Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-07 / 10. szám
IX. évfolyam. lO-ik Kzám. Szalmái'. lilOO. márczius 7, rai POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évrs — — — — — — -— — G korona — fillér. Félévre .— — — — — — •— — 3 „ — Negyedévre — —- — — — — — 1 50 „ Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 14 fillér. Magyar könnyelműség. A jó gazdasszony takarékos a legaprólékosabb dolgokban is. Fi 1- lérenkint gyiil össze a forint, ezekből képződnek a vastagabb bankók. Aki életczéljának tűzte ki ezt az elvet, nem fogja eldoboltatni az ősi kúriát. De ini pocsékoltunk, igy nem csuda, ha beütött a krach. A magyai fajnak jellemző sajátsága, hogy szeret gavallér lenni. Adja az urat még akkor is, ha nem igen van miből. Hát szó sincs róla, nem tagadtuk meg magunkat. Két kézzel szórtuk a pénzt, had' bámuljanak és kaczagjanak a markokba a derék szomszédok. Nem elég, hogy kormányaink fejtek, mi megtízszereztük a quantumot.. Eldividáltuk a bankókat és most már nincsenek filléreink sem. Pedig, ha megtakarítjuk évről-évre, amit kózen-közön elhurczoltak tőlünk, lenne biz’ abból egy jó kis garmada. S mi szükség volt arra, hogy a magyar ember tömje az idegenek zsebét? . . . Hát nem tudunk mi itthon megélni? . . . ügy van biz’ az, hogy nem. Ami Bécsből meg Párisból kerül, olyan jól esik nekünk, hogy ki sem mondhatjuk. Többnek néz a világ, ha egy külföldi nagy város maskarái fityegnek le rólunk. Sőt önmagunk előtt is Felelős szerkesztő I5ÁT II O 1* Y E N X) K E. A lap kiadója : A „PÁZMÁN Y-skJTÓ.“ "" " ■" í -----ha tványozott mérté kijen növekszik ágiónk. Aztán nem is, ér az semmit, amit itthon csinálnak: rósz mesteremberek. Miért is köftsünk reá? . . így gondolkozik a ntagyar ember, s ez viszi a nemzetetihínárba. Nem tagadjuk, hogy Magyarországon fejletlen az ipar, de azt jó részben ez a felfogás okozza. Hagy fejlődhessék ki, mikor a szegény magyar iparos azt sem tudja,; hova tegye azt a néhány garast, amit naponta nagy küzdelem árán verrel-bottal be tudhat szerezni. Alig elég neki kor- pacziberóre, nemhogy beruházásokra lenne képes. Az a tőke, amit forgathatna, idegen országok népét boldogítja. Pedig az az osztrák, vagy párisi mester biz’ az sem ugrott le kaptafával — tűvel az anya kebeléről. Csakhogy ő kegyelmét segít kinevelni nemcsak honfitársa, de a magyar nép is. Nagyiéi küek vagyunk, no meg hozzá Aissó bolondok is. A nagyzási hóbort nem hagy el bennünket a strimflikötőig. Rengeteg összeg az, ami ilyen módon idegenek közzé, más kézre vándorol. Annyival lesz mindig szegényebb a magyar. Ha az a nagy summa bentmaradna az ország határai között, vigabban élhetne a földbirtokos is, az iparos embernek sem kellene nap-nap után nyomorban tengődni. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzok, hirdetések, stb. a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vetetnek fel. Nyllttór sora 40 fillér. A lap meg-.jelenili minden szerdán. Lendületet venne akkor minden, ami most pang. Nem lenne okunk a magyar iparra sem panaszkodni. Abból a sok pénzből, amit kiszórunk az idegenek közzé, a búza és rozs árán nagyon kis százalék kéről ide vissza. Távolról sem kártalanítja az országot veszteségeiért. Értse meg ezt minden magyar ember, s elégedjék meg azon czikkek- kel, melyeket idebent állítanak elő. Ne prédálja el az ősők vagyonát magától is, az utódoktól is. Szó sincs róla, kezdenek már itt-ott ébredezni. Belátják, hogy ez a tékozlás elébb-utóbb csődhöz fog vezetni. Kolozsvár és Zala magyar ipart védő egyletet alakit. Tagjai nem fognak vásárolni csak magyar munkát magyar emberektől. Kezdetnek elég szép, bár egy-két évtizeddel ellőbb kellett volna a kezdőpontnak lenni. Ma már volna magyar iparunk nemcsak ilyen olyan. Mert tessék elüinni, hogy mig ez a törekvés nem hatja át az egész nemzetet, egy-két város vagy vármegye érdeklődése nem sokat fog érni. Hiába takarékos a háziasszony, ha préda a gazda, nem sokat tud- akkor lendíteni a háznépe sorsán. Közös erővel kell az aktiónak megindulni az egész vonalon. Tegyen reá esküt minden magyar Üdvömet igy föllelem! Énnekem is el kell mennem Gyorsabb vagy lassúbb menetben Mint azt Isten rendelé. Csak nem tudom végórámat, Mely elmetszi majd pályámat S állít nagy Birám elé. Számadásom jobbra dől-e? Vagy veszélybe dönt örökre? . . . Ah kinteljes gondolat! Ég! Hozzád könyörgök, kérve, Hogy jutnék egy boldog végre: Úgy vezéreld sorsomat ! „Sorsod tenkezedbe téve: Ez juttat jó vagy rósz végre: Légy bát készen szüntelen. Úgy élj, mintha minden óra Élted végórája volna Mert meghalhatsz hirtelen.“ Így szól az Igazság ajka S ezt sok példa is mutatja Aggokon és ifjakon. TARCZ Készülök hát szent halálra, Hogy mennyeknek szép honába Eljuthassak egykoron. Távozzatok hát ti vétkek ! Megvetem a földi éltet, Élve már nem kell nekem Szenvedés! feléd kitárom Karjaim’ s várom halálom S üdvömet igy föllelem. Kelletlen. Keresztapaságom. Tudja a jó ég! Olyan jól eső érzelem támad az emberben, ha valaki azt mondhatja neki, hogy „keresztapám.“ Megvallva az igazat régi, nagyon régi vágyam a keresztapaság. Hanem a puszta óhajnál soha sem vihettem többre. Üldözött e téren a kegyetlen sors. Nem csoda tehát, ha irigy szemekkel néztem, hogy pelyhetlen állu legénykék többszörös, boldog keresztapák, mig én nekem senki a nagy világon nem mondhatja azt, hogy „keresztapám." Akárhogy is spekuláltam, nem akadt senki, a ki komájának fogagott volna fel. Sok tépelődés után eszembe jutott az én kuszipajtásom, Bajusz István, ki jótanácsaival már több Ízben kisegített. Szomorúságtól megnyúlt ábrázattal kopogtattam be hozzá. Éppen az angol-bur háborút tanulmányozta a térképen s mint müveit bur-párti a kanapén feküdt. — Szervusz 1 — köszöntém. — Szervusz! Csoda, hogy eszedbe jutottam. Bizony hallod, oly tisztességesen viseled magad, hogy még egy szerény kalandot sem lehet felőled hallani. — Hadd el kérlek — szóltam kesernyésen — még élni sincs kedvem. •— No nn lelt megint? — szólt kérde- zőleg az ón Pistám, miközben felemelkedett fekvő helyzetéből. — Talán pillanatnyi pénzzavarban szenvedsz, vagy valami lovagias ügy ? Mi ? — Eh, dehogy. Nagyobb az én bajom 1 — Hát mi bánt? Ha lehet, segítek. Nesze egy szivar, gyújts rá! — Köszönöm ; nem kell. — Ihol ni egy kis friss kolbász. Mondhatom, igen finom. Kóstold meg csak ! — Köszönöm ; nem eszem. — Huh! Hát mi bajod van? se szivar, se kolbász 1 Jó fiú rosszat sejtek 1 Rukkolj csak ki szaporán, mi bánt?
