Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)

1899-09-27 / 39. szám

rryörü csengő hang, s választékos előadás adták meg a kellő formát, úgy hogy fellépése soha semmi kívánni valót maga után nem hagyott.

Társadalmi érintkezéseiben előzékenység, distingvált modor voltak jellemző vonásai. Akivel egyszer beszélt, le volt kötelezve iránta. Innen van, hogy népszerűsége napról napra fokozódott a közönség előtt, sőt tanárkodásának utolsó éveiben csaknem a bálványozásba csapoltál. Épen azért, midőn a plébániai javadalom megürült, városunk törvényhatósága egy szívvel lélekkel ajánlotta fel neki ezt a díszes állást.

. Hogy a választás méltó férfiúra esett, azt a következmények bőségesen igazolták. Nem volt városunkban semmi jelentőségteljesebb üdvös mozgalom a közérdek terén, melynek élén ott ne láttuk volna Jandrisics vezér alakját, ki törhetetlen akaraterejével, szónoki nyelvének bűvös varázsával a nemes ügynek soha sem késett védelmére kelni. Mindig méltóan representálta azt az állást, melytől oly sokat vár városunk közönsége. A városi közgyűléseken szinte hiányát érezték, ha véletlenül Jandrisics nem volt jelen, noha a közérdeket szolgálni legszebb ideálja volt, s a közönség bizalma által rárótt eme kötelez őségének teljes ügyszeretettel, soha nem lankadó energiával kívánt megfelelni.

Hogy híveinek mily gondos lelkipásztora volt, legjobban bizonyítja ama ragaszkodás, melylyel állandóan vonzódott hozzá a közönségnek apraja és nagyja. Bizonyítja az az általános részvét, mely súlyos betegségének idején aggódva leste szivének minden dobbanását, bizonyítják ama fájdalomkönyek, melyek ravatalára hullottak, noha hónapok óta el lehetett rá készülve mindenki, hogy a katasztrófát elhárítani nem Jöhet.

Érdemei, melyeket mint pap egyházának, mint tanférfiu a hazának, mint ember a közügynek szolgálatában szerzett, „ eljutottak a magas trón elé is, s 0 felsége a király a vaskoronarend lovagjává avatta. Ez volt életének legszebb pillanata, midőn a királyi elismerés mellére tűzte az érdemkeresztet, s midőn a kitüntetés feletti örömének városunk polgársága oly impozáns módon adott kifejezést.

Fájdalmai, keserűségei neki is sokszor voltak az életben, - hiszen az mindnyájunkkal egyaránt közös, de Jandrisics soha a legkeményebb megpróbáltatások közt sem vesztette el önbizalmát, nem engedte csökkenni lelki erejét, sokoldalú feladatának épen oly odaadással megfelelt, mintha semmi sebet nem ejtett volna szivén az idők futása. íme a nagy jellem, mely most teljes fenségében áll előttünk.

Nagyon halvány kép az, melyet a boldogultról nyújtottam, de vigasztal azon tudat, hogy az ő nagysága teljes pompájában be van vésve ennek a nemzedéknek szivébe s épen azért miként a főpásztor találóan mondotta temetésé alkalmával a sirgödörnél, Szatmár város polgársága az ő emlékét soha elfelejteni nem fogja.

Életrajza.

Jandrisics János 1837 évi dezember 18 án született Beregszászban. Atyja: Antal e város polgármestere volt, ki lankadatlan buzga lommal szolgálta a küzügyet s szerencsés tapintattal oldotta meg a legkényesebb kór- kérdéseket. Úgy látszik, fia tőle örökölte e sokak által irigyelt tulajdonságát.

Anyja német ajkú, de magya érzületü, finom lelkű, mélyen vallásos nő és a város szegényeinek jótevő angyala volt. A megboldogult többször meghat ottan emlegette, hogy az Isten és emberek iránti szeretetet anyja példájából tanulta meg. Aki látta a nyilvánosság előtt Jandrisics János önérzetes magatartását, örökké derült arczát,, az nem is gondolta, hogy e férfiúnak minden csekély kellemetlenségre reagáló szivében az életmegpróbáltatásai mekkora keserűséget halmoztak össze és hogy mégsem csüggedt,

azt épen az anyjától szivébe plántált Isten és emberek iránti hitének köszönhető, Ha szét is foszlódlakremónyei, meghiúsultak tervei, reménylett újból az Égtől sf ha csalódott is egyesekben, sohasem vesztette el bizalmát az emberek iránt.

1853-ban anyja óhaját és saját hivatását követvq kérte á b. e. Hám János püspö köt, hogy a növendék papok közzé vegye fel. A szent püspök teljesítette a rózsás arczu, déiczeg, erőteljes és mégis szerény ifjú kérését, ki a papnöveldében az elüljárók szeretetet rövid idő alatt kivívta. Miután 1855- ben városunkban azérettségi vizsgálatodé tette, az egyházmegye további kiképzés végett a budapesti egyetemre küldte. Az egyetem kiváló tanári kara a tudomány mezején széles látó kört nyitott meg a tehetséges ifjú előtt. Különösen SamassánaJc, a jelenlegi egri érseknek — magyarázatai voltak nagy hatással reá, melyek inig egyrészt alapos, sokoldalú ismeretet nyújtottak az ifjú hallgatónak, másrészt önálló felfogás, biztos ítéletek alkotására serkentették és fölkeltették benne az őt oly igen jellemző kiváló kritikai érzéket. A szónoklattan tápáráról is mindig hálásan emlékezett, a kinek köszönhette, hogy az Isten-adta természetes tehetségéi művészi tökélyre emelhette.

Mint papnövendók a budapesti központi papnevelő intézetben fennálló magyar egyházirodalmi iskolában irodalmi munkálataival tűnt fel s ez iskolának két évig jegyzője volt.

Első nyilvános szónoki sikerét 1859-ben aratta, midőn elöljárói, mint a szónoklatban kiváló növendéket, megbízták, hogy az egyetemi templomban az öszes tudomány karok és a nagyközönség jelenlétében a nagypénteki szokásos beszédet tartsa meg, melyért a lapok is a leghizelgőbb dicséretben részesítették. 1859-ben b. e. Haas Mihály püspök maga mellé vette őt a püspöki irodába, hol mint kiváló kedveneze 14 hónapon át működött.

1816-ban szentelte fel a korhiány miatt pápai engedélylyel Haas püspök és pedig egészen szokatlanul nem Szatmáron, hanem Beregszászban,a midőnis az iránta melegen érző püspök a fiatal pap első miséjén nem csak a manuduktori, de a szónoki tisztet is vógzó, lelkesen buzdítván ama város lakosságát:

magának sem engedi meg, bármennyire kívánatosnak tartjuk a tudományos önállóság szempontjából a személyes tapasztalatot.

Ez a körülmény, t. i. a közvetlen tapasztalás hiánya óriási kárpótlást kíván szerzőtől az irodalomból szerezhető adatok és elméletek összegyűjtését illetőleg. Úgy hogy müve főczéljának a keresztény tudomány következtetései után az látszik, hogy a spi- ritizmusra vonatkozó irodalom teljes felhasználásával oly terjedelmes és megbízható anyagot gyűjtsön össze, a mely mások fejtegetésének és tanulmányának is bőséges forrásul szolgáljon.

Tehát kettős a czél és kettős az érdem. Az egyik czél: a kér. katholikus hivő álláspontjának pontos körülírása a spi- ritizmussal mint tévtannal szemben, a másik : lelkiismeretes és pragmatikus összeállítása a spiritizmus tüneményeinek és elméleteinek. Az első czél a hivő lélek megnyugtatásában s a tévtantól való elfor- ditásában, a második a szorosan tudományos módszer derekas keresztülvitelében leli érdemét.

Valóban tisztán látjuk e műből hogy a

spiritizmus biztos pusztulását az a nagyravá- gyásfogja okozni, hogy a keresztény hit bástyáit döngeti oktalanul, mig rokonai: a hipnotizmus, állati delejessóg, telepátia stb. meg- elégesznek azzal a körrel, melyet a pszicho- fizika ismert vagy még megismerhető törvényei számukra megjelölnek.

Az örök vallás méltóságos erejével, évezredeken át megdönthetetlen hatalmával szemben nem védi meg magát oly könnyen, mint a materializmussal szemben, a mely ellenében a kath. egyház is védelmébe veheti tanának egy részét, t.-i. a test és lélek dualizmusát illetőleg. De ha tovább megy s babonás üzelmei mellett az istenség lényegét is megakarja változtatni, Krisztus istenségét tagadja, a test és lélek mellett perispritet is statuál, az egy feltámadás helyett a szellem vándorlását hiszi stb., akkor megsemmisíti önmagát.

Mi marad belőle ? Tüneményei egy része fizikai magyarázatot nyer, másik csoportja hipnotikus erőn alapszik, harmadik osztályára az állati delejesség, negyedikre a telepátia vet fényt, egy igen nagy csoport a felzaklato'tt érzékek önámitásából, hallucinácziból szármavallást akar reformálni, uj dogmákat terjeszt’ uj morált hirdet, egyszóval a kér. kath. egyházat támadó eretnek törekvése félreismerhetetlen. Ez az oka hogy a tudomány-egyetem hittani kara pályázatot hirdetett a spiritiz- musnak kath. szempontból való bírálatára. Ily értelemben kell felfognunk Wolkenberg müvét.

Szerző tisztán theoretikus téren áll. Bírálatának alapja kizárólag a keresztény kath. tudomány. Érvelése, bizonyításának és czáfolásának módszere az, a mit az egyház alkalmaz tanításaiban. A közvetetlen tapasztalatot nem tartja szükségesnek arra nézve, hogy maga meggyőződjék vagy másokat meggyőzzön a spiritisztikus tünemények démoni keletkezéséről s a spiritizmus ellentmondó zavaros és ördögsugallta theoriáinak tarthatatlanságáról.

Egyetlen helyen se mondja a szerző, hogy részt vett volna valamely spiritiszta szeánszon. Ezen eleinte csudálkozunk, de ha művét végig olvassuk, belátjuk, hogy alapeszméjével ez is összefügg. A mit keresztény katholikus embernek a katholikus szempont tilt s kárhozatosnak tart, azt ön-