Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-06-13 / 24. szám
2 S Z E M L E“ (24 ik szám.) ..H E T T tassa magát az erőszak és törvénytelenség terére, mert alkotmányos államban ezzel úgysem fog czélt érni, hanem válaszsza a miniszter által is ajánlott utat, melyen az ügy minden keserűség nélkül végleges elintézést nyerhet. Mi azt akarjuk, hogy legyen békesség, hogy a hitélet ne szenvedjen a visszavonás miatt, azért mitsein óhajtunk inkább, minthogy a város képviselőtestülete komoly és higgadt megfontolás tárgyává tevén a helyzetet, ne törekedjék törvényellenes állapotokat teremteni s megtartásával késleltetni az tigy végleges lebonyolítását. A feltételes elítélés. Az igazságügyminiszter a büntetőtörvénykönyv reformtervezetének keretei között egy nagyhorderejű elvet, a feltételes elitól- tetésnek elvét óhajtja nálunk meghonosítani a belga-franczia rendszer szerint érvényes alakban. A fiatal és először vétkező bűnösökön nem fogják végrehajtani az itéletileg kimondott büntetést. Meghozzák ugyan az Ítéletet, a mely ellen jogorvaslattal is lehet élni, azonban a már jogerőre emelkedett Ítélet végrehajtását felfüggesztik addig, mig az illető újabb bűncselekményt el nem követ. Ha többé nem vétkezik, folyton megmaradhat rendes munkakörében, családjában és a társadalomban. Kétségkívül nemes intentiója van ennek az intézménynek. Alkalmat akar adni a bűnösnek, hogy bűnét saját erejéből jóvá tegye. „Nem a szabadság elvesztésének kínzó érzetére, nem a börtön homályára, nem a szigorú vas fegyelemre bizta a bűnös megtörését és megtérítését, hanem magának a bűnösnek lelkiismeretére és önérzetére.“ A még meg nem rögzött bűnös fogja hallani a biró ajkairól a magasztos, evangéliumi szózatot: „Menj, többé ne vétkezzél!“ Tulajdonképeni bűnös tett csak megfontolt bűnös szándékból eredhet, ezt bünteti Isten s az emberi törvénynek, ha tökéletes akar lenni, az istenit kell utánoznia. Ne büntesse tehát az emberi judikatura azt, ki kellő megfontolás nélkül, könnyelműségből vagy tudatlanságból sértette meg a jogÖrökké lángol s áldoz istenének. S ez volt a művész: mindnyájunk szive, És benn lobog szeretet, gyűlölet, Mind, a mit egy nemzet csak érezett. Világot, életet jelentő deszkák, Miként birá el gyönge vállatok Ez óriások súlyos lépteit? Csodás hősöknek adtatok ti bölcsőt, S ne emlékezzünk rájok — s ne kövessük ? S igy e bölcsőből koporsót faragjon A honfiatlan romlott kapzsiság, S temessünk téged el, magas művészet, Élőhalottként, szégyenásta sírba, S veled nemes magyar költészetünket, S mellétek a nép erkölcsét, a tiszta Nemzeteröt is? — mert együtt törik le Mindez, mint ággal lomb, virág, gyümölcs, S pusztul utánok busán a kopár törzs! Nem, bősz Apollo, jöjj, kontár kufárok Korbácsolója, Tháliád’ segítsd meg És templomából űzd ki az ihletetlen Üzéreket, kiknek büncsarnokában Ma a közönség megtanul pirulni, És holnap nem pirulni semmitől; Kik szinökröl érzést, gondolkozást Kitiltanak, főt, szivet megrabolnak, A Múzsákat bacchánsnőkké alázzák, rendet. S midőn az ifjú bűnös látja, hogy neki a törvény és társadalom megbocsát, becsületes munkával, kettőzött szorgalommal fogja leróni háláját a keresztény alapokon épült államban. Hangsúlyozom azt, hogy a keresztény alapokon épült államban, mert a hol az erkölcsre, a vallásos nevelésre az állam gondot nem fordít, a hol ellenkezőleg saját maga veti el szervezetébe a gonosztevő sárkány-fogakat; ott mentül humánusabb a büntetés, annál több a visszaélés, a bűn, a kikelt sárkány. A statisztika szomorú adatai igazolják, hogy a külföldön ez intézmény életbeléptetése után még szaporodott a bűnesetek száma. És ez természetes. A hol az ifjúságban nincs meg a lelki finomság, a hol nem tanították meg saját rósz hajlamaikat, szenvedélyeiket megfékezni, ellenkezőleg valamennyi vágyaik kielégítésére törekesznek a szülők ; a hol a hiúság, kevélység és nagyravágyás iskoláit végig járatják a gyermekkel, de alázatosságra és engedelmességre nem tanítják, a hol a gyermek nem szokta meg, hogy Istent mindig maga előtt képzelje és az Ü törvényeit félje, ott helyes a világi törvény fékét mindig jobban tágítani az ifjú előtt? A harag, a szenvedély, élvvágy, talán a szükség a jogrendet megsértő tettekre nem fogja-e könnyen ragadni azt, aki ..különben sem tanult meg önmaga felett uralkodni, ha tudja, hogy büntetést igysem kap tette miatt. Eddig is sokat csábitott a bűnre az a remény, hogy kisiklik az igazságszolgáltatás kezei közül, mi lesz akkor, ha a bűnös tudja, hogy ha az igazságszolgáltatás kezei közé is kerül, nem Ibsz semmi bántódása? Az államnak védeni kell a közjót, meg kell hajtani a jogtalanságot, a vétséget ki kell engesztelnie, elijeszteni a bűnre hajlókat s a népérzelmet tisztítania. A feltételes elitélés a mi viszonyaink közt egyik czélt sem fogja szolgálni. Lesz alkalmunk még bővebben kifejteni álláspontunkat, ha a tervezett reformból törvényjavaslat lesz, addig is azonban nem hallgaihattuk el meggyőződésünket: e nemes csemete akkor fog jó gyümölcsöt hozni nálunk, ha megmunkáljuk a talajt, újjá alakítjuk a nevelést és társadalmat keresztény szellemben. Az ifjúból vénet görnyesztenek, Előbb mint férfi lett von’ — s idegen Ledér bűnök rabjává aljasitják Os, tiszta erkölcsű szűz szellemünket! De jöjj, oh költő, s tudd meg: lelke atyja A színésznek te vagy; köntöst te adsz Lényére, hangot ajkira, s szivet Keblébe, —- s igy lesz minden, minden Ó: A lélek, élei, müved szelleme. Alkoss nagyot, nemest: az lesz a művész, Mestere, szószólója nemzetének ; Álmodj dicsőt: ő szebb valóra váltja. (De irj elé méltatlan munkakört, Játszék szemérmetlent szégyenkezés közt: Tanítja népét igy aljas szerepre, Néprontó vagy te s ő, apostol helyett 1) Te bűvölöd színpadra a világot, S a világ olyan, mint bemutatod: Hát nagyszerűvé alkotsd birodalmad, Költészeted varázsvesszője által, S szép alakokkal, hűn a természethez, Majd a művész életre kelti, benépesíti aztl Támadj föl hát, művész, a deszkasirból, Kedves fia Természet szép anyádnak! Szobrodnak színpadod nem kis talapzat, Melyről babórid illata csapong még. Egy levél az államosítás fájáról. Mindenki előtt ismeretes, hogy az államkormány központi hatalmának növelésére, az anyagi, de főkép szellemi téren való államosítást tűzte ki legfőbb feladatának. A kinek kezében a gyeplő, az hajthat. Teremteni kell tehát egy oly központot, melyben öszpontosuljanak a szellemi fejlődés minden szállai, mert csak igy lehet lassan, fokozatosan, de biztosan átültetni a liberalismus nagy eszméit azon nemzet-testbe, mely hivatva lesz, hogy a liberalismus képére és hasonlatosságára alakuljon és fejlődjék. Ezért irányul oly kiváló figyelem a szellemi kiképzés államosítására, kezdve az óvodától az egyetemig. Igaz, hogy a korral haladni vagy szaladni kell, a ki megáll, az el van veszve. Ez ma már részben természetes is. De a hol a haladás, melyet az elért sikerek fényesen igazolnak, úgy is meg van, minek ott a békés fejlődést és szorgalmas munkálkodást, a helyzet kellő és beható ismerete nélkül megzavarni a már úgy is végsőkig terhelt népet újabb kötelezettségekkel sanyargatni; növelve a nyomorúságot, felkeltve az ellenszenvet egy oly intézmény iránt, melyre szükség nincs s a melyben az elérendő czó- lok különben is folyamatban vannak ; a mely intézmények, ha létesülnek, az óhajtott sikert nem mozdíthatják elő, de kiszámithatlan bajoknak lehetnek forrásai , ez valóban oly magas politika, melyet megérteni igen nehéz. És e helyzet teremtett most oly visszás állapotokat Máramaros megye egyik kis községében, Trebusa-Fehérpatakon, melynek végeredményére az illetékes tényezők is elég kíváncsisággal tekintenek. 1899. óv február 1-ón az iskolagondnokság, főszolgabíró és tanfelügyelő jelenlétében felvett jegyzőkönyv szerint a 21808/98 sz. miniszteri rendelet egy állami iskola felállítását határozza el, két tanterem és tanítói lakással, melyre a kormány 7500 frtot utalványoz, természetes viszonzásul az iskola felett gyakorolható min- den jogot és szabadságot fenlart magának. A község pedig kötelezi magát, hogy az iskola helyiséghez szükséges telket 1000 Itt lelked éjfelente megjelen, Ha egy előadásnak vége már . . . A régi társak szellemét keresve, Oh, megtalálod, megtalálód é? Játszátok el még egyszer hős korát A színésznek, költőnek, a magyarnak ! Nekünk kevés vagy néma kőben, a mig Nem nyílik ajka, nem dobban szive ; így mit tehettek értünk, hogyha csak Meg nem szólaltok Memnonszobraként Dicsőségtek hajnalsugáriban ? Éledjetek meg! . . . S a szózat felel: „Meglesz az is, oh bajtársak, hívek, Csak tiszteljétek, mely nagy volt, a múltat, Szent kegyelettek azt megjeleníti!“ S a fényes kort meghozva, mi közétek Az égiek köréből játszani Hazánk földére újra visszatérünk. Szatmár, 1900. junius hó 9-én. Bartók Lajos.
