Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-24 / 52. szám
2 HETI SZEM L E“ (52-ik szám.) elfásult kebel, melyben magaszto- sabb érzelmek ne ébrednének ama jászol mellett, honnan az emberiség ideiglenes és örök boldogságának fénysugarai löveltek elő. Boldogság !!!. . Ideiglenes !!.. Utolérhetetlen fogalom. Ilyen talán nem is létezik?.. Rang, méltóság, hatalom, pénz, vagy mi adja meg?.. Azt hiszi a világ, hogy ahol ezek megvannak, nem hiányzik semmi. Nem úgy van. Rang és méltóság !!. Azok létrájának minden egyes foka szédítő űrt hagy maga után és aki legmagasabbra emelkedett, rendszerint legközelebb van a föld sarához. A hatalom gyilkosa a lelkiismeretnek. Nagy botlások és igaztalansá- gok bűnei, a visszaélések vagy a zsarnoki önkény fulánkjai leskelődnek nyomában, melyek felszaggatják a lélek mesterségesen elaltatott zsilipéit épen akkor, midőn legtöbb nyugalomra volna szüksége. Aki a pénz rabigájába hajtotta szerencsétlen fejét, ez űzi, hajija mint a szélverte száraz levelet. Démoni kapzsiságának nincsen határa. Nálánál nyomorultabb ember aligha lehet a föld kerekén. Olyan a társadalomban mint az ölyv a szárnyasok között. Száguld a vértócsák után, melyeknek minden cseppje visszaszáll reá, s nem hagy egy pillanatnyi békét szivének. Ne gondolja tehát senki, hogy ott boldogság vagyon. A rang, a hatalom, a méltóság, a kincsek olyan teher, melylyel százezerek közül talán egy se tud úgy élni, hogy lelkiismerete szavának, annak a földi kinzó itélőbirónak, csak annyira, amennyire is eleget tegyen. Sokan azt mondják, hogy az a biró elhallgat követeléseivel és akkor teljes a siker. Ne higyje senki, másat igen, de Istenen kívül még ezt az egyet, — önmagát megcsalni nem tudja. Lélektani igazság, mely elől nincsen kitérés. Az a felelősség, melylyel első sorban Istennek, azután az emberiségnek, szükebb körben a társadalomnak tartozik, oly ólomsulylyal nehezül vállaira, hogy roskadozik alatta az egész alkotmány. A rang a méltóság, épen nem arra való, hogy csak neki csillogjon, hanem hogy fényt, melegséget, bizalmat, öntsön a társadalom azon rétegébe, melynek őt a véletlen, a szerencse, a műveltség, a lángész, a tudomány, végelemzésében Isten akarata feléje helyezte. A hatalom nem katona- bagnétnak adatott, hogy rendre ledöfjük vele, aki a kezünk ügyébe kerül, kanéin hogy nemesítsünk, gyógyítsuk a sebeket, öntsünk életerőt és lelkesedést azokba a tényezőkbe, kik a társadalom lelki és szellemi tőkéinek emelésére akarnak is, tudnak is jótékony hatást gyakorolni. A kincseket vissza kell juttatni azokhoz, akik — összehord- ták, vissza kell juttatni a munkás nép kezeihez, eltüntetni vele a nyomort, a szegénységet. Másként máglya lesz belőlök, melynek gyuanya- gát a legkisebb szikra lángra lob- bantja. Ne irigyelje tehát senki ezen a földön, ami irigylésre méltónak látszik. Csalóka fény, mint a délibáb. Legjobban irigyelésre méltó azon ember, aki szorgalmas, sokszor ve- rejtékes, de becsületes munkájával megszerzi magának és családjának azt a sovány kenyeret, melyre mindennap szüksége van és azután nyugodtan hajtja álomra fejét azzal a tudattal, hogy: nem vétettem se Istem se emberek ellen. És ha van boldogság a földön, csakis itt van az igaz boldogság. Csak itt, meg a vallás enyhítő vigaszában. mely azt diktálja, hogy odafent nincsen rang és kincskülönbség, — odafent nincsen alakoskodás, odafent nem lehet csalni hitvány pózolással, ott az érdemeket meg tudják bírálni mértékűk szerint. Nem rangban, nem méltóságban, nem bíbor palástok közt, de szegény jászolban született a világ Üdvözítője, nemis selyem pamlagokalatt, hanem keresztfán halt meg. Tanuljunk tőle tűrni és megvetni a világ hiúságait, viseljük nyugodtan az üldözést és szenvedéseket!! Mint a feszítsd meget kiáltott zsidók fejére úgy fog vissza- szállani a méltatlanság azokra, kik ezen a földön nem az ő, hanem a társadalom javának előmozdítására szánt hatalmukkal, méltóságukkal, kincseikkel élni nem tudtak. Mi pedig majd ott megnyerjük munkásságunk és béketürósünk érdemlett jutalmát. Boldog ünnepeket. A hét szenzátiója. Egy nagyfontosságu esemény történt ehéten, mely a monarchia mindkét államában bizonyára méltó meglepetést keltett. Reánk nézve különösen nagyfontossággal bir, a véderőjavaslatok ellen kifejtett aktió győzedelmét kell látnunk benne. Krieghammer báró, a közös hadügyminiszter megbukott, s ő felsége már ki is nevezte utódját báró Pieltreieh Henrik lovag, altábornagy személyében. Krieghammer a katonai követeléseknek merev előharczosa volt, ki előtt nem lebegett más érdek, mint előtérbe tolni és kielégíteni azokat a túlzott igényeket, melyeket a monarchia nagyhatalmi állásából kifolyólag szükségeseknek vélt. Hogy honnan teremtik reá elő a megfelelő áldozatot pénzben és emberben, hogy mi lesz azokkal a családokkal, melyeknek köréből elragadjak a munkaerőt, az előtte mel„Igyál pajt s! Vígan ! Igyunk 1“ Megcsendültek a poharak, fölhangzott a zene, rekedt hangok daloltak. Folyt a tivornya. „Fiuk, hanem . . .“ — szól egy ifjú. „No mi a baj, te ujoncz czimbora ?“ „Tudjátok, mi van ma?“ „No mi volna ? — szerda vagy csütörtök, vagy hát mi ?“ „Ma karácsony éjjele van!“ „Hát aztán. Annál inkább mulassunk, tánczoljunk!“ „No de elég lenne már mégis ezen a szent éjszakán 1“ „Ugyan hallgass már!“ —Iszonyú nevetés tört ki. „Szent éjszaka 1 ? Ez is csak olyan éjszaka, mint a többi !“ „Hát hiszen utóvégre igaz“ — szólt az ifjú és beleénekelt a megkezdett nótába, hogy: Nincs menyország, se pokol. . . Harangzúgás hallatszott a néma éjben. Mintha a már-már elnémulni akaró lelkiismeret szólalna meg az ifjúban, föláll, hogy elég lesz, ő megy haza. Hahotára fakadtak mindannyian ‘ gúnyolódtak, hogy talán bizony az éjféli misére akar menni? No hát siessen, aztán térden csúszva menjen a jászolhoz, ott a helye ! — Óriási kaczagás. „Hát aztán hiszel te az egész mesében.“ „Dehogy, dehogy,-------hanem hát. .. “ „H ittél egykor benne, ugy-e, nem is olyan nagyon régen, te ujoncz?!“ „Hagyjátok el 1 Jó éjszakát!“ „Még itt maradsz 1“ Nem engedték el; töltöttek neki bort, aztán itatták. 12 óra van. Újra megszólaltak a harangok. Fölugrott az ifjú, nem is köszönt senkinek és rohant ki az éjbe. Künn találkozott a templomba siető emberekkel. Futott előlük, mintha mindegyik a lelkiismerete volna. Egy órai czéltalan futkosás után haza ment, sötét szobácskájába. Bevetette magát egy székbe, sivárnak, pusztának érezte a világot és legjob ban önmagát. Visszaszálltak gondolatai az egykor oly szentül megült estékre és teljes mértékben érezte nyomorultságát. Ej, hát mit is törődöm vele ! Nincs Isten, az biztos; az egész csak mese. Leült az ablakhoz és végtelenül boldogtalannak érezte magát. Hát mit is ér az egész rongy élet ? Örökös küzdés, néha egy kis dáridó, mely után még üresebb a szív. E miatt ugyan nem érdemes élni ; megfogamzott benne e szent éjjelen az elhatározás, hogy eldobja magától ezt az életet. Vad kétségbeeséssel tekintett föl az égre. E perczben angyalokat lát onnan leszállani, félig álomban már bámulva néz föl, letérdel és áhítattal hallgatja a szent éneket: Menyből az angyal Lejött hozzátok, Pásztorok ! Hogy Bethlehembe Sietve menvén Lássátok ! Ki énekel ? Jámbor falusi nép. Körülnézek, kis templomban vagyok, a jászol előtt térdelek. Álom volt — és csodálatos szent békeség szállt szivembe. Tudtam ismét imádkozni buzgó áhítattal és mély hálával. Oh, mert most már beláttam, hogy senkinek kerek e világon nincs oka karácsony szent éjjelén szomorúnak és elégedetlennek lennie, ki Istent hisz és a jászol előtt buzgón imádkozhatik; egyedül csak az érezheti magát boldogtalannak, szerencsétlennek, ki e szent éjszakán nem tudja imádni a jászol előtt leborulva a kis Jézust. Szent örömmel és békeséggel indultam haza. Gyönyörűbbnek tetszett előttem most az egész természet: a havas erdők, mezők ; mily hangulatos minden 1 Föltámadt erősen lelkemben a sejtelmes vágy, oh, csak még egyszer avval a szent hitte! tudnék fölnézni az égre, hogy egy fényes szárnyú angyal lehozza onnan boldogságomat! Föltekintettem a csillagos égre és föllelkesülve, mintha láttam volna az angyalokat, kik nekem békeséget hoztak és kik az egész világon ezen szent éjszakán a jóakaratu embereknek békeséget hozni akarnak. Szemeim elszakadva az égtől, körültekintenek a földön; ajkaim beszélni szeretnének, hogy meghallja az egész emberiség : Emberek, fölséges szép ünnep a karácsony 1 De ne legyen ez a karácsonyi ünneplés csak hangulat nálatok, csak csillogó hangulat, mely olyan, mint az a fényes zúzmara a fák ágain : szépen csillog, de csak ragyogjon a nap erősebben, elolvad az, semmivé lesz; érje e csillogó hangulatot a világi örömök napsugara, eltűnik az, semmivé lesz. Legyen a karácsonyi ünneplés állandó, erős szent érzet, szent érzelem, mely vezessen el titeket, mindnyájotokat a bethle- hemi istállóhoz, hol jászolba fektetve, pólyába takarva nyugszik a megtestesült Szeretet, a kis Jézus.
