Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-20 / 25. szám

2 HETI S Z E M L E“ (25-ik szám) raébe — az ilyen eljárás mig egy­részt magukra a katholikusokra méltatlan és teljes mértékben igaz­talan, felnőttek pajzán játékánál egyébnek tekinthető nem volna, a melynek látásán nem csak egy mi­nister, de minden komoly és csak egy kissé is fegyelmezett gondolko­záséi ember megbotránkoznék. Es talán azt hiszik ezek az urak, hogy a miniszter ama kath. tartalommal megtömött küldöttség láttára egy­szerre megfeledkezik mindenről, arról is, hogv kezei között van a kath. hitközségnek és a püspökök­nek fellebezése, amely pedig a dön­tést mindeddig késleltette, s nekik elhiszi azt, hogy ők a katholikusok akaratának tolmácsolói?! Nagy az ő hitük, vajha mindenben ilyen volna. Mi nem gondoljuk, hogy a mi­nister ur ily fontos hivatalos ügy elintézésében legcsekélyebb szerepet juttatna az effajta csalafintaságnak; azt sem tételezzük fel róla, hogy a döntés megkönnyitése érdekében éppen szükségét érezné annak, hogy a mit tulajdon képen a város más vallásu lakosai akarnak, azt ügyes fondorlattal mint a katholikusok óhajtását csempészszék oda neki. Csak sajnálni tudnék a minister urat, akit eddig fen költ gondolko­zásáért és elfogulatlanságáért tisz­teltünk, ha mégis az igazságot ke­reső elméjének esetleges megtéve­désére netalán mentségül felhasz­nálni nem átallana egy olyan naiv kifogást, mint a minővel jelen esetben a városi küldöttség állítólag kedveskedni kíván neki, hogy t. i. a katholikusok maguk kérték az államosítást. A katholikusok megtiltják azt mindenkinek — bárki legyen is az, hogy a városi küldöttséget, mint az ő érzelmüknek és kívánságuknak kifejezőjét tüntesse fel a minszter előtt, a kath. városi képviselőktől pedig elvárják sőt megkövetelik, hogy a küldöttségben részt ne vegye­nek s magukat egyes urak szeszé­lyes játékához eszközül felhasznál­tatni ne engedjék. Különben nekünk katholiku- soknak is gondunk lesz arra, hogy a miniszter ur egy pillanatig se tart­son bennünket következetleneknek, vagv tétovázóknak. Cj kJ k helybeli Iparos szövetkezet. A haladó kor kerekét megkötni nem lehet. A műveltség fejlődésével nőnek az igények, szaporodnak a szükségletek s tisz­tul az Ízlés. Megszűntek a régi patriarchalis állapotok ; a régi kúriák apró ablakaikkal, primitiv kandalóikkal, egyszerű bútoraikkal úgyszólván egy varázsütésre eltűntek s he lyüket kristályablaku paloták foglalták el, melyekben a földön végig nyúló karszékek, hintaszékek, terjedelmes divánok, drága csip­kékkel szegélyezett párnák, gy a póz ott füg­gönyök, márvány kandalló, gazdag szőnye­gek nyújtanak minden oldalú kényelmet,. Hát még az öltözetben milyen változás ! Ma nem azt keressük, hogy szilárd legyen az anyag, hanem, hogy mutatós s nem azt mondjuk a szabónak, a mit régen : arra vi­gyázzon, hogy kontót legyen a ruha, hanem ügyeljen, hogy jólálljon rajtunk, az nem baj, ha kissé szőrit is. Hasztalan siratják egye­sek vissza a régi állapotokat, a kor szelle­mét megváltoztatni nem Sebet. Az a keres­kedő, iparos, a ki nem alkalmazkodik a vevő igényéhéz, bezárhatja üzletét. S iparosaink ellen épen a miatt, emeltek panaszt, hogy nem tudtak csinos, mutatós munkát kiállí­tani, vagy ha egyik másiknak volt is Ízlése, méregdrágán árulta készítményét és megbíz­hatatlannak bizonyult. Tagadhatatlan, bogy iparosaink közt volt olyan, a ki a harmadik terminusra sem készítette el a megrendelt munkát s így épen akkor nem tudtunk ru­hához vagy czipőhöz jutni, midőn legnagyobb szükségünk volt erre. Velem történt, hogy egy vidéki iparosnál ezelőtt 8 évvel rendel­tem meg egy asztalt, előleget is adtam reá s még ma sem készítette el. Mások nyers modorukkal, ismét nehányan gyarló, esetlen produktumaikkal riasztották el a közönséget. Ám egyesek miatt az egész iparos osztályt elítélni nem szabad, fájdalom azonban a közönség épen ezt tette: elhagyta a műhe­lyeket, s előszeretettel kereste fel az olyan üzleteket, melyekben kész és a legtöbbször külföldről behozott tárgyakat árultak. Iparos osztályunk pedig szegényedett, egyes családok egészen tönkre mentek. Az ember szive elszorult, midőn a csak nem régen jó módban élő ismerős háza előtt fel­hangzott az árverezők dobja. Erős, izmos karú férfiú kénytelen volt egész napokat tétlenül eltölteni, mert az előítélet és elfo­gultság visszatartotta a vevő közönséget, a műhelytől, akik mégis bevetődtek vásárolni hozzá, azokban sem volt nagy köszönet mert rendesen adósok maradtak a munka árával. Iparos osztályunk szövetségének volna hivatása a bajon segíteni. Nem fényes ugyan a helyiség, melyben munkáikat elhelyezik, nem is értenek a reclám csinálásához, de a mit a volt, törvényszéki palota ósdi falai között kiállítva látunk, az a legmodernebb igényeket is képes kielégíteni s büszkeség­gel tölt el bennünket. A kalap, czipő, bútor, kerékgyártó stb. ipar produktumai olcsók, tartósak, Ízléssel és gonddal készült munkák. És mégis aránylag kevesen keresik fel e csarnokot! A közönség egy részét talán a hitel köti az idegen árukon nyerészkedő ke­reskedőhöz, más részét pedig az előítélet tartja még mindig vissza. Egy kis szétte- kiniós az áruházban, eloszlatja az előítéletet. Vaj ha többé erről szót, sem kellene tenni! Hiszen nekünk ki kell szorítani a külföldi ipart minden téren ! Fel kell virágoztatni városunk életképes és jobb sorsra érdemes iparos osztályát ! Ne kényszeresük tétlenségre azokat a karokat, melyek képesek egy nemes versenyre felemelkedni ! Ne növeljük a kül­földi tőkét, mely a mi kiszipolyozásunkra tör ! Ne tömjük az elbizakodott, gyáros zsebét, midőn polgártársaink szükséget szenved­nek ! Adjunk kenyeret a nyomorgó csalá­doknak, ne engedjük, hogy sat,nyúljon, cse- nyevószediék a gyermek az iparos házban, midőn hazánknak nagy szüksége van élet­erős nemzedékre. Erősítsük az iparos szö­vetséget, hogy életképessége szolgáljon buzdításul más vidékeken is hasonló egye­Szolgálatjára káplár ur . . . No akkor huzasson csak egy nótát avval a czigánynyal, azt hogy : Októbernek első napján be kell masí­rozni . . . Szolgálatára szívesen káplár ur. 5. A zsidó magában. Vagy 8—10 koronámba belekerül ez a paraszt. Furcsa ez a katonaság. De hát, ha nem tennék meg mindent, lenne . . . 6. A 2-ik káplár énekel. Szeretek danóni, de ez a czigány rosz- szul huzi. Hallja, mi maga hun ? Otthon adóhivatali ellenőr vagyok káp­lár ur . . . Őr, őri Silbak . . . Értem. Hallja hát, menjen mondi annak a czigánynak, hogy tekerje fel vikonyra azt a hurt, mert nagyon vastag. Én fent szoktam énekelni. Megyek káplár ur .. . 7. Az ellenőr magában. A mindenit a parasztjának, ha czivil volna, csak bőgni tudna, most meg énekel... 8. A tanár megérkezik. Éljen! Éljen! Ijen! Jó hogy eljött, már a második hordó sörnél járunk. És kocsin jött, kocsin jött ? ? Igen, igen. Sietős az utam, otthon csa­ládi ügyeim vannak 6 órakor, most 4 óra. 9. Rezervista bemutatások. Tanár Agyagi. Káplár Gerevics. Káplár Czövek. Szakaszvezető rezervista Csőri. Közlegény Feh . . Elég, elég a szóból, uj csapot kérünk, mert ez csepeg. Kárba megy a ló 1 10. Hat óra vas nélkül. Jelentem káplár urak 6 óra . . . Nono, majd holnap bejelenti a reporton a hadnagy urnák, hogy kiállotta . . . Azt akarom mondani, 6 óra, vár a ko­csim, megyek. Tessék káplár ur a csepegő csapra . . . No, no ! Mi nem szoktunk elfogadni . . Mégis . . . Három forint! Szép. Holnap napos lesz, nem megy ki gyakorlatra. Érti? Isten áldja meg káplár ur. 11. Őrmester otthon. Az áldóját 1 tiz üveg sört küldött a tanár. A hadnagyot aranyozni kellene. 12. Éljenek a rezervisták! Hadd huzza a Ferencz József rezes bandája! Pillich Ottó. Az ismeretlen. A nyári napsugár hevesen tűz le a zöld — viruló hegyek alján szerényen meg­húzódó városkára. A hőség szinte perzselő volt. A fák levelei lankadtan csüggtek alá, a kertek rózsái, virágai hervadtan borultak össze. A melegségben fürdő utczákon alig látni járó-kelő népséget, mindenki igyekszik szobájának hüsébe menekülni. A járó-kelők között feltűnik egy tisztes öregur alakja. Áhítattal terhes tekintetet vet

Next

/
Oldalképek
Tartalom