Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-24 / 52. szám
HETI SZEMLÉT POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. .. évfolyam. 53-ik szám. Szatmár, 1903Í. íleczcmber 34L ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre---------— — —-------6 korona — fillér Fé lévre — — — — — — — — 3 * — Negyedévre — — — — — — — 1 50 „ Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér Felelős szerkesztő II Ár II O I« Y ENDRE. A lap kiadója : A .PÁZMÁNY-SAJTÓ” A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb a „Pázmány- sajtó“ ezimére küldendők, (Rákóczy utcza 25. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel Nyllttór sora 40 fillér. /V lfij> megjelenik minden szerdán. A „Pázmány-sajtó“ átköltözött. A eddigi Deáktéri helyiségéből a Itákóczy (régi Templom-utcza, a püspöki kert végében) utcza 35. számú házba költözött át. Akinek tehát ezután a Pázmány- Sajtóban, vagy lapunk szerkesztőségében lesz dolga, a jelzett szám alatt szíveskedjék keresni. A „PÁZMÁKl-SAJTÓ“ régi helyisége (Deák-tér ÍO.) január 1-től kiadó. A rósz irányú sajtó olyan, mint a lassanölő méreg. Észrevétlenül, kezdetben tartózkodva hizelgi be magát a közönség szivébe, mikor aztán talaj van lábai alatt, merészebben hinti a korruptió magvait, végre zsarnokká válik az ember felett, aki mintegy öntudatlanul esett^-hatalmába. S iine már vele érez, vele gondolkodik, vele cselekszik, elveiért tüzbe menni kész. Az anarchiának nincsenek biztosabb előhar- czosai mint azok a zuglagok, melyek csak azért öltik magukra a morál vagy a hazafisag köntösét, hogy alkalomadtán anrál mélyebben sárba ránthassák, természetesen magokkal ragadva a mélyentisztelt olvasóközönséget is. A mi jelszavunk kezdettől fogva: vallás és hazafiság; főtörekvésünk a lélek művelése volt. Hótről-hétre itt is, amott is rámutattunk ama veszélyekre, melyek fenyegetik a magyar nép erkölcsi életét, melyek léifentar fásának érdeke1' ADn :ntéz- nek támadást. Az igazságot úgy helyi mint országos kérdésekben ki mertük mondani tekintet nélkül arra, hogy beverik-e érte a fejünket vagy nem. Tagadhatatlan, sok keserűség fakadt a nyomán, de nekünk sem klikkeknek, :sem egyeseknek, hanem vezérelvünk a közügynek szolgálatot tenni. Mi mindig a közönség érdekeivel azonosítottuk magunkat és fogjuk ezután is. Ez az oka, hogy úgy városunkban mint vármegyénkben, sőt az ország távolabbi vidékein is méltányolni tudják törekvéseinket és szavunknak olyan súlya van, minőt minden tisztességes 'sajtóorgánum méltán igényelhet. Régi jelszavunkkal: vallás és hazafiság, megyünk küzdelembe most is a tizenkettedik év kezdetén. Kérjük önöket, támogassanak nehéz, de háladatos munkánkban. Támogassanak anyagilag, aki képes reá, szellemileg is. Katholikus lapnak nagyon nehéz existálni a mai elrontott világban, épen azért van szüksége a katholikus közönség önzetlen és lelkes támogatására. Terjeszsze ezt a lapot, akinek módjában van, hasznos szolgálatot tesz nemcsak nekünk, de főleg azoknak, kiknek körében meghonosítja. Isten áldása legyen törekvéseinken és a nagy- közönségen. Sz.at.rnár, 1902. deczember 24. A „Heti Szemle“ szerkesztősége. Mélyentisztélt közönség! Tizenegy éves pályafutás áll lapunk háta mellett. Tizenegy évvel ezelőtt lángolt fel jobbjaink szivében a lelkesedés, hogy az országosan elharapózott, a nép megmételye- zésére irányult sajtótörekvésekkel szemben városunkban is legyen egy orgánum, mely megmutassa a közönségnek azon irányelveket, melyeknek a társadalom vezérfonalát kell képezniük, ha pusztulni nem akar. Karácsony ünnepén. A gyermek öröme, a család boldogsága. Talán még a legszerencsétlenebb ember szivének is hoz ez a szép ünnep néhány örömtelt perczet: vigaszt, balzsamot a múltra, reményt a jövőre. Alig lehet oly szép fát nem a Jézuska hozza, nem is ő küldi el valamelyik angyalával; hiába álltunk ott az ablaknál, nem láttunk volna fényes szárnyú angyalt csillogó karácaonyfaval ! Jól esett e kis elmerengés. — Mi maradt meg mindebből ! — Lehangoltnak éreztem magam. Tovább fonogattam a múlt szálait. Eszembe jutott, hogy nagyon kis diák koromban olvastam valahol Hoffmannál vagy Höckernél, hogy a svéd paraszt kiment karácsony éjjelén az udvarára és morzsákat hintett a madaraknak, hadd Örüljenek ők is e szent éjszakán. Emlékszem, én is kimentem ez éjjelen az udvarra és hintettem morzsákat a szegény verebeknek, hogy ők is örüljenek. No hát ezt megtehetem itt is. Találtam valamelyik szekrényemben egy kis száraz kiflit, kimentem az udvarra és széthintettem annak morzsáit. — Szép, tiszta fagyos éjjel volt künn, valódi karácsony-éj. — Leverten jöttem be s izgatottan járkáltam föl s alá szobácskámban. Hát miért is kellett most ily egyedül, elhagyottan megérnem a szent karácsonyt! Elégedetlen voltam és zúgolódtam. — Leültem az asztalom mellé, fejemet karomra hajtva, talán bizony kissé könnyeztem is. Harangszó hallatszott. Mi ez ? Már fél tizenkettő. Úgy látszik, elaludtam. Éjféli misére hív a harang. E harangszó eszembe hozta megint az otthont. Ilyenkor az oly jól eltöltött este után, elmentünk valamennyien az ejféli misére. Künn fagyos téli táj, csillagos tiszta ég. Gondolataim elszálltak ilyenkor Betlehembe, hol künn, talán éppen ilyen fagyos, hideg éjjelen, egy istállóban pihent jászolba fektetve, pólyába takarva a világ Üdve, a kis Jézus. Elhatároztam, hogy elmegyek itt is az éjféli misére. Elindultam a szomszéd falu temploma felé; de ez ut alatt nem volt meg keblemben az a régi ünnepélyes hangulat, az a sejtelmes szent érzés, hanem igenis, e helyett a zúgolódás hangulata, az elégedetlenség érzete. Ott a kis falusi templomban ép a jászol előtt leültem egy padra. Letérdeltem, imádkozni akartam, nem tudtam. A choruson fölzengett az ének : Dicsőség menyben az Istennek ! Békeség földön az embernek ! Békeség?. Oh csak a szivembe megvolna az a szent békeség, a mely ez éjjel máskor ünnepélyesen lelkembe szállt, hogy ismét oly buzgó áhítattal imádkozhatnám. * TÁRCZA. H§ Karácsony-éji hangulatok. Irta: Karenovic» József. Egyedül, szomorúan ültem karácsony éjjelén kis szobácskámban. Az első karácsony idegenben, elszakadva a szülei háztól. Szobács- kámat csak a kályha tüze világitá meg ; minek lámpa ? — Gondolataim a nélkül is megtalálják a múltba visszavivő utat. Eszembe jutott, mikor régen-régen ott álltam az ablaknál és néztem, merően néztem föl a csillagos égre avval a szent hittel, hogy majd onnan leszáll most egy fényes szárnyú angyal csillogó karácsonyfával és meghozza boldogságomat. Mert valóban boldogságot hozott. Oly szent ötömet, a milyent az élet többé nem is nyújt. — Én azt hiszem, mikor az a gyermek a hivó csengetyü szavára belép és megpillantja a gyertyafényben csillogó szép karácsonyfád melyet a Jézuska hozott, ez ízelítő a tiszta léleknek a mennyei fényes boldogságból. Felejthetetlen szép pillanatok ezek ! Elmúlnak, vissza többé nem jönnek. Az első keserű csalódás, mi a lelket e földön éri, hogy azt a Lapunk mai száma ÍO oldal.
