Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-21 / 47. szám
2 HETI SZEMLE“ 47-ik. szám) A nemzet ünnepe. Még mielőtt megindult volna az országos mozgalom, lapunk hasábjain egy vezér- czikk jelent meg, mely felhívta a figyelmet Yörösmarthy születésének 100-ik évfordulójára. Korántsem állitjuk, hogy ez a czikk adott volna lökést azon általános lelkesedésnek, melylyel hazánknak minden jóérzósü fia felkarolta ezt a magasztos eszmét, csak örömünknek akarunk kifejezést adni, hogy a nemzet dicső múltjának, a dicső múlt nagy fiainak ünneplésében vallás és osztálykülömb- ség nélkül együttérez e hazában minden nemesen dobogó kebel, kiki a maga módja és tehetsége szerint törekszik hozzájárulni a nemzeti érzelem impozáns megnyilatkozásához. A nagy költő halhatatlan emlékét szoborral is megörökíti a nemzet. Nemes tett, de végrehajtani lehetet* és kellett volna előbb. Kissé gondolkozóba ejti az embert, miért kellett ezt a tenger időt bevárni. Miért van az, hogy csak most, születésének 100-ik évfordulóján érlelődött meg a nemzet fiaiban az a tudat, hogy s Szózat költőjének szobrot kell emelni a haza szivében. Miért kellett megelőzni ezt a szohrot más költők szobrainak ? . . Nem volt-e ő olyan nagy, mint bármelyik amazok közül ? . . Vájjon lángoló hazaszeretete nem lelkesit-e még ma is épen úgy, mint a többi nagynevű költőké ? . . A szózatnak minden egyes szava, nemde a hazaszeretetnek esküje ? Függő kérdések melyekre a gondolkodó elme könnyen meg- találjp a feleletet. De ne igyekezzünk megzavarni a szivek lelkes hangulatát, örvendjünk, hogy végre valahára meglesz és legyünk azon, hogy minél általánosabbá tegyük a kegyelet ünnepét. A budapesti kath. kör kebeléből indult ki a szobor felállításának magasztos eszméje, az ő kebelében kezdték meg a gyűjtést, s mikor elérkezett az idő, hogy az egész nemzet bevonassák a kegyelet munkájába, nem kivánt magának részt az alkatás dicsőségéből. Kezdeményezésével dokumentálta, hogy a költő a miénk, lemondásával, hogy a hazáé. Felkeltette a kegyelet lelkesedését, azután egybeolvadt e lelkesedéssel, hogy nagyobb legyen az ünnep összhangja, általánosabb a hatás, melyet igazi művészete kelt ma, az általános hanyatlás napjaiban. Ennek tudata azonban kötelességeket ró Magyarország katholikusaira. Ez a kötelesség Vörösmarthy emlékének megünnep lése mindenütt az igazi hazaszeretet és valódi művészet érdekében. E kötelességérzet hatása alatt egyesült városunkban is az „Egyházmegyei Irodalmi kör“ és a „Katholikus kaszinó“ vezetősége, hogy közöttünk se múljon el nyomtalanul az a magasztos ünnep, melyre lázas tevékenységgel készülnek Székes-Fehérváron, a halhatatlan költő szülővárosában. Nálunk is ünnep lesz és szeretjük hinni, méltó Szat- már város társadalmához. Itt az idő, midőn kath. közönségünk megmutathatja, hogy lelkesedik a nagy, nemzeti eszmék iránt. Nem szabad arról az ünnepről hiányzani senkinek, aki katholikusnak és magyarnak vallja magát. Egyesítsen mindnyájunkat a közös nagy czél, halhatatlan költőnk emlékünnepét magasztossá tenni. Megérdemli ő ezt a haza minden egyes fiátó:. A villamos vezeték esztétikai oldala. A régibb időben elegendő volt egyetlen egy oszlop arra, hogy dicsőséget hirdessen, ma már megszámlálhatatlan oszlop beszól Szatmár dicsőségéről. Csakhogy az a dicsőséget jelző oszlop régebben fémből volt és megfelelt a jóizlésnek, mostanában pedig az oszloperdö farönkőkből áll és nagyon sérti az esztétikai érzéket. Ez a nagy különbség a múlt és jelen között I A szegénynek minden többe kerül, mint a gazdagnak, mert a szegény apránkint vásárol és igy ; .'g-y perczentet fizet. Ámde hiába lelkesítenék a szegény embert nagyobb és olcsóbb befektetésre, mert nem telik tőle egyszerre nagyobb kiadás s azért marad nála minden a régiben. A város is tudta azt, hogy a mostaninál czélszerübben és a jó Ízlésnek megfelelőbben lehetett volna berendezni a villarnvilágitási vezetéket, de úgy találta, hogy ő szegény s egyszerre nem ad" hat ki annyit. Ez oknál fogva mellőzte a czólszerübb, Ízlésesebb, olcsóbb, de egyszerre nagyobb kiadással járó föld alatti kábel rendszert és faoszlopokra alkalmazta a villamos vezetéket. —- Nincs szándékunk jelenleg birálgatni azt, mennyiben volt jogosult az előbbi okoskodás és mennyiben nem, hanem számolunk egyszerűen a tényleges állapottal, hogy faoszlopokon nyugszik a villám világítási vezeték. Csupán azt a kérdést teszszük fel önmagunknak, vájjon szükséges volt-e annyi dísztelen fa oszlopot felállítani és hogy egyátalán szükséges-e ennyit tényleg fentartani ? Mindekét kérdésre nemmel kell válaszolnunk. Nem volt szükséges annyi oszlopot felállítani, mert nagyon sok utczán teljesen a ház sorra lehetett volna szerelni a vezetéket. Ha akadt volna is egy pár helyen alacsonyabb ház, egy-egy vasrúd megtette volna a szolgálatot. Ez a szerelés, mig egyrészről nem bántotta volna a szemet, úgy más részről nagy megtakarítást képezett volna a költségekben, mert azok az oszlopok elég drágák és aránylag nagyon kevés ideig tartanak. Gyakran ki kell ezeket cserélni újakkal s mindannyiszor szerelési költségek is fordulnak elő, holott a falra szerelt vezeték évtizedeken át nem szorul javításra, legfeljebb egy pár porczellán harangot kell rajta kicserélni, ami az oszlopoknál is előfordul még pedig sokkal gyakrabban, mint a falra alkalmazott vezetéknél. De ha nem volt szükséges annyi faoszlopot felállítani legalább a város belterületén, ebből önként következik, hogy nem is szükséges ennyi oszlopot femartani. Okkal móddal el lehet távolitani az oszlopok legnagyobb részét, úgy, hogy legfeljebb a külső utczákon marad itt ott egy,—őr gyanánt. A város már nagyon sok esetben meggyőződhetett róla, hogy ilyen dolgot nem lehet csupán egy ember Ízlésére bizni, akinek talán nem is áll nagyon érdekében, hogy az ilyesmivel sokat törődjék. Az volnaaleghelyesebbjha egy esztétikai bizottság őrködne az ilyen dolgok felett és vétót mondana ott, ahol a munkát a jó Ízlésnek megfelelőbben is lehetne végezni. Hány olyan rozoga faalkotmányt látunk, mint fónyelosztási csomópontokat, melyekben verebek s talán még patkányok is fészkelnek. Ezeket mind egy szálig el lehetne hányni s az egészet falra szerelni. így nemcsak esztétikai szempontból volna szebb, hanitó, a ki lelkében meg nem volna győződve, hogy a nagyjában körülvonalozott munkásságban a néptanítóknak valóságos missiójuk van. Ugyanazért szükségtelennek találom bővebben indokolni a mé yentisztelt Közgyűlés előtt, miért választottam elnöki megnyitóm tárgyául annak rövid, és e keretben lehetséges módon való megbeszélését, hogy minő kapcsolatban van népnevelésünk az agrar-kér- déssel ? * * * Mólyentisztelt Közgyűlés! E kérdésről nem én szólok először és nem is itt tárgyalunk első ízben. A tanügyi lapokban már úgyszólván egy kis irodalma van ennek a kérdésnek. Maga a kormányzat is tényekkel mutatta meg az említett benső kapcsolatot, midőn behálózta országunkat a gazdasági ismétlő iskolákkal, midőn a várva-várt uj tantervben uj irányt szab a jövő népoktatásnak. A törvényhozás mindkét házában a legnagyobb érdeklődéssel és gyakorlatiassággal szólották ez ügyhöz. De joggal hihetem, hogy a felvetett eszmék, kérdések csak akkor fognak tisztulni, megérlelődni, ha a részleteket mentői jobban mélyítjük, ha a különböző felfogásokat mentői szélesebb látókörben igyekszünk összhangzásba hozni. így olvastam nem régen e kérdést illetőleg a következőket: „A népiskola a kor szellemének irányt nem szabhat. Igaz ugyan, hogy a tanítók sokat használhatnak és sokat árthatnak a szerint, a mint vagy jó magot vetnek vagy konkolyt hintenek, de a korszellem létrehozása még oly tényezőktől is függ, melyekkel a tanítók nem rendelkeznek. A korszellem uralkodó eszméi a közéletben érintkezés alkalmával, a sajtóban az Írók, a politikai tusáknál az államférfiak és az események által hozatnak forgalomba 1“ Megengedem m. t. Közgyűlés, hogy z idézett szavak az első benyomásra elfogadhatóknak látszanak. Hogy ekkép a népiskolákat, a népnevelési a társadalom alakulására nézve elsőrangú tényezőnek nem tekinthetjük. Ha azonban mélyebben vizsgáljuk a kérdést, be fogjuk látni, hogy a föltevés igy meg nem állhat és a belőle folyó következtetés is jó részben megdől. Mit értünk a korszellem alatt? Ha a mi nemzetünk életében azt ért-, jük, hogy a nemzet bizonyos rétegét idegen áramlat sodorta magával ; más erkölcs, más Ízlés, más szokások kezdenek uralomra vergődni, mint melyek az ősi, nemzeti gyökérből sarjadzottak ; és hogy ennek az újabb irányzatnak oly leszivárgó ereje van, hogy a nemzet gyökerét, a népet, is megérinti, a népben pedig oly gyönge ellentállási képességet talál, hogy azt nemcsak befolyásolja, hanem uralma alá hajtja : akkor természetesen a népiskola és egyáltalán semmiféle iskola a társadalom, a kor kópét meg nem rajzolhatja, arra irányitó hatással nem leszen. De ez esetben a nemzet ama bizonyos rétege hatalmába kerítette a népnevelési is. Ha azonban az idegen erkölcsök, eszmék, szóval egy uj áramlat meg is kísérli a népre befolyást gyakorolni, de a nemzet gyökerének, a népnek nevelése oly erkölcsi és nemzeti alapokra van fektetve, hogy az uj áramlattal szembeszáll, ellenáll : úgy az a nópnevelós a nemzet életében csakugyan elsőrendű alapvető tényező leszen ! Csakis az ily iskolánál, az ily nevelésnek lesz képessége arra, hogy a nemzet fájának gyökerét, a népet az elpusztithatatlan- ságig megőrzi és a nemzet képének ős vonásait eltorzítani nem engedi.
