Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-04-08 / 15. szám

4

HETI

^ Z E M L E (15-ik szám.)

Vagy, ha az ember nem szerezhet magának olyasmit, a minek gyümölcséből megélhetne, és munkaerején kívül nem lehet más jövedelmi forrása, akkor a beteg az öreg, a gyenge, az ügyetlen, miből fog élni? Akkor pl. a beteg családapa miből fogja családját eltartani, gyermekeit felnevelni ? miből fog gyermekeinek adni, hogy nyomor nélkül induljanak neki az életnek?

Ok persze azt felelik erre, hogy „szamarak“ vagyunk és nem értjük a szocziál- demokráczia áldásos voltát! — Hiszen a szocziális államban maga az állam fog gondoskodni az öregekről, betegekről, a gyengékről és gyermekekről.

Vagy úgy ? ! Lám. Milyen jó is lesz akkori A szocziális állam felmenti a gyermekeket azon velük született szent kötelesség alól, melynek értelmében öreg szüléikről gondoskodni tartoznak ; sőt meg sem engedi, hogy gondjukat viseljék ! Azután felment mindnyájunkat azon velünkszületett kötelesség alól, hogy beteg szeretteinket ápoljuk ; sőt nagy gyengéden lehetetlenné is teszi ezt. — Végül felmenti a szülőket is a velükszületett gyermeknevelés alól; sőt meg is tiltja nekik, hogy neveljenek.

Hát azután igazán jó lesz ez igy ? Talán mégsem ! Mert ezen kötelességek vagy inkább jogok bele vannak nőve az ember szivébe- lelkébe. Ezeket a természetet alkotó Isten oltotta belénk, ezek az Isten törvényei; s a szocziális állam ezeket meg akarja szüntetni 1 Ugyan mit szólna ahhoz az a szocziálista bölcseség, ha a falusi biró ő felsége a király által szentesített törvényeket egyszerűen megszüntetné ? Pedig a szocziális állam sem nagyobb ur a falusi bírónál, ha Istennel nézi magát össze ! A természet Istenadta törvényeit ő sem szüntetheti meg.

Csakhogy a szocziálisták erre is megfelelnek ! Azt mondják, hogy az áldott szocziális elv pótolja e törvényeket: nem szenved kárt sem az öreg, sem a beteg, lesz szocziális kórház és aggok háza.

Hm ! hm ? ! Azt tudjuk, hogy Krisztus tana igenis megteszi azt a csodát, hogy az öregek és betegek körül pótolja a hiányos rokoni szeretetteljes ápolást I Az az apácza oda áll a beteg ágya mellé, legyen bár pogány az az idegen ; mert tudja, hogy Krisztus tana szerint Isten kópemását ápolja abban az elhagyott betegben, tudja, hogy Krisztusnak teszi, a mit annak a betegnek cselekszik ! I — Hanem hogy az az anyagelvü szocziálista, ki a betegben nem lát mást mint rothadó hustömeget, kinek sem lelke, sem Istene nincsen, hogyan fogja az azt a gyengéd szeretetet helyettesíteni, melyet Isten betegeink és öreg szüléink iránt szivünkbe oltott: azt nem szeretném tapasztalni. De az ilyet remélni is, merő esztelenség.

így fogják ők az öregeket ellátni, hátra vannak még a gyermekek. — Azt mondják, hogy a gyermek nevelés nem fog kárt szenvedni, a szocziális jóság ingyen végzi majd a nevelést. — A szülőnek nem lesz más dolga, mint az állatnak, sőt még annál is kevesebb dolgot ad majd neki gyermeke, mert amint életet adott neki, szépen ellökheti magától, és gazdája a szocziális fönség, gondját viseli s persze a saját elvei szerint felneveli a gyermeket.

De csak lassabban a testtel I Mert itt nagy sora van a dolognak. — Azon kezdem, hogy mi nem vagyunk oktalan barmok, hanem eszes lények. — Nem vagyunk Istent tagadó elzüllött csodabogarak, hanem Istent ismerő emberek.

Foly. következik.

A párbaj.*)

Folytatás.

II.

Nézzük meg már most, lehet-e a párbaj a józan ész szerint az, a minek manapság tartják, a megsértett becsület helyreál li tója ?

Marcziányi Györgynek „A párbaj és kiállás“ czimű munkájából vett két példa, két valóban megtörtént esemény elbeszélésével kezdem. — Egy társaskörben kártyázás folyik. A partnerek egyike észreveszi, hogy társa hamisan játszik s folyton nyer. Szemére veti a szerencsének ilyen meg nem engedett módon való megkorrigálását, mire a hamis játékos egész arczátlanul igy felel : meglehet, de nem szeretem, ha figyelmeztetnek reá. Másnap aztán szivén lőtte „becsületének“ megsértőjét. — Egy Lignano nevű ur hires volt párbajairól Bordeaux városában. Egyszer nyilt utczán fiatal házaspár elé lépett ezen szavakkal : fogadtam, hogy feleségét megcsókolom és önt arczul ütöm. És megtette, a mit mondott. Rákövetkező napon az ártatlan ifjú párbajban elesik s özvegyen hagyja alig egy hetes feleségét.

Hölgyeim és Uraim I Ezek történeti tények, melyekből joggal vonhatom le a tanulságot annál is inkább, mert ezekhez mindenben hasonlók elég gyakran fordulnak elő, és egészen természetesek. Hiszen ha valaki a párbajban látja azt a palládiumot, mely őt testi ereje és gyakorlati ügyessége révén nem csak megvédi a becstelenség legkisebb gyanújától is, de egyenesen becsületessé teszi a modern közvélemény szemében, akkor bátran követheti el a legaljasabb tetteket, rágalmazhat, sértegethet tetszése szerint, elítélheti a törvény, mindegy : a közvélemény gavallérnak tartja, ő pedig biztos kézzel leszúrja, vagy lelövi azt, ki a becsületesség külszine alatt lappangó faimpellórségét szemébe meri mondani.

Ha az előbb elmondott két esetet veszem szemügyre, józan eszem megáll, és sehogyan sem fér beléje, miképen lett. ott a megsértett fél becsületének elégtétel adva? Azáltal talán, hogy a párbajban szerencsés lehetett egy közönséges csalóval és egy útonálló brávóval egyenlőtlen harczra kiállni, vagy azzal talán, hogy a rajta esett sereimért életét áldozta 1 ? Ne mondja nekem senki, hogy e két esetből nem szabad ilyen következtetéseket levonnom, mert ez csak a véletlen különös játéka voltl Jól tudom, hogy a párbajok nagy része nem ily borzasztó lefolyású, hogy nagyobb számuknál nem is történik komolyabb sebesülés. De kérdem, nincs-e meg a lehetőség minden párbajnál ha nem is mindkét, vagy egyik fél halálára, de legalább is súlyosabb megsebesülésére ? Ha nincs meg, akkor az nem párbaj, hanem a párbaj paródiája, a közvélemény szemébe való porhintésre szánt komédia, melyre kár komoly szót vesztegetni; ha ellenben megvan, akkor következtetésem logikus, a párbaj pedig, mint a közvélemény szerint a becsület helyreállítására egyedül hivatott eszköz, épen olyan ostoba, a milyen igazságtalan.

Ostoba azért, mert a párbaj legfeljebb azt bizonyítja, hogy a sértett fél nem akarja eltűrni a személyén esett sérelmet, és hogy a sértő fél makacsul megmarad állítása mellett ; de a valódi becsületesség szinarányának

*) A kath. kaszinó múlt hó 22-iki estélyén felolvasta Zahoránszky István.

lydiai köve nem lehet soha I Igazságtalan azért, mert a párbaj nem szerencse játék, hanem életveszélyes harcz' a melyben a testi épség, a nyers erő s a gyakorlat kiszámíthatatlan előnyöket biztosít a segédek minden körültekintése daczára egyik vagy másik félnek. Ily körülmények között aztán rendesen az történik nap-nap után, hogy a párbajban a gyöngébb, a kevésbé ügyes fél szenved, pedig talán ő a becsületesebb, és rendesen ő a sértett fél. Az, a ki tudja, hogy úgynevezett becsülete érdekében gyakran kell párbajoznia, gondosan gyakorolja magát, aczélozza izmait, viv és czélba lő s mikor már elég erősnek és gyakorlottnak érzi magát, mikor igy előnyt biztosított magának, akkor hidegvérrel gázolhat mások egyéni és családi becsületében, mert érzi és tudja, hogy az ügy elintézésekor egyéb baj alig érheti, minthogy megsértett ellenfelét ráadásul megöli, megnyomorítja, vagy legalább is lehetőleg szembetűnő helyen meg- csufítja.

De menjünk tovább I Alkalmas eszköz-e a párbaj a becsület megvédésére ?

A becsületemen ejtett sérelem vagy jogos volt, vagy jogtalan. Ha jogos volt, véremmel sem moshatom le gyalázatomat. A hamis kártyás, a sikkasztó, a rágalmazó, a hírhedt nőcsábitó ezer párbajt vívhat, mégis becstelen marad. Hiszen, ha párbajjal kiköszörülhetném a becsületemen jogosan esett csorbát; ha lemoshatnám a hírnevemre cselekedeteimből kifolyólag tapadt szennyfoltot, akkor a párbaj kitűnő eszköz volna arra, hogy a társadalom legaljasabbjai is a becsület tisztes magaslatára emelkedjenek. — Ha pedig becsületemen jogtalan sérelem esett, nem vagyok képes belátni, mikép lehet visszaállítva becsületem az által, hogy megsértőmet megölöm, megsebesítem, vagy nagy parádéval egy pár lyukat lövünk a levegőbe ? Arról szólani sem akarok, hogy mi módon tétetik jóvá a becsületemen esett sérelem, ha magam esem a párbaj áldozatául ? Csak nem azzal talán, hogy a becstelenség gyanúja kisér jogtalanul ásott siromba ?

Nem I A párbaj sohasem varázsolhatja a bűnt erénynyé, a gyalázatot becsülettel Véleményem szerint a jogtalan becsületsértéssel szemben többet ér a becsület mellett bizonyító érvek legkisebbje is, mint száz párbaj s a sértések legsulyosabbjáórt, a tettleges bántalmazásért nagyobb és szebb elégtétel nekem a bíróság által bántalmazómra büntetésül kirótt 10 korona, mint a párbaj legnagyobb elégtétele, ellenfelem halála, mert ellenfelemet megölhetem, de ezzel még nem bizonyítottam be azt, hogy valóban becsületes vagyok I

Hiába hivatkoznak a párbaj hívei arra, hogy vannak olyan kényes ügyek, melyeket a nagyobb botrány kikerülése végett nem lehet bíróság elé vinni, vagy olyan becsületsértések, melyekre a büntető törvénykönyvben nincs intézkedés. Ha igy van a dolog, tessék elfogulatlan becsületbirósághoz fordulni I Dis- cretebbül fogja elintézni s Ítéletével megfelelőbb elégtételt fog nyújtani, mint a rendesen nagy port felverő párbajok. — Meggyőződésem, hogy rendesen azok ragaszkodnak a fegyveres elégtételhez, a kiknek nincs igazuk. Ezeknek érdekében áll, hogy a dolog párbaj utján, „simán“ intóztessék el; félnek a bíróság minden nemétől, mert ott vesztett ügyök volna. Ezek az urak nem törekednek arra, hogy sértegetésöket kellően okadatolják, vagy a rajtok esett sérelem jogtalan s igy elitélendő voltát bebizonyítsák, hanem min-