Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-10-18 / 42. szám
2 „H E T I S Z E M L E“ (42-ik szám.) hogy ki-ki lankadatlan kitartással állja meg azon helyet, melyet hivatása, a köz vagy nemes ügyek iránt való szeretete számára kijelölt. Ezek után nincs egyéb hátra, mint gratulálnunk a nagyváradi megyének. Akkor fogják majd látni, kit nyertek Steinberger Ferenczben, midőn közöttük lesz, mi pedig akkor fogjuk legjobban érezni, kit veszhettünk el, midőn kiteszi a lábát a szatmári megyéből. A szatmári székeskáptalannak gyásza van. Az egyházmegye Nestora, Pohl Károly kanonok, ságbi prépost, gyémántmisés áldozópap e hó 14-ón, éjjeli 1 órakor visszaadta lelkét Teremtőjének. Szatmár város közönsége nem ismeri őt teljesen, minek oka azon körülményben keresendő, hogy mikor kanonokká történt kineveztetése után városunkba került, gyakori betegeskedése gátolta őt abban, hogy a város társadalmának egyes köreivel szorosabb érintkezésbe lépjen. Működésének súlypontja Máramaros- Szigetre esik, melynek több mint egy évtizeden át buzgó plébánosa volt, s a szigeti közönség eltávozása után is többször adta tanujelét azon őszinte és benső ragaszkodásnak, melylyel volt lelkipásztorához vonzódott. Markáns vonásokkal jellegzett, tekintélyt paraucsoió külseje első tekintetre azon benyomást tette, mintha rideg, magába zárkózott volna, ki nem törődik mások bajaival, kit az emberek nyomorúsága nem képes részvétre indítani. Pedig nem úgy volt. Az a rideg külső ritka jó szivet takart, melyből embertársainak szerencsétlensége nem ritkán facsart könyeket. Paptársait őszintén szerette, s szerették őt is mindazok, kiknek alkalmuk volt őt közelről ismerni. Életmódja egyszerű, igényien volt Anyagi viszonyai mindig rendezettek. Adóságai soha sem voltak. Mértéket tartott mindenben ; épen ennek köszönheti Isten után hogy gyakori és hosszas betegeskedése daczára ily magas kort ért el. Ritka szellemi tulajdonokkal volt megáldva. Rendkivüli emlékező tehetségét élte utolsó éveiben is megtartá. Bizonyos előszeretettel foglalkozott az ó-classikus Írókkal. Kevés ember van napjainkban, ki azokat oly behatóan ismerné, mint ő ismerte. Minden helyzetre tudott a classicusokból találó mondásokat idézni, órákig képes volt recitálni az összes latin költőkből, különösen Horatius és Vergiliusból, s egész könnyedén öntötte élte utolsó éveiben is a sikerült latin hexametereke'. A magyar, latin és román nyelven kívül beszélt németül, fran- cziául, értette és olvasta az olaszt is. Az ifjúság és a tanügy iránti szeretetó- nek fényes bizonyítékát adta, midőn a mára- maros-szigeti rórn. kath nőnevelő intézet építési költségeinek fedezésére 1000 frt adománynyal járult, emellett fáradhatatlan tevékenységet fejtett ki, s ezreket hozott össze e nemes czélra hívei és ismerősei körében, miért dr. Schlauch Lőrincz, akkori szatmári püspök elismerő iratban mondott neki főpásztori köszönetét. Ugyancsak a tanügy iránti szeretetót bizonyítják azon adományai, melyeket aranymiséje alkalmával tett. A szatmári kir. kath. főgytnn. tápintézetének 1000 fortot, a helybeli papnevelő-intézetnek szintén 1000 frtot adott. Hogy paptársaihoz mily gyöngédséggel vonzódott, annak ilustrálására elegendő felhozni ama 200 frtos alapítványát, melyet a szigeti kerület javára tett, hogy kamatait azon plébános vegye el, kinek plébániáján az évi kerületi gyűlés tartatott. Hazafiságához kétség nem férhet. Talpig magyar ember volt, kinek keblében magasan lobogott a honszeretet lángja. Vármegyénk egyetlen kulturegyesületónek a Széchenyi- Társulatnak czóljait 300 frt alapitványnyal sietett előmozditani. Az egyházmegye ügyeit is felkarolta. A szatmáregyházmegyei irodalmi kör által létesített „Pázmány-Sajtó“ alapításakor 200 frt adott e czélra, a sajtó részére lemondván a részvények osztalékáról. Egyenkint 100-100 frtot adott a máramaros-szigeti, a viski és a láposbányai plébániákon mondandó szentmisékre, 100 frtot a papi nyugdíjalapra, ismét 100 at a szent László Társulat czóljaira, a vakok és a váczi siketnéma intézet javára. Rokonait rendkívül szerette. Nagy összegre mennek minden évben ama kisebb- nagyobb adományok,melyekkel azországmajd minden részében lakó, mind igen szegény s többnyire családos rokonait segítette. Valahányszor évnegyedes illetékét megkapta, mindig küldött 10—20 rokonának is 20, 30, 50, 100 frtnyi segélyt; volt közönök több olyan, akiknek házacskát vett, vagy kiket pályához segített. Halála előtt is néhány nappal több mint 1000 frtot küldözgetett szót szegény rokonainak. Nem volt ez részéről önzés, hanem a felebaráti szeretet sorrendjének követése, mert nem feledkezett meg a tőle távolabb állókról, sőt az egészen idegenek támogatásáról sem. A szükségben levők az ő riika jó szivében mindig bőkezű pártfogóra találtak. Minthogy rendesen szétosztá jövedelmeit, hagyatéka alig maradhatott. Végren- deletileg 200 frt hagyott alapítványul a káptalan által mondandó szent misékre, 100 frtot a szentemlókü Hám János püspök szobrára, 100-at a viski templomnak, 100-at a helybeli szegényeknek, ,s amint halljuk, — elárverezendő ingóságainak árából a cselédség s egyéb szükségletek kielégítése után végső akarata szerint — az Irsik-féle árva- és lelencz- háznak is fog jutni segély azon 300 írton kívül, melyet külön ez intézetnek juttatott. Életrajzi adatai a következők : Alsó- Fernezelyen született 1815. febr. 17-én. Iskolai tanulmányait Szatmáron végezte kitűnő sikerrel. Pappá szenteltetett 1838. aug. 24-én, ezután több helyen káplánkodott, majd 1846- ban viski, 51-ben sugatagi, 64 ben bocskói plébános lett; ugyanekkor a szigeti kerület esperesének neveztetett ki; — 1868-ban lett Máramaros-Sziget rk. plébánosa, s még ugyan azon évben máramarosi főesperes. Midőn 1872 ben a szigeti templom leégett, rendkivüli tevékenységet fejtett ki, hogy az uj fénynyel helyreállittassók. Kiváló érdemeiért 1876-ban sághi prépostnak nevezte ki a királyi és főpásztori kegy. Székesegyházi kanonok és főesperes 1880. nov. 21-én lett. Papságának fólszázados jubileumát 1888. aug. 24 én ünnepelte, mely alkazata. A többi közt a „Frari templomot is megnéztük, hol szinte sok szép dolog ven, ^különösen Canova síremléke, amit a mester öbbi terve szerint készítettek Fabris és tanítványai. Szembe véle tőle van Tizian síremléke; sekrestyéje pedig nagy műkincset foglal magában, a Bellini hires madonnáját. Ott láttam egyúttal a legszebb márvány reliefeket, Prescobiancatól, egy dogé síremléken. Velencze legszebb templomát, a S. Marcot akkor néztük épen, mikor ott nagyszerű requiem volt. Az arany-alapú mozaik képekkel kirakott templom pompája eleinte teljesen lefoglalt, s csak később tűnt fel a szép bizarr zene, melyet a templom remek akustikája teljesen érvényre juttatott. Kér- dezősködésre aztán megtudtuk, hogy a ge- nialis ifjú mester, Perosi dirigálja saját miséjét. Felmentünk a galériára, részben hogy a mozaikot, részben hogy az ifjú mestert közelebbről láthassuk; mondhatom, az ott töltött két órát életem legélvezetesebb órái közé számitom. Fejedelmi környezetben földöntúli zene, egy cherubarczu fiatal pap által dirigálva 1 Az pedig elképzelhetetlenül szép, ahogy Perosi dirigál. Eltekintve attól, mily szépek, plastikusok a mozdulatai, mily genialis nemes formájú a homloka és menynyire érdekes a nagy sötét szeme ; bámulatos az, mennyire kifejezi Perosi mozdulataiban, tartásában a zenéjét; ha nem hallanánk, felfognók azt a Perosi dirigálása után. Mondhatom, ép úgy lelkesülök,, Maestro Perosiórt“ mint olaszai. De lám, meg sem tudok válni e tárgytól, pedig egyébről is akarok Írni; hiszen lehetetlen szó nólkülhagyni Venezia gyönyörű terét, a Márkus teret. Olt gyűlik össze a zenekedvelő olasz nép minden osztálya es- tenkint, 9 óra felé s ott hallgatják óra számra a katonazenót, mely minden este működik. Mert a velenczei nép este él igazán; üzletei éjfélen túl nyitva vannak, utczái nappali világításban. Csak a Canal grande világitását bízzák a holdvilágra, mely épen a mi ottlétünk alatt ki is tett magáért. Gyönyörű langyos esték, a téli hold fényes sugarai, a csillogó vizen sikló gondolák és mindezekhez a cantantik bájos éneke leir- hatatlanul poetikussá teszik Velenczét. A cantantik ugyanis énekes csoportok, milyen 4—5 van Velenczóben ; lampionokkal diszitett nagyobb csolnakon úszkál a vizen a 8—10 tagú társaság, kik közül kettő rendszerint nő. Ha egy ilyennek a közelébe jövünk, gondoliérink szó és parancs nélkül oda téríti gondoláját, páratlan ügyességgel minél közelebb férkőzve hozzá. így néha 20—30 gondola áll egy egy cantantis csolnak körül, mi kivált a S. Marco társulatnál történik meg. Ha kót-három dalt elénekelt, a cantantis tányéroz, ami úgy történik, hogy egyik gondolából a másikba ugrik. Kiki fizet tetszése szerint, aztán tovább áll, másnak adva helyet. Mikor haza tértünk a gondolázástól, rendszerint még kiültünk a hotel Canal grandera néző terassójára, s ott hallgattuk az előttünk álló cantantikat; ott hallottam először a Vorrei moriret ezt az édes-bus olasz dalt, mely olyan nagyon illik Veneziához. És ott töltöttük az utolsó estét is — feledhetetlenül édeset! Tündérországban éreztem magam; vasárnap este volt, tehát egész Velencze talpon, annál inkább, mert tűzijáték van hirdetve. Száz meg száz gondola siklik előttünk kicsiny lámpásával, közbe Pohl Károly.
