Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-24 / 52. szám
„B E T I SZEM L E“ (52 ik szárny 3 lékkörülmény volt, melyet a katonai parancsszónak helyezett alá. Minél magasabb létszám, ez volt jelszava. Kielégíteni azokat az aspira- tiókat, melyekhez a hadsereg organizmusában a magyar nemzetnek kétségbevonhatlan joga van, neki se kedve se érzéke nem volt. Ebben a körülményben rejlik indoka annak, hogy bukásában nem kiséri a magyar nemzet részvéte, sőt bizonyos megkönnyebbülés, hogy ne mondjuk, öröm észlelhető, mely ezzel a már bevégzett ténynyel szemben feldobog a magyar hazafiak szivében. Ezt az örömet fokozzák az uj hadügyminiszterről elterjedt hírek, kit tekintettel alkotmányos érzelmeire, elődje ellentétének mondanak. Fordulópontot jelent, tehát ez a változás a katonai kormányzat terén, fordulópontot a nemzet életében, melyre a most már ott remélhető átalakulások rendkívüli előnyös behatást volnának hivatva gyakorolni. Ha ez a változás a nemzeti törekvések diadalát és érvényesülését, a tulcsigázott katonai terhek érdekében működő prés megakasztását vagy épen tágítását idézné elő, uj aera kezdődnék akkor a nemzet életében. Reméllni mindenesetre szabad és most inkább mint valaha kell hangoztatni minden jó hazafinak nemcsak a politikai, de a társadalmi életben is azokat a vezérelveket, melyeknek a hadsereggel szemben a magyar nemzet érzékenységének megnyugtatására döntő szerepük lehetne. Most kell igazán a katonai, sokszor félreértett vagy roszul felfogott érdekekkel szembeállítani a nemzet érdekeit, melyektől a katonai érdekeknek soha sem volna szabad elütőknek lenni. Tagadhatatlan, hogy a nemzet ereje hadseregének erejében rejlik, de a kettőt parallel .kell fejleszteni, mert ha ez elvonja attól az életerőt, ha kimeríti azokat a ^forrásokat, honnan az anyagot nyeri emberben és áldozatokban, összeomlik maga is mint a kártyavár. A nemzet erőtlensége, erőtlensége a hadseregnek is, mig ha amannak vértől duzzadnak erei, el van döntve az ütközet a harczmezőn. A másik szenzátió még nincsen eldöntve, csak készülőben van. Tudja mindenki, hogy kenyértörésre kell kerülnie, hisz’ régen vajúdik. Nyílt titok, hogy az osztrák és a mostani magyar miniszterelnök nem férnek meg egy kalap alatt. Csak az a kérdés, hogy melyik erősebb Széll-e vagy Körber. Körber épen olyan rideg osztrák, mint amilyen nyakas katona volt a távozott hadügyminiszter. Épen úgy elzárkózik a magyar nemzet érdekei előtt mint emez. Az osztrák telhetetlenségnek megtestesült mintaképe ő, ki a magyar nemzetet csak arravalónak tartja, hogy huzza az igát, melyet onnan Becsből a nyakába akasztanak. Kutya magyar és semmi más. Most azt rebesgetik, hogy Körber elhagyja miniszterelnöki székét. Ha beválik, a magyar álláspont győzelme teljes. Várjuk a fejleményeket. Két akrobata vívja egymással a titáni har- czot. A mienknek jöjjön segítségére a nemzet, a parlament, nem kell engedni, hogy ő essék el a küzdőtér porondján. Öt év után. Városunk és vármegyénk főispánja, gróf Hugonmi Béla most töltötte be főispánná történt kineveztetésének ötödik évfordulóját. Öt esztendő egy megyei életben nagyon kevés idő arra, hogy vezetője, rendkívüli, a törvényhatóság jövőjére maradandó nagy alkotásokat legyen képes produkálni, jóllehet munkássága, buzgalma, ügyszeretete, lelkesedése képességeinek és jóakaratának forrásait teljesen kimerítették volna is, de mindenesetre elegendő ahhoz, hogy oly irányba terelje az adminisztratiót, mely a kívánt sikert egykoron teljes mértékben biztositani fogja. Hugonnai Béla ezt megtette, azért méltán illeti őt városunk és vármegyénk minden polgára részéről tisztelet és elismerés. Szatmár városában nemsok akadály gördült jóra irányult törekvései elé, már jöttében szeretettel fogadtuk itt, s ez a szeretet napról-napra növekedett iránta, amint egyenes jellemét, jószándékait és a város érdekeiért lángoló buzgalmát alkalmunk lett jobban kiismerni. De annál több akadálylyal, a bizalmatlanság és előítéletek szuronyerdőjével találtaszem- be magát a vármegyénél. Zűrzavaros idők, felkorbácsolt szenvedélyek hullámai, a megyének felülről ki nem elégített aspiratiója, mely megyei embert szeretett volna a főis- páni székben látni, az emiatt támadt elégedetlenség, mondhatnók talán elkeseredés, nem olyan virágok voltak, melyeket az uj főispán örömmel tűzhetett kebelére. Nem any- nyira az ő, hiszen még akkor nem is ismerték, hanem inkább a kormáuy ellenesei és az elégedetlen elemek a vármegye nem teljesitett óhajtásai miatt erősen szervezkedtek az aktióra, mely hivatva volt összerop- pantani a főispáni széket a kormány választottja alatt. És mi történt ? . . A főispán mindjárt első megjelenésekor leszerelte a fegyverkezőket. Fellépésével, modorával, tapintatával csakhamar megnyerte a pártokat, s nemsok idő múlva az egész közönség úgy tekintett reá, mint aki nem gáncsokat, hanem tiszteletet, nem indokolatlan el- lenaktiót, hanem nemes munkásságában segédkezet és támogatást érdemel. Lehet-e ennél nagyobb vívmány, lehet-e örvendetesebb elégtétel a főispánra azután az elkedvetlenedós után, melylyel ki- neveztetésót fogadták? . . . Most mindenki jóbarátja, ellensége nincs. Szó sincs róla, egy vármegye administratiójánál a lehetetlenséggel határos, hogy minden egyes igény teljes mértékben kielégítésre találjon, de azt is meg kell adni, hogy Hugonmi főispán a személyes érdekeket is szerencsés kézzel tudta összeegyeztetni a közügygyei, úgy hogy egyiknek sem kellett szenvedni miatta. Kormányzása alatt szép rend és normális viszonyok kaptak lábra a megyei életben, mit a legutóbb megtartott miniszteri vizsgálat fényesen igazol. Örömmel üdvözöljük azért öt éves főispánsága után, mert látjuk, hogy olyan irányban vezeti a gondjaira bízott törvényhatóságok működését, mely nevéhez maradandó emlékeket fog fűzni városunk és vármegyénk életének történetében. Érvényesülhet-e ma a katholikus ember ? A katholiczizmus ma nem tőke, mely busás anyagi jövedelmet hozna, nem aranylétra, a melyen valaki a legfényesebb állásokba juthat. Azért mert valaki ma jó katholikus, mélyen vallásos és erkölcseiben feddhetetlen férfiú, a társadalomtól semmi különös tiszteletben, kitüntetésben nem részesül. Régen talán másképen volt. A vallásos és szent élet rugója lehetett a haladásnak, előmenetelnek nagyon sok tekintetben, az általános tiszteletnek, nagyrabecsülésnek mindenesetben. Ma az egyes állásokba a megfelelő egyéneket keresik. A tanári, bírói, miniszteri tisztnél azt nézik, megvan-e a kellő elméleti isme- 1 rete és gyakorlati rátermettsége. Igaz, hogy nagyon sokszor bejut azokba méltatlan ember, stréber is, de hát ez kivétel. . . elvben mégis a megfelelőt kívánják. És ezt az elvet utóv^gre nem is lehet helyteleníteni, hiszen a vallásos ember pld. nem eo, ipso jó finánczminiszter. Más a vallásos és más a szakszerű képzettség. Az tagadhatatlan, hogy egyenlő rátermettség mellett vallásos emberben nagyobb a garanczia, hogy kötelmének megfelel, mint a vallástalanban, de azért az államot a miatt nem ítélhetjük el, hogy az állások betöltésénél első sorban a qualifikáczióra ügyel. Az a vallásos ember megkapja jutalmát Istentől, ha itt e földön nincs is honorálva belső érzelme. A katholikus egyház nem pénzintézet, mely részvényeseinek nagy perczen- teket, tantimeket adjon. Ha a szabadkőművesség minden áron jutalmazni akarja tagjait e földön, azt értem. A szabadkőművességet e világ szelleme teremtette meg, tehát e világból akarja kivenni részét, de az egyházat nem a világ szelleme, hanem a Krisztus szelleme teremtette meg, azért a keresztényre e világon mégis első sorban a küzdelem porondja lesz. Ám a küzdelem, a munka párosulva tehetséggel a katholikusnak meghozza a mai társadalomban is az elismerést, a tiszteletet. Lejárt már az a Bánffy-Tisza aera, midőn valakit pusztán azért, mert katholikus volt, mellőztek s mert telivér protestáns volt, előnyben részesítették. Ma a katholikus ember minden téren érvényesülhet. S épen ezt akarom feltüntetni. A tudományban, irodalomban, politikában, szónoklatban, társadalomban stb. a kath. férfiak jelentékeny pozicziót foglalnak el. Kell- e jobb katholikus mint Prohászka Ottokár s mégis nem irt-e róla a zsidó-liberális Vészi József az elismerés, a magasztalés hangján vezérczikkeket. Van-e a hazában ember, aki ne a legnagyobb elismeréssel beszélne Fraknói, Czobor, Platz Bonifácz, stb. tudományáról; nemde országos nimbus veszi körül Apponyi ragyogó hazaszeretetét és fényes politikai tehetségeit. Nem ért-e el Ugrón, Hock János gyönyörű sikereket szónoklataival; — egy Rákosi, Bartók, Timon Ákos tollával. Vallásfelekezeti különbség nélkül nem dicsérik-e Volaffka, Zichy János, Rakovszki társadalmi szereplését. Csak legyen meg ma a katholikusban a képzettség, tehetség, legyen érzéke eltalálni azt az irmodort, azt a hangot, melyen kell beszélni a mai kor embereihez, ismerje a vezéreszméket, a kor szükségleteit s akkor szívesen hallgatott egyén lesz. Ezt főleg az ifjú gárda biztatására Írjuk ! Ragadjon tollat mentői több, akiben hivatottság van arra s egyházunk örök érvényű eszméit értékesítse hazánk hasznára. Adakozzunk a Szentatya arany koronájához. Budapest december 15. A világ összes katholikus népei, hivei arany hármas koronát készítenek XIII. Leó pápa trónralépésének 25-ik évfolyamára. Magyarország katholikusai ki nem maradhatunk a fiúi kegyelet és szeretet e nyilvánulásából. Nem az a fő, hogy sokat, hanem hogy sokan, sok ezeren adományozzunk e czélra, hiszen a szóban levő korona, melynek tervezését a Szentatya örömmel vette tudomásul, nem fog nagyon sokba kerülni. Az adományok dr. Kiss János egyetemi tanárhoz (Budapest, Rottenbiller-utcza 5 a.) küldendők. — A gyermeki szeretet és szent lelkesedésnek kitűnő példáját adták keleti Nongolia (Ázsiában) szegény katholikusai, kiknek hithirdetőjük : Rutten atya, a következő levelet intézte a pápai koronát tervező bizottság elnökéhez:
