Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-07 / 10. szám
9 „HETI SZEMLE“ (10 -ik szám) ember, amiben Kolozsvár és Zala jó példát mutatott. Csak a kezdet nehéz, a többi aztán jönni fog magától. Jóleső örömmel szemléljük, hogy a kormány is pártunkra szegődik. Pálczát tört a magyar gyufa mellett. Csekélység az egész, csekélységnek látszik, szinte kedve volna az embernek mosolyogni rajta. Pedig, ha tudjuk azt, hogy csak a gyufa révén évente hatszázezer frt. vándorolt ki tőlünk, érdemes lesz ezt az intézkedést komolyabban venni. Pedig ez csak gyufa. Hát a többi gyártmány hány milliót visz el, ki lesz képes arról kerekszámban fogalmat alkotni. Nem tréfa dolog ez. Pusztulásunk jelei napról-napra elementáris erővel törnek elé minden oldalról. Tanácsos lesz jól összehuzódni, mert különben a takaró alól kilógnak a rongyok. S ha igy gazdálkodunk, mint ennek előtte, pár évtized múlva az unokáknak takarójuk sem lesz. A meginditott aktiónak jó sikert kívánunk. S remélljiik, hogy a magyar kormány nem csak az aprólékosabb dolgokban fogjó példát adni, hanem a nagyobb horderejű kérdésekben is. Vagyonjogi kérdések/) A kaibolikus vallás- és tanulmányi alapok, nemkülönben az egyetemi alap jogi természetének megbirálása a legfontosabb kérdések egész sorát érinti. De nemcsak tisztán vagyonjogi elvek, hanem az ezekkel a magyar állam keletkezésétől egész az ősi- sóg megszüntetéséig válhatlanul összefüggő, sőt részben napjainkig is hatályos közjogi elvek szempontjából kell ezeket a kérdéseket az alapokra vonatkozásukban tárgyalni. *) Jelen számunkban egy czikksorozatot kezdünk meg, mely a magyar nemzet ősi jogrendszeréből tudományos alapon fejti ki az egyházi vagyon tulajdonjogát. Nem sárospataki hangon beszél, hanem érvel, nem üres negátiókkal igyekszik hatást vadászni, hanem a magyar közjogból, s a magyar alkotmányból bizonyít. Ajánljuk a Szamos laptársunk ügyeimébe. Szerk. A vallás- és tanulmányi alap ugyanis, és nem csekély mérvben az egyetemi alap, oly vagyonból alakult, melyről szinte szokássá lett azt állítani, hogy eredetileg nemzeti tulajdon volt, mint ilyen adatott az illető egyházi intézményeknek haszonélvezetül s ezek megszűntével ismét az állam tulajdona lett. Csakhogy azok az érvek, melyekkel ezt az állítást támogatni és bizonyítani iparkodnak, nem a magyar jognak talajából valók. Az Európában abban az időben elhatalmasodott feudális jognak elvei ezek, melyek azonban a mi ősi vagyonjogi rendszerünkkel a legteljesebb ellentétben állanak. De ellentétben állanak alkotmányjogunkkal is. Még pedig annyira, hogy a feudalizmus nálunk akkor sem tudott gyökeret verni, mikor az a többi Európában nem ugyan mint nemzeti, hanem mint uralkodói jog, mely az államfő abszolutizmusa alá hajtotta a vagyonjogot és ezzel a szabadságot is, ehen- állhatlanul diadalmaskodott. Nálunk csak az őoiség megalapításában éreztette némileg hatását, de itt is azzal az alkotmányjogi elvvel összhangzásba hozva, hogy a nemesi vagyonnak tulajdoni biztossága képezi alkotmányos szabadságunknak az idők és viszonyok viharai között féltékenyen megvédett korollariumát. Valóban egyike a legelszomoritóbb jelenségeknek az, hogy ennek az idegen, nálunk reczepczióra nem talált, sőt egész történelmi fejlődésünkkel ellentétes jogrendszernek elveit viszik a harczba hazánkban évtizedek óta, abból a czélból, hogy meggyengitsék, esetleg megdöntsék a katholikus egyházi vagyonban székelő tulajdoni jogosítványokat. A német Írók jogi és történelmi munkáiban kifejtett elméletek nyertek e téren nálunk majdnem polgárjogot. Minden kritika nélkül ültették át hozzánk, Írók és politikusok, ezeket a theoriákat. így született meg azután, szinte észrevétlenül, különösen az egyházi javak kérdéseinek tárgyalásában, hazánkban is egy egész érvelési rendszer, mely, mondhatom, a magyar alkotmányjognak sarkelveibe ütközik. Államegyházról beszélnek nálunk abban az értelemben, a mint az a feudális jogterületeken létezett. A konzekvenczia ebből, természetesen a feudális jogelmélet szerint, könnyen levonható. Ez az elmélet pedig igen egyszerű: az egyház korábbi szolgaságából kiemeltetve az uralkodó kegyelme által reczipiáltatik s ehhez képest vagyona, melyet kap, dominium utile lesz, tehát feudális jellegű haszonélvezet. De nézzük meg, lehet-e Magyarországon ennek a germán, jobban mondva pogány-római és frank államegyházi elméletnek érvényesüléséről, az állam keletkezésével kapcsolatban, komolyan, beszélni ? Erre nézve csak egy tényt emelek ki. Ez a tény pedig az, hogy a katholikus egyház mint kiépített organizmus már létezett ugyanazokon a területeken, a melyeken a germán államalakulások azután kezdődtek meg. A fejlődési folyamat ott igen természetes volt. A pogány Róma államvallási konstruk- cziója átment előbb a byzanczi császárság közjogi rendszerébe. Ebbe a császárságba is a katholikus egyház mint már létező intézmény beilleszkedett, attól kezdve, hogy a császárság által mint egyedül jogosult egyház elismertetett és proklamáltatott. Ugyanekkor azonban a Sacerdotium és Imperium, Justinian 535. évi VII. Novellája értelmében, szinte összeolvad a császári hatalomban s az eredmény az, hogy az egyház az uralkodó szolgája, az egyházi vagyon pedig az uralkodó által az egyháznak ajándékozott beneficium lesz, e szónak nem egyházjogi, hanem feudális értelmében. Ugyanez nagyjában a folyamat a karolingi birodalomban, a hol a már szervezett egyház beolvadása az államban arra a következésre vezet, hogy a császár úgy az államnak, mint az egyháznak és az egyházi vagyonnak legfőbb urává emelkedik. Az uralkodó abszolút hatalomköre magyarázza meg mindenekelőtt azt, hogy az egyház, mint az államba beolvadt intézmény, szintén az állam fejének uralma alá került. Az ebből kifejlődő küzdelem vezet később oda, hogy nemsokára az előbb lenyűgözött egyháznak az állam feletti supremacziája érvényesül. De Magyarország egész alkotmánytörténete, a historiailag képződött magyar közjognak úgy konczepcziőja, mint valóságos tartalma, élő tiltakozás az ellen, hogy ezt az államegyházi ideA sok biztatásra és nógatásra igy szóltam barátomhoz: — Te Pista ! Voltál te már keresztapa? — O jéj, akárhányszor. — De boldog lehetsz! — Miért ? — Miért? Hát nem szép dolog az, ha valaki keresztapa? — Persze, hogy igen. Remóllem, neked is van már egy pár komád. — Dehogy van. Nincs nekem — és olyat sóhajtottam, mint a kárvallott czigány. — Áhá! Most már értelek. Ugy-e ez bánt? No, azon rögtön segítünk. — Ne mond már! És hogyan? — Hogyan ? Éppen tegnap hozott a szomszéd lakónak egy gyermeket a gólya. Igaz, hogy csak csizmadiának született a jámbor — de az apja tisztességes ember s hozzá udvari-szállitóm ; jó viszonyba vagyok vele; ha akarod, menten komája lehetsz. — De kérlek mégis .... tudod csak csizmadia . . . nem igen szeretném .... — Ni te ni! Milyen arisztokrata lettél ! Hát a csizmadia kutya vagy mi ? Az is olyan ember, mint te ! — Igaz, igaz. De tudod a nóta is azt mondja „szerencsétlen az anya . . . — Akár akarod, akár nem, — vágott közbe Bajusz Pis — komája lesz és punktum. Jöjj velem! Karonragadott és a szomszédba vitt. A mester javában dolgozott; illedelmesen köszöntöttük; rögtön a lábomra nézett. Nyilván azt gondolta, hogy megrendelést fogok nála tenni. — Úgy hallottam Szűcs uram — kezdő meg a beszédet Pista, — hogy a gólya vizitelt maguknál. — Mi tűrés, mi tagadás, biz igaz az. Olyan egészséges az a kis poronty, mint a makk. De milyen fölséges torka van! Nem lehet tőle aludni. — Akkor hát koma is kellene a porontyhoz ! Persze hogy kellene; de már akadna is, volna is. — Volna is! — szólt csudálkozó hangon Pista barátom. No hisz ón is hoztam egy komának valót; itt (van ni, az én jó barátom — s ezzel reám mutatott." Mond- hatom Szűcs uram, jobb komának valót nem talál a föld kerekségén. — Szó sincs róla. Örvendek is neki nagyon; hanem a háziasszonyom azt akarja, hogy az ő fia legyen gyermekem keresztapja, — az pedig nagy szó hm ! — Hiszen az a fiú jóformán még maga is gyermek. — Igen kérem, de a háziasszony .... — Mit háziasszony! Az lesz, a kit maga akar. — Jó jó; de tetszik tudni, hát ha a házbér olcsóbb lesz. — Gondolja ? Nem tudja milyen zsugori ? — Zsugorinak zsugori azt tudom, de mégis . . . — Ej, Szűcs uram! Nem hittem, hogy ilyen ember. Hát magának nem kell tisztességes ur, hanem gyerkőcz? Ez az utolsó ágyú megtette a hatást, Szűcs uram beadta a derekát. — No nem bánom tekintetes ur — szólt végre — rá állok — vasárnap lesz a keresztelő, legyen szerencsém! Barátságosan kezet fogtunk és távoztunk, de a Szűcs uram háziasszonya folyton fúrta az oldalamat annyira, hogy végre meg-
