Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-10-09 / 41. szám
azt mondani, hogy mulatságos. Ugyanegy képre az egyik néző azt jelentette ki, hogy olyan szép képet már régen nem látott, s azt a tárlat legsikerültebb darabjának tartja, viszont egy másik szemlélő azon csodálkozott, hogy azt a képet ki merték állítani. Általában nagyon sok látogatónak a véleménynyilvánítása arról győzött meg, hogy a műizlés a publikumban bizony meglehetősen alacsony fokon áll. Körülbelül olyan formán hangzott nagyon sok kritika, mint mikor a falusi béres a czirkuszmutatványokat elébe helyezi a Nemzeti Színház művészetének. Hiszen bizonyos dolog, hogy az a falusi béres képtelen belátni, hogy a Nemzeti Színház művészete mégis csak többet ér a czirkuszi mutatványoknál. De viszont az is kétségtelen, hogy azt a falusi bérest is kilehetne művelni annyira, hogy az igazi művészetben is gyönyörűséget találjon, csakhogy ehhez legelső sorban az szükséges, hogy sokszor alkalma legyen például a Nemzeti Színházba járni. Igaz, hogy ez magában véve nem elég. Szükséges még egy bizonyos műveltségi fok, melynek megszerzése nélkül a gyakori szin- hézbajárás sem mutatna eredményeket. Az előbb elmondottak illusztrálására csak egy példát hozok fel. Tessék jól megnézni megfelelő távolságból a nagybányai festőkolónia kiállításán Lohwag Ernestinnek 31. számú „Tájkép leánynyal“ czimü kópét. Mindenki bámulni fogja, ha megfigyeli, azt a hűséget, a mi a kép és az igaz természet közt van. Ezt a képet azért hozom fel példának, mert véleményem szerint ezt a képet nemcsak a finomult ízléssel biró profesz- sziónátus festő, hanem a teljesen laikus is képes megérteni. Ebben a képben a napsütés, a kiemelkedő leányalak, áfáknak a házoldalára vetett árnyéka annyira hű a természethez, mintha csak igazán egy darabot látnánk abból a napsütötte gyümölcsös kertből. És most menjünk közelebb a képhez. Van-e itt részletes rajz és minucziózus festés? Hiszen a leány lába csak egy véletlenül odavetett festókcsomónak látszik. A leány karja, arcza, kötője, ez mind csak egykét ecsetvonás, csak egy-egy folt, a mely távolról nézve mégis olyan pompásan és remekül mutatja nekünk az igazi természetet. És ezt tartom igazi művészetnek, nem pedig _______________ ______ „H E ak arom mondani, hogy Hörcsögné tens ifiasz- szony módfelett megneheztelődött Kulacs János bátyánkra. — És ugyan miért ? — kérdi Kulacs. Ez a vén lipityánka mindig belém köt. A tökfilkó 1 — Nem ok nélkül, János bátyó! Azt mondi ugyanis Hörcsögné téns ifiasszony> hogy János bátyánk a múlt este éjféltájban utánozta a Hörcsögné kakasának a kukori- kolását. És mi történt? Hát az történt, hogy a Hörcsögné kakasa szintén kukorikolásra fogta a dolgot, éktelen lármát csapott és utána a többi ordinári szomszéd kakasok. Hörcsögné és famíliája nem volt képes aludni a rémséges kukorikolás mián. Nem tudták mire vélni a dolgot, míg a hunczutság ki nem tudódott. — Már az igaz — szólt közbe Kancsó Pista gömbölyűt nevetve ; — meg kell adni, hogy Kulacs János czimboránk szakasztottan tudja utánozni a barom-jószág hangját. Tür- tőzós nélkül mondhatom, hogy Kulacs János czimboránk, ha bőgni vagy turbekolni kezd, a megszólamlásig barom, leikétől kiválva. A minap is úgy belebőgött egy izraelita özvegy a minucziózus kidolgozást, a mi a természetben nincs meg. Az utczán tessék megnézni egy 50—60 lépés távolságra levő emberalakot, bizony nem látszik annak olyan precziz megrajzolása, a mint azt az olajnyomatok ábrázolják, hanem igenis olyan foltokból áll az, mint a hogyan azt például a nagybányai tárlat 31.-es számú képénél taláhuk. Hangsúlyozom, hogy csak példát hoztam fel a Lohwag Ernesztin említett képével. A többi kiállított kép között nagyon sok van, melynek mübecse nem áll lejebb a 31.-es számú képnél. A közönségnek legnagyobb része készséggel elismerte, hogy a kiállított képek rendkívül érdekesek, s hogy azok közt igen sok remek dolog van. De viszont olyan töredéke is van a publikumnak, a melyik egyáltalában nem érti meg a képek nagy részét, s kritikája olyanformán hangzik, mint a falusi béres véleménye a Nemzeti Színház látogatása után, a ki az egész előadásból a leeresztett függöny czifraságát dicsérte. A festészet az igazság elérésére törekszik. A különböző festészeti irányok egymással harczot vívnak az igazság eszméjéért. — Hogy melyik találja el, vagy közeliti meg az igazságot, az a művészettörténetbe vágó kérdés. Ezelőtt 15 évvel keletkezett Münchenben a Hollósy-iskola. Azóta hatalmas eredményeket ért el. Hat év óta minden évben eljönnek Nagybányára nyári tanulmányra, télen pedig visszatérnek Münchenbe. És ez az iskola a világ minden részéből magával vonzza a fiatal festő nemzedéket. Nem-e hatalmas dolog önmagában véve , az, hogy messze külföldről, a müveit nyugatról ide jönnek hozzánk, Magyarországba művészetet tanulni 1 A publikum müizlósének fejlesztése kulturális feladat, melyet a nagybányai festő-iskola rendkívül érdekes tárlata mindenesetre előmozdít. Nagyon kívánatos volna, hogy a nagybányai művész urak minden évben ellátogassanak hozzánk. B. K. T I _S Z E M L_ E“ (41-ik szám.) asszonynak zsidó boltjába, hogy az asszonyt menten kifogta a harmadnapos hideglelés és azóta szakadatlanul fogja kétszer is napjába. Szomjas Miska kótrótre nyújtózva nevetett. Kulacs János pedig mosolyogva hallgatta. Tetszett nekie, ha baromi kiválólagos minémüségót hozták szóbeszédbe. — Az sem volt rósz — folytatta a sunyi Kancsó Pista, ki elemében volt, ha az itóka megmozgatta a nyelvét — az sem volt rósz, mikor Kulacs bátyánk hazabőgte a csordából a Páváné tehenét. — Ugyan mondd el már Pesta czim- borám, hogyan esett ez meg — kérdő Szomjas álmosan pislantva. — Hát úgy, hogy Kulacs János czimboránk oda sompolygott a város melletti legelő mellé. Ott aztán az árokszélről elkezdte utánozni a Páváné üszőborjának a bőgősét. És mi történt ? Hát az, hogy a Páváné tehene, azon jóhiszemben, hogy a saját borja bőgi őt haza fele, felkapja magát és hazarohan üszőborjához az istállóba, he, he, he 1 3 Hírek. A király nevenapja. E hó 4-én, ő felsége a király névnapja alkalmából ünnepélyes szent mise volt a székesegyházban, melyet Hámon József prépost-kanonok mondott. Jelen voltak az állami és városi hivatalos testületek képviselői, a két tisztikar, a kath. intézetek növendékei tanáraik és tanárnőikkel. A főpásztor jótékonysága. Püspök ur ő méltósága a huszáki (Ung megye) róm. kath. iskola építésére segélyül 400 koronát kegyeskedett adományozni. Díszoklevél átadás. A szatmár ugocsame- gyei róm. kaih. néptanító egyesület Hehelein Károly prépost-kanonokot a tanügy terén szerzett érdemei elismeréséül a tavaszszal tartott közgyűlésén disztagjának választotta meg. Az erről kiállított oklevelet a múlt vasárnap adta át Bodnár Gáspár elnök vezetése alatt egy küldöttség Hehelein kanonoknak. Bodnár szép beszédben ecsetelte a tudós főpap érdemeit, ki köszönetét mondva a megtiszteltetésért, megígérte, hogy az egyesület iránt ezután is melegen fog érdeklődni. Kirendelt iskolafelügyelő ■ A vallás- és közoktatásügyi miniszter a szatmári ev. ref. fő- gymnásium meglátogatásával s abban az állami felügyelet gyakorlásával a f. tanévre Szieber Ede kassai tankerületi kit*, főigazgatót bízta meg. Pénzügyi előléptetések. A pénzügyminiszter Nagy Gábor nagykárolyi pénzügyi s. titkárt a IX. fiz. osztály 2400 koronás fokozatába, Mihalovits Miklós p. ü. őri biztost a X. fiz. osztály 2000 koronás fokozatába 1901. október 1-től előléptette. Dj körorvos. Felső-Banyán körorvosnak a múlt nap történt választáson dr. Sziklavári Zoltán választatott meg. Hirek az egyházmegyéből. Püspök ur ő méltósága Emi János szaniszlói káplánt nántüi lelkészszé nevezte ki, Soltész Ferencz szinyér- váraljai káplánt Szaniszlóra helyezte át, és Koller Béla ujmisés áldozárt Szinyérváraljára rendelte káplánnak. Eljegyzés. ‘Csics Lajos helybeli kir. törvényszéki jegyző vasárnap jegyezte el Bos- sin Gizella kisasszonyt, Bossin József gyógyszerész bájos és szeretetreméltó leányát. — És mit mondott erre Páváné — kérdi Szomjas Miska zokogó nevetéssel. — Mit? Hát azt, hogy mikor a dolgot megtudta, Kulacs János czimboránkat a legnehezebb nyavajával verette. Igaz-e vagy nem, János czimbora ? — Hát hiszen, a mi igaz, hát igaz. Mi tagadás benne. Megharagudott rám a téns ifiasszony; a tökfilkó! Közben a csorda indult haza felé bőgve. A három czimbora pislákolva nézett egymásra. — Héj, kelj fel czimbora, — szólt Szomjas Kulacshoz, — a baromjószágok már haza felé indulnak. — Kancsó csak ennyit mondhatott : „Könnyű azoknak “ Másnap a három korhely czimbora esküre lett felszólítva, hogy ők többé italt nem isznak. Megígérték mind a hárman és megfogadták valóban, hogy ezentúl mértékletesek lesznek, a hányszor csak inni fognak — vizet. Beregi Sándor.
