Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)

1901-12-25 / 52. szám

2

HETI S Z ELE“ (52-ik szám.)

Talán elismerik-e még ma is jogosultságát ? Azi hiszik, hogy a jog és törvény alapján Ítélkező biró nem orvosolhatja oly igazságosan a sérelmeket, mint egy ostoba ólomgolyó ? Vagy igaz-e, hogy becsületes ember valamely rajta elkövetett sértést csak vérrel moshat le? És csakugyan elégtételt szolgáltat-e a párbaj? Mind olyan kérdés, melyekre a józanul gondolkozónak, higgadtan szemlélőnek a leghatározotta1 b nem-mel kell válaszolni.

E kérdésekre igenlő választ csak az úgynevezett lovagias ember ad. Mert a társadalom ezt a felfogást bevette s mert félnek, hogy lovagiasnak nem tartják a párbaj elől kitérőt; félnek a gyávaság vádjától, akik véletlen lábrataposás miatt nem teszik szívesen koczkára életüket, melytől a legtöbb esetben családuk boldogsága is függ. Félnek, hogy a társadalomban többé szerepűk nem jut, hogy mindenhonnan kinézik őket, ha párbajra ki nem állanak.

Tehát — amilyen abszurdnak is látszik első pillanatra — a félelem ösztökéli a legtöbbet párbajra ; nem kell épen gyávának lenni, aki kerüli a párbajt, de több» mint valószínű, hogy aki párbajozik, az fél' — fél a társadalom igazságtalan Ítéletétől.

Innen vau, hogy sokan, akik akadémikusán vitatkoznak a párbaj jogosultsága ellen, abban a pillanatban, amikor a helytelenül felfogott kényszerűség elé állíttatnak, nem késnek a lovagias elégtételszerzós és adás módját elfogadni.

Mert úri dolog ám a párbaj 1 Becsületes lehet mindenki; nem nagy virtus. Hanem lovagiasnak lenni, az már a becsületnek finomabb megkülönböztetésére vall. Nem lopni^ nem csalni, azt a paraszt is tudhatja. De a legkisebb, sokszor csak képzelt sértésért véres elégtételt csak ur szerezhet magának. S ki ne akarna ma ur lenni ?

xlogy az urhatnámság legfattyubb hajtása a párbaj, vitatni alig lehet. De ha már az urhatnámság napjainkban annyira elterjedt, miért nem gondoskodunk, hogy humánusabb módon elégítsük ki.

Nem tartjuk elegendőnek, hogy a párbaj ellen indított és indítandó akcziókat az úgynevezett társadalom kezdeményezi. Látjuk és tapasztaljuk, hogy ennek megfelelő

A kocsitulajdonos mosolygott, jólel- küleg végig nézte a villogó tekintetű, rózsás- arczu csepséget és a tükörsima járdára lépett, hol szöges csizmái szokatlan zajt csaptak.

A nagy Íves kapun befordult a 120 ik számú házba.

— Ranagan Davis e házban lakik ? kórdó egy üveges házikó kis ablakán kikandikáló embertől a kocsitulajdonos.

— Ott a tábla, nézze meg, volt a válasz.

— Értem, köszönöm.

A kapualjban egy nagy fehér márványtábla volt a falba illesztve, melyre a ház lakóinak neve és az ajtó száma arany betűkkel volt vésve.

A keresőnek jó szemei voltak, mert nyomban megtalálta Ranagan Davis nevét.

— Ötödik emelet 90-ik ajtó, mormolta maga elé. Ugyancsak magasan lakik. Most, hogyan jutok oda ezekkel a fájós lábaimmal ?

Kissé elkedvetlenedve nézett körül és már neki akart indulni a tengernyi lépcsőknek, midőn az emelő (a magas házaknál alkalmazott lift) lassan, méltósággal a földre ért.

foganatja nincs. Az arisztokracziának, a főuraknak kellene a párbajt kárhoztatni és akkor egyszerre vége szakadna a sok haszontalan vérontásnak. Mert ha a középosztályu férfiú hivatkozhatnék arra, hogy egyik-másik nemzeti kaszinóbeli gróf vagy báró megtagadott egy kihívást, sokkal hamarább ütne a párbaj vógórája, mintha ezer bölcs tőrül-he- gyire megmagyarázza annak helytelenségét.

Németországban maga a császár nyilatkozott több Ízben a párbaj ellen ; Angliában a főúri körökből, az udvarból egészen száműzték a párbajt, amennyiben drákói rendszabályokkal lépnek föl a párbajvótke- sek ellen. Francziaországban is felette szigorúan büntetik meg a párbaj-vétséget, bárha ott ritkább a párbaj, mint nálunk, aminek magyarázatát megtaláljuk abban a körülményben, hogy ott többnyire vi-tőrökkel párbajoznak. A vi-tőr pedig olyan fegyver, amelyik nem ösmer meg alkuvást, mint például a lapos kard vagy a pisztoly. A vi-tőr a legtöbb esetben komoly bajt, halált okoz s azért kétszer is megfontolják a francziák és csakugyan igen nyomós oknak kell lenni, hogy párbajozzanak.

Nem képzelhetjük el, hogy az az ember, aki felebarátját párbajban megölte, bár a törvény csak enyhén büntette meg, hogyan mentheti bűnét Isten és lelkiismerete előtt, A bűnbánó gyilkost elitélik az emberek s Isten megbocsát neki, de aki párbajban oltja ki ellenfelének életét, annak ugyan megbocsátanak az emberek, ám nem lehet, hogy lelkiismerete megbocsáthasson neki. Mert megdönthetien igazság, hogy emberélet kioltása bűn, ha mindjárt az emberek alkotta törvények és a társadalom nem is torolják meg érdem szerint.

S minthogy az igazság mindig győz^ ha győzelme késik is, biztos, hogy a a párbaj vétkes és rósz szokása se fogja magát tartani.

Csak bátorság kell, hogy szembeszáll, hassunk a társadalom felszeg felfogásával. Gyáva, aki fél a társadalomtól, mikor bűnt követel tőle. De bátor, aki kerüli a bűnt, bárki bármit is mondjon.

Sok drága életet, sok értékes munkaanyagot menthetünk meg a hazának, ha a párbajt kiszorítjuk társadalmi szokásainkból.

A magasból jövők kiszálltak, a mi emberünk beszállt, hogy felszálljon. Olvasott már az emelők czólszerüsógóről, de eddig nem ült benne. Egy egész csoport nő és férfi utitársa volt, úgy, hogy neki alig jutott hely.

Az ötödik emeletig egy lélek sem szállt ki, de az ötödik állóhelyen az egész kupé kiürült. Emberünk csodálkozva észlelte, hogy valamenyien a 90 ik ajtó felé igyekszenek, hol fehér gránit tábláról: Dr. Ranagan Danis neve volt olvasható.

Sokan látogatják, tehát hires orvos, pedig magasra vitte az Isten a sorsát, szólt magában dörmögve a falusi látogató.

Egy rövid hajú, szeplős arczu hölgy érkezett elsőnek az ajtóhoz, hol vékony ujjaival megnyomott egv aranyozott gombot, melyre az ajtó zaj nélkül és magától megnyílt. A gyógyulást keresőknek egész sora tódult be az előszobába. Még alig helyezkedtek el a paciensek a körüllevő bársony padokra, midőn az üvegfal mögül egy nyúlánk, szép férfiú jelent meg. Már a puszta megjelenése bizalomkeltő volt.

Dr. Ranagan a clevelandi előkelőség beczózett orvosa volt. Az összes gyógytudoMegyei választások.

A múlt csütörtökön történtek megyénkben a tisztviselő választások. Az eredmény nem meglepő, többnyire a régi tisztviselők lettek megválasztva. Miután gróf Hugonnai Béla főispán szép kis beszéddel megnyitotta a gyűlést, Nagy László alispán emelkedett fel s úgy a maga, mint tisztviselőtársai nevében lemondott.

Erre megalakították a szavazat-szedő és kijelölő-bizottságokat, s kezdetét vette a választás. Alispánnak egyhangúlag és nagy lelkesedéssel ismét Nagy László választatott. Főjegyzőnek llosvay Áladat-, tiszti főügyésznek dr. Schönpflug Richárd,alügyésznek Almássy Ignátz.

Ézek mind egyhangú választások voltak. A küldöttségileg meghívott alispán megjelenvén a közgyűlési teremben, letette a hivatalos esküt, mire a főispán üdvözölte őt, mint a vármegye első tisztviselőjét. Nagy László válaszában kijelentette, hogy jövőre is törekedni fog fentartani a vármegye jó hírnevét.

Ezután pénztárnoknak Madarassy Gyulát és ellenőrnek Pokomándy Lajost választották meg egyhangúlag.

Az árvaszéki elnöki állásra kijelöltettek: llosvay Ferencz, Baudisz Jenő és Bornemissza Géza. A két utóbbi bejelentve visszalépését, közfelkiáltással ismét llosvay Ferenczet választották meg.

A főszolgabirák kijelölésénél vette kezdetét a szavazás.

így a nagykárolyi főszolgabírói állásra kijelöltettek : Gőnyei István, Szuhányi Géza és Thoma László. Összesen 403 szavazatot adtak be, a melyből Gőnyei István 230 és Szuhányi Géza 167 szavazatot nyervén, 63 szótöbbséggel Gőnyei Istvánt választották meg.

A mátészalkai és erdődi főszolgabirói állásokat szavazás kérése nélkül közfelkiáltással töltötték be.

A mátészalkai főszolgabirói állásra llosvay Endre, Eötvös Róbert és Péchy László volt jelölve, a két utóbb említett vissza vonva pályázatát, egyhangúlag llosvay Endrét választotta meg újból a közgyűlés.

Az erdődi főszolgabirói állásra jelölve voltak : Damokos Ferencz, Thoma László és Neu- pauer János, kik közül közfelkiáltással Damokos Ferenczet választották meg.

A nagybányai főszolgabirói állás betöltésénél nagy vihar támadt, részint ama hir miatt, hogy az eddigi főszolgabírót Dienes Dezsőt nem fogják jelölni, részint pedig mert a jelölés után a főispán a jelöltek neveit tévesen olvasta fel. De belátván a tévedést azonnal meg- korigálta, Dienes Dezsőt, llosvay Gusztávot és Neupauer Jánost jelentvén ki jelöltnek. Miután a két utóbbi visszalépett, Dienes egyhangúlag megválasztatott.

mányok tudora. Szerencsés keze volt! és sok sikeres műtétet végzett. Aranyai fizették rendelvényeit. De nemcsak mint kiváló szaktekintélyt, hanem mint ügyes társalgót is kedvelték. A nők pláne ideálként imádták.

— 'Hozta Isten önöket. Köszöntőm önöket, mint ember és javulást óhajtok mindnyájuknak, mint orvos, szólt udvariasan az egybegyűltekhez Ranagan.

— Orvos ur, ón nagyon beteg vagyok, mondta a rövid hajú, szeplős hölgy.

— Én már alig lólekzem, kiáltotta egy elhízott nő.

— Nyomban meghalok, ha nem segít rajtam, sopánkodott egy dandy.

Egész hangzavar keletkezett, mert nem csupán e három beteg, de mindannyian panaszkodni kezdtek.

Egyedül czak a sarokba húzódott nagy szöges czizmás alak nem panaszkodott. Azért vagy más okért is dr. Ranagan tekintete véletlenül találkozott az őrével. Egész őröm- ragyogás öntötte el férfias arczát.

— Valóban maga az öregem ?

Kiáltotta a doktor és nagy léptekkel

közeledett a sarokban ülőhöz, és messziről felényujtotla kezét.