Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-24 / 52. szám
4 „H E T I SZEM L E (52-ik szám.)“ „Van Aertselaer, zaraji felszentelt püspök és apostoli helyettes ur, Elnök ur körlevelét közölte apostoli kerületének minden hithirdetőjével és keresztényével. Örömmel jelenthetem ma az Elnök urnák, hogy papjaink és keresztényeink nagy lelkesedéssel vették tudomásul a tervet, hogy Szentatyánknak, a pápai jubileum alkalmából a ragaszkodás kiváló jelével kedveskedjünk. — A mieink nem oly szerencsések, mint Európa katholikusai, ők nem járulhatnak a Szentatya színe elé, mert több ezer méitföld választja el őket tőle ; de megtették, ami módjukban állott; imádkoztak és szüntelenül könyörögnek a Szentatyáért s az egész katholikus világ adományaival a maguk filléreit is kívánták egyesileni. — Hithirdetők és hivek tehetségük szerint adakoztak, úgy, hogy 1355 frank (azaz korona) összegyűlt. Ez az összeg a mi viszonyaink közt nagy ragaszkodást jelent a szentszékhez. — Apostoli kerületünket két évvel ezelőtt súlyos megpróbáltatás érte ; több száz hívőt és öt hithirdetőt legyilkoltak ; sok keresztény lakását kifosztották. Jelenleg a 20 ezer keresztényből még mintegy tizenötezer nagy nyomorban van ; csak a többi öt ezer adakozhatott. — Mondtuk a híveknek, hogy elég egy-egy személytől 5 vagy 10 fiillér, de a legtöbb nem fogadta el ezt a kicsiny egységet. — Voltak szegények, akik nagyon elszomorodtak, mert pénzzel nem járulhattak a szép célhoz, a karjukat, napi munkájokat ajánlották föl, hogy annak diját küldjék a pápának. Más szegények megkettőzték imáikat, jócselekedeteiket a Szentatya szándékára; szent olvasót imádkoztak, szentmisét hallgattak, keresztuti ájtatosságot végeztek, áldoztak stb. erre a célra . . . Senki sem akart a műből kimaradni s némely helységben pogá- nyokra is átszármazott a keresztények lelkesedése s ők is adakoztak a katholikus egyház nagy főpapjának örömünnepére .........Si—van —c en, 1902. junius 13-ikán.“ Aki nyomtatott gyüjtőivet kíván, levelezőlapon kérjen a fent nevezett Kiss János tanártól, aki a gyűjtést püspöki és belügyminiszteri engedelemmel kezeli s az adományokat a „Magyar Állam“ czimű napilapban s külön kívánatra az „Uj Lap“-ban nyugta tványozza. H I R E K. Mélyenlisztéit előfizetőinknek, szives olvasóinknak és munkatársainknak boldog ünnepeket kívánunk. Királyunk ajándéka a pápának. Királyunk XIII. Leo Ő szentségének, negyedszázados pápai jubileuma alkalmából egy szobor- csoportozatot ajándékozott, amely Jézust ábrázolja, amint a megmentett báránynyal karjai közt, a nyájtól követve halad. Az egész szobormű aranyból van s fekete márványlapon nyugszik, melyen elől a király és a pápa czimere van egymás mellett. Ezek alatt van a latin nyelven fogalmazott ajánlás. A szobor- csoportozatot, amelyhez hir szerint a király adta az alapeszmét, Marschall szobrász készítette. A király ajándékát külön udvari kocsin vitték Rómába, ahol azt vasárnap délben adta át Ő szentségének Széchen gróf, vatikáni osztr.- magyar nagykövet. A nagykövet az egész nagykövetségi személyzettel, melyhez Drescher báró udvari titkár, ki az ajándékot Rómába vitte és a mestermű alkotója Marschall szobrász is csatlakozott, a Vatikánba ment, hol a kon- sitoriolis teremben foglaltak helyet. Nemsokára megjelent Ő szentsége egész udvartartásától és testőreitől körülvéve. A nagykövet franczia beszéd kíséretében adta át az ajándékot és Ő felsége szerencsekivánatait. A pápa olasz nyelven fejezte ki nagy örömét a király ajándékáért. A kassai vértanukról. Ő méltósága püspök ur e napokban egészen megbízható forrásból Rómából a kassai vértanuk szentté avattatása ügyében örvendetes híreket kapott. Ezek szerint, jövő 1903-ban a szentté avatta- tást megelőzőleg a kardinálisok a mártírok ügyét tárgyalni fogják, úgyszintén a csodákat is megfogják vizsgálni, melyek ezen vértanuk esedezésére történtek, 1901-ben pedig bizton lehet reméllni, hogy a szentté avattatás meg fog történni. Karácsony ünnepén az éjféli sz. misét püspök ur ő mlga végezi, ugyan ő végzi a d. e. 9 órai ünnepélyes sz. misét s tartja a sz. beszédet. A plébánia reggel 6 órakor csöndes misét, 7 órakor ünnepi nagy misét, 11 órakor ismét csöndes misét tart. D. u. 3 órakor a káptalan végzi a vecser- nyét. Karácsony másodnapján, sz. István első vértanú ünnepén a plébánia 7 órakor nagy misét és sz. beszédet, 11 órakor csöndes misét tart; 9 órakor püspök ur ő mlga concelebrans misét végez, mely után Wolkenberg Alajos dr. mond sz. beszédet. D. u. 3 órakor vecsernye. Karácsony harmadnapján, sz. János evangélista ünnepén a plébánia 7 órakor csöndes misét, a káptalan 9 órakor nagy misét végez. Személyi hírek. Ludmann Gyula tá bornok ismerőseinek meglátogatása végett pár napig városunkban időzött, Uray Géza ügyvédhez volt szállva. Vasárnap részt vett a vadásztársaság által rendezett vadászaton. — Pap Géza polgármester a szálkái és bik- szádi vasutak ügyében a múlt héten Budapesten járt, hol sikerrel intézte el a vállalkozókkal a függőben volt kérdéseket, igy most már rövid idő alatt megköthető lesz velük a szerződés. A polgármester szombaton érkezett vissza városunkba. Bartók Lajos beteg. Vármegyénk jeles fia, az országos nevű iró és költő, súlyos gyomorbajban szenved már régibb idő óta, betegsége azonban most annyira roszabbra fordult, hogy kénytelen volt magát bevitetni a Vörös- kereszt kórházba, ahol gondosabb ápolásban részesülhet mint saját lakásán. Orvosai komolynak mondják ugyan a bajt, de nem mondtak le a reményről és hiszik, hogy hosszabb nyugalom után a beteg egészsége teljesen helyre fog állani. Egyházmegyei hir. Ő méltósága a püspök ur Tahy Abraham nagyzalacskai lelkészt Dobó Ruszkára nevezte ki lelkésznek. Pásztor János segédlelkész Felső-Bányáról Munkácsra, Horváth György Akna-Sugatagról Felső- Bányára helyeztetett át. Jótékony nagyprépost. Szabó Norbert nagyprépost az elaggott papok nyugdíjalapja javára újabban ötszáz koronát adományozott. Ezen újabb adománynyal a nagyprépost urnák a nyugdíjalap gyarapítására tett alapítványai 4300 koronát tesznek ki. Hymen. Schneller Károly kir. törvény- széki aljegyző holnap vált jegyet özv. Poszvék Nándorné úrnő leányával, Miczike kisasszonnyal. — Illés István, a Gőzfürész állomásának főnöke jegyet váltott Schwertasek Anna kisasz- szonynyal. — Iváskó Sándor dragomérfalvi erdész, Iváskó rozáliai g. k. lelkész fia a napokban tartotta kézfogóját Kamaráth Ottilia rahói állami elemi iskolai tanítónővel, özv. Kamaráth Lajosné úrnő leányával. — Francsicó József a szatmári püspöki uradalom kezelő tisztje, eljegyezte Iskei Kovács Etelka kisasszonyt Budapesten. Kinevezés. A m. kir. pénzügyminiszter Uray Mihály helybeli pénzügyőri szemlészt Mezőhegyesre pénzügyőri biztos helyettessé nevezte ki. Áthelyezések. Barbur János kataszteri mérnöksegéd a debreczeni 12 ik felmérési felügyelőségtől a helybeli 2-ik felügyelőséghez, Höffer Ferencz kát. mérnök a helybeli 2 ik felügyelőségtől Beszterczére a kincstári erdőségek felméréséhez helyeztetett át. Karácsony másodnapja péntekreesik, e napon az egyház törvénye szerint hús ételtől tartózkodni kell. E tilalom csak akkor van felfüggesztve, ha karácsony első napja esik péntekre. A főpásztor jótékonysága. A karácsony alkalmából ő méltósága a szegények részére a következő adományokat küldte: Szatmárra 200 kor., Szigetre 100, Ungvárra 70, Nagykárolyba 50, Munkácsra 50, Nagybányára 50, Beregszászba 45, Felsőbányára 25, összesen 590 koronát, ezenfelül a máramarosszigeti szegények népkonyhájának 200 koronát adományozott. Tanítónői kinevezés. Hetyey Sámuel pécsi püspök Ováry Etelka okleveles tanítónőt Baranya-Jágonákra osztálytanitónőnek nevezta ki. Gyászliir. Balogh Bertalan nyug. várm. tiszti főügyész hosszas szenvedés után e hó 20-án Nagy Károlyban elhunyt. —Simkó József a Nagy-Károlyban állomásozó honvédség derék százados Nagybányán, hova egészségének helyreállítása végett rokonai körébe ment, e hó 19-ón elhunyt. Az uj városatya. Vasárnap töltetett be a Deák Kálmán elhunyta folytán az első kerületben megüresedett városi bizottsági tagsági hely. A győztes 111 szavazattal Biky Károly esperes, ref. lelkész lett. Ellenfelei is nagy erővel vonultak fel, úgy hogy ögj'áhalán nem lehetett előre bizonyosnak tekinteni az eredményt. Freind 94, Róoz 81 szavazatot kapott. Kinevezés. A pénzügyminiszter Zvillin- ger István nagykárolyi díjtalan pénzügyi számgyakornokot a kassai m. kir. pénzügy- igazgatóság mellé rendelt számvevőséghez segélydijas számgyakornokká nevezte ki. A főpásztor áldása. Ő méltósága a püspök ur hétfőn délelőtt meglátogatta a Páz mány Sajtót uj helyiségében s látogatásának emlékére az éppen korrektúra alatt levő egyházmegyei körlevél szövegébe néhány betűt illesztett be. Azután megáldotta a Sajtót és a jelenvolt személyzetet. A Kőlcsey-kör ünnepe. Valóban ünnepnek lehet mondani a Kölcsey-körnek vasárnap tartott közgyűlését. Ünnepe volt ez az uj elnöknek, KendeZsigmondnak, ki ez alkalommal jelent meg először a tagok körében. Előkelő közönség foglalta el a Pannónia szálló nagytermét. Az uj elnök tartalmas beszéddel köszöntött be, mély úgy nyelvezetével, mint előadásával is meghódította a jelenvoltakat. A nagyszabású beszéd után dr. Fechtel János, a kör alelnöke mondott köszönetét az uj elnöknek, ki valóságos „nyereség“ a Kölcsey-kör törekvéseire. Ezután dr. Fodor Gyula titkár olvasta fel gondosan összeállított titkári jelentését, melyben beszámol a kör múlt évi működésével. Radó Bertalan pénztárnok a kör pénzügyi viszonyairól nyújtott alapos tájékoztatást. Fechtel János dr., kihirdette a pályázat eredményét, melynek értelmében a bíráló bizottság a kitűzött 200 korona jutalmat: Quid- quid agis, prudenter agas, respice finem“ jeligével biró műnek Ítélte oda. A jeligés lévé Mátray Lajos főgymn. tanár nevét rejtette, kit a jelenvoltak lelkes óvátióban részesítettek. Úgy volt tervezve, hogy a közgyűlést négy számból álló matiné fogja követni, ezt azonban az idő előhaladottsága miatt nem lehetett meg-