Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-25 / 30. szám

HETI S Z E M L E “(30ik szám.) 5 az illetőnek a szerkesztői üzenetekben tudo­mására is hoztuk. A megsértett poéta e nem remélt kritikára egy nagyott lépett a Pega­zusról lefelé, s a következő, levelező-lapon irt prózával igyekszik velünk megértetni, hogy hát tulajdonképen kicsoda is ő: Vettem a szerte, üzenetet. Mindenesetre humoros dolog az önök részéről olyan dolgokat visszautasítani, mik a debreczeni lapok előtt helyüket nagyon is megállják. Avagy talán, ha a jezsuitákat és a többi papokat dicsőítő ódáikat bocsátanám nagyon is olcsó bonczkésük alá, elismerésüket kivinnám ? Hiába : felvilágosultság jöjjön el az országod. Nagyon is sajnálom, hogy az irodalmi szelle­met is a vallás, a reverenda és a „klikk“ befo­lyásolja. Majd lesz szerencsém nézetüket a laikusokkal is megismertetni. Fliesz Henrik. Uj divat ez, mely ha érvényre jut, ugyan­csak meg fog gyűlni a szegény szerkesztők­nek a fűzfapoétákkal a bajok. Mert teremnek ők gombamódra rettenetesen. Most nincs egyébb hátra, minthogy azokból a drága csemetékből a szerző megnyugtatására és a felvilágosodottabb elmék mulattatása vé­gett egyet kettőt ide iktassunk. Nem kell azokhoz aztán semmi kommentár. Jó étvá­gyat hozzá a „Debreczeni Lapoknak.“ Dalok. I. Oh ! nem a mámor virraszt én velem, Nem a duhaj kedv csöndes esteien, A léha tréfa hely’t feléd bocsát A lelkem egy egy áldó, halk imát. És még a több vidám, fiatal Engem egy árnyék busán eltakar, Szegény Heinémet újra forgatom, S te értted újra hőn imádkozom. II. Mosolygó vidám, mint a napfény Ruhája tiszta, hófehér, Kis ablakából kitekintget, S kaczaja bus szobámba ér. Megállanak csinos legények Csevegni véle édeset, Sóvár szemekkel, lázban égve El-elnézik a kis fejet. S ő gondtalan, vidám szavakkal Tovább-tovább úgy elmulat, Mig a szivemben egy-egy néma Egy egy el nem sirt köny gyulád. S S veszem a tollat a papirost, Hej! annyi bennem most a dal: Lehetnék én is, ha akarná, Olyan vig, olyan fiatal. Népünnepély. Kovács Leó nyug. ezredes városi bizottsági tag egy népünnepély ren­dezését vette kezébe, mely szept. hó folya­mán a Kossuth-kertben fog végbemenni. Versenyek és egyéb látványosságokból fog állani. Lesz nagy hangverseny is, melyre a férfi dalegylet és a honvéd zenekar ké­retnek fel. Hangverseny után táncz követ­kezik. Nagy tÜZ pusztitott folyó hó 20-án Déda beregmegyei községben. A tűz déli 12 óra­kor keletkezett Benkő Menyhért udvarában, itt csupán egy kazal szalmát emésztett fel. Nyugodtan oszlott tehát szét az ebédjétől felzavart lakosság. Délután 3 órakor azon­ban ismét vészkiáltások adták tudtára a me­zőn dolgozó lakosságnak, hogy tűz van. A tűz Hires András udvarán támadt s úgy en­nek, valamint két szomszédjának. Orosz Jó­zsefnek és özv. Nagy Károlynénak lakóháza mellék épületeikkel együtt földig égtek. A három, összesen 27 tagból álló család telje­sen hajléktalanul, élelem nélkül maradt. A nagy szerencsétlenségnél a legnagyobb sze­rencse az, hogy az anélkül is sűrűn beépí­tett község teljesen lángba nem borult, a mi kizárólag az elüljáróság észszerű oltási, illetve védekezési módszerében leli magya­rázatát. Beváltotta a szavát. Virág Mihály n.-szől- lősi földmives — mint az Ugocsa Írja — összezördült élete párjával s úgy elkeseredett, hogy azt mondta feleségének, hogy: „mal­most akaszd fel magadat, ha te nem akasz­tod fel magadat, én akasztom fel magamat.“ A férj be is váltotta a szavát. F. hó 19-én a mezei munka közben egy fara akasztotta fel magát. Felesége észrevette és levágta a kötelet, mely azonban oly erősen hurko- lódott az öngyilkos nyakára, hogy életve­szélyes sérülést okozott. A szerencsétlen ember halállal vivődik. Koporsó az erdőben. Kísérteties história. Lejátszódott egy salzkammerguti erdőben. Nagyobb kiránduló-társaságot útközben vihar ért. Amennyire tudtak, egy fa mögé bújtak, hogy valamennyire védekezzenek a szakadó áldás ellen. Egyszerre csak nagyot kiált a társaság egyik tagja. A szomszédos fa alatt egy fekete koporsó látszott, a mely nem is hosszában nyúlt el a földön, hanem az élén állott, ldőnkint meg-megmozdult a koporsó födele s egy emberi kéz nyúlt ki belőle. A társaság tagjai férfiemberek voltak mind, de a hidog kerülgette azért valamennyit. Nem is mertek a villámlás, felhőszakadás közben kimozdulni, hogy megfejtsék a csudát, hanem abban állapodtak meg, hogy megvárják, ami­kor eláll az égiháboru. De amikor elállt a zápor, magától fejlődött meg igen szépen a csoda. Mert a koporsóból kibújt egy jóképű asztaloslegény, aki vállára kapta a koporsót és vigan fütyörészve indult tovább. Koporsót szállított a közeli városba, útközben érte a zivatar, hát. belebujt a koporsóba. A háborús hir őrültje. A somogymegyei Gödre községben a minap az a hir keringett, hogy a Frigyes kir. herczeg nevét viselő 52 gy. ezredet nemsokára elviszik Kínába, a há­borúba. A községben nagy szomorúságot kelteit ez a hir, mert az ottani legények csaknem mind az 52-ik gy.-ezredben szol­gálnak. Az öreg Schmausz Péter is az ősz szel vált meg három esztendőre a fiától, a kinek immár két csillagot varrtak a hajtóká­jára. Éppen ez az, a mi szerfölött megzavarta az öreget, a ki tisztára meg van győződve, hogyha sarzsit viszik legelőbb az ütközetbe. S addig-addig töprengett, gondolkozott, míg­nem a sötétség ráborult a lelkére. Portáról- portára járt a falujában s mindenkinek a ta­nácsát kérte, hogy az ő szép, deli legényfiát kimentse a háborúságból. A napokban gyalog­szerrel, hajadonfővel törtetett be Kaposvárra. A kaszárnya előtt sorra kérdezte a katoná­kat : —- Merre van a fiam ? káplár Schmausz ? A bakák gyanútlanul vezették be az öreget az udvarra, hol egy század reggeli gyakorlatát végezte. A boldogtalan ember hirtelen vad orditozással vetette magát a földre: — Tiszt ur, tiszt ur, ne vigye el a fi­amat ! Aztán tépte a haját, a mellét meg ököllel ütötte és sirt, jajongott: — Nem engedem a fiamat. Hagyják itt a fiamat! Ne vigyék Kínába! A bakák megrendülve nézték a jele­netet, mely a gyakorlatot is félbeszakította. A kaszárnya népe végre is lefogta az öre­get, kit a rendőrök a közkórház megfigyelő osztályára vittek. A kocsin — melyen az őrültet vitték — ott ült a délezeg káplár is: Schmausz János. Szerencsétlen apja azonban már nem ismerte meg. A bécsi Herder-CZég (B. Herder, Verlag, Wien-Bécs, I. Wollzeile 33.) kedvező aján­latot, tesz könyvkedvelők számára. A kath. irodalomnak minden szakba vágó müveit, minők a jól ismert Kirchenlexikon vagy a Staa:slexikon, történeti munkákat a legjele­sebb szerzőktől, Pastor, Weis, Jaussen stb. részletfizetésekre is árusít megbízható he­lyekre. A havi részletfizetés legalább 4 ko­rona minden egyes megrendelt mü után. Emez ajánlat elfogadása mellett szép, ter­jedelmes és választékos könyvtárra tehet szert minden könyvbiráló és pedig könnyű fizetési módozat mellett. Annyival is inkább ajánljuk a jelzett ezéget olvasóink figyelmébe, mert régi katholikus ezég és mert az illető müveket részletfizetés daczára is a rendes árban szállítja. Halál játék közben. Molnár Márika özvegy Hramada Vaszilyné ötvösfalvi lakos a múlt napokban Husztra igyekezett, hogy ott nap­számba álljon; útközben a huszti határban egy kút mellett telepedett le s miután szomját eloltotta, rövid időrelefeküdtpihenni s eközben elaludt. Mellette feküdt Jura nevű 4 hetes fiú gyermeke, kire 6 éves Márika nevű leánya vigyázott. Mig az aszony aludt, Márika a gyermeket az ölébe vette s vele a közel folyó Tisza partjára ment játszani. Egyik kezében a gyermeket tartotta, a másikkal pedig egy füzgajat akart letörni, de eközben egyensúlyt vesztve, a Tiszába zuhant volna, ha a fűz ágakban hirtelen meg nem kapasz­kodik. Persze ezt ijjedségében két kézzel is cselekedte s e közben a kis Jurát elej­tette, ki csakhamar eltűnt a habokban. A vigyázatlan gyermek sirva panaszolta el a történetet anyjának, ki ez idő alatt már fölkelt és gyermeke keresésére indult, de már késő volt, mert a hullámok már nem adták vissza a vigasztalhatatlan anyá­nak gyermekét. Fertőző betegségek ellen, melyek leg­inkább az egészségtelen ivóvíz által terjesz­tetnek, biztos óvszer a tiszta, egészséges ásványvíz. Felhívjuk tehát szives olvasóink figyelmét a „Kristály“ Szt. Lukácsfürdői hegyi forrás hirdetésére. A leányok hibái. Egy magyar úri nő összeállította azokat a hibákat, melyektől legjobban kell óvakodniok a leányoknak. A lajstrom igy szól: A kíváncsiság. Mikor a leány minden legcsekélyebb dolgot tudni akar, akkor igazán nagyon kellemetlen. A végnélküli csevegés. A sokat beszélő leány hasonlít a szarkához, amely épen nem kel­lemes madár. A megszólás. Annak a leány­nak, a ki másokat folytonosan megszól, ha­sonló a nyelve a beretvához. Attól mindenki óvakodni fog. A hizelgés. A hízelgő leányt mindenki hamar kiismeri és kevésre becsüli. A czifrálkodás. A ki nagyon szeret és min­denkor akar czifrálkodni, az csak azt árulja el, hogy saját szépségében nem bízik és se­gítségre van szüksége. A lomposság. Semmi sem idegeníti úgy el a férfit a leánytól, mint a túlságos, émelygésig menő czifrálkodás; csak még egy ... a lomposság. A lompos leány hasonlít a virághoz, melyre piszkos

Next

/
Oldalképek
Tartalom