Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)

1902-06-04 / 23. szám

4 HETt SZEMLE“ (23-ik szám.) nélkül a hatóságok, a kül. vallásfelekezetek és tanintézetek tisztelgő küldöttségeit fogadta és csak azután vonult nyugalomra. A bérmálás junius 1-én kezdődött Szi­geten s beigazolást nyert az a szent igazság, hogy a Szentlélek, ki egykoron leszállóit az apostolokra és hivőkre, még nem hagyta 19 század után sem Isten egyházát el, hanem meg maradt Ő Krisztus Ígérete szerint vele s nála egész a világ végéig. És a mily sze­retettel állták körül egykor az első keresz­tények az apostolokat, hogy tőlök a Szent­lélek ajándékát vegyék, oly tisztelő szeretet­tel vártak ma az apostolok példás utódára, püspök Ő méltóságára a szigeti egyházközség hívei, hogy őket a bérmálás szentségében részesitse. Már a kora reggeli órákban hihe. tétlenül mozgalmas képet öltött a város, a bórmálandók nagy száma minden oldalról elősereglett, kisérve a hozzátartozók, még inkább az érdeklődő közönség sokaságától. Nyolcz órakor vette kezdetét a szent-mise, melyet Öméltósága végzett, utána szent be­szédet tartott a bérmálás szentségéről. Bér­málásra jelentkeztek első nap 580 nő és 32 fi. Délben fényes ebéd volt a plébánián Öméltósága tiszteletére, melyen részt vettek a kerületi esperes és a piarista tanárok Malonyai István igazgatóval és az öreg Kustár bácsival, a hatóságok és hivatalok főnöke, az intelligentia nagy számmal. Az első pohárköszöntőt Müller Károly apát-plébános mondotta, lelkes, remek beszédben éltette Öméltóságát, mint hívei szeretett főpásztorát és apostoli lelkű püspö­köt. Utána a ref. egyház vezérférfia, az ősz Várady Gábor volt képviselő, majd Szabó Sándor alispán a megye részéről gyönyörű szavakban emlékezett meg Öméltósága Már- marosmegye iránt több Ízben tanúsított jó­akaratáról. Különösen nagy hatást ért el, midőn felemlitette a két körlevelet, melyet Öméltósága a kedélyek csillapítására, a köl­csönös szeretet és tisztelet növelésére intézett híveihez. Öméltósága minden köszöntőre páratlan szives szavakkal felelt és lelkes ayátióban részesült, midőn kijelentette, hogy fí^giint igaz szivü magyar, barátja a pohár- köiSzöntőknek, majd ismét midőn kifejezte kjjseönetót a megye és város polgárainak agppjjelkes és reá nézve oly kellemes fogad­tatáséit, melyben Szigeten részesült. Minél iulpábjji múlik az idő, annál jobban esik a figyelem — mondotta Öméltósága — és 15 évgsf! püspöksége alatt most részesült oly fij^elembjen, mint eddig még nem; egész Szatp)fyra mentek Szigetről az egyházközség küldöttei, hogy meghívják. Öméltósága szivet- leíkat, megnyerő szavai föllelkesítették a tár­saságot, .^.jnidőn Öméltósága elvonult, a tár­saság ptégi^z esteli órákig együtt maradt. ah' Délután 6 órakor részt vett Ő méltósága az űrnap 9 nyolczada alatt tartatni szokott ájtatosságon, melynek végeztével oly jele­met játszódott le, mely mindnyájunkat meg­hatott. A templomból kijövet Ö méltóságát körülfogták hívei,skik mindenikéhez volt pátíiszives szava) Különösen a gyermekeket, az isteni tanító, az Ur Jézus példájára ma­gához vitette, meg6Ímogatta s boldoggá tette szemetével a bfcülőt óá' gyermeket. Midőn p edig bucsuzóU tőlük e szavakat mondá • Azitjrak kihal)g»tá>sra jöttek s ott fogadtam őket, ti nem jöhettetek, de most mindannyito­kat fogadlak és megáldalak titeket. A nép még soká állt a jilebánia ajtaja előtt, mig a szeretett főpásztor alakja eltűnt. Jun. 2-án folytatódott a bérmálás. Szt. mise után ismét beszédet intézett Ő méltó­ö’ionifci men logáeheiál qeqöl sec fcöfiöíiícj ddo^gßn nebßtco ioyjvtoi sága híveihez, melyben a hit bátor megval- lása mellett, a hazaszeretetre és munkás­ságra buzdította híveit, fí napon 402 fi ré­szesült a bérmálás szentségében. Ebédre a főispán Dr. Rozner Ervinhez volt hivatalos a főpásztor kiséretével együtt. Ezzel Szigeten véget ért a bérmálás a főpásztor ismételten kifejezést adott az öröm­nek, melyet Sziget város közönsége a szi­ves fogadtatással szerzett, hívei pedig sokáig fogják őrizni leikökben a szeretet bátorító szavait s imáikban kérik Istent a főpásztor boldog, hosszú életéért. Kedden reggel Bocskóra indult Ő mél­tósága a bérmálás szentségét kiosztani. Pewp Antal kanonok, Szabó István titkár és Há­mon Róbert sztszéki jegyző kíséretében, kik­hez csatlakozott a megye főesperese, Müller Károly apátplebános és a megyei intelligen- tiából többen. A szentmise és bérmálás szertartása alatt Király Géza karnagy vezetésével első nap a vegyes kar adott elő Ő méltósága megelégedését kiérdemlő gyönyörű ének­darabokat ; második napján pedig a zárda növendékei énekeltek oly kedves és meg­ható Mária-énekeket, hogy Ő méltósága szt. beszéd közben nyilvánosan megdicsérte, ami a gyermekeket végtelen boldogokká tette. Hírek. Űrnapja. Hagyományos fénynyel s val­lásos buzgósággal ünnepelte meg Űrnapját városunk kath. közönsége. Pompás idő ked­vezett az Oltáriszentség szerzése ünnepének. A székesegyház tömve volt ájtatoskodó kö­zönséggel. Jelen volt Baranyai dandárparanes- nok vezetése alatt a közöshadseregshonvédsóg tisztikara is teljes számmal, továbbá a kath. tanintézetek fiú és leány növendékei tanáraik- és tanítóikkal. A székesegyház előtti téren egy-egy diszszázad állott. Az ünnepi mi­sét, mely 8 órakor kezdődött, püspök ur ő méltósága végezte fényes segédlettel. Mise alatt a diszszázad többször üdvlövést adott. Mise után megindult a körmenet s felál­lított oltárokhoz. A diszszázad minden oltár előtt üdvlövést tett. Az oltárok a plébánia épületében, a Petőfi-közben, a Deák-téren (Antal Kristóf házában), a püs­pöki palota bejáratánál voltak felállítva s gyönyörűen feldíszítve. A székesegyházba való bevonulás alkalmával ő méltósága az Oltáriszentséggel áldást adott a katonaságra, melyet a parancsnok imához vezényelt. Bevonulás után Hehelein Károly prépost-ka­nonok, plébános mondotta az ünnepi szent­beszédet. A zárdái templomban vasárnap volt megtartva az urnapi körmenet. Koronázási évforduló. E hó 8 án lesz ő Felsége koronázásának évfordulója. Ez alka­lomból a székesegyházban ünnepélyes szent mise lesz, melyen részt fognak vennni a ható­ságok, a tisztikar és az intézetek növendékei is. GyáSZhir. Pável Mihály nagyváradi gör. kath. püspök vasárnap reggel szlatinai birtokán, hova üdülés végett utazott, szivszélhüdés kö­vetkeztében hirtelen elhunyt. A gör. kath. püs­pöki karnak tekintélyes alakja volt, egyike a legrégibb főpásztoroknak, ki már a 70-es évek­ben püspöki méltóságra emeltetett.. A kiadott gyászjelentés köv. szól : A nagyváradi gör. kath. székesegyházi káptalan szomorodott szív­vel, de Isten akaratában való feltétlen meg­nyugvással tudatja, hogy Nagyméllóságu és Főtísztelendő peterityei Pável Mihály nagyvá­radi gör. szert. kath. megyés püspök, római gróf, pápai trónálló és házi főpap, O cs. és apostoli kir. Felségének valóságos bwlső titkos tanácsosa, az első osztályú vaskoronarend bir­tokosa, a Ferencz József-rend lovagja, az egy­házmegyei összes kulturális intézmények újjá szervezője és második megalapítója, az egyház­megye legnagyobb jótevője, folyó évi junius hó 1-én, hajnali két órakor, Akna-Szlatinán, áldásos életének 75-ik, áldozárságának 51-ik, püspökségének 30 ik és a nagyváradi gör. kath. egzházmegye élén teljesített apostoli munkás­sága 23-ik évében hirtelen elhunyt. Az érde­mekben gazdag főpásztor porhüvelyei folyó junius hó 4 én délelőtti 10 órakor fognak, az engesztelő szent mise áldozat után, az egyház szertartása szerint, Falu-Szlatinán eltemettetni. Nagyvárad, 1902. junius hó 1-én. Az örök vi­lágosság fényeskedjék neki 1 Uj főnöknő. Az irgalmas nővérek tarto­mányi főnöknője az ungvári a Gizella-ház főnök­nőjévé Répásy Izabella nővért nevezte ki. Az uj főnöknő több év óta működik a Gizella házban, mint anitónő, örömmel üdvözlik a szülők és gyer­mekek egyaránt, kiknek közös óhaja ment e kinevezés által teljesedésbe. Jézus-Szive-bucsu a szatmári kálvárián. A kálvárián folyó hó 6. 7-én 8-án Jézus szive tiszteletére három napi ájtatosság tar- tatik a következő rendben: Jun. 6-án és 7-én, az az pénteken és szombaton reggel 6 kor csendes mise, reggel 7-kor ünnepé­lyes nagy mise, reggel 8 és 9-kor csendes mise. Délután : 5-kor keresztuti ájtatosság. Délután : 6-kor sz. beszéd, utána áldás. Ju­nius 8-án vasárnap reggel Va5 és 6 órakor csendes mise, reggel 7-órakor ünnepélyes nagymise, körmenet, sz. beszéd, és ünnepé­lyes felajánlás Jézus sz. Szivének, reggel 10-órakor csendes mise. Délután 4 órakor sz. beszéd és Te Deum. Akik e három nap alatt a szentségekhez járulnak és a Szent­atya szándékára imádkoznak, teljes búcsút nyerhetnek, mely a meghalt hívekre is al­kalmazható. E három napon át a kálvárián délelőtt és délután lehet gyónni. Kérjük a kér. híveket, hogy ez ájtatosságot másoknak is tudomására hozzák. Előléptetések nz igazságügynél. Az igazságügyminiszter Csopey János hal- mi-i kir. járásbirósági albirót 1902. márez. Í vel a IX. fiz. osztály 2-ik fokozatába (2400), Alberger Bertalan mátészalkai kir. járásbiró­sági telekkönyvvezetőt 1902. ápr. l-ével a X. fizetési osztály 1-ső fokozatába (2000), Szabó József szatmári kir. törvényszéki jegy­zőt s Sághy Endre szatmári kir. törvény- széki telekkönyvvezetőt a X. fiz. osztály 2-ik fokozatába (1800 K) előléptette. Esküvők. Szaizer János vasúti tiszt­viselő tegnap délelőtt fogadott örök hűséget Firnstall Juliánná kisasszonynak, Firnstall Károly helybeli polgár kedves leányának. — Hikl Imre nagybányai járásbirósági aljegyző f. hó 1-én tartotta esküvőjét özv. Kovács Lőrincznó Hámori Amáliával Nagy-Bányán. Eelkészi kinevezés. Firczák Gyula munkácsi g. k. püspök Gönczy Antal n. pe- leskei lelkész, jánki adminisztrátornak a jánki lelkészi javadalom vezetése alól tör­tént egyidejű fölmentése mellett Volovcsák Miklóst Jánkra plébánosnak nevezte ki. Az államosítás ügye. A Debreczenben tartott ref. egyházkerületi közgyűlés a szat­mári ref. elemi iskolák államosításához nem járult hozzá, illetve a szatmári ref. hitköz­ségnek e tárgyban beadott kérvényét eluta­sította és egy bizottságot küldött ki, melynek

Next

/
Oldalképek
Tartalom