Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)

1899-08-09 / 32. szám

„HETI SZEMLE“ (32 tk szám.) sus is kívánatosnak jelezte(XXXVIII. hat.) — azok keretében a müveit osztályok befolyásukat a munkás­nép érdekeinek előmozdítására, s annak ethikai fejlesztésére hasz­nálják. Ugyanezen czél szempontjából igen jelentékeny társadalmi ered­ményekkel járna az is, ha az 1898: II. í. czikk 71 §-a értelmében léte­sített községi segélyalapok iránt a gazda­közönség állandó érdeklődést tanú­sítana, — nemcsak úgy, hogy azo­kat adományaival gyarapítaná, ha­nem akként is, hogy az alap kezelése körül befolyását érvényesítené és a segélyalapok igazgatásában való tényleges részvétel utján a község­beli munkásokkal az érintkezést folyton fentartaná. Az újabb intézmények közül a munkásosztálylyal való társadalmi foglalkozás tekintetéből ezekre utal­ván, — a munkaadó és a munkás közötti jó viszony istápolásának egy régi módjáról is megemlékezik a kormány,s ezaz aratásiünnep, melynek keretében a birtokos a jól bevégzett munka után, munkásait vendégül látja és azokkal együtt öröm-ünne­pet ül a legjelentékenyebb mező- gazdasági munka szerencsés befe­jezésekor. Az ilyen ünnepség helyett szokásba vett adomány rideg ki­osztása nem pótolja az érintkezésnek azt a közvetlenségét, mely a mun­kás megbecsülésének jele, és nem pótolja azt a pátriarchalis szives lá­tást, mely oly nagy hatással van a munkás kedélyvilágára s mely hoz­zájárul ahhoz, hogy a munkás a birtokosban mindenkor jóakaróját lássa. Akkor, amikor azt látjuk, hogy külföldön a munkaadók tervszerü- leg újabb és újabb módokat keres­nek arra, hogy a munkások kedé­lyét az agitátió ellen megőrizzék, s újabb és újabb formákat honosíta­nak meg, melyek keretében a mun­kaadó és munkás közötti viszony ridegségét enyhíteni és bensőség­teljesebbé lehet tenni: kívánatosnak látszik, hogy a gazdaközönsóg az egész vonalon, tervszerűen ellensú­lyozza az agitátiót és az igazgatók által szított gyűlölködés, bizalmat­lankodás s kalandos vágyakozások helyett a tisztes, békés, szorgalmas munka szeretetének és megbecsülé­sének érzelmeit istápolja a munká­sok körében. Szocialismus és kereszténység. Azon módok mellett, melyek szerint a magyar földművelési miniszter a munkások között felmerült szocializmust ellensúlyozni iparkodik és a mely módok lapunk első czik- kél>en vannak ismertetve, — ugyanezen kér­désben magasabb és valóban a bajok gyö­kerére ható fejtegetésekkel foglalkozik a Magyar Gazdasági Szemle is Brunetiére után. Hát tagadhatatlanul üdvöseknek látsza­nak a minisztertől ajánlott módok is a mun­kásoknak megóvására a szocializmus izgatá­saival szemben. Azonban magukban véve nem elégségesek. Mert a baj gazdasági ugyan, de vallás-erkölcsi is, — a mely oldalt ha el­hanyagoljuk, — kétessé válik a gazdasági bajok orvoslása is. A szocializmusnak földi menyországot Ígérő elvei, az izgatásnak leghatalmasabb eszközei egy, a tulvilági életet tagadó, böl­cseleti rendszerből szükségképen követ­keznek. Ezt belátja az egyszerű magyar földműves is józan eszével. Ezért hódit a szocializmus oly ijesztő módon azok körében, a kikben megingott a vallási meggyőződés. Ha a bajokat-orvosolni akarjuk, azok gyö­keréig kell hatolnunk. Épen azért érthetetlen és feltűnő dolog az, miért hiányzik a miniszter által a szoci­alizmus ellen javasolt és fentebb érintett módok közül a legfontosabb, a vallásosság megerősítésére szolgáló módok és eszközök, a melyek kifejtésével maga a gazdaközönség is igen sokat tehet a szocializmus ellen. Mennyire beleillett volna o miniszteri tanácsok közé egy pont, a melyben a mi­niszter felhívta volna a gazdákat és munka­adókat, hogy a községbeli munkásoknak e téren a templomok látogatása, a vasárnapi munkaszünet megtartása, vallásos egyesüle­tek, irodalom támogatása által hatalmas pél­dát nyújtsanak. A javasolt népkönyvtárak sem fogják megtenni a kivánt hatást, ha azok csak oly közönyt fognak tanusitni a vallás iránt, mint a miniszter leirata a vármegye utján a gazda- közönséghez. A külföldön — ime — már kezdik be­látni a baj fő gyökerét s a franeziák első tudományos folyóiratának, a „Revue des Deux Mondes“-nak nagytudományu szer­kesztője, Brunetiére fejtegeti a szocializmus és kereszténység közti viszonyt. Brunetiére, a kiváló kritikus, Lyonban egy előadást tartott, a melynek tárgya „A kereszténység és a szocializmus“ volt. Annak kimutatására igyekezett, hogy az individu­alizmus látható hanyatlásának megfelelő módon emelkedik folyton és karöltve a szo­cializmus és kereszténység kettős tana s fel­tüntette az elsőnek szembeötlő hiúságát s a másodiknak a jövő fölött is várható végleges győzedelmét. Érdekes szónoklatának kezdetén élénk és okadatolt kritikát gyakorol az individu­alizmus fölött. — Tudom — úgymond — és mint én, önök is tudják, hogy körülöttünk több indi­vidualista létezik, mint óhajtanok. Ezek nem ismernek más törvényt, mint az erősebbnek jogát. Tudományos téren ugyanazt az elvet hirdetik azok a közgazdák, akik nem ismer­nek egyebet., mint saját tudományukat, a kik nem hivatkoznak egyébre, mint a tér mészet és a kínálat érctörvényeire. Meg nem tántorodnak, pedig ha felülemelkednének szűk látkörükön, azt vennék észre, hogy a civilizációt talán mégis csak azért találták fel, hogy bennünket fölszabadítson a termé­szeti törvényszék zsarnoksága alól. Bármily sűrűk is ezeknek az individua­listáknak csapatai, tény az, hogy létszámuk napról-napra fogy ; észreveszik ők is, hogy mozgalom indult meg ellenük. Minden pont­ról hangzik az általános ellentmondás zaja Fölhivjam-e Manning bibornok, a mainzi ér­sek, vagy talán XIII. Leo pápa tanúskodá­sát? Nem hivatkozom reájuk, bizonyságuk gyanúsnak tűnhetnék fel, de felhívom a kri­tikusokat, jogászokat és statisztikusokat s — Oh, Uram, biztosítom róla, hogy ez nem szeszélyeskedés. — Nos I én nem akarlak kényszeríteni) hogy titkodat eláruld; hanem megkérdezem atyádtól, mi az oka e makacsságnak, hogy semmi féle orvosságot sem akarsz bevenni. Nagyon kérem, jó uram, ne mondjon ilyesmit atyámnak. — Akkor hát magyarázd ki magad vagy pedig okvetetlenül megmondom atyádnak. — Oh! akkor inkább, igen, inkább bevallom önnek az okot. Hanem előbb le­gyen olyan jó és távolítsa el testvéreimet. Az orvos elküldó a gyermekeket és József a következőket mondát — Oh, ha tudná, orvos ur, hogy eszük időben szegény atyám mily sokat fá­rad, hogy egy kis kenyérre valót szerezzen. Én borzasztón szenvedek, mikor látom, hogy jó atyám és fiatal testvéreim oly sokat nyo­morognak az élelemhiány miatt. Én vagyok a legidősebb s igy több erőm van, mint ezeknek a gyermekeknek, azért nekik ha­gyom, hadd egyék meg az én részemet is. Ezért színleltem magamat betegnek és hogy nem tudom megenni a magamét. sokára ismét visszajött egy szolgával, a ki mindenféle élelmiszerrel volt megrakva. Oda­ültette egy asztalhoz a jámbor gyermeket testvéreivel és atyjával együtt, aki épen ak­kor jött haza a műhelyből. El lehet képzeln' az örömet, melyet e derék jóttevő érzett, mi­dőn látta az egész család boldogságát; látta, mint tér vissza az életpir a kis Józsefnek arczára. Hol van az Isten? Egy ifjú, ki elvesztette hitét, a követ­kező kérdést intézte egy kis iskolás gyer­mekhez : Mondd meg, hogy hol van az Isten és adok neked egy képet. — Mondd meg te, válaszolá emez, hol nincsen az Isten, és adok neked kettőt. Mindenki tapsolt e feleletre és a kis hitetlen megzavarodva kotródott el. Lelki bátorság. Ez az eset a szünidő alatt történt, Jó­zsef és anyja egy franczia tartományhan utaztak s péntek reggel X.-be érkeztek. Miután sz. misét hallgattak, az anya és a gyermek, a ki tizennégy éves volt, a va­súti pályaház vendéglőjébe mentek. Az uta­sok egészen ellepték már az asztalokat. Az Az orvos könyeit törölte és mondá: És te nem vagy éhes ? — Oh, igen 1 de legalább nem érzek fájdalmat, a miatt hogy a többiek annyit szenvednek. — De hát nem tudod-e, hogy meg fogsz halni, ha megfosztod magad az élelemtől? — Jól tudom; de nyugodtan halnék meg. Atyám kevesebbet táplálna egygyel; én pedig majd az égben kérném a jó Istent, hogy szegény atyámon és szegény testvére­imen könyörüljön. Csak azt óhajtanám, lenne oly jó és küldene hozzám egy papot. Mert félek azon hazugság miatt, hogy betegnek mondtam magamat és nem szeretnék meg­halni gyónás és feloldozás nélkül. A jó szívű orvos meghatva a gyermek nagylelkűségétől és jámborságától, karjaiba zárta: — Nem, kedves barátocskám, te nem fogsz meghalni, mondá neki; Isten, a ki minden teremtménynek jóságos atyja, gond­ját viseli azoknak, a kik szenvednek, dol­goznak és imádkoznak. A te atyád jó és munkás ember; te pedig imádkozol és ön­feláldozó vagy; Isten tehát nem fog elhagyni titeket. Miután igy szólott, haza sietett és nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom