Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-04 / 23. szám
HETI SZEMLE“ (28-ik szám.) hidy Sándor, Kovács Jenő, Poszvék Nándor, Szőke Barna. A Szóczhenyi-Társulat képviseletében Kovács Béla kir. tanfelügyelő, Nagy Béla, Lengyel József. A Kölcsey-kör képviseletében Kende Zsigmond, dr. Fechtel János, Böszörményi Emil. Ott láttuk továbbá dr. Jordán Károly apátplebánost, Mándi Zoltán szinyérváraljai földbirtokost, Báthory gyógyszerészt Nagy-Károlyból stb. A szertartást a temetőben is püspök ő méltósága végezte. A koporsót nem a kriptába tették, hanem a kripta előtti vasrácscsal elkerített térre, mingjárt a bejárat mellett. A nyitott sir mellett a Szatm. Gazdasági Egy. nevében Domahidy Sándor egyesületi elnök búcsúzott el a halottól a következő szavakkal: Mélyen tisztelt halotti gyülekezet 1 Mióta ez a rideg koporsó egy minden szépért és nemesért lelkesedő kebelnek kihűlt szivét zárja magába, azóta egy igaz magyar emberrel kevesebb van a világonMinden alkalommal gyász borul a mi szivünkre, midőn a magyar hazának egy hü fia kidől a nemzet napszámosai sorából, de a mi gyászunk most meg van hatványozva, mert nemcsak vármegyénk kimagasló alakját, társadalmi életünk világitó fáklyáját, de gazdasági életünk úttörőjét, gazdasági egyesületünknek 1862. év óta összetartó kapcsát és szeretve tisztelt elnökét vesztettük el örökre. Ez a veszteség olyan nagy, hogy mi ezt most nem is pótolhatjuk és elmondhatjuk a szentirás szavaival: „Lehullott a mi fejünknek koronája.“ Fájdalmunkban osztozik az egész vármegye közönsége, melynek egykoron bölcs kormányzója voltál ! A kérlelhetlen sors kezének mélyen lesújtó csapása alatt azonban most már egyébre képtelenek vagyunk, mint hogy kegyelettel zárjuk szivünkbe a megboldogultnak emlékét és megőrizzük azt időtlen időkig; egyszersmind kérjük a Gondviselést, hogy ezen, a vármegyének talajában mélyen gyökerezett nagymultu családfának elhervadt tevékeny ága helyett neveljen nekünk a törzsnek uj hajtásaiból olyan vezérágat, aki nemcsak a családnak dísze, de vármegyénknek és a társadalomnak a medboldogulthoz hasonló büszkesége és vezére legyen. Mozt pedig búcsút veszek tőled kedves halott a vármegye közönsége és a lel- kedhez forrt gazdasági egyesület nevében. Nyugodjál csendesen babéraidon. Szeretetünk kíséri szálló lelkedet a túlvilágra is. Isten veled ! Mi lesz most?... A Debreczenben tartott egyházkerületi gyűlés a szatmári ref. elemi iskolák államosítását nem vette tudomásul, illetve a szatmári hitközség által e tárgyban beadott kérvényt teljesíthetőnek nem találta. Tudjuk, hogy a katholikus iskolák az államosítás alól ki vannak véve, most a ref. felekezeti iskolákat is fenn akarják tartani, erre fognak rá jönni minél hamarabb a gör. katholikusok és az izraeliták is, mert megmondottuk régen és az úgy is van, hogy állami iskolákban a nevelés iránya nem felelhet meg az egyes valásfelekezetek czóljainak, az a cosmopolita rendszer, melynek emlőin táplálják az állami iskolákban a gyermekseregei, nem nevelhet vallásos egyéneket sem a kath., sem a református, sem a zsidó hit- jolekezet számára. Internationalis, felekezetien jellemek kerülnek onnan ki, akik éppen oly keveset adnak az isteni és erkölcsi törvényekre, mint saját vallásfelekezeteik által előirt és megtartani kívánt fegyelmi rendszabályokra. Dehát ezen túlestünk, az okos figyelmeztető szó nem használt, beleheczczelték az emberek egymást ideálisnak tetsző eszméjükbe és belekergették a várost olyan dologba, a mely minden czél és haszon nélkül nagyon sok anyagi áldozatba fog kerülni, vagy az ügy mostani állásában igen nehéz lesz belőle a kibontakozás. Mert mi lesz most?... Meg lesznek a felekezeti iskolák mind, ahogy eddig voltak, felépül a czifia állami iskola is. Felépül, de kik fognak belejárni ?... Tessenek rá megemlékezni, hogy minden jóravaló, vallásos szülő a saját felekezeti iskolájába fogja járatni gyermekét. Az állami iskolák kongani fognak az ürességtől. És ez a kis passiózás belekerül 375 ezer koronába. Azután évről-évre jönnek a fen- tartási költségek. Igen, de az állam fizeti, azt mondják talán reá egyesek. Nagyon természetes, dehát az állam kiken hajtja be azokat a költségeket. A mi zsebünkből fognak azok az állampénztárba kerülni, mindössze csak annyi a különbség, hogy eddig a városnak fizettük, ezután az adóhivataloknak fogjuk fizetni. Tényekkel állunk szemben, itt többé semmi képzelődésnek nincs helye, az állami iskolák jövője városunkban előre látható. Nem akarunk sebeket felszaggatni, nem akarunk kárhoztatni senkit, nem akarjuk bolygatni, kik állították ez elé az alternativa elé a várost, ennek úgy sem volna semmi haszna sem, csak keserűséget okozhat. Minden polgárnak, aki szivén hordja a város érdekét, azon kell gondolkoznia, miképen lehetne ebből a kátyúból, melybe a meggondolatlanság kergetett bennünket, legalább annyira amennyire ép bőrrel megszabadulni. Az állami iskolák felópittetésére okos észszel gondolni sem lehet tovább. Ez a kezdeményezésnél is nagyobb badarság volna. A reformátusok, mint most már látnivaló, nem fognak lemondani azokról a járandóságokról, melyekkel a város iskoláik fenntartása czéljából kötelezve van, ugyanezt fogják cselekedni a gör. katholikusok és a zsidók. Sőt nekünk sincs hozzá kevesebb jogunk, mint bárkinek másnak, mert ha az egyházi főhatóság az iskolák államosítása esetén magára vállalta is a kath. iskolák fenntartásának költségeit, ez csak úgy bírhat érvónynyel, ha az államosítás tényleg keresztül vitetett és a többi felekezeti iskolák a város által anyagi támogatásban nem részesülnek. Jogállamban nem lehetséges arra még gondolni sem, hogy a felekezeteket el fogják ütni azoktól az illetményektől, melyekkel a város velők szemben obiigáit, feltéve, hogy ők magok nem hajlandók rólok önkényt lemondani. A város tehát a felekezeti iskolák fenntartásának eddigi költségeitől sem szabadul és belefektet az állami iskolákba egy szép kerek summát, nyögheti majd a polgárság a 100—120 perczentes községi adóval. Gondolkozzanak tehát a lakosság érdekeit szivükön viselő férfiak arról, miképen lehetne a már megvásárolt telkeket a város javára hasznosítani, annak a törekvésnek, hogy az iskolák felépittessenek, álljanak útjába, mert amekkora morális és a jövő nemzedék megrontását magában rejtő veszélyekkel járt kezdettől fogva az államosítás eszméje, épen oly anyagi kárt fog hozni a vá3== ros közönségére, ha az adott körülményekkel nem számolva, tényleg keresztül vitetik. A legközelebbi városi közgyülstől elvárjuk, hogy tájékoztassa és nyugtassa meg a közönséget. Bérmálás Szigeten. Ritkán látott Máramaros vármegye nagyobb ünnepséget, mint a minőre most készült, midőn egyházmegyénk főpásztora eljött, hogy szeretettel váró hívei között a bérmálás szentségét kioszsza. Máiczius idusán hire jött, hogy a püspök ur ő méltósága bérmakörutját vármegyénkben végű, felhangzott az öröm szava, a szeretet érzete lángba gyujtá híveinek szivét, egy lélek határozták úgy fogadni, mely méltó legyen a nap emlékezetéhez, s azon nagy tiszteleihez, melylyel egyházunk főpapja iránt viseltetnek. A szó tetté vált, s a mint közelgett az idő, a lelkesedés csak találékonyabbá tette a rendező-bizottságot, melynek fáradhatatlan vezetője, Müller Károly apát-plebános, tagjai pedig a város leginteligensebb egyénei lettek. Az egyházközség képviseleteben Malo- nyay István rk. gymnasiumi igazgató, Fo- dorovics Zachariás ügyvéd és Szalámin János h. pénzügyigazgató május 31-én reggel Szatmárra utaztak, hogy szeretett főpásztorunkat meghívják a bérmálásra. Ő méltósága a legnagyobb szívélyességgel fogadta a küldöttséget, mit bizonyít a következő távirati tudósítás: „0 méltósága örömmel fo* gadott, ma este 7 órakor 0 maga óhajtja a májusi ájtatosságot és prédikácziót megtartani.“ A megye határán Huszton Szabó Sándor alispán vezetésével a vármegyei küldöttség üdvözölte a főpásztort, mig a szigeti állomáson a városi hatóság nevében a h. polgármester mondott szives „Isten hozott“-ot, a bevonulása pedig valóságos diadalmenet volt. A városba vezető utón rendkívüli Ízléssel és díszszel felállított, az ország, vármegye és város czimereivel fenyőlombok között ékesitett diadalkapu fogadta a meg- számlálha'lan naptömeg lelkes éljenzése között. A város zászló díszt öltött, s a merre a menetelvonult az óváczióknak se vége, se hossza nem volt a közhivatalok és intelli- gentia képviselőinek kíséretében. A piacz téren a templommal szemben gyönyörűen ékesitett fenyő sátor állott, hol a megye főesperese, Müller Károly apátple- bános a kerületi papság és a piarista tanárok élén fogadta a főpásztort, ki látható megelégedéssel telt el hívei szeretetének ily alakban történő kifejezésén. Megérkezése után azonnal a templomba vonult, a zárda növendékei virágot szórtak útjába és a hírre, hogy 0 méltósága tartja az utolsó májusi ájtatosságot és szt. beszédet a templom már telve volt, mikor ugyanazon „Ecce sacerdos" hangjai mellett, melyet ez idő szerint Szat- máron énekelnek, belépett a templomba. Rövid ima végeztével a szentély közepén készített pódiumon foglalt helyet; szivet, lelket megható hangon szólott a boldogságos Szűz tiszteletéről, mely a magyar kebelben még e hithideg korban is nem hogy elhalványult volna, de sokkal ólónkebb, sokkal bensőbb szeretettel nyilvánult meg, méltóan a magyar nemzet Bold. Szüzet illető hagyományaihoz. Utána fényes segédlettel litániát végzett Ferny Antal kanonok, melyet a zárda növendékeinek kedves Mária-éneke fejezett be. Csodáltuk az ősz főpap fáradságot nem ismerő kitartását, melylyel minden nagyobb pihenés
