kath. ének- és dal- egyesület záró éneke. Éjfélkor fényes tűzi­játék. Rendezi : Agyó Géza ur. Térzene háromszor. A honvéd zene­kar ezelőtt hetenkint csak kétszer, csütörtö­kön és vasárnap adott térzenét és pedig téli hónapokban délelőtt 7212 kor a Deák-téren, a Pannónia előtt, a meleg időszakban dél­után 726-kor a Kossuth-kertben. A közönség azonban annyira kedveli a katonazenót, hogy már régebben felhangzott azon óhaj, hogy szaporitani kellene a térzenék számát. Az ezredparancsnokság méltányosnak találta ezt az óhajtást és elrendelte, hogy ezután ked­den is legyen térzene. Megürült alapítványi hely.. Szatmár város által a honvódhadapród iskolánál léte­sített alapítványi helyek egyike, minthogy Mazurek Béla ez évben befejezi tanulmányait, meg fog üresedni. Akik pályázni akarnak, szabályszerűen felszerelt kérvényeiket a vá­rosi tanácshoz czimezve julius hó-254g nyújt­sák be. Betörés a templomba. Felső-Kapnikon 29.-én éjjel ismeretlen tettesek a templomot feltörték és a páduai szt. Antal persely tar­talmát kirabolták. A nyomozás folyik. Nagy vihar dúlt a múlt hó' 27-ón a tiszántul Csedrek község határában, hol Foga- rassy Zsigmond orsz. képviselő, nagy birto­kosnak 25 méter hosszú juh-hodáját feldön­tötte, mely az ott levő nyájból 139' darabot,, mintegy 2000 korona értékben ütött agyon. Maga alá temette a juhászt is, kit eltörött lábbal húztak ki a romok alól. A nagyszőllősi „Perényi“ közkórházban ápolják. Meghívó. A munkácsi kath. legény- egyesület könyvtára gyarapítása czéljából e- hó 7.-én a Mezei-féle kerthelyiségben világ­posta és tekeversenynyel egybekötött zárt­körű tavaszi tánczmulatságol rendez. A teke­verseny és táncz kezdete d. u. 4 órakor. Belópti-dij: Szemólyjegy 1 kor. Családjegy 3 korona. Felülfizetósek köszönettel fogad­tatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Öngyilkos katona. Hétfőn este az 5-. gyalogezred egyik közlegénye, Fehér János szolgálati fegyverével szivén lőtte magát. Mikor társai elaludtak, felkelt ágyából, a> puska ravaszára egy zsineget kötött s azzal1 csattantotta el. A golyó a szivét járta át s a hátán kijött. Egy félórái kínlódás után a szerencsétlen meghalt. Nem tudják, mi indít­hatta e szomorú tettre, mert az ezredben szerették. Majális. Az atyai elöljáróság és a szat­mári ifjúság Atyába julius hó 5.-én a gyalog járó javára ünnepélyes vig tánczmulatságot rendez, melyre úgy a szatmári, mint a vidéki közönséget tisztelettel meghívja a rendezőség. Államsegély. A vallás- és közokt. miniszter a helybeli Kölcsey-körnek könyv­tára gyarapítására a folyó évre 400 korona államsegélyt utalványozott. Öngyilkosság. Polonyi Károly asztalos neje, szül. Szentiványi Emma régibb idő óta súlyos betegségben szenvedett, melytől sem az orvosi kezelés, sem a gondos ápolás nem tudta megmenteni. A fiatal asszony nagyon elkeseredett a sok szenvedés miatt, s meg­érlelődött nála a sötét terv, hogy önkezével véget vet életének. Szándékát a múlt este csakugyan végre is hajtotta. Midőn vacsora után férje lement a műhelybe, hogy félbe­maradt munkáját végezze, a nő elővette férje revolverét, levetkezve és ágyába fekve szivén lőtte magát. A lövés halálos volt, s a fiatal asszony csakhamar ki is szenvedett. A mólyen- sulytott család iránt általános a részvét vá­rosunkban. Gyilkos legények. Három kisgérczi fiatal, alig 18 éves legény állott a minap

Next

/
Oldalképek
Tartalom