Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-08-16 / 33. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évra — — — — — — — — — — 3 írt — kr. Félévre — — —------— — — — — 1 frt 50 kr. Ne gyedévre — — — —-------------— — frt 75 kr. Ta nítóknak és kézmiiiparosoknak egy évre 2 frt. Egyes szám ára 7 kr. Felelős szerkesztő ÜÁTIIOK V END it E. A lap kiadója : A „PÁZMÁNY-SAJTÓ.“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetésok, stb. a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban ve'tetnek fel. Nyilttér sora 20 kr. A lap megjelenik iniudeu szerdán. Socialismus Szalmáim A socialisnms aug. 6.-án lépett föl nyilvánosan városunkban. Tartottak ugyan eddig* is titkos és a rendőrségtől elnyomott gyűléseket; törekvéseik szárnbavehető megnyilatkozása, mondhatni zászlóbontása hatóságilag megengedett nép- gyűlésen most történt először. Érdemes tehát vele bővebben foglalkozni. Alert a társadalom egy most talán kévék" tekintélyével biró, de számbavehefő részének elég fontos mozgalmáról van szó. Eszmék és kívánalmak hangoztak el, melyek bármennyire is kicsinyelje azokat a dolgok jelen rendjével megelégedett ember, ott élnek mélyen azoknak lelkében, a kik nincsenek megelégedve, a kik a földi javak aránytalan elosztása következtében a megélhetés nehézségeivel küzdenek, nyomorognak és szenvednek. Azoknak lelkében, a kik dolgozni bírnak és akarnak,- de a tőke- uralom alatt és a munkaerővel uzso- ráskodó lelketlen liberális gazdasági rendszerben az élet szükségleteit sem képesek megkeresni magoknak és családjoknak. Mi természetesebb tellát, mint hogy szabadulni óhajtanak nyomott helyzetűkből. Azönfentartás törvénye ez óhaj. Mitermészetesebb, minthogy ez óhajtól űzetve két kézzel ragadnak meg minden eszmét és törek- vést, bárhonnan jöjjön az, a mely nekik szabadulást, jobb helyzetet és szebb jövőt igéi*. Ezért hódit a soeialismus, mely földi menyországot Ígér, inig a jelen társadalmi és politikai rendszer csak terheket rak reá és követel. Azután ez eszmékben és kívánalmakban sok igazság van, — ha nem is mind igazság és sok benne a kivihetetlen ábránd, utopia. A liberális rendszerben, mely a maga erőszakosságával, lel ketlenségével, jogfosztogatásaival nálunk a letiinnikészülő Tisza-Bánffy-korszakban érte el tetőpontját, hatalmas szövetséges társat nyert a soeialismus. Abban a józan életű, munkás czipészben, a ki vasárnap szólott, abban az egyszerű Nyisztorban, a ki a mai választási rendszerről beszélt, mely Bánffy alatt nem volt egyéb „úri íumezut- ság“-nál, a lelkiismeret igaz hangja szólalt meg. Ezért látjuk mindenütt feltámadni a liberalismus nyomában, — és csak itt — a socialismust. Annak szülötte ez. A soeialismus eszméiben és kívánalmaiban a gyorsan közelgő nagy társadalmi, gazdasági és politikai forradalomnak, — a jelen rend nagyszerű átalakulásának alapvonalai nyíltan kivehetők. Hasonló nagy átalakulásoknak, a melyek az emberiség haladásának mind megannyi mértföldmutatói, — több példáját látjuk a történelemben. Ilyen volt, hogy messzebb ne menjünk, a feudálisom« megszűnése, a jobbágyság eltörlése. Ilyen az iparnak, gazdaságnak átalakulása a gépek, nagy ipar és tőke által, a melyek milliók kezéből vették ki az önálló megélhetés eszközét és módját, — s tették tönkre vagy állították rabszolgaként a gépkerekek közé a hajdan jólétnek örvendő egész osztályokat. Ezekkel az eszmékkel és kívánalmakkal tehát számolnunk kell. Brutális erőszakkal külső megnyilatkozásukat elnyomni lehet, de kiirtani nem. Sőt mint minden eszme, a mely a lélekben mélyen gyökerezik és az életben alappal bir, —- az elnyomás következtében növekszik erejében, terjedelmében s előbb- utóbb annál hatalmasabban tör ki s követel érvényesülést. Azért csak helyeselhetjük azt, hogy a hatóság nem emelt akadályokat a mi soci- alistáink gyűlése elé sem, s tiszteletben tartotta a gyülekezés szabadságát. így legalább nyilvánosan ismerjük socialistáinkat. Ismerjük gondolkodásukat, kívánságaikat. Szóba áll hatunk velők. Ha helyesek ezek, Kirándulás laremezébe. A márainarosi Olympok lábainál hömpölygő Tisza partján csendes Tuskulánu- munkban vidám társaság gyűlt össze. Régi ismerősök, jó barátok jöttek meglátogatni a megyeszerte tisztelt esperes plébánost, „Béla bácsi“-t. A viszontlátás első behatása után csakhamar társul szegődött a jó kedv s nem is vált mega bucsuzásig; csak az időt nem lehetett jókedvre hangolni, mert biz az sürjen hullatta bánatkönnyeit. De reméltük, majd csak megunja. És valóban másnap mintha megemberelte volna magát az idő, a nap méltósága teljes tudatában kapaszkodott ki a hegyek közöl. A reggel szép volt. Illik is, mondom — a kölcsönös üdvözlés után — hisz a kalendárium júliust jelez ; itt az ideje, hogy a kánikula hivatalbeli kötelességéből kifolyólag az első vizitteket megtegye. Hagyja el öcsém — szól az én kedves Viktor bátyám Ugocsából; — az idő is olyan, mint az ember, vénül; aztán nehezen forog a kereke, sőt néha ki is zökken a rendes vágásból. De ez nem ok arra, Viktor bátyám hogy mindjárt megijedjünk. Eljönnek ma hozzám Rahóra, holnap megyünk Jarem- ezébe, hangzott egy, okos szó. A gondolat fenséges volt, méltó a pártfogásra. A még felmerülő esetleges ellenvetéseket tönkre silányitotta azon hatalmas argumentum, hogy megnézzük ama monumentális kőhidat, melynek mását állítólag csak Amerikában szemlélheti halandó ember. Dictum, factum. Pár óra múlva már a Tisza mentén kigyómódra kanyargó ■ vonaton hánytuk-vetettük vállalkozásunk esélyeit Épen a Cuziról volt szó, midőn — — Dicsértessék az Ur Jézus — szól át a szomszéd kupéból az én kedves szigeti barátom. Visóra kisérte egyik kis rokonát, de kérő szónkra némi húzódás után átjött Rahóra. Könnyű Katát tánezba vinni. Gyönyörű hely, kitűnő vendégszeretet fogadott. Hogy jól telt az idő, felesleges is mondanom. Hisz a ki volt már Rahón, azt tudja, hogy ott nem unatkozik az ember. Meglátogattuk a fürdő helyiséget. Szép veres fenyő csoportozat között kellemes kis f hely, vastartalmú vizét az egész helység hordja, vérszegény betegek üdülnek tőle. Fürdő vendég még alig volt egy pár, minek oka a kellemetlen időjárás, de a lefoglalt lakások szép fürdőközönséget látszanak Ígérni az ország különböző részeiből. A fürdőből megmásztunk egy öregebb dombot, honnan 7—8 kilometer hosszúságban a kanyargó Tisza gyönyörű völgye tárult elénk. Méltó a festő ecsetére. Lajos barátunk mint mondá, ha nem sietne, le is pingálná. Mire haza értünk, uj derék társak érkeztek Kőrösmezőről, hogy velünk jöhessenek a lengyelek földjére, Jaremczébe. Úgy is történt. Másnap délben együtt indultunk Hahóról. Utunk mindenütt az itt-ott kiszélesedő, majd ismét összeszoruló Tisza völgyén vezetett. A fenyvesekkel borított jókora hegyek, egy-egy ég felé meredő kopár sziklacsucs tetején diszlő kis vas kereszt, olyan kimondhatatlan érzésre hangolja a lelket. A távol háttérben hatalmas havasok mutatják hókoronáikat, mélyedésekkel barázdált oldalaikon terjedelmes hómezőkön törik meg a napsugár, mig lejebb ezüstös fodrokat hány a szikláról sziklára tova gördülő hegyi patak. A Tisza habzó TÁRCZA
